iPon Hírek

Két Polaris alapú AMD VGA mutatkozik be a Computexen?

Dátum | 2016. 04. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az idei Computex nagyon érdekesnek ígérkezik, hisz az Nvidia mellett az AMD is új videokártyákat mutathat be, ha hihetünk az eddig megjelent pletykáknak. Az AMD újdonságai várhatóan a középkategóriát, illetve a teljesítményre kihegyezett megoldások táborát erősítik majd, abszolút csúcskategóriás megoldás érkezésére most nem számíthatunk. A két új videokártya közül a Radeon R7 470-es modell várhatóan a 14 nm-es csíkszélességgel készülő Baffin GPU köré épül, amit korábban Polaris 11 névvel emlegettek. Rajta kívül a Radeon R9 480 is bemutatkozhat, amely már 14 nm-es csíkszélességgel készülő Ellesmere GPU-t rejt, amire eddig Polaris 10 névvel hivatkoztak. A Radeon R7 470-es modell az R7 370-es sorozat leváltására érkezhet, de nem csak teljesítmény, hanem energiahatékonyság terén is látványos előrelépést hozhat, hisz TDP-je 50 watt alatt helyezkedik majd el. A Radeon R9 480 esetében 110 és 135 watt közötti TDP-re lehet számítani, ami jóval kevesebb a Radeon R9 380 190 wattos értékénél. Utóbbiról, azaz a Radeon R9 480-as modellről néhány érdekes adat is kiszivárgott. A Polaris 10-es GPU, ami ugye Ellesmere kódnév alatt fut majd, összesen 2304 stream egységgel rendelkezhet, ezek pedig mindannyian új, negyedik generációs Graphics CoreNext architektúra köré épülnek. Maga a GPU egyébként eredetileg 40 SM tömbbel, vagyis 2560 stream egységgel rendelkezik, amelyek közül ezúttal csak 36 lesz aktív. A GPU 256-bites memória-adatsínt használhat, ami a GDDR5 mellett a GDDR5X típusú memóriachipeket egyaránt támogathatja. Alap esetben 8 GB-nyi VRAM kap helyet a fedélzeten, maga a GPU pedig viszonylag alacsony, 800-1050 MHz közötti órajelen ketyeghet. A pletykák szerint az újdonság Radeon R9 390 szintű teljesítményt nyújt majd, miközben fogyasztása feleakkora lesz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

96. Whysper
2016.04.15. 15:26
ÉS x80-as ára lesz vagy ezek már 290/390-es jönnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. R45eytx5
2016.04.15. 16:32
Minden Ellesmeresem az AMD-nek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. weri
2016.04.15. 16:59
Vegre vissza terhetunk a 350Wattos tapegysegre! DDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. gery84
2016.04.15. 16:59
Aggaszt az alacsony órajel! Megszokott hogy minél kisebb csíkszélesség miatt nő a GPU-k órajelei.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. Parano1d Whysp...
2016.04.15. 17:05
Biztos, hogy eleinte brutál drágák lesznek, ne nagyon reménykedjen senki ellenkezőjében. Már csak az alacsony fogyasztás miatt is.
De gondolom nagy tuningpotenciál is lesz azért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. rini
2016.04.15. 18:09
Szerintem meg ugyan olyan árakon fognak ezek is kezdeni mint a korábbi hasonló kategóriás termékeik. +-5-10 % eltérés lehet az árfolyam változásoknak köszönhetően. Például ha a 370-es 60000 környékén jött akkor a 470 is akörül fog érkezni. Ne a mostani árát nézzétek hanem a megjelenésekor mennyi volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. tibaimp gery8...
2016.04.15. 18:11
Nem, az majd a következő lépcsőfok mikor majd kiadják a gigaherz edition-t.

Mondjuk igazuk van, így tudják jól pozicionálni a különböző típusokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. AusWolf
2016.04.15. 18:24
Miért kell mindig a letiltott shaderes GPU-t kiadni először? Ilyen nagy lenne a selejt aránya?
Egyébként tetszik a 14 nm, meg az alacsony fogyasztás.
Remélem, a laptopos vonalat is megerősítik ezzel, mert amit most kínálnak, az nevetséges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. yennefer weri
2016.04.15. 18:57
Várjuk ki a végét mert eddig csak papíron és pletykaként létezik ez az adat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. fules675 gery8...
2016.04.15. 19:21
Ezek még csak teszt példányok.Ennél biztos hogy magasabbak lesznek az órajelek.Lehet hogy 300-400 MHz-cel de lehet hogy csak 100-al
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. fules675 yenne...
2016.04.15. 19:21
Meg a CES-es TDP mérőn
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. thestock
2016.04.15. 21:02
Miért lenne mocsok drága? Nem felsőkategóriás termékekről van szó...
Am ha igazak a fogyasztások amiket írnak nem lesz nagy kunszt csak PCIE-en keresztül etetni a kártyát ez tetszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. beleutomaz... AusWo...
2016.04.15. 21:25
Mi a gond a laptopos vonallal?
Nekem r9 295x 4gb -van. Tonga.
Amire nekem kell arra megfelelo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. gery84 tibai...
2016.04.15. 21:46
tibaimp
Nvidiánál a 16nm gyártott Pascal architektúrával már 1500Mhz-et fogja nyaldosni.


AusWolf Új gyártás eljárásnál mindig van selejt arán, néha akkora hogy 2304 stream mag se működik benne ezt még félre teszik hogy ha összejön egy tetemes összeg ki tudjanak adni egy kis szériát. pl: HD7870XT, HD6930 stb.
De idővel kiforrottabb lesz a gyártás és kevesebb lesz a selejt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. Samanoske
2016.04.15. 23:08
130W-ot te nem etetsz pci-ról.
Mi a francnak 8gb,hogy drágán adhassák és potyára fizessük meg?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Parano1d thest...
2016.04.15. 23:26
Anno a 7850-7870 széria is 250-350$ kezdővel indult. Az barátok közt is 75-100k forintban. Mivel az volt az utolsó gyártástechnológia váltás, szerintem jó viszonyítási alap. És középkategóriás termékekről beszélünk. Amúgy az új kártyák mindig drágák ez bizti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Praston Saman...
2016.04.16. 06:18
Tény hogy 8 GB-ra nincs szükség nagyon, de 4-et simán bekajálnak a mai játékok Full HD-n. Tapasztalat. Szóval kitudja milyen csodálatos portok fognak jönni, lehet a 8 se lesz elég 1 év múlva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. thestock Paran...
2016.04.16. 06:55
Az elején magasabb árról indít,de valószínű hogy gyorsan realizálódik, főleg ha az előző széria kikopik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. gery84 thest...
2016.04.16. 08:44
Ha nincs olyan konkurens kártya, akkor nem változik az ár pl.GTX970 105k vettem és máig ugyan az a kártya amit vettem 105k kerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Asagrim gery8...
2016.04.16. 09:30
De csak azért, mert ~220 forintnál volt a dollár a kártya megjelenésekor, és azóta már volt a dollár 293 forint is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. thestock gery8...
2016.04.16. 09:53
Amíg abban az árkategóriában van régebbi kártya nem fogják levinni az újabb árát. A régi szépen kikopik, kijönnek az erősebbek,és helyreáll a rend az univerzumban Jah igen,az árfolyamról nem is beszélve..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. BReal Saman...
2016.04.16. 10:09
"A Radeon R7 470-es modell az R7 370-es sorozat leváltására érkezhet, de nem csak teljesítmény, hanem energiahatékonyság terén is látványos előrelépést hozhat, hisz TDP-je 50 watt alatt helyezkedik majd el. "

A 8 GB ebbe a kategóriába jelenleg érthetetlen (nem ismerve a teljesítményeiket), de elnézve az AMD először 16 GB-os Firepro, majd az NV 24 gb-os, végül az AMD 32 gb-os kártyáját, ebből is presztízst csinálnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Meteoreso
2016.04.16. 10:24
Miért lenne érthetetlen egy next gen kártyának 8 Giga ?
Mikor egy csomó játék van ma is ami 4 giga fölött eszik. Alapvető elvárás és jövőbiztos szemlélet szerintem.
Nagyon helyes hogy a fogyasztás drasztikus csökkentésébe kezdtek de ez a termékpaletta alja úgyhogy a szokásos fanyalgók erre koncentráljanak.
A 480 X lehet majd az a kártya amit sokan Népkártyának neveztek és vártak a Nanóban is.


Gery : Írtak egy érdekes cikket a Mhz és Shader alakulásáról szíves figyelmedbe ajánlom. ITT
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. BReal Meteo...
2016.04.16. 10:28
Jelenleg azért, mert teljesen ismeretlen a 470 teljesítménye, és a hír szerint azt is 8 GB-tal fogják szerelni (mondjuk szerintem kizárt, hogy 2-ről 8-ra ugorjanak, szerintem lesz 4 és 8 GB-os változat is), de ha belőjük a teljesítménylistán, és nem ugrik jelentőset az előző generáció(k)hoz képest, akkor oda 8 GB túlzóan soknak tűnik. Mire felmész 4 fölé, az már bőven túlmutat a VGA teljesítőképességének határán (370-nél a 4 GB is érthetetlen lenne).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Phantomstr... Meteo...
2016.04.16. 10:31
Mert a 470-nek biztosan nem lesz meg a teljesítménye, amihez indokolt volna a 8GB. Ha a 370-et váltja, nyakamat teszem rá, hogy a 380-nál, de legfeljebb a 380X-nél nem lesz gyorsabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. ThePoweR
2016.04.16. 10:40
Minden kártya egy kategóriát feljebb megy. Szóval a 470 elméletben gyorsabb vagy egyenlő a 380-al. Előző gennél ez nem volt meg mert minden csúszott egyel lefelé és a top helyére jött a Fury.
Szóval elméletben:
470 = 380
480 = 390
490 = Fury
idk = Fury + ~30%
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Meteoreso Phant...
2016.04.16. 10:48
A nyakadat teszed rá ? Csábító ajánlat (a hóhér )
De komolyan ha a 470 nem is de a 470 x bitos hogy a csíkszélességváltás és a memória többlet miatt a 380x fölött fog teljesíteni. Viszket már a nyakad ?
Szerintem amiről érdemben érdemes beszélgetni az az hogy drasztikusan emelhetnék a csíkszélesség csökkentés miatt a shaderszámot és a kis fogyasztás miatt a órajelet is és mégsem teszik... na ennek mi lehet az oka ezzel fejtitek meg a jövőt nem a memóriával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. ThePoweR
2016.04.16. 10:56
Egyébként hol láttátok azt hogy a 470 8GB vrammal fog jönni? A cikkben a 480-ról van szó ami teljesen érthető mivel a 390-et fogja hozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. BReal ThePo...
2016.04.16. 11:02
Tegnap olvastam egy másik oldalon ezt a hírt, és akkor csak gyors átfutottam azt, és beleakadtam a memória méretbe, de most megnéztem megint, és ott is jelezve volt, hogy a 480-ra vonatkozik ez. Úgyhogy én olvastam rosszul. Ha esélyes ekkora teljesítmény ugrás, amiről írtok (470 elérje a 380-at, 480 a 390-et), akkor viszont teljesen jogos a memória méret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. cheatergs
2016.04.16. 12:16
A 470 vajon hogyan vizonyulhat a 7950-hez?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. thestock Meteo...
2016.04.16. 13:19
Én még nem tapasztaltam olyat hogy a 4 giga memória kevés lenne. FHD felbontásnál a 980-nak elég volt a 4 giga,pedig kipróbáltam pár játékot (pl dying light,wither,gta V). Teljesen felesleges egy középkategóriás kártyára 8 giga..
Ha a 470 meglépi a 380 teljesítményét,az már igen szép teljesítmény lesz, nem kell többe reménykedni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Phantomstr... Meteo...
2016.04.16. 13:47
Mitől viszketne? Még ha a 390 szintjéig felmennek, oda sem szükséges 8GB RAM, mert egyszerűen elfogy a GPU, mire profitálna a memóriatöbbletből.

Az alacsony órajel pedig utalhat gyártási nehézségekre, nagy szivárgóáramra, amivel a kis csíkszél miatti kis fogyasztás ellenére a kis csíkszél miatti kis térfogatban mégis nagy hő keletkezik, amit épp a kis térfogat miatt nem tudnak hatékonyan elvezetni. Ezt támogatja az is, hogy először a csonkolt GPU-k jönnek.

Vagy csak simán a sok shader kompenzál a nagy tranzisztorsűrűség általi hűtési nehézségek miatt elérhető relatív alacsony órajelek miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Samanoske
2016.04.16. 14:24
Legyen 8gb,de akkor annyiért adják mint a 380 4gb-t,vagyis 70-75 ropi és akkor nincs gond.
De ne kényszerítsenek,hogy 90 ropit fizessek 70 helyett,csak mert 8gb-t raknak rá.
A 18 ezres kártyára is minek 2gb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. gibdj
2016.04.16. 14:42
Kíváncsi vagyok, hogy a következő generációban mi alapján döntünk majd egyik-, vagy másik gyártó mellett. Most szerintem nem lesznek olyan nagy különbségek, hacsak nem valamelyik oldal kitalál valami nagyon nagy okosságot. Várom a júliust, hogy mazsolázhassunk mit érdemes venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Phantomstr... gibdj
2016.04.16. 15:20
Én például az eddigi tapasztalataim alapján kísérletezni fogok. Az AMD drivereivel egyre több nyűgöm van, szóval adok egy esélyt inkább a zöldeknek, aztán majd meglátjuk, meghálálják-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. piter Saman...
2016.04.16. 15:22
Senki sem kenyszerit semmire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. gibdj Phant...
2016.04.16. 15:24
Én az utóbbi egy évben használtam zöldet, kéket, pirosat, de egyikkel se volt gondom (kop-kop-kop). Nem tudom elképzelni, milyen pluszt adhat egyik vagy másik gyártó a nyáron... Jöhetnének már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Phantomstr... gibdj
2016.04.16. 15:40
Például én tegnapelőtt futottam bele ebbe, ami azért elég kellemetlen. Emellett például nálam az AMD GE videó rögzítője és fps számlálója még sosem működött egyszerre, illetve néhány játékot már pusztán a háttérben futó GE kliens is kiakasztott (nem végeztem benne játékbeállítást). Ha a Geforce Experience normálisan működik és rögzíteni tudja például az MSI Afterburner OSD-jét, amit az AMD GE szintén nem tud, akkor az nekem már kapásból három piros pont.

Ha nem lenne küszöbön a generációváltás, menne a kártya hasznát piacra mást boldogítani és vennék egy GTX-et helyette. Így már inkább kihúzom vele a Pascalig és komplett gépcserével váltok. Amúgy is kevés már a teljesítménye is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Janus27
2016.04.16. 15:42
Én nagyon várom ezt a generáció váltást! A fogyasztás különösebben nem izgat, de remélem lesz 1 olyan kártya ami hozza kb. a 290-390 teljesítményét és 75-80 ropiért meg lehet majd venni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. gibdj Phant...
2016.04.16. 15:50
Nos igen, az tény hogy én nem rögzítek videót, nem OC-zek, az ezzel kapcsolatos hibák elkerülnek engem, ezért lesz érdekes számomra a választás pusztán hardveres oldalról. De ebben igazad van, aki nem csak beteszi a VGA-t és játszik, annak valóban fontosabb ebből a szempontból a szoftveres oldal, így annak minősége döntő lehet vásárlásnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. BReal gibdj
2016.04.16. 16:00
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. yennefer
2016.04.16. 17:51
Nem tudom mit vagytok ennyire bezsongva mikor egyáltalán nem biztos egyik adat se még. Az amdt ismerve én biztos nem bizakodnék mert pofára esés lesz úgyis.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. gibdj yenne...
2016.04.16. 18:18
Egyik oldalról se biztosak az adatok, de legalább valami infó csepeg, hiába derül ki később hogy nem igaz. Aki szeretne váltani, teljesen normális, hogy be van zsongva.
Azt viszont nem értem mire gondolsz, mikor pofára esést írsz. Rossz lesz a teljesítménye a következő generációnak? Vagy mit értesz ez alatt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. tomchee
2016.04.16. 18:53
A fórum ilyen témáknál jobb, mint egy Fradi-UTE meccs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Phantomstr... gibdj
2016.04.16. 19:11
Itt a legnagyobb pofára esés, ami lehet, hogy csak simán legyártják a Tongát és a Hawaii-t 14nm-en és az lesz a középkategória. Ami, ha az itt lehozott adatok nem 100%-osak, még simán megeshet és az elmúlt 3 év alapján azért nem egy földtől teljesen elrugaszkodott lehetőség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. fules675
2016.04.16. 19:37
43. yennefer
Idézlek a GP104-es Pascal hír alól khm... vagyis pletyka alól,mert ugye 1 éve az NV egy szót sem ejtett a desktop Pascal vonalról
Alig várom hogy megmutassák a x80-x70es kártyákat. Biztos oda fognak pörkölni velük!
Szóval ezeket az X80-X70 neveket egyből lenyelted,ebből kiindulva biztos a többit is,az ilyenek meg gondolom elmentek a füleid mellett hogy a Pascal csak egy fejlesztett Maxwell lesz GCN1-es (2012) szintű async compute és preempció tudással
A Polaris hír alá meg odaköpöd hogy pofára esés...Ülj le,egyes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. yennefer
2016.04.16. 22:32
@fules: Bocs de az eddigi trendek alapján akármit mondott az amd mindig pofára esés volt a vége akkor most miért lenne másképp? Ígérgetés az megy mindig meg a "talán jövőre"..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Asagrim fules...
2016.04.17. 01:10
Ami teljesen érthető, mert az NV a 9xx szériával tett le valami újat is, míg az AMD kiadta Pitcairn-t és társait ... harmadszorra.

Miért is baj az, ha valaki az előző generációk tapasztalataiból von le egy egyenes ágú következtetést?

Egyébiránt örülnék, ha nem egymással lennétek elfoglalva, arra ott van a társalgó topik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. gery84 Asagr...
2016.04.17. 06:07
Tudtommal ezt az nvidia kezdte a 8800GT, 9800GT, GTS250.
Veterán fórumozok tudják hogy ebben az időben sokan elpártoltak az nvidiától, mert a másik oldalon megjelent a HD4xxx széria utána a HD5xxx amire az nvidia azt mondta felesleges a DX11.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Praston Phant...
2016.04.17. 06:35
Magam részéről a GE egyáltalán nem érdekel, de fent van mert nemtudom . Viszont a DOOM bétát leszámítva (ami egybként is egy vicc), nem volt problémám vele, hogy azért dobott volna ki vagy akár mi. Persze ha azzal veszel fel, stb akkor lehet nem a legjobb a program, sosem használom semmire a GE-t. Az OC részéről pedig Én mindig MSI afterburner-t használok, illetve adatok kiíratására is. Így OC bug-om sosem volt. Elfogadom, hogy lehessen már használni normálisan is a drivert is arra amire van, de nekem ezek miatt még sosem volt gondom (kopp-kopp).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. s_otto fules...
2016.04.17. 08:29
fules675: és mire is kell az async és a preemció?
Arra az 5db dx12-es játékra? Ami jól megy anélkül is, esetleg a fizetett techdemóra, az ashes-re? Ami kb a supreme commander 2 szintjén van egyébként? Vagy neked az a játék hogy számolod a lézernyalábokat?

Preempció mire is kell? Horror árú, ki tudja a késések miatt mikor megjelenő, talán a következő 2-3 évben elterjedő VR szenzációra? Hol lesz a mostani radeon széria mire elterjedt lesz a VR és a DX12?

Ellenben a "most"-ban, a mában csak a botrányos driverek, a 0 day támogatottság teljes hiánya, a hatalmas fogyasztás - ez amit az amd nyújt.
Köszönd meg szépen az amd-nek, aki úgy szereti a vásárlói bázisát, hogy szart a dx11-es driverekre éveken keresztül, és eladta neked a fantasztikus gcn hardvert, szoftver nélkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Phantomstr... gery8...
2016.04.17. 08:34
Az ATI meg a Radeon 8500-at nevezte át 9000-re, a 9550-et X300-ra, majd később, a 9600 Pro-t (RV360 mindkettő) pedig X550-re, illetve a 9600 Pro és a Radeon X700 (RV410) is visszaköszönt X1050 néven megnyirbált memória BUS-szal (bár a kettő közül az egyik OEM volt, a másik dobozos).

Szóval fölösleges úgy tálalni, mintha az nvidia találta volna fel a rebrandet.

megj. a GTS250 nem 8800GT rebrand, hanem 8800GTS 512MB→9800GTX.
szerk. és az nvidia a DX10.1-re mondta, hogy felesleges, nem a 11-re. A HD5000 után nem sokkal kihozta a Fermit szintén DX11-gyel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Asagrim gery8...
2016.04.17. 08:41
A 8800GT-nek semmi köze a GTX970-hez, de a HD7850-nek az R7 270-hez meg az R7 370-hez annál inkább.

Teljesen irreleváns ki kezdte átnevezgetni a dolgokat az előző évtizedben abból a szempontból, hogy milyen következtetéseket lehet levonni az elkövetkező GPU generációra vonatkozva az aktuális tendenciákat alapul véve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. fules675 s_ott...
2016.04.17. 10:06
Arra kell az async compute hogy a fele annyiba kerülő 390 mellett a 200 ezres 980Ti köpni-nyelni ne tudjon
A preempció meg arra kell hogy fél óra VR után ne vigyen el a mentő mert olyan rosszul leszel

Botrányos driverek:Melyik fél drivere tette tönkre a gépeket az elmúlt 2 hónapban?
Vagyis driverei,bocsánat.
Hatalmas fogyasztás:Ne azt a TDP-t nézd amit a gyártó ad meg,mert az hülyeség.Azonos teljesítmény mellett 970 OC és 390OC között már max. csak 50W különbség van,hasra ne essek

Túl sok mostanában az addigra-amire kifejezés,de azt meg nem tudjátok felfogni hogy nem mindenki 1 évre vett kártyát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. yennefer fules...
2016.04.17. 10:22
Nem ezen van a hangsúly. Az egész dx11es éra alatt az amd csak a "jövőbe tekintett" a felhasználóit meg szépen cserben hagyta a jelenben. Értsd: állandóan volt valami gebasz a kártyáival és a drivereivel ezeket pedig mindig azzal próbálta kimagyarázni hogy "de majd jövőre jó lesz". Na most értek el oda hogy ezzel a trickkel utolérték az nv-t addig amíg ki nem jönnek a következő generációs kártyák ami pár hónapon belül esedékes. Akkor pedig az nv megint el fog húzni a dx12 miatt és az amd megint visszafog kerülni a régi kerékvágásba. Ez egy ördögi körforgás amiből ki kéne evickélniük és nem csak fél évig hanem az adott generáció teljes időtartamára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Meteoreso
2016.04.17. 10:23
Azok a katasztrofális driverek azt jelentik hogy fél éve van fury kártyám de egy driver hibával nem találkoztam játékokban, pedig számos játék volt fenn
Meg lehet nézni a Falout 1.3 patchtól hogy hogy milyen szépen futnak a kis Amds kártyák is.
Azt kellene megérteni hogy más üzleti modell van a két cégnél, Az Nvidia megveszi a 0 dasy patch-t azzal hogy Nvidia supported belenyom pár százezret a programozás közbeni optimalizációba. Amit Amd utána driverből kezd javítani.
A húzást is felesleges elővenni mert Nvidia attól húzható jobban hogy kivágtak csomó dolgot az architektúrából leegyszerűsítették ezért volt jobb fogyasztási érték is, ami egyes embereknek felsőbbségrendűségi komplexusba úgy jön le hogy a mi kártyáink jobbak.
Nem jobbak, MÁSOK ! Más előnyeik vannak. Direct X 12 alatt aki nem gyorsul a párhuzamos végrehajtással hanem lassul az hátrányba kerül. Erre van megoldás úgy hívják VULCAN api ott nem lassulnak az Nvidia kártyák! Nem gyorsulnak de legalább nem lassulnak.
Amint kikerülnek az ÚJ direct X12 motorok nem 3 4 hanem a játékok nagy részében hátrányba kerül.

Minden konzol port eleve jobban fut a GCN arhitektúrán mivelhogy GCN arhitektúráról van áthozva, amit aztán persze lehet optimalizálni.
De a cikk messze nem erről szól, a cikk arról szól hogy most ki fog jönni egy 480 as kártya ami hozza a 970 teljesítményét a 950 fogyasztásával és a 960 árával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. s_otto fules...
2016.04.17. 10:49
"Arra kell az async compute hogy a fele annyiba kerülő 390 mellett a 200 ezres 980Ti köpni-nyelni ne tudjon"

Mennyi játákban is? 1-ben?

Mennyi órát volt a fejeden VR sisak? A következő 2 évben mennyit lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. gery84 Asagr...
2016.04.17. 11:06
8800GT-nek tényleg nincs köze hozzá én csak írtam hogy anno az nvidia kezdte el az átnevezgetést, amit az AMD átvett.
Különben a GTX970-hez a HD7850-nek sincs semmi köze, max annyi hogy mindkettő kártya azonos csíkszelességél gyártották.
A felsorolásodból a R7 270 rossz gondolom a R7 265-re gondoltál.


Amíg AMD-s voltam soha nem volt driver problémám!

De mivel 2éve GTX970-em van evvel is meggyűlik a bajom, a 3,5Gb-ot memóriájával, és a nem teljesen támogatott DX12-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. thestock
2016.04.17. 11:13
Jó tudni hogy vannak emberek akik egy Budapest TV-s jós szintjén állnak...minek találgatni? mire jó a "fanboykodás"?
Majd ha megjelenik a kártya,akkor jönnek a tesztek,és akkor kiderül hogy mit érdemes venni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Samanoske gery8...
2016.04.17. 11:25
Az gáz ha egy komoly kari nem támogatja,még a 3 éves 7850 is tudja a dx12-őt.
A sok nv fan ezt elfelejti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. gibdj Phant...
2016.04.17. 11:29
Köszönöm szépen a választ, úgy látom yennefer komolytalan fórumtárs. Akkor az elképzelhető hogy az abszolút középkategória lényegében marad, csak kisebb csíkszélességgel jön? De akkor mi lesz a sok selejttel, ami az új gyártási technológia miatt nagyobb arányú lesz? Azt is el tudom képzelni, hogy azok lesznek felsorakoztatva a középmezőnyben letiltott részekkel. Ezt is érdekes lesz majd látni, de legalább az biztos, hogy a felső-közép új lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. fules675 yenne...
2016.04.17. 11:39
A jó öreg jósgömb...
Vicces hogy ezzel eteted magad No mindegy

58.s_otto
Csak nézd vissza a legutóbbi DX12 game bencheket,majdnem mindben.De már a komolyabb DX11-es motorokban is egyre közelebb kerül a 390 vagy akármelyik AMD kártya az egyel felette lévő Nvidiához.Már egy egyszerű PBR árnyalat lerenderelésénél megakadnak a Maxwellek.GameWorks nélkül meg totál megáll a tudomány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. s_otto fules...
2016.04.17. 11:54
Tehát 5 játékból majdnem mindben - akkor 2-3-ban?

Mennyi dx11-es játék van piacon? Hány ezer?

"De már a komolyabb DX11-es motorokban is egyre közelebb kerül a 390 vagy akármelyik AMD kártya az egyel felette lévő Nvidiához."

Ez nincs így, de ha így lenne, akkor ez népünnepély, hogy a 5 vagy ki tudja hány éves dx11-re elkezdett az amd optimalizálni? Ez igen, és Te eddig támogattad őket, mert radeont vettél? Jól megköszönték, ugyes vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. fules675 s_ott...
2016.04.17. 12:11
Ahelyett hogy itt kínlódsz nézz utána mindennek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. s_otto fules...
2016.04.17. 12:16
Gyerünk mutass példát, mert vakvilágba próbálsz bizonygatni. Linkelj már egy táblázatot a több száz dx12 játékról. Amiben olyan jó a radeon. Mikor jött ki az első? 1,5 hónapja?



Egyébként a játékokra ez lesz a jellemző, fix fps limit, szóval az fps huszárok lehúzhatják a rolót a plusz 5-6 fps-el... mert nem látszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. s_otto fules...
2016.04.17. 12:26
Bocs, annak az 5db dx12-es játék indulására még emlékszel ugye? Pl. az első a gears of war, ami 1 hétig volt játszhatatlan az amd kártyákon?

A többi megjelenés is megvan ugye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. BReal s_ott...
2016.04.17. 12:28
December óta az AMD sacc per kb. legalább annyi drivert ad ki, mint az NV, ha nem többet (összeszámolni nem fogom, aki akarja tegye meg). Tehát ez a 0 day támogatottság a "mostban" hogy is állja meg a helyét?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. s_otto BReal
2016.04.17. 12:36
Maximálisan. 10-ből 8 játék megjeleneésre nem volt 0-day driver az amd-től, pár napra jött.

Gears of war megvan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. BReal s_ott...
2016.04.17. 12:36
"Egyébként a játékokra ez lesz a jellemző, fix fps limit, szóval az fps huszárok lehúzhatják a rolót a plusz 5-6 fps-el... mert nem látszik."
Ez most ilyen NV féle jósolgatás, hogy a jövőben az fps limit lesz a jellemző, mert belinkelted a Dark Souls 3 benchmark eredményeit (aminek ha jól emlékszem, az előző részei is fix fps-esek voltak, tehát nem értem, hogy ebből miért is kell a többi játékra következtetni)?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. fules675 s_ott...
2016.04.17. 12:37
Keress rá.Nem fogom rád pazarolni az energiám,van sokkal jobb dolgom is mint hogy veled vitatkozzak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. s_otto fules...
2016.04.17. 12:38
Nincs mit keresni. Pontosan tudod. Ha lenne szét linkelted volna a topikot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. fules675 s_ott...
2016.04.17. 12:40
Tessék:
http://wccftech.com/nvidia-gameworks-visual-corruption-gears-war-ultimate-edition/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. BReal s_ott...
2016.04.17. 12:55
"10-ből 8 játék megjeleneésre nem volt 0-day driver az amd-től, pár napra jött."

Most akkor a "mostról" beszélünk, vagy a múltról. Döntsd már el. Mert pár hsz-szel ezelőtt előbbire hivatkoztál, most meg múlt időben írsz.

Amúgy felsorolnál 10 játékból 8-at, amihez az elmúlt időszakban a megjelenés napján nem volt driver optimalizálás? Ha már így felhoztad (illetve csak a GoW-ot írtad).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. s_otto fules...
2016.04.17. 13:01
Ez egy fizetett cikk, miszerint az nvidia miatt volt egy hétig játszhatatlan az első dx12-es játék, amd kártyákon. Amit a microsoft fejlesztett. Az amd kiemelt partnere, kéz a kézben a mantle-ból a dx12-öt. Hogy egyszerű legyen portolni.
Jó link.

Szóval hol is van a lista a sok száz dx12-es játékról, ahonnan elindultunk, az asnync miatt, illetve a lista a vásárolható VR cuccokról, játékokról, ahova kell a preemció?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. fules675 s_ott...
2016.04.17. 13:19
Igen ez egy fizetett cikk
De a semminemérő GW-s játékok fejlesztőit nem fizette le az Nvidia ugye?

A sok száz DX12-es játékkal kapcsolatban képzelődsz,mert nem indultunk el sehonnan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. s_otto fules...
2016.04.17. 13:25
A semmitnemérő nvidia játékot 520 ezer ember vette meg. A dx12 király ashes of singularity, amit az amd támogatott 53 ezer.

Szerintem elég nyilvánvaló a matek.

[LINK]
[LINK]

Szar volt egy hétig a gears of war amd-n? Szar volt. Nagy előny az async és a preemció? Nem az, mert nincs miben. Alig van játék megjelenés, a VR nem kapható és csúszik, és horror áron van. Ennyit azokról amiben az amd jó.

Összefoglaltam neked.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. fules675 s_ott...
2016.04.17. 13:38
Köszi,de sajnos nem sok értelme volt mert látszik hogy nagyon nem értesz hozzá,még leírni sem tudod
Hülyeség a hülyeség hátán...

Majd ha utánanézel és fogod tudni a dolgok jelentését akkor beszélhetünk

Részemről ennyi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. BReal s_ott...
2016.04.17. 13:38
A Gears of Warhoz hogy jön a Batman? Vagy én nem értek valamit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. s_otto
2016.04.17. 13:40
Itt egy kép az ashes-ből. Neked megvan? Tudsz róla nyilatkozni? Milyen szép, milyen gyönyörű? Hogy ilyen játékban erősebb a radeon, és ezzel dobálózol? Hogy async? Én tudok, mert nekem megvan. Hányinger.



Breal: A gears of war-ol nincs statisztika. Arra próbáltam utalni hogy mennyire nem kell a semmitérő nvidia játék senkinek. Kb 10x annyi ember vette meg. Kár kiforgatni a szavaimat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. BReal s_ott...
2016.04.17. 13:47
Te egy rendkívül népszerű játék új, egyben lezáró részét hasonlítod egy olyan játékhoz, ami egy 8 évvel ezelőtti játék remastered változata. Nem forgattam ki semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. yennefer fules...
2016.04.17. 13:49
Nem etetem magam mert ez mind megtörtént. A te bajod ha direkt nem akarsz emlékezni rá

Ugyanúgy a 78-as kommented is arról tesz tanúbizonyságot hogy ha eléd raknak valamit ami téged cáfol akkor azt le hülyeségezed és ezzel el van intézve. Milyen ismerős viselkedési forma ez amit ti alkalmaztok..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Praston s_ott...
2016.04.17. 14:26
Nekem ezen a képen az jön le hogy a gtx 970 összesen 1 db fps számmal jobb a sima R9 290-től és elmarad a 290X-től. A 390 pedig a 290X-hez van közel a magasabb gyári órajel miatt. Szóval nem értem mi a baj az AMD-vel, mivel a gtx 970 az R9 390-el van árban egy helyen. Az meg hogy a driver szar, ez meg a vicc kategória. Innentől kezdve nálam komolytalan vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. ThePoweR Prast...
2016.04.17. 14:42
Egyébként eléggé párba vannak.
[LINK]
1440p-ben kicsit változik a helyzet, itt még jobban párban vannak, de ide már egyik sem elég igazán. 4k-ról meg felesleges is beszélni. A jelenlegi csúcs kártyák is csak szenvednek.
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Galdech
2016.04.17. 15:19
És még azt mondják, hogy ma már nincsenek hittérítők...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. BeZol
2016.04.17. 16:53
Ha az AMD-nek ez nem jön be, akkor kb. lehúzhatják a rolót. 19%-os a részesedésük, míg 81%-ot az nvidia visz el. Ezek az új diszkrét kártya értékesítések, tehát 5 új vga-ból per pillanat 4 nvidia és 1 amd. Ennél rosszabb már csak az lehet, ha lehúzzák a rolót, ám abban a pillanatban, hogy jó lesz a termékük, azonnal több tíz százalékos értékesítésnövekedést érhetnek el. Na abban a pillanatban ki fog lőni a részvényárfolyamuk (októberi jelentésben fog ez megjelenni csak, addig csupán spekuláció és a teszteredmények/árképzés alapján lehet saccolni a szitut). ÉN nagyon remélem, hogy nem faragnák rá, mert ha most ráfaragnak, akkor az lesz, mint proci téren van most. Intel rohadás drága, mert ő a piacvezető és megteheti. Ha ugyanezt akarjátok a vga piacon is, akkor vegyetek csak nvidiát. Nekem is voltak driver problémáim az amd-vel, de leginkább csak a crossfire miatt, de ez sli esetén is meglett volna. Ma már tudom, hogy a több kártyás rendszerek a mai napig használhatatlanok, mert még ha működik is, olyan fura lesz a kép, de erre is van vmilyen teszt, ami ezeket a mikrolaggokat kimutatja.
Nvidia kártyám csak egykártyás rendszerben volt, tökéletesen elégedett voltam vele, viszont mióta visszaváltottam amd-re, be kell h valljam, vmiért sokkal szebb a kép amd kártyával, mintha élénkebbek lennének a színek, és ezt már többször is észrevettem.

A lényeg, hogy ha tehetitek, fontoljátok meg az amd kártyákat is.

A jövőre való tekintettel az alábbi lehetőségeket látom magam előtt:
1. most június-júliusban vga csere, és remélhetőleg egy gtx 960as áráért kapok egy gtx 970es teljesítményt (amit én speciell keveslek, de vhol meg kell húzni az anyagiakat), az már csak járulékos nyereség, hogy gtx 950es fogyasztása lesz.
2. megvárom az augusztus-t, akkor jön ki az inteltől a kaby lake, és komplett új gépet veszek (ugye minek vegyek skylake-et, ha ugyanennyiért kapok augusztusban egy újabb generációt. Mobilokkal is így vagyok: vagy megveszem mikor megjelent, vagy nem, mert a rákövetkező 9-11 hónapban ugyanannyiért fogják adni...)
3. várok decemberig, akkor jön ki az amd a zen-nel, ami az ígéretek alapján hozni fogja a skylake szintjét (legalábbis +40% core to clock gyorsulásról beszélnek, és kb. ennyivel vannak lemaradva egy szálon futó teljesítményre vetítve), viszont több magja lesz, ezért akár gyorsabb is lehet ott, ahol ki lehet ezt használni. Ebben az amd prociban decemberben nem lesz integrált vga!

Azt hiszem a laptop vga-k, és az új apu-k csak 2017-ben jönnek, és még az sem biztos, hogy az új high-end vga-k kijönnek idén, lehet azok is átcsusszannak 2017re. Kérdés, vajon nvidiánál ez hogyan alakul.

ui.: lehet, hogy 1-2 fps-sel tud többet egy kártya, de az nem mindegy, hogy ez 20fps-nél van így, vagy 100-nál. Az egyik esetben ez +5-10%, a másikban csupán 1-2%. Az a +5-10% pedig árban is meg fog jelenni, így egy 60ezres kártyához képest elviekben 63-66ezer Ft-ot kellene kérni az erősebbikért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Fzoltan s_ott...
2016.04.17. 17:38
Ja igen, amelyik cikk nV driver hibát hoz föl, az fizetett.
Magadat égeted.
Microsoft, mint kiemelt AMD partner? Te teljesen meghülyültél?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Samanoske
2016.04.17. 17:39
Nem tudom miért inkább nv-t vesznek 10 ropival drágábban és még dx12-őt se tud.
Itthon biztos nem,max.külföldön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Fzoltan s_ott...
2016.04.17. 17:40
Ashes egy totál független játék, nem támogatja az AMD. Ilyen marharságokat honnan veszel?
RTS soha sem fog annyi példányszámban elkelni, mint akármelyik másik FPS vagy TPS, és ezt te is tudod nagyon jól, kár a számokkal dobálóznod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.17. 17:56
http://www.ashesofthesingularity.com/

Azért a kiadó és a fejlesztő cég logója mellett az AMD-é szerepel. Szóval azt nehéz lenne tagadni, hogy támogatja.

Samanoske: Azért ez nem igaz teljesesen. Míg régebben ez valóban jellemző volt szinte minden kategóriában (az ASUS 270x-emet majdnem 15000-rel vettem olcsóbban, mint amennyi az ugyanolyan hűtéses 760 lett volna, addig most hol ez, hol amaz olcsóbb az adott kategóriában. Pl. a 960-380 összehasonlításban drágább a 380 (igaz, gyorsabb is), a 970-390-nél szintén az NV olcsóbb (teljesítmény kb. egál), a 980-390x-nél pedig olcsóbb az AMD kártyája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ThePoweR Fzolt...
2016.04.17. 18:00
Megelőztek.

"viszont mióta visszaváltottam amd-re, be kell h valljam, vmiért sokkal szebb a kép amd kártyával, mintha élénkebbek lennének a színek, és ezt már többször is észrevettem."

Digitális kimeneteken ezt azért nehéz elképzelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. rini
2016.04.17. 18:25
Pedig valóban élénkebbek a színek az AMD kártyáknál. Viszont ez nem azért szebb mert többet tudna a kártya, hanem azért mert az alap beállításoknál a színek telítettsége alapban magasabbra van állítva mint az NV kártyáknál. Sokan soha nem néznek rá erre az opcióra és ezért nem is használják. Egyszóval mindkét kártyánál ugyan olyanra lehet állítani csak használni kellene ezt a lehetőséget. Egyébként engem pedig éppen az zavar ilyen szempontból az AMD kártyáknál, ezért mindjárt lejjebb is viszem. Ez alapvetően egy AMD parasztvakítás, olyan mint a TV vásárláskor az összes TV "üvölt" a színek minden skáláján, holott a valósághoz semmi köze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Phantomstr... BeZol
2016.04.17. 18:30
"Intel rohadás drága, mert ő a piacvezető és megteheti. Ha ugyanezt akarjátok a vga piacon is, akkor vegyetek csak nvidiát."

Nem hiszem, hogy nekem kellene életben tartanom egy gyártót. Győzzenek meg róla, hogy az ő terméküket vegyem és akkor azt fogom. Az egyenlő esélyekhez már az is bőven elég, ha a Pascal és Kaby Lake megjelenéséig kijavítják, amit a 39. hsz-ben írtam.

u.i. 20fps-nél 1-2 fps különbség pontosan annyira mindegy, mint 100-nál. Százalékosan jól mutat, de 22fps még így is játszhatatlan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Samanoske BReal
2016.04.17. 20:27
Azt a 2ezret megéri a 380 a 960-al ellentétben,mégiscsak 256-os és nem 128 bites.
De többször néztem mostanában és mások is mondták,hogy ugyanolyan teljesítménynél olcsóbb az amd.
80-ig bezárólag néztem.
Az amd szerint az ő 3d-jük ingyenes,az nv.nem.Aztán kiderült,hogy a Tridef sincs ingyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.17. 21:02
Attól még olcsóbb. Amúgy most iponos árak alapján minimum 6000 Ft különbség van közte, viszont most kivételesen a 960-hoz is van kupon akció, Rise of the Tomb Raidert kapsz hozzá, ami azért szempont lehet valakinek. És ezek tartoznak egy VGA kategóriába. De tény, hogy arányaiban annyival gyorsabb a 380 a 960-nál, amennyivel drágább.
Nem tudom hol nézted ezt, hogy 80e-ig az AMD olcsóbb, de 370 és a 950 is egy árban van, és ott egyértelműen gyorsabb a 950. Szóval pont, hogy a felső kategóriában van olyan páros, amelyiknél az AMD az olcsóbb. A többinél vagy picit drágább az AMD, vagy ugyanannyiba kerülnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BReal BReal
2016.04.17. 21:17
Illetve a Fury X - 980TI között van egy nagyobb árkülönbség,, bár a HBM miatt szerintem nagy árcsökkenés már nem lesz (mondjuk a Nanonál volt, szóval furcsa).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rini
2016.04.18. 08:01
Azért szerintem azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy leginkább a piac az ami hatással van a termékek árára. Idővel mindegyik termék ára beáll a számára megfelelő árra a kezdeti árakhoz képest. Ezek alól csak a csúcs kategóriás vagy presztízs termékek kivételek. Mellesleg a 128 bites 960 és a 256-os 380-ról. Én is tapasztalom azt, hogy a 960 egy kicsit sávszélesség problémával küzd magasabb felbontásban de FULLHD-ben még így is elég erős. És éppen a magas felbontásoknál jön ki a 380 igazi előnye. Viszont ettől még a 960 is egy jó kártya és dicséretet érdemel az NV is, mert azért mégis képes lépést tartani ez a 128 bites termék egy 256 bites termékkel szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!