iPon Hírek

Kiadóra lelt a Shenmue 3

Dátum | 2017. 08. 17.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Kicsit zavaros a helyzet a Shenmue 3 körül. A játékra először ugyebár Kickstarteren szedték össze a pénzt a fejlesztők (persze csak egy részét, azóta számos befektető beszállt), és a Sony színpadán mutatkozott be. Ezen kívül az is kiderült róla, hogy PC-re és PS4-re érkezik, ami alapján arra lehetett gondolni, hogy a kiadói feladatokat a Sony fogja ellátni. Úgy látszik azonban, hogy nem ez a helyzet. Yu Suzuki, a sorozat legendás vezetője bejelentette, hogy a Shenmue 3 kiadásáért a Deep Silver felel majd. Suzuki elismerősen nyilatkozott a cégről: elmondása szerint érezhető, hogy nagyon szeretnék elhozni a japán címeket a nyugati közönség számára, és mindent megtesznek azért, hogy ez jól is sikerüljön. "A folyamat alatt a Deep Silver igazi rajongást mutatott a japán játékok, a Shenmue és a rajongói iránt, úgyhogy teljesen biztos vagyok benne, hogy megtaláltam a megfelelő partnert" - mondta a nagyfőnök. És habár ez némileg nyálasan hangzik, lehet benne igazság. A Deep Silver mostanában tényleg ráfeküdt a keleti játékok nyugati kiadására, többek között nekik köszönhetjük, hogy a Yakuza több része is eljutott végre hozzánk. A legutolsó példa a Yakuza Kiwami, ami ebben a hónapban fog megjelenni PS4-re Amerikában és Európában. A Shenmue 3 egyébként a legutóbbi ígéretek szerint valamikor 2018 második felében jelenik meg digitális és dobozos formában, azt követően, hogy az eredetileg idénre kitűzött dátumot Suzuki szerint lehetetlen volt tartani.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. FFeller
2017.08.17. 21:09
Jaj de izgulok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Gyurkov
2017.08.18. 06:44
Nem értem miért nem a Sony pénzeli őket, ekkora hype-traint meg kell lovagolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!