iPon Hírek

Két új, szorzózár-mentes Llano APU is jön

Dátum | 2011. 09. 09.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD a napokban már összesen öt új Llano APU egységet mutatott be, amelyek közül kettő az asztali termékek, három pedig a mobil APU egységek kínálatát erősíti, de az újdonságok sorának ezzel még nincs vége. Most úgy néz ki, hogy az idei év negyedik negyedévében újabb két asztali Llano APU érkezhet, amelyek azért különlegesek, mert szorzózár-mentes kivitellel rendelkeznek majd, azaz nagyon egyszerűen és kényelmesen, pusztán a processzor szorzójának emelésével is meg lehet majd megemelni a CPU magok órajelét.

Érdekesség, hogy július folyamán, amikor az első hírek felröppentek a szorzózár-mentes Llano APU érkezésével kapcsolatban, még csak egyetlen egy modellről volt szó, most azonban már két „K” jelöléssel ellátott példányról beszélnek az informátorok. Hogy miért a „K” jelölés? Nos, az AMD a Llano APU egységeknél már nem a megszokott „Black Edition” jelölést használja annak érdekében, hogy világossá tegye, itt bizony szorzózár-mentes modellről van szó, hanem egy egyszerű „K” betűt, amit a processzor típusjelzésének végére biggyesztenek. Valószínűleg több, mint véletlen egybeesés, hogy az Intel hasonló módszerrel jelöli saját szorzózár-mentes processzorait. Ez utóbbi persze nem probléma, hiszen így legalább valamivel egységesebb a kép a processzorok piacán - jobban elkülöníthetőek a szorzózár-mentes modellek a hagyományos központi egységektől.


Az FM1-es processzorfoglalatba illeszkedő Llano APU-k az A8-3870K és az A6-3670K nevet kapták. Az új Llano APU-k pont 100 MHz-cel üzemelnek majd magasabb órajelen, mint a jelenleg is kapható A8-3850-es és A6-3650-es társaik. Az A8-3870K esetében a négy darab x86-64-es processzormag 3 GHz-es órajelen ketyeg majd, míg a 400 stream processzorral ellátott Radeon HD videó vezérlő esetében 600 MHz-es magórajel lesz érvényben. Ezzel szemben az A6-3670K modellnél  a processzormagok már csak 2,7 GHz-en, a 320 stream processzort tartalmazó Radeon HD videó vezérlő pedig 444 MHz-es magórajelen ketyeg.

Az újdonságok egyike sem alkalmazza a Turbo Core technológiát, azaz a processzormagok órajele terheléstől függetlenül végig a névleges értéken marad majd, leszámítva a C'n'Q technológia alkalmazásából adódó órajel-változást, ami üresjáratban lép érvénybe.

A szorzózár-mentes Llano APU-k várható ajánlott végfelhasználói árai és pontos megjelenésük időpontja egyelőre sajnos nem ismert.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. Terror
2011.09.09. 12:04
Te is fiam, bluetooth?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Humbuk
2011.09.09. 12:34
Micsoda?! +100Mhz???!! Wooooooow Még a szorzózár mentességet megértem, de minek +100 Mhz? Mennyit is dobhat az reális teljesítményben 0,5%?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. atti2010
2011.09.09. 12:42
Humbuk + 100 Mgz a gyári beállítás de a szorzózár mentesség gyakorlatilag akár menyit hozhat ha bírod hűteni, ez lehet 1000-2000Mhz is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. kisza25 Humbu...
2011.09.09. 12:43
az a 100Mhz az csak jelképes, hogy lássák ez a leggyorsabb és még tuningolni is könnyebben lehet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Terror Humbu...
2011.09.09. 12:47
Ha ugyanazon az órajelen adják ki, akkor meg abba jöttél volna belekötni. Ha rádobtak volna 500 MHz-et, akkor meg azon pampognál, hogy miért nőtt a fogyasztás. Elkönyvelhetem, hogy egy troll vagy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. zvigh
2011.09.09. 14:14
Mindenki azt könyvel ami jól esik neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. lajthabala...
2011.09.09. 14:23
zvigh
Először is, nem könyvelhet mindenki, a könyvelői szakma képesítéshez van kötve. Másodszor a könyvelésnek minden országban megvan a jogi szabályozása, amihez a könyvelőnek igazodnia kell.

Egyébként nekem a 3GHz jobban tetszik, mint a 2.9GHz. Ha az ember húzza, könnyebben tud órajelnövekedést számolni. 3.6GHz-en 20%. 4GHz-en 33.3%. 2.9GHz-zel ezt nem tudná az ember ilyen könnyen rávágni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Terror lajth...
2011.09.09. 14:25
Ez most komoly? A százalékszámítás nem olyan bonyolult művelet azért...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. csab959 Terro...
2011.09.09. 14:34
Igen, de mégis jobb ha egy elég kerek alapóralejed van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ntgloc
2011.09.09. 15:53
Remélem nem lesz néhány ezressel drágább egyik sem a most kaphatóknál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. zvigh
2011.09.09. 16:27
lajthabalazs

ne írd má vastagon szedettel a nick-em, az olyan gyászos, nem néz ki jól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jozsefm
2011.09.09. 16:57
Lassan kellene már egy összefoglaló táblázat a teljes skáláról, mert aki rendszeres inf. hírolvasó, az se tudja már pontosan mennyi és milyen is van-lesz forgalomban ezekből
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. carraroxt
2011.09.09. 18:59
Majd kíváncsi leszek a tesztekre. Nem lepne meg, ha 3,8GHz/800MHz is lazán menne neki (bár a fogyasztás miatt könnyen lapfüggő lesz a tuning...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Phantomstr...
2011.09.09. 20:00
Kár, hogy kilőtték a Turbo Core-t. Egyébként valamiért nekem is jobban tetszik a 3GHz, mint a 3,1 vagy 2,9, még ha különösebben nem is jelent sokat teljesítményben.
Szép lassan azért majd csak felkúsznak 3GHz fölé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. sniperjoce...
2011.09.09. 20:02
józsef m. - 2011-09-09 16:57:12

Na ez egy jó ötlet támogatom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Humbuk
2011.09.09. 20:34
@Terror:
Nem tudom miért kell már megint személyeskedni, én sem tettem. Mellesleg nem vagyok troll, legalább is nem nagyobb mint te!
Itt van a példa:
[i5-2500 45.209Ft]
[i5-2500k 48.671Ft]
itt eldöntheted, hogy szeretnél-e fizetni egy kicsivel többet a szorzózár mentességért. (Megférnek egymás mellett)

Másodszor: nem tudom mikor láttál te engem a fogyasztás miatt \"pampogni\", mert nem szokásom. Ha nagyon számítana a fogyasztás akkor Ati-t vettem volna és nem Nv-t.

Harmadszor: Aki nem érti a szarkazmust, az magára vessen. Csak gondolj bele, hogy emiatt a +100Mhz miatt lehet sokkal többet kell fizetni, mintha csak simán szorzózár mentes lenne. No erről ennyit

@Ocsabi
Mindenki tudja, hogy teljesen felesleges... Ennél is az lesz mivel szorzó zár mentes. Én intelből is inkább a legkisebbet venném és húznám ha kell a + teljesítmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Terror
2011.09.09. 21:32
Nem személyeskedtem, de mint ahogy ocsabi is rávilágított, pont egy teljesen lényegtelen dolgon sikerült megütköznöd. Amit felhoztál példának, az egy érdekes dolog, de én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy miért van plusz ára annak, hogy voltak szívesek nem letiltani valamit a processzoron, azon kívül semmi különbség. A példa, amit felhoztál, az pont arra jó, hogy kiderüljön belőle, neked a gyártóval van bajod, szóval innentől fogva hadd ne én legyek már a troll.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Humbuk
2011.09.09. 22:56
Semmi bajom a gyártóval
Amit mondasz az nézőpont kérdése. Sok ember esetében ez egy +funkció amit megfizethetsz, ha eredményesebben szeretnéd tuningolni a processzort. Míg akik értik is ennek a hátterét, tudják, hogy ez lenne a természetes.

Az én belekötésem, pont arról szól amit Ocsabi fejtett ki, hogy vajon a gyártó felszámol-e +költséget azért a majdnem semmivel több teljesítményért.
Félre értés ne essen most nem a szorzózár mentességről beszélünk, hanem csak a puszta 100Mhzről. Tehát maga a proci ár +100mhz ár +szorzózár mentes ár Lol már nem tudom egyszerűbben kifejteni. Mellesleg ha a bull jól szerepel, a kövi procim amd-s lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kisza25 jozse...
2011.09.09. 23:03
ez volt az első gondolatom mikor megláttam a cikket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. djbundy
2011.09.10. 19:36
Pici off:

Tudtok olyan boltot ahol mobil liano processzort lehet venni?
A4-3300M van a notimba és ezt szeretném erősebbre cserélni.
Hab a tortán, ha be is számítanák az enyémet.

THX!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piter
2011.09.11. 20:52
Basszus hogy eggyesek feszt az aramfogyasztast figyelik!Na ez a zsugorisag!Nem veszek nvidiat meg intelt mert attol sok lessz a villanyszamla!Ez uberbrutaldurva hozzaallas!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. drAmano
2011.09.11. 21:20
off:
piter, sajnos nagyon nincs igazad mindenki úgy veszi a konfigját, ahogyan a pénztárcája engedi/neki megfelel. Amiről Te beszélsz, az nem a hozzáállás kérdése. A munkához/tanuláshoz kell jó hozzáállás, nem ehhez
A ár/teljesítmény arány itt a szempont.
bocs az offért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. piter
2011.09.13. 05:33
drAmano sajnos felre ertettel!Itt miden masodik hozzaszolas majdnem,arrol szol mert kevesebbet eszik!Mit is szolnanak az eladok ha valaki bemenne egy boltba es ugy kerne szamitogepet hogy en azt kerem ami a legkevesebbet eszi!Mert kulonben magas lessz a rezsi!Lassan mar internet sem kell nekik vagy az is lassu?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atti2010
2011.09.13. 10:30
piter 2011 írunk amikor nem mindegy hogy egy konfig 30W vagy 100W eszik mikor épp nem csinál semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!