iPon Hírek

Két lábon járó krokodilszerű lények uralták a triász kort

Dátum | 2015. 03. 20.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az elmúlt évek paleontológiai konferenciáin időről időre felröppent a hír egy különös, Észak-Karolinában előkerült állati fosszíliáról. A leletről hosszú ideig csak néhány kevéssé informatív fotót közölt az annak feltárását végző kutatócsoport, szakmai körökben viszont egyre inkább elterjedt az a pletyka, miszerint egy óriási, félelmetes és eddig ismeretlen ragadozó maradványairól van szó. Lindsay Zanno, Susan Drymala, Sterling Nesbitt és Vincent Schneider a napokban végre fellebbentették a fátylat arról, hogy min is dolgoztak az elmúlt időszakban, és mint most megjelent tanulmányukból kiderül, a híresztelések ezúttal maximálisan helytállóak voltak. A Carnufex carolinensis, azaz karolinai mészáros névre keresztelt új faj 231 millió évvel ezelőtt a mai Észak-Karolina vidékének csúcsragadozója lehetett. Az állat a Crocodylomorpha nevű rendszertani csoport tagja, amelybe a ma élő krokodilok és kihalt rokonaik tartoznak. Azt, hogy valójában mennyire lehetett félelmetes az állat, a rendelkezésre álló információk alapján nem könnyű megítélni, de a szakértők által felvázolt kép arról tanúskodik, hogy abszolút rászolgált beszédes nevére.
A C. carolensis koponyájának modellje (világossal a megtalált csonttöredékek)
A leletegyüttes csak az állat koponyájának egyes részeit, néhány csigolyáját és bordáját, illetve bal felkarcsontját tartalmazza, a szakértők azonban ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az előkerült példány testhossza elérte a 3 métert. Ezzel a testmérettel a könyék legnagyobb ragadozói közé tartozhatott, főleg úgy, hogy a koponyacsontok összenövésének mértéke alapján a feltárt egyed még fiatal volt, és elképzelhető, hogy nem érte el teljes hosszát. Talán ennél is érdekesebb, hogy a szakértők modelljei szerint az állat két lábon járt. Korábbi hasonló leletekből is úgy sejtették már a kutatók, hogy a krokodilok korai elődeinek rokonai lehettek az első két lábon közlekedő őshüllők a Pangea nevű ősi kontinens déli területén, az új lelet pedig arra utal, hogy ez az állatcsoport a földrész északi részein is elterjedt lehetett. A kutatók szerint a „felegyenesedett” krokodilrokonok uralma nagyjából 201 millió éve érhetett véget, amikor egy tömeges kihalási esemény csaknem az összes nagytestű szárazföldi ragadozót kipusztította. Tulajdonképpen ezzel teremtődött meg a lehetőség az akkoriban még kisebb testű fajokat számláló Dinosauria öregrend, vagyis a tulajdonképpeni dinoszauruszok előtérbe kerülésére, ami a jura időszakban meg is történt, ezt azonban a Crocodylomorpha csoportból már csak a krokodilok érték meg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. pdx06
2015.03.20. 17:19
Ennek sem valami hihető a külseje akárcsak az összes többi őslénynek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. pdx06
2015.03.20. 17:38
Az egész őslény mizéria egy baromság. Dinoszauruszostul, mindenestül. A hüllők mindig is vízi,mocsári,vízközeli élőlények voltak most is, és akár millió évekkel ezelőtt is, testfelépítésük révén kiszáradnának egyéb helyeken. Ehhez képest jönnek a gyerekmesékkel repülő és fát legelő dinoszauruszokkal és társaikkal. Nevetséges. Valakiknek viszont jó biznisz a hiszékeny emberek tovább hülyítése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Terror pdx06
2015.03.20. 17:51
A sivatagi gyíkféléket is csak hazudja a tévé, valójában nincs is. Még ma sem. Most SE. Industrial Light and Magic trükk. A pteranodonok csontvázait meg mindengyszálig hamisították, !!!44négy!!. Kizárólag az emberek hülyítésének céljából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Chavalier pdx06
2015.03.20. 18:16
Idén még nem találkoztam igazi..valódi hülyével. Gratulálok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. markangabo... pdx06
2015.03.20. 18:17
Ahhoz képest sivatagokban is megélnek egyes hullofajok.

Inkább a hsz-od nevetséges. Nyilván minden tudos hulye. Éedekes a felfogásod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. pdx06
2015.03.20. 18:49
A kisebb testű hüllők jobban tűrik a szárazságot, de a nagyobbak már kevésbé. De azt senki ne gondolja már komolyan hogy ilyen kétlábon járó krokodilok és társaik mászkáltak a földön. Még egykét felhőkarcolót rajzolhattak volna az ábra köré, és kész is az új amerikai szuperprodukció.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Bl33z
2015.03.20. 18:52
Most miért kell leszólni szegény pdx06-ot? Lehet, hogy ő a hóli bible tanításai szerint él és mivel abban nincs szó szárazföldön járó hüllőkről, ezért nem is léteznek/léteztek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. R3plic Bl33z
2015.03.20. 19:10
Valóban nem leszólni kéne, hanem teljesen levegőnek nézni. Vagy olyan elvakultan hisz a szent könyvében, hogy akármit mondanánk neki, úgyse venné még csak fontolóra sem az állításunk igazát, vagy pedig egy éhes troll(ebben az esetben pedig nem kéne etetni. Mintha emlékeznék rá, hogy egy korábbi őshüllőkkel foglalkozó cikk alatt is hasonló jellegű hozzászólásokkal próbált mindenkit meggyőzni arról, hogy őshüllők már pedig nem léteztek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Kerty pdx06
2015.03.20. 19:19
Ez a teremtés mizéria egy baromság. Mózesostul mindenestül. Az emberek mindig is halandók voltak, most is és akár több ezer évvel ezelőtt is. Testfelépítésük révén elsüllyednek a vízben. Ehhez képest jönnek a gyermekmesékkel vízenjárással és társaikkal. Nevetséges. Valakinek viszont jó biznisz a hiszékeny emberek tovább hülyítése.

heh, na milyen amikor másnak is van véleménye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. pdx06
2015.03.20. 19:28
A Bibliáról is ugyanez a véleményem az egyik ilyen mese, a másik pedig olyan. Mindkettőben van bőven fantázia az biztos. Senki nem fogja megmondani a frankót hogy mi volt 400 millió éve ha egyáltalán volt valami. Igazából nem is érdekel mert a múltból nem lehet megélni (az ilyesmit kitalálók kivételével)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Terror
2015.03.20. 19:58
Minden tudományos témájú cikk alatt a kétosztályosok, elmebetegek és valláskárosultak vannak túlsúlyban. A magyarul értelmesen kommunikálni képtelen diszgráfiás nyomorékokat azért nem említem, mert azok minden cikk alatt túlsúlyban vannak. Tényleg ez a színvonal az uralkodó Magyarországon? Tényleg ilyen szinten értelmi fogyatékos a magyar, vagy ez a minta nem reprezentatív?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. jedi
2015.03.20. 20:56
Azé qára nem örülnék neki, ha szombat délutáni gombászás közben, egy ilyen jönne szembe az erdei ösvényen



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Szefmester Terro...
2015.03.20. 21:40
Sajnos reprezentatívabb mint hinnéd. A többség még csak olvasni sem akar. Pláne nem tudományosabb hangvételű cikkeket.

Amúgy azt mondták már neked pdx06 hogy a dinoszauruszok nem igazán hüllők voltak? Nem kevés jobban hasonlít egy madárra mint egy gyíkra. Innentől az egész vicc amit te komoly vádalapú hozzászólásnak nevezel máris bukta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Resike pdx06
2015.03.21. 09:06
Szerintem a Biblia leglényegesebb részei cirka 2000 évvel ezelőtt történtek, de még a legtávolabbi meséi is maximum ie. 30000 körül. Közel nincs összemérhetőség a kettő között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Resike
2015.03.21. 09:11
6,4 milliárdos skálán a 6 milliós tévedés kevesebb mint 1%-os tévedés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. nemlehet
2015.03.21. 09:40
A tudományban az a jó, hogy elismeri, hogy téved. Nincsenek megdönthetetlen tudományos tanok, legfeljebb megdönthetetlennek tartottak. Ha bebizonyosodik, hogy tévedtek 1-2 elszálltabb egoista tudós kivételével mindig beismerik. A régi elméleteket újak váltják le, az újabbak pontosodnak. Tévedtek 6 millió évet? Kiderült? Tanultak belőle? A válasz mind a háromra igen.

A vallás ezzel szemben dogmatikus és nem igazán tűr vitát. Persze értelmezéseken szoktak tanácskozni, de az alapokba senki nem köthet bele. Ezzel szemben egy tudomány ág alapvetései is megkérdőjelezhetők, ha be tudod bizonyítani megfelelően, hogy neked van igazad és ezt az egész tudós társadalom el is fogja fogadni. Ez elég nagy különbség és szerintem a fejlődés alaptétele, hogy semmi sincs kőbe vésve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. zouzz
2015.03.21. 09:52
Ha már itt tatunk.: https://www.youtube.com/watch?v=vIeGmiK4VEY
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Zabalint pdx06
2015.03.21. 10:40
Ha nem érdekel, ne olvasd el a cikket, és ne írj róla kinyilatkoztatott véleményt, úgy hogy fingod nincs az egészről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. pdx06
2015.03.21. 16:06
Igaz, fingom sincs róla mert nem a Tini Nindzsa teknőcökön és a Godzillán és egyéb Spielberg remekműveken nőttem fel hogy ilyesmiben higyjek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. sandor555 pdx06
2015.03.21. 17:08
Áh...csak trollkodsz szerintem. Nem tudom elhinni, hogy komolyan írod, amiket írsz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pdx06 sando...
2015.03.21. 19:36
Aha, majd pont elhiszem hogy évente lerajzolják Süsü a sárkányt aztán elhitetik mindenkivel hogy létezett. Csukás István már megelőzte őket úgyhogy szarul jártak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Renhoek sando...
2015.03.21. 19:46
... ó dehogynem Máshol is bizonyított már.

Mellesleg én is abba a tudatba ringatom magamat, hogy egy Macbook előtt ülő szakállas hipster arc...djarumot pöfékelget, minőségi vörösbort kortyolgat, közben pötyögi a dolgokat, és néha beröhög a saját orbitál hülyeségein. Egyszerűen mert antropológus hallgató, és anyagot gyűjt a diplomamunkájához, mely a "Trollkodás filozófiája" címet viseli.

(Már semmin sem csodálkozok, mióta hallottam hogy egy antropológus cimborám tanára a zsidóviccek hatásairól írt egy teljes PhD értekezést )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. pdx06
2015.03.21. 20:05
Tüzet nem okádott véletlenül?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Renhoek pdx06
2015.03.21. 20:09
Gondolom akkor se hinnéd el, ha a kezedben tartanád a koponyáját egy pteroszaurusznak. ja bocs, azok nem is dinok voltak amúgy.

btw, hányadik oldalnál tartasz a szakdolgozatban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tk36 pdx06
2015.03.21. 23:32
Igazad van, de majd ha máshol is találnak ehhez a fajhoz tartozó fosszíliákat akkor bebizonyosodik vagy pontosítaniuk kell a képen látható és leírt tulajdonságú lényt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. thestock
2015.03.22. 06:39
Érdekes cikk,remélem lesz még sok ilyen.
Az evolúció "talán" lehetségesebb mint az oldalbordás sztori. Ha ezeknek a lényeknek a létezése hihetetlen,akkor olvass egy kicsit utána hogy a jelenlegi fajok között is milyen hasonlóságok,milyen mutációk vannak. De ne menj messzire,nézd csak meg az embert. Folyamatosan változunk,pl száz száz évvel ezelőtt közel sem voltak ilyen magasak az emberek. Évmilliók alatt hatalmas változások történhetnek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kiskoller thest...
2015.03.22. 10:29
"száz száz évvel ezelőtt közel sem voltak ilyen magasak az emberek"

Ha ez igaz is, akkor sincs semmi köze az evolúcióhoz.

Ha fogsz 1000 ember csecsemőt 10.000 évvel ezelöttről, időgéppel idehozod őket, felneveled, ugyanezeket a testmagasságokat kapod, biztos vagyok benne.

Ha volt testmagasság változás az elmúlt 100 évben az az étel mennyisége (nincs éhezés Európában) és a növekedési hormonok miatt lehet, amik a kajákban vannak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror kisko...
2015.03.22. 10:40
Ez azért nem feltétlenül igaz, mert a testmagasság és tömeg nemcsak genetikailag kódolt, hanem már a petesejt metabolizmusától is függ (sőt, a terhesség alatti testsúlytól is), éppen ezért generációkon átívelően mutat hullámzó tendenciát, de amúgy igen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szefmester
2015.03.22. 11:45
Inkább a kutyákat kellett volna felhozni példának. A farkasoktól párezer év alatt eljutottunk a zsebben hordható önmagában életképtelen korcsokig. A szelektált evolúció nélkül minden kutya kb hasonló lenne, és nem lenne szibériai medveölő és csivava.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller Terro...
2015.03.22. 11:54
Akkor javítom:

Rabolj el 1000 nőt meg 1000 pasit i.e. 8000 tájékából, hozd őket ide, majd a gyerekük testmagasságát hasonlítsd össze a mostani emberekével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. thestock
2015.03.22. 14:03
A hormonos cáfolással azért vitatkoznék. Azt hiszem pont iponon volt egy cikk hogy az ősembereknek mennyivel erősebb volt a csontozata. Alacsonyak voltak,sokkal keményebb csontokkal. Rákényszerültek hogy erősebbek legyenek. Idővel aztán ők is gyengültek,mivel könnyebb lett a megélhetés. Azért mindent nem befolyásol a táplálkozás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller thest...
2015.03.22. 14:46
Mit nevezel ősembernek? Egy 10.000 évvel (vagy akár csak 100 évvel, lásd eme beszélgetés eleje) ezelőtt élő emberre azt mondani, hogy ősember, elég durva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thestock
2015.03.22. 15:09
nyilván nem a 100 évvel ezelőttire értem,csak azért írtam le így mert így talán érthető mire gondoltam az alatt hogy változik az ember
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Resike
2015.03.23. 01:28
Nyilván viszont EZ a meghatározási rendszer amely a lebomló molekulákon alapszik egyidősek a Földdel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!