iPon Hírek

Kickstarteren a monitorállványként funkcionáló PC ház

Dátum | 2017. 05. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Cryorig még 2016 nyarán mutatta be ötletes számítógépház-koncepcióját, amely a Taku nevet viselte – és viseli ma is, amikor végre felkerült a Kicstarter virtuális hasábjaira, hogy a több, mint 2 éve zajló munka gyümölcseként végre kereskedelmi forgalomban is megjelenhessen. Ahogy az lenni szokott, a kickstarteres kampány támogatói kedvezőbb áron kaphatják meg a terméket, valamint néhány olyan egyedi módosításra is lehetőségük nyílik, amire a kereskedelmi forgalomba szánt példányoknál már nem lesz mód. Például kérhetik a számítógépházat akár pirosban is, ahogy az a lenti fotón látszik.
Hogy konkrétan miért is különleges a Taku? Azért, mert egy felsőkategóriás Mini-ITX számítógépházról van szó, ami monitorállványként is funkcionál – a billentyűzet pedig befér alá, ha nem használjuk a rendszert, így a PC rendkívül helytakarékosan tárolható. A Taku háza eloxált, homokszórt alumínium lapokból készül, amelyek feketék vagy ezüst színűek lehetnek, attól függően, melyik modellt választjuk – a beltér azonban mindkét esetben matt fekete lesz. Az új számítógépház 142 milliméter magas, 570 milliméter széles és 310 milliméter mély, lábai pedig fából készültek. Az alaplaptálcát kényelmesen ki lehet húzni, mintha csak egy fiók lenne, így a különböző hardverkomponensek beszerelése rendkívül gyorsan, egyszerűen történhet.
Az 5,3 kilogrammos házban egy Mini-ITX formátumú alaplap számára van hely, a gondos tervezői munka jóvoltából azonban egy kétslotos videokártya is elfér, ami maximum 40 milliméter magas, 134 milliméter széles és 280 milliméter hosszú lehet. A Lian Li-vel közösen fejlesztett számítógépház egy Lian Li PCI Express 3.0 x16 kompatibilis riser kártyát kapott, amely a videokártyát fogadja, de egyéb bővítőkártya számára is megfelelő lehet.
Processzorhűtő terén eléggé korlátozott a mozgástér, hiszen az alacsony házban csak maximum 48 milliméter magas hűtő fér el, igaz, az utóbbi években eléggé kibővült a helytakarékos processzorhűtők kínálata, így a kihívás nem leküzdhetetlen. Az adattárolókat egy 3,5 hüvelykes és két 2,5 hüvelykes bővítőhely várja, tápegységből pedig csak SFX vagy SFX-L formátumú példány fér el. Fontos még megemlíteni, hogy a memóriamodulok esetében 52 milliméter a maximális magasság. A viszonylag pici légtér szellőztetését egy 92 milliméteres átmérőjű ventilátor végzi, a ház oldalán és tetején pedig szellőzők is találhatóak.
Az elegáns számítógépház teteje és lábazata maximum 15 kilogrammig terhelhető, így a monitort ennek megfelelően érdemes kiválasztani. A ház alatt kényelmesen elfér egy 104 billentyűs klaviatúra, az egér pedig a ház tetejére tehető, ha éppen nem használjuk a rendszert, így a konfiguráció kevés helyet foglal. A Taku kábelmenedzsmentet is biztosít a különböző eszközök töltőkábelei számára: két ilyen kábelt vezethetünk el az alaplaptálcán át a ház eleje felé, így az okostelefon vagy a tábla USB-s töltőkábele diszkréten elrejthető.
A Taku kickstarteres kampánya május 29-én indult és június 28-ig tart. A korai megrendelők 250 dollárért juthatnak hozzá a termékhez, míg a Taku Classics esetében 299 dolláros árra kell felkészülni. A Taku PE esetében a végső ár az egyes opciók igénybevételétől függ. Ha minden jól megy, a Taku már szeptemberben megérkezhet a projekt támogatóihoz. Amennyiben 1000-nél több megrendelés érkezik, úgy a támogatók ingyen kapnak egy C7 ITX processzorhűtőt is a házhoz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. hcsa
2017.05.30. 15:24
Magában az ötletben szinte semmi új nincs. Én pár éve már láttam olyan koncepciót, hogy a monitor nyaka (talp nélkül) a fekvő ház közepében kialakított slotba illeszthető - kvázi a ház a talp. Onnan kap áramot, képet, hangot, stb. És van a monitorhoz külön talp is, és abban a megfelelő csatlakozók, ha vki így akarja használni. Nem tudom, miért nem lett belőle semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Szefmester
2017.05.30. 15:31
Drága és kicsi... haszontalan dizájnretek. Normál desktop méretben már lehetne használni is, de így... se szellőzés se semmi.

kár érte, évek óta vadászom egy tisztességes fekvő házra.... a vége az lesz hogy nekiállok modderkedni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.05.30. 16:15
Én anno ezt néztem ki, de akkoriban nem lehetett kapni: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. LavX
2017.05.30. 16:35
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. dbelam
2017.05.30. 16:38
Most akkor kétslotos videokártya -> erőgép, de rendes procihűtő nem fér bele?
Komolyan nem értem mit akartak ezzel a házzal kihozni. Két monitor nem fér rá, Gémerpistinek nem kell, munkagépnek röhejes, netezni überdrága (és akkor inkább egybe-Mac-et vennének a pénzesék), tényleg világosítsatok fel mire jó!
Ráadásul ott egy b*zinagy légkavaró középen ahova mehetett volna egy kompakt víz a procinak (ráadásul nem is kicsi). 0:50-nél látszik a videón hogy mennyire szellős, egy valag holttér van benne.
Mert otthonra NAS-nak nekem is ITX-es házam van, de az úgy néz ki mint egy jól megtermett bluray lejátszó.

Annyi pozitívumot látok hogy nem egy, hanem kettő 3.5" HDD fér el benne és pont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Asagrim dbela...
2017.05.30. 17:30
3 monitort a gémerpista állványra vagy falra szokott rakni, hogy ne pazaroljon 3 monitortalp helyet az asztalon. A belső kialakítása valóban nem a legjobb, de kompakt víz nem férne bele, túl lapos, nem tudnád hol átvezetni a két csövet a memóriák körül, esetleg fent (jobboldalt), másik alaplapot használva.

323*310*130mm-es méretbe sokkal több cuccot raktam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Pendra37
2017.05.30. 22:25
En egy hasonlot projektelek eppen. Annyi, hogy EGPU-t is tud es a laptopot is dokkolja. Youtube
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. j.panzer
2017.05.30. 22:27
Ez egy baromság, ráadásul ronda is.
Ehh...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. thestock j.pan...
2017.05.30. 22:38
Igen,és igen. Rengeteg más költségkímélőbb megoldás létezik, de mégis lehet benne ráció. Ha a lian li, és az inwin megteheti hogy méregdrága designer házakat árul akkor ennek is lehet jövője. Úgy néz ki van egy réteg akinek ez számít, és van is pénze megfizetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Pendra37 j.pan...
2017.05.30. 22:44
Nezz korul a Small Form Factor forumokon. Latsz meg sokkal ilyenebbet is, 200+ USD-tol kezdve. Es nem, hogy megveszik oket, hanem sorba allnak ertuk. A tulajok meg egyenesen osszepisilik magukat a gyonyortol ha birtokolhatnak egyet.
Az en 10,5 literes teljesen modularis hazam (mITX lap, teljes meretu GPU, ATX PSU) kb nagynak szamit.
Meg mindenki meg van zavarodva, hogy vizezni is kellene, mert anelkul nincs elet. Meg menjen bele a 2x 14centi venti mert a viz nem eleg. Es persze mutassa a lapot es a GPU-t is. Es legyen kicsi, mert az trendi. Van valami agymenesuk, hogy az mITX az I7 7700k+1080Ti-nel kezdodik, 5 liter alatt van es 100% OC nelkul el sem indul.
Komolyan, neha elgondolkodom, hogy inkabb veszek egy normal ATX-et es akkor nem kell olvasnom a siras rivast, hogy "Mit csinaljak, mar megint nem fer be a viz meg az IFA hutoblokkja a 6 literes hazba." Meg jajjmiertnincs 1080Ti ITX meretben, anelkul nem teljes az elmeny. A Metis-ektol meg lassan hanyingerem lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. TheRealTsL
2017.05.30. 22:55
Csak a designért elég erős a közel négyszeres ár egy különben minden egyéb téren jobbnak tűnő Node 202-höz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Rojik LavX
2017.05.30. 23:13
Nekem is pont ez jutott az eszembe.

Ezen nem értem, mit kellett 2 évet fejleszteni. Egy-egy modder néhány hét alatt, szabadidejében különb házat tervez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pdx06
2017.05.31. 00:03
Ismét bebizonyosodik az elméletem hogy visszafelé fejlődnek a dolgok, ellenben azt a szintet sem ütik meg mint régen. Egyrészt brutálisan ronda, másrészt ha ez megszívja magát porral, ami laza 2 hét alatt be is következik, netán belefolyik valami a jóisten nem fogja kitakarítani. Harmadrészt akinek ilyesmire fáj a foga, inkább ruházzon be egy Vivo Pc-re vagy hasonlóra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Pendra37 pdx06
2017.05.31. 00:14
en is ezen gondolkodtam el. Az mITX meg az egesz SFF azert jobb egy laptoppal szemben, mert a normal asztali alkatreszek olcsobbak es konnyebben beszerezhetok es cserelhetok, mint a laptop azonos alkatreszei.
Namost Egy eros SFX tap, a speci ITX GPU meg ezek a kicsi hazak siman kerulnek a vegen annyiba, mint egy gamer laptop. Raadasul nehezebben is beszerezhetoek es az osszerakasuk is korulmenyesebb.
Mar egyaltalan nem ugy neznek ki, hogy bemegyek a sarki PC boltba es veszek hozza cuccot. Limitalt szeria, csak rendeles, arany ar meg minden.
Ahogy most nezem, az ertelmezheto aru eGPU rendszerek siman ki fogjak nyirni a jatekos SFF-et par even belul. A procik nem nagyon fejlodnek, az eGPU-ban meg cserelhetu a kartya aztan kesz. A laptop raadasul kisebb barmelyik SFF haznal es sokkal hordozhatobb is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. nigrablack
2017.05.31. 08:54
Srácok ne már, azért ennyire nem rossz ez. Drágának drága, igen. Szerintem is sokat kérnek érte. Hogy szép-e? Egyéni ízlés kérdése, nekem tetszik. A hűtés miatt nem aggódnék, sokkal "ilyenebb" házakban is láttam durva konfigokat, köszönik szépen, jól vannak. A Cryorig egész jó hűtőket gyárt, szerintem azért megfordult a fejükben, hogy átgondolják ennek a doboznak a hűtését is. Legalább a funkcionalitás szintjéig. A porról nincs mit mondani, porosodni fog, DE mivel az egész cucc egyben, tálcástól kivehető belőle, nem lesz nehéz takarítani. SFX tápot nem olyan nehéz szerezni manapság, szinte az összes komolyabb tápgyártónak van már, nem olcsón, de a "drága gépem lesz" ligába már a ház megvásárlásával benevezett a jövendőbeli tulaj. Az "egy egy modder különb házat tervez" hozzászólásokon csak röhögni tudok. Az megint teljesen más liga. A modder egyedi gépet tervez, komolyabb műhelykapacitás hiányában esélye nincs ilyen minőséget legyártani. Pláne olcsóbban nem. Viszont ott meglesz az az elégtétel, hogy az enyém, magamnak csináltam, satöbbi. Személy szerint nálam a "rakjuk a monitort a tetejére" koncepció miatt nem működik. Kisasztalnak meg mégse használhatom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.05.31. 11:24
Akkor röhögj, mindenesetre egy ilyen házat, 2 évig fejleszteni, nálam a vicc kategória. A modderek meg, igen is szebb házakat készítenek, kevesebb idő alatt, kevesebb költségvetésből. Egyedit csinálnak? Igen, és? Azokat is lehetne nagy mennyiségbe gyártani tervek alapján. A modderek sem úgy vágnak neki bárminek, hogy "na szerintem ezt itt ki kellene vágni, hmm.. nagyjából itt jó is lesz. A franc mellé ment 3 centivel."

A ház ötletét, árát, stb. meg nem minősítettem, csak az röhejes nekem, hogy ez 2 évbe tellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nigrablack Rojik
2017.05.31. 13:22
Szerintem nem igazán értetted meg a modderes részt a szövegemből, de sebaj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim Pendr...
2017.05.31. 18:16
Ebből semmi nem igaz.

SFX táp olcsóbb, mint a rendes, 22 ezer forintba kerül egy 400W-os, ami mindent bír, amit ITX méretbe bele tudsz suvasztani:
https://ipon.hu/webshop/product/be_quiet!_sfx_power_2_400w/580002

ITX méretű grafkarik is a legolcsóbbak közé tartoznak:
https://goo.gl/3wbxuX

(Első és negyedik legolcsóbb.)

A small form factor házakat veszik mint a cukrot, nagyobb hype-ja van az Enthoo Evolv ITX-nek, mint a Fractal Designnak valaha is volt.

Az eGPU meg szarra se jó, amíg egy GTX1070 árába kerül a dokkolóállomás, és csak egy olyan csatolófelületen lehet kihasználni a GPU sebességét, aminek a használatáért az Intelnek lincencdíjat kell fizetni. Talán a Thunderbolt 3-mal.

Azt meg ne akard megmagyarázni senkinek, hogy bármikor is képes lenne bármelyik gyártó akkora teljesítményt egy 3 centi vastag házba rakni, ami asztali PC-ben egy 16 centis hűtőborda felszerelését indokolja a processzoron, és a laptop űrtartalmának jelentős részét kitevő méretű bordát a grafikus processzoron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Pendra37 Asagr...
2017.05.31. 19:07
Az ATX CM V450-es felmodularis tapert 15e-t fizettem ujonnan garival boltobol. A 400W-osat 22-ert nem mondanabb olcsobbnak. Raadasul abban a 12centis venti sem fer el. Igy vagy hangosabb, vagy melegebb, vagy lenyegesen dragabb a magas W miatt, mint az ATX.

Persze jo a fel meretu GPU csak ugye a ventije egy kicsit hangosabb lesz, mert csak egy van belole. Aminek raadasul jobban kell dolgoznia mint a normal mertun a kettonek, hogy azonos hutest erjen el kisebb feluleten.

Szerintem en is ezt mondam, az emberek sorba allnak ertuk, lenyegtelen, milyen eszeveszett az ara.

https://www.aliexpress.com/store/product/EXP-GDC-Laptop-External-Independent-Video-Card-Dock-with-PCI-E-Interface-Black/1048722_32456172794.html
Pm-ben ird mar meg legyszi, hol kapsz 1070-est $50-ert. Vennek egy tucatot. De meg ha hozzadobok egy tapot is, akkor is megall $110-ben ami messze van a $4-500-tol. Ezek az ilyen szuper hazak $200-nal kezdodnek. $200-bol megvan a haz, a tap meg es az eGPU csatolo is. Az atviteli sebessege 5 GB/s korul van ami a 2.0 8x es 16x kozott van. Viszont lehet kapni olyan NVMe-set, ami 10 GB/S-tud. Ez boven meghaladja a 2.0 x16-t vagy a 3.0 x8-at. Kb 1mp el tovabb tart teletomi a 1070-es memoriajat az eGPU-nak, azt azert talan ki lehet varni betolteskor. Onnantol kezdve meg a teljesitmenye azonos az asztalival.

Ez most honnan jott? Mert hogy en ilyenre meg csak nem is utaltam az is biztos. Viszont tokeletesen peldazza amit irtam. Azt, hogy az mITX-es ember mit var el. Akkora teljesitmenyt, amihez a 16 centis borda kell. Mert OC nelkul nincs elet. 4.5 GHz alatt a fu se no. Ha nem jon ki abbol a gepbol az utolso ezrednyi FPS, akkor a konfig kudarc es a szemetben a helye. Komolyan, mintha a kispolszkis meg a trabantos azon versenyezne, hogy melyikuk tud tobb sodert betomni a kocsijaba. A teherautos mar kinjaban rohog rajtuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim Pendr...
2017.05.31. 19:32
Ezt a linket ugye te sem gondolod komolyan? Mini PCI-E felületen akarsz egy grafikus kártyát meghajtani? Meg is kapod érte a majdnem 10 éves HD4870 teljesítményét... NVMe verzióst azt fogadó laptoppal kapsz is olyan áron, hogy abból összerakok egy ugyanolyan teljesítményű asztali gépet. Nincs törvénybe foglalva, hogy az embernek vagy asztali gépe, vagy laptopja lehet csak, lehet mindkettő, márpedig előbbi alkalmasabb játékra.

A hangosságot meg elég vicces ellenérvként felhozni, mikor a laptopos megoldás, ami mellett kampányolsz sokkalta hangosabb, mert az eszetlen kicsi térfogatba csak úgy lehet normális teljesítményt belesuvasztani, hogy a hő eloszlatása helyett az a cél, hogy minél rövidebb úton kiűzd a készülékházból. Ennél lényegesen több lehetőség adódik normális hűtésre ITX méretben, ami halkabb.

Asztali géptől meg teljesen normális olyan teljesítményt elvárni, ami asztali géphez való, és ez megvalósítható ITX méretben, ésszerű keretek között. De ha már te is 3D modellel példálóztál, nem leszek rest én se:

http://s3.postimg.org/kg8bs79yr/case_ITX4.jpg

Gyanítom, hogy nem sokkal nagyobb egy eGPU-t fogadó laptop dokkolóállomásnál, de ezerszer halkabb, és nagyobb teljesítményű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Pendra37 Asagr...
2017.06.01. 20:24
http://www.gamersnexus.net/guides/2488-pci-e-3-x8-vs-x16-performance-impact-on-gpus

https://www.techpowerup.com/reviews/NVIDIA/GTX_980_PCI-Express_Scaling/21.html

5GB/s tokeletesen eleg. Ezt tudja a SCard verzio es a NVMe verzio is. Remelem elhiszed, hogy ugyanennyiert olyan csatolos is van es nem kell ragugliznom neked.
Meg ez a Mini PCIe is lehozza az 1 GB/s-et 3.0-an, ami a listaban a 4x 1.1-nek felel meg kb. Magas felbontason 12% a teljesitmeny kulonbseg a 3.0 x16 es az x1 kozott. Ettol azert nem megyunk a falnak.

Kulso laptop huto padot lattal mar gondolom. Par ezer forintos tetel. Halk es hut. Raadasul, mivel a belso GPU nincs hasznalatban, eggyel kevesebb dolog fog melegedni.

Szokasos Silverstone RVZ1 es tarsai elrendezes. Ez kicsit vastagabb a front hutonek meg rovidebb, mert a PSU kozvetlenul a CPU fole kerult. Semmi extra.11,2l Az en hazam 10.5 es ATX tap van benne meg hely egy 32 centis GPU-nak. Ha nagyon akarnam, szerintem belemenne a vizes CPU hutom is, de nem akarom, mert nekem az a 0.3 kg is szamit. Az egesz gepem tappal, GPU-val, dobozzal mindennel 3.8 kg.
Az a modell, amit feldobtam, 7.2l-es eGPU hazat hasznal. Ez onalloan is mukodik, lecstolhato es mivel van benne hely egy alaplapnak is, akar sima hazkent is funkcional. A kabelcsatornak, a hutopad meg a laptop maga olyan 10l korul van. Viszont a dokkolonal pont az a lenyeg, hogy azt nem viszed. Eleg csak kikapni a laptopot aztan vinni ha kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sutyko_hop... Szefm...
2017.06.03. 20:13
Na azt megneznem milyen lenne. Ilyen izlesficammal remekul sikerulne. Ez a haz szep.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!