iPon Hírek

Kevesebb, de drágább gép talál gazdára

Dátum | 2010. 12. 15.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Két érdekes megállapítással is előállt vizsgálódásai nyomán a piackutató NPD: meglátásuk szerint ugyanis bár a PC-eladások száma csökken (egy-két nagyobb név kivételével), az eladott gépek átlagos ára viszont nő.

Összességében meglehetősen cudar időszaknak minősítették az egy ideje már magunk mögött hagyott idei november hónapot; mint mondták, leginkább csak az Apple, a Toshiba és a Lenovo tudott érdemi növekedést produkálni az előző havi eredményeikhez képest - a PC-eladások pedig összesen 6%-kal csökkentek. Ebben nagy része lehetett annak is, hogy már elmúlt a Win7 újdonságának varázsa.

Ezzel szemben azonban megtört egy immár több éve húzódó, az olcsósodás felé mutató trend is; míg ugyanis tavaly a vásárlók átlagosan 580$-t fizettek ki egy számítógépért, addig ez az érték az idei évben 615$-ra emelkedett. A piac már régóta próbálja megtalálni az árak magasan tartásának módját, és úgy tűnik, hogy most a Dell és a HP találhatott valamiféle megoldást; erősen ráfeküdtek a prémium gépeik reklámozására, és a jelek szerint nem maradt el az eredmény sem. Még az Intel is szorgosan győzködi a vásárlókat arról, hogy a jobb teljesítmény igenis megéri a magasabb árat.

A Toshiba és a Lenovo feltehetőleg annak köszönhette a sikerét, hogy inkább a laptopokra helyezte a hangsúlyt, semmint a netbookokra, amelyeknek a forgalmát alaposan visszavetették a táblák (és ezt meg is szenvedte például az Acer és a HP) - míg az Apple mindig is drága termékekkel dolgozott, és soha nem kellett azon okoskodnia, hogy hogyan is csikarjon ki valamennyi profitot az eladásaiból (a már említett összpiaci 615$-os átlagárral szemben az Apple átlagosan 1.360$ ellenében értékesíti a gépeit).

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Turai
2010.12.15. 11:28
Azt is hozzá lehetne íri a cikkhez, hogy az elmúlt évek során a szerelt gépek teljesen ellepték a piacot.
Ennek következtében egyre többen vesznek előre összeállított gépeket (drágább kevésbé minőségi alkatrészekből) és egyre kevesebben veszik a fáradságot, hogy saját maguk rakjanak össze gépet.
Ez a tendencia a jövőre vetítve egyre jobban nőni fog.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. berner
2010.12.15. 11:50
ez igaz...

Viszont az is hogy azok tudtak előre haladni akik az olcsóbb Intelt nyomták a piacon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!