iPon Hírek

Kiábrándító lesz az Apple Watch üzemideje?

Dátum | 2015. 01. 27.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az okosórák tekintetében az üzemidő kulcsfontosságú tényező, és a legfrissebb információink szerint az Apple hamarosan bemutatkozó újdonsága ilyen tekintetben nagyon gyengén szerepelhet majd. A 9to5mac névtelenségbe burkolózó forrása több friss adatot is megosztott a Watch-csal kapcsolatosan.
A készüléket egy kellően erős központi chippel látták el, ami azonban korábban még nem bizonyíthatta a rátermettségét. Az Apple S1-ről beszélhetünk a Watch esetében, mely a teljesítményét górcső alá véve nagyjából az Apple A5 környékére lőhető be. A két Cortex-A9 magos Apple A5 még jelenleg is használatban van, méghozzá az aktuális, ötödik iPod Touch, valamint a harmadik generációs Apple TV-ben. Szóval akárcsak az Android Wear készülékek esetében, a sebességre itt sem lehet majd panasza a felhasználóknak, bármilyen igénybevétel mellett bírja majd a tempót a Watch. Az okosórán az iOS egy „lebutított” változata dolgozik, ez jelenleg a SkiHill kódnév alatt fut. Az Apple a Watch leleplezésekor, ősszel nem mondott pontos adatokat az üzemidőre vonatkozóan, és most úgy fest, hogy ez egyáltalán nem a véletlen műve. A szerkezet valószínűleg alulmúlja ilyen tekintetben a legtöbb konkurens karórát. Egy teljes napot, tehát 24 órát csak akkor fog átvészelni, ha a felhasználója nem különösebben aktiválja a kijelzőt, átlagos igénybevétel mellett ugyanis 19 órát követően bedobja majd a törülközőt. A dolgok mélyére tekintve hamar kiderül, hogy a probléma forrása egyértelműen az éhes kijelzőben rejlik. Amennyiben folyamatosan bekapcsolva van a megjelenítő, a processzor használatától függően 2,5-4 órát követően jelzi a gép, hogy töltőre kell csatlakoztatni, ha viszont egyáltalán nem aktiválják a TFT panelt, akkor 3 napig is elvan. A teljes feltöltést követően maximálisan négy napig húzhatja, de ennyit már csak mély álomban vészel át. A beszámoló egyben megerősíti azokat a korábbi pletykákat is, amik legfeljebb 2-3 napról szóltak alacsony fogyasztású módban vagy készenlétben.
Viszonyításképpen az Android Wear operációs rendszerű órák átlagos használat mellett 2 napot át tudnak vészelni, ráadásul ezeknek ilyen tekintetben akadnak külön kiemelendő tulajdonságaik is. Példának okáért az egyik legnépszerűbb modell, az LG G Watch R folyamatosan aktív kijelzővel dolgozik, tehát a felhasználó bármikor rápillant, azonnal láthatja, hogy hány óra van, míg az Apple Watch esetében sötét kép fogadja majd a rá irányuló szempárokat. A gyenge üzemidő állítólag egyébként hozzájárult ahhoz, hogy végül jó fél évet csússzon a termék, tehát elképzelhető, hogy eredetileg 2014 utolsó negyedévében már kezdetét vette volna a forgalmazás. Azt nehéz megmondani, hogy a tavaszra esedékes rajtig mit sikerül kalap alá hoznia az Apple-nek, de egyelőre elég rosszak az előjelek.
A gyenge futási teljesítmény mellett ráadásul az is rontja a termék helyzetét, hogy jelen állás szerint még a töltése is hosszú időt vesz igénybe. Az Apple a MagSafe technológián alapuló indukciós töltőt alkalmazza, ami az információkat kiszivárogtató tesztelő szerint az előzetes várakozásoknál is lassabban fogja újratölteni a Watch-ot. Persze ez már a kisebb gond, hiszen egy teljes éjszaka áll a rendelkezésére. Az Apple Watch valószínűleg tavasszal kerülhet bevetésre, az ára a cupertinóiak előzetes bejelentése alapján 350 dollártól fog indulni, de előreláthatólag ennél jóval drágább kivitelek is készülnek majd belőle.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

29. DogTheDog
2015.01.27. 16:11
Ezt igy remelem ki se adjak majd.Egy vicc kb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Phantomstr...
2015.01.27. 16:22
Az ipod nano 6-om napi 4-5 óra zenehallgatással 3-4 napot is kibír, ha pedig csak óraként használom, lazán túlél két hetet is. Utoljára cirka 3 hete volt töltve és még mindig 50%-on van az akkuja. Chicago Lunatik szíjban szerintem még jobban is mutat, mint az apple watch.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Ronan
2015.01.27. 17:31
Még jó hogy nem használok órát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. j.panzer
2015.01.27. 18:01
Maga az egész óra iszonyat kiábrándító. Szvsz kövér bukta lesz. Szerintem a tervezett eladások felét, harmadát sem sikerül majd összehozniuk. Ez lesz az Apple Surface RT-je.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. fofoka
2015.01.27. 18:42
Ráadásul ronda, mint a lőtt seb..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Csupman
2015.01.27. 19:52
Ezért imádom az automata órákat. Csak felveszem és megy. 4óra hordás után megy 40 órát és még sokkal esztétikusabb is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Ereshkigal Csupm...
2015.01.27. 20:34
Én (is) a mechanikus óra híve vagyok, de azért az sem való mindenkinek:
- pontatlanabbak
- nem árt vigyázni rájuk (rázkódás, elejtés)
- kb. ötévente szerviz, ami "rendszeres" kiadás
Mindezekkel együtt a hagyományos óráknak lelkük van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. twollah
2015.01.27. 21:28
Eleg gaz, hogy azon kell aggodni az okosoraknal, hogy mikor merulnek le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. nedcoleman
2015.01.27. 23:21
A Moto 360 okosoraja 12 orat bir maximum, szoval ez mar 2x jobb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jonos
2015.01.28. 01:44
Off: Moto 270 mikor lesz végre 360 ? Mert tökre tetszik de az a fekete csík nagyon gáz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. madcaptain
2015.01.28. 03:42
Hat en nagyon skeptikus vagyok. Sok ismerosom es jomagam is mobiltelefon ota nem is hord orat. Minek 2 eszkoz ami mutatja az idot
Ki az aki okosoraval rohangal de a telefonja nincs nala??

Ha futni megy akkor egy mini mp3 lejatszo vagy telefon karra/ovre csatolva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Cavalli87 madca...
2015.01.28. 07:55
Minek 2 eszköz, ami mutatja az időt?

Barátocskám, ha egy Breitling vagy Patek Philippe ficeg a karodon, megnyílnak ám az ajtók minden tekintetben, de biztos lehetsz benne, hogy jó pár comb is szétnyílik majd előtted! Az óra (nem a számológépes Casio ) presztízs, nem azért hordja az ember, hogy tudja mennyi az idő, hanem mert vannak rétegek, ahol egyszerűen kellék, mint egy szép mandzsettagomb, vagy nyakkendőtű!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Kajafun Caval...
2015.01.28. 08:22
Hol élsz Te? Valami kib@szott filmben?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Phantomstr... madca...
2015.01.28. 09:05
Azért, mert a telefon lehet, hogy sok mindent tud, de nem mindenre praktikus. Egy zárt kabát belső zsebéből vagy farmerzsebből sokkal tovább tart előkotorni, majd vissza, mint a csuklódra pillantani. Valahová be sem vihetsz telefont órát pedig igen (persze okosórákkal biztosan máshogy lesz).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Asagrim Kajaf...
2015.01.28. 09:26
Neked film, másnak a valóság.

Volt gimis osztálytársam még ballagás előtt vezette a 17 milliós céges autót, most 3 lakása van egyetlen városban "mercsak", aztán ajánlott egy műszaki üzletet ahova egyedül bementem és majdnem úgy kergettek ki, majd bementem vele, és kedvezőbb feltételekkel kaptam meg, amit venni akartam, mintha hitelre vásároltam volna ugyanazt egy másik helyen.

Vannak olyan helyek ahol a hitelbírálatod már akkor eldől, amikor Lorus órát hordasz legalább Tissot helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Cavalli87 Kajaf...
2015.01.28. 09:39
Drága Barátom, attól, hogy a lakosság 99%-a a prosztó prolik életét éli, attól még létezik egy olyan oldala is a világnak, amiket lehet, hogy Te csak filmekben látsz, én viszont nap, mint nap szembesülök vele! Mikor felmegyek egy cimborámhoz, aki éppen azon őrlődik, hogy ma a Hublot vagy a Rolex Daytona-t vegye fel, mert nincs információja arról, hogy a forma akivel tárgyalni fog éppen Forma 1 rajongó, vagy a hagyományos értékeket tartja fontosnak. Egy 500 millás beruházásnál pedig hidd el, hogy mindent meg fogsz tenni, hogy a "hitelező" kegyeibe férkőzz,ami múlhat ilyen apróságon! Úgy hívják, hogy kifinomultság! Az átlagnak meg marad az agónia azon a szinten, hogy csalamádét vagy almapaprikát egyen a pörkölt mellé!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Capricorn
2015.01.28. 10:51
Személy szerint inkább a pörkölt melletti csalamádé miatt aggódnék. Nem szeretem az olyan embereket akik más cuccai alapján ítélik meg a másikat. Teljesen mindegy számomra, hogy tárgyalás, hitelfelvétel, vagy barátkozás a cél. El*aszott egy világ ez én mondom. A valós tudás, élelmesség már nem számít csak a presztízs. Most nyilván roppant "okosat" mondtam meg mindenki tisztában a ténnyel de akkor is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim Capri...
2015.01.28. 11:14
Nem követelményről, benyomás keltésről van szó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. predike07
2015.01.28. 11:28
Igen,ez azon múlik,hogy milyen körökben mozog az ember.Szerencsére ilyenekkel nagyon ritkán hoz össze a sors,de ha még is akkos is csak távolból figyelem.
Személy szerint nekem nevetségesek az ilyen okosórák de még az okostelot is megreptettem mert idegesitett,hogy 3-4 naponta tölteni kell ha meg teloztam is többet kicsit akkor 1-2 nap volt amit bírt.
A mostani bír több mint 1 hetet még úgy is,hogy mindennap telefonálok róla.Na meg nem kell féltenem ha leesik.
Az almapaprikát meg nem szeretem szóval nekem egyértelmű,hogy csalamádé
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Cavalli87
2015.01.28. 13:17
Jól beszél Asagrim!

Messze nem az a történet, hogy nem számít a valós tudás, mert elhiheted, hogy aki ilyen beruházást megpályáz, az képben van a dolgokkal! Ezek az emberek javarészt azért jutottak odáig, mert ránézésre meg tudják mondani valakiről, hogy milyen ember. De amúgy sem értem, hogy mi az elbaszott abban, hogy valakinek számít a megjelenés? Te elhinnéd egy befektetési tanácsadóról, hogy jól végzi a munkáját, ha egy reklámpólóban, meg melegítőben állna eléd? Az üzleti életben az, hogy milyen kocsival jársz, hova mész ebédelni, milyen öltönyben mászkálsz mind mind sok mindent elárul rólad. Ezek mind státusszimbólumok amik elengedhetetlenek egy bizonyos szint után. Nélkülük egyszerűen nevetségessé válnál egy olyan környezetben, és kellemetlenül éreznéd magad. Ahogy akkor is, ha éppen nem tudnál idézni a legújabb Forbes magazinból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. DemonDani Caval...
2015.01.28. 15:39
Rolexet és Hublotot egyformán hordhatsz, ha egy F1 rajongóval tárgyalsz Végtére is mindkettő volt, vagy jelenleg is hivatalos F1 partner.

Személy szerint az ilyen F1 márkajelzésű Hublot óráktól hányni tudnék, pedig F1 rajongó vagyok...

Témához visszakanyarodva, hát baromi kíváncsi leszek, milyen fogadtatásban részesül majd az Apple Watch, ugyanis azok akik az Apple termékeket veszik, nem biztos, hogy ilyen játékórákat akarnának hordani. (eltekintve persze azoktól, akik csak a divat miatt választják, és egyébként prolik) Valljuk be őszintén, ezek nagyjából olyanok, mint 20 éve a számológépes, meg névjegyzékes Casio órák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Gyurkov
2015.01.28. 21:39
Teljesen mindegy meddig huzza egy toltessel, akar akkumulator nelkul, kabellel is kiadhatjak, akkor is venni fogjak, mint a cukrot. Nincs rossz Apple termek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. astronaut_... Caval...
2015.01.29. 16:46
A reklámpóló és melegítő egy olyan véglet, amit még a 99% csalamádés, vagy almapaprikás "prolik" 99%-ának sem jut eszébe akár már egy állásinterjúra felvenni.

Számomra (és ezt nem azért írom, mert úgy gondolnám, hogy Neked is így kéne érezned) aki a legeslegdrágább ruhákat, kiegészítőket hordja, fehérített fogakkal, porcelán bőrrel, stb., már inkább úgy jön le, mint aki már a nézésével hasznot akar húzni belőlem. Nem őszintén jön le. Persze nem is ez a cél, és a haszonszerzés is lehet kölcsönös, annak mérlegétől eltekintve.

Sajnos a tapasztalatom az, hogy az ilyen embereknek a többsége a "prolikat" megveti, holott ha annyira okosak lennének, tudnák azt is, hogy nagy gond lenne abból, ha a minimálbér és környékén dolgozó emberek egy napon nem mennének dolgozni.

A "megnyílnak előtted az ajtók..." kijelentéseddel viszont nem értek egyet, szinte biztos vagyok benne, hogy ahány internacionális cég felsővezetőjével találkoztam életemben, egyik sem mondta volna meg, hogy milyen óra van rajtam, feltételezem, hogy nem is ismerték volna. Persze ha egy yachton koktéloznék egy neves filmsztárral, és épp megcsillanna a szikrázó Nap fénye a nem létező Roger Dubuis órámon, lehet tenne rá egy megjegyzést, hogy decc ö fájn písz of árt! De nem hinném, hogy egy 40-50 milliós német autó, egy szabóval készített/igazított jó öltöny, ing, és egy határozott kézfogás után annyit számítana, hogy épp milyen óra van rajtad.

Vagy az üzleti életben akinek 100mFt-os autója van, lenézi a 30mFt-os SUV-os figurát, úgy, ahogy a Maybaches úriemberek lenézik őt, és ahogy őket lenézik az egzotikus autókkal járó szupergazdag emberek? Kétlem.

Ontopic: óva intenék mindenkit az almás sz@roktól, mondom ezt úgy, hogy litániámat egy MacBook Pro-n gépeltem. És mi ez az üzemidő? Adhatnának hozzá egy kurblit...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bruce_prin...
2015.01.29. 17:24
Kinaitol vett ora, halal pontos egesz jol nez ki es okos mert tudja mennyi az ido. (a kretennel aki ilyen baromsagikra kolt mindenkepp)
4ev per elem. Per jelet nem kezel ez a b&z% oldal....
Áomezeötszá az ara.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. bruce_prin... Caval...
2015.01.29. 20:29
Az hogy egy barom vilagot elunk az teny es azert ilyen mert sok benne a nyomorult aki felnez az ilyen senkihazikra.
Tudod az embert az alapjan kene megitelni amit tud nem az alapjan amit hord.
Ezert mondom kene egy jo kis jarvany vagy meteorcsapas.
Ha nem lennenek azoka prolik akiket ugy lenezel az ilyen seggfejek is ehendoglenenek mint amiket ajnarozol.
Amugy en egy szakadt polos atomfizikusra inkabb felnezek mint egy ilyen ingyenelo eloskodo civilizacios hulladekra.
Az ilyenek az en szememben azok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. bruce_prin... Caval...
2015.01.29. 20:34
Nem nem hinnem el rola.
A problema az, hogy leteznek iylenek hogy befektetesi tanacsado meg tarsai.
Erdemi munkat nem vegeznek, nem tesznek le semmit ami elobbre vinne az emberiseget.
Nem.narulnak hozza a civilizacio epitesehez, sot romboljak ahogy a 20-21. Szazadi abra mutatja.
Demagog duma, de igaz, hogy az egytlen hasznos dolog amit az ilyenek tudnak, az egy hoeromuben torteno felhasznalasuk lenne futoelemkent...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gabesz7630 Asagr...
2015.01.29. 20:41
Pf ..
Baratom.
Nem veletlen irtam amit irtam privatban.
Hozod rendesen csak azt nem tudom mire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gabesz7630 Caval...
2015.01.29. 20:46
Te jobarat vagy egy troll vagy, vagy a vilag legidiotabb sznob baromja.
Szanalom ahogy jatszod az eszed ember.
Kesz rohej.
Csak az vigasztal, hogy tudom azok a dolgok amiket idehanytal neked csak vagyalom.

Most lehet megint letiltani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gabesz7630 Caval...
2015.01.29. 20:46
Te jobarat vagy egy troll vagy, vagy a vilag legidiotabb sznob baromja.
Szanalom ahogy jatszod az eszed ember.
Kesz rohej.
Csak az vigasztal, hogy tudom azok a dolgok amiket idehanytal neked csak vagyalom.

Most lehet megint letiltani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!