iPon Hírek

Kígyók és főemlősök

Dátum | 2013. 10. 30.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy új kutatás eredményei szerint a kígyók kulcsszerepet játszhattak a főemlősök agyának fejlődésében. Korai őseink számára halálos veszélyt jelentett a hüllőkkel való találkozás: a modern főemlősök patkány nagyságú, emlős elődje már 100 millió évvel ezelőtt, Gondwana őserdeiben is gyakorta találkozhatott különféle kígyókkal, 40 millió éve aztán még veszélyesebbé vált a helyzet, hiszen megjelentek a mérges kígyók. A korai emlősök legfőbb és legveszélyesebb ragadozói kétségkívül a kígyók voltak, mondja Lynne Isbell, a Kaliforniai Egyetem ökológusa, aki szerint a hüllők általi fenyegetés olyan kritikus volt, hogy közvetlenül befolyásolta az emlősök további evolúcióját. A hüllőkkel szembeni harcban nyilvánvalóan jobb esélyekkel indultak azon állatok, amelyek sajátos tulajdonságaiknak köszönhetően képesek voltak elkerülni a ragadozókat. Isbell szerint az előre tekintő szem, és az emberi agy megnövekedett látóközpontja kifejezetten a környezetükbe könnyen beolvadni képes kígyók észlelésére fejlődött ki. A kutató először 2006-ban publikálta elméletét, amelyet a neurobiológusok kezdeti véleménye szerint nem sok bizonyíték támasztott alá. Isbell mindenesetre kimutatta, hogy azon ritka főemlősök, amelyek evolúciójuk során nem találkoztak mérges kígyókkal, például a gyűrűsfarkú makik, jóval rosszabb látással rendelkeznek, mint a hüllőkkel egy élőhelyen fejlődő rokonaik.

Két évvel ezelőtt aztán néhány japán és brazil neurológus csatlakozott Isbell kutatócsoportjához, remélve, hogy a kétségkívül érdekes teóriára bizonyítékokat találnak az agyban. A napokban meg is jelent a szakértők eddigi munkájának eredményeit összefoglaló tanulmány, amelyben a kutatócsoport arról számol be, hogyan reagál a kígyók látványára az agy egyik korán kifejlődött része, a talamuszban található pulvináris régió. Az itt található neuronok a szakértők szerint kulcsszerepet játszanak a veszély vizuális felismerésében, és a régió a főemlősökben jóval fejlettebb, mint bármely más állatban. A kígyókkal sikeresen versengő emlősök többsége üreglakó volt, így nem rendelkezett kifejezetten fejlett látószervekkel, ehelyett tehát más módon védekezett a hüllők ellen, jónéhány faj például immunitásra tett szert a kígyóméreggel szemben. Isbell hipotézise szerint a fákon élő, napközben aktív főemlős elődöknek viszont másfajta stratégiára volt szükségük a sikerhez. A tesztek során a kutatók elektródákat ültettek be két fogságban született makákó agyába, amelyek sosem találkoztak kígyókkal. A pulvináris régió két területén mérték a neuronok aktivitását miközben különféle képeket mutattak az állatoknak: felcsavarodott és kinyújtózó kígyókat, mérges és semleges arckifejezésű makákókat, eltérő kézjeleket mutató makákókat, illetve geometriai formákat.

A kígyók látványa különösen erős és gyors reakciót váltott ki az állatokban: a kísérlet során összesen aktiválódó 91 neuron 40 százaléka akkor volt a legaktívabb, amikor egy hüllő képe jelent meg az alanyok előtt. Ezek a neuronok jóval gyakrabban sültek el a kígyók láttán, mint a többi kép hatására. A pulvináris régió aktivitása szempontjából a második helyen a mérges makákó képe végzett, az arckifejezések helyes értelmezése ugyanis nagyon fontos szerepet tölt be a magasan szocializált makákó közösségekben. A kígyók láttán a neuronok 15 ezredmásodperccel gyorsabban léptek működésbe, mint a mérges makákó hatására, és 25 ezredmásodperccel gyorsabban, mint a geometriai formák esetén. A kutatócsoport szerint az eredmények az első idegtudományi bizonyítékot szolgáltatják Isbell kígyóközpontú evolúcióelméletére. Isbell szerint a főemlősök fejlett pulvináris régiója minden más emlősnél hatékonyabb kígyófelismerést tesz lehetővé, ami jelentős evolúciós előnyökkel járhatott. Isabelle Blanchette, egy kanadai kognitív pszichológus szerint ugyanakkor hiba lenne túlzottan nagy szerepet tulajdonítani a kígyóknak az emberi agy fejlődésében. Még ha ezek a „kígyófelismerő” neuronok ott is vannak látórendszerünk mélyén, a magasabb szintű agyi folyamatok, a tanulás és az emlékezés legalább olyan mértékben befolyásolják viselkedésünket, és irányították evolúciónkat, mint a hüllőktől való félelem. Blanchette saját kutatásai során kimutatta, hogy az emberek többnyire egyáltalán nem reagálnak gyorsabban a hüllőkkel szembeni fenyegetettségre, mint a jóval újabb keletű veszélyekre, például egy gyorsan közeledő autó vagy egy lőfegyver látványára.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. kunti
2013.10.30. 14:28
Erről Carl Sagan: Az éden sárkányai c. könyve jutott eszembe, melyben a tudat, álmok, az agyfejlődés, illetve ezzel kapcsolatban a hüllők emlősökre gyakorolt evolúciós hatásával foglalkozik. Ajánlom mindenkinek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tofalvip
2013.11.04. 09:57
Ma is vannak különbségek az embercsoportok között, aszerint, hogy élőhelyükön vannak-e mérges kígyók vagy sem. Erre én (!) már rég rájöttem. Ahol mérges kígyók élnek az emberek közelében, ott az emberek agresszívebbek, idegesebbek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!