iPon Hírek

Kihagyja a PC-t a Titanfall 2 nyílt bétatesztje

Dátum | 2016. 08. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Vince Zampella, a Respawn vezetője bejelentette, hogy hamarosan elindul a Titanfall 2 nyílt bétatesztje, amit ők valójában a többjátékos rendszer stressz tesztjének terveznek. Ennek a legfőbb célja, hogy egyrészt meggyőződjenek a netkód hatékonyságáról, másrészt pedig hogy (remélhetőleg több millió) játékos bevonásával terheléses tesztet végezzenek a szerver-infrastruktúrán, és annak skálázhatóságán. Zampella szerint ez egész egyszerűen egy mérnöki cél, és alapvetően akár csak egy platform is elég lenne ahhoz, hogy leszűrjék a megfelelő következtetéseket. Ennek ellenére a Titanfall 2 technológiai tesztje PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető lesz, a PC azonban kimarad. Felmerülhet a kérdés: miért? Nos, egyrészt Zampella is tudja, hogy ez sokak számára kiábrándító, de egész egyszerűen túl komplex lenne ilyen korán elindítani a játékot PC-n. Elmondása szerint továbbra is dolgoznak a motoron, így még nem volt idejük arra, hogy áttolják a játékot a különböző kompatibilitási teszteken. Mivel PC-n több ezer különböző konfiguráció lehetséges, erre abszolút szükség van, ugyanakkor rengeteg időt vesz igénybe, így ezt az időt most még a játék és a motor tökéletesítésére használják fel, nem arra, hogy ki tudják tolni magukból a PC-s stressz tesztet. Például még arra sem volt lehetőség, hogy meghatározzák a minimális konfigurációt, és ahhoz igazítsák a játékot. A másik probléma Zampella szerint, hogy a PC-s rajongók néha túl kíváncsiak tudnak lenni, és elkezdik kibányászni a játék fájljaiból, amit csak tudnak. Ez pedig azért lehet gond, mert az előddel ellentétben a Titanfall 2-höz egy robosztus egyjátékos kampányt terveznek, és nem szeretnék, ha előre kiderülnének a meglepetések. Zampella végül hozzátette: ezek alapján senkinek nem kell aggódnia, biztos benne, hogy a csapata egy kiváló minőségű PC-s verziót tud majd letenni az asztalra a Titanfall 2 október 28-as megjelenésének napján.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. perneki
2016.08.16. 15:15
Szívünk szakad meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Flegeton
2016.08.16. 15:50
"A másik probléma" Most akkor az usert nézik hülyének vagy ők azok. Gondolok arra, hogy egyszerűen nem töltetem le velük a single vagy más egyéb tartalmat, ha a multi lesz stresztesztelve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. thestock
2016.08.16. 18:23
Jó húzás azt a platformot mellőzni ahol igazán jól játszható az FPS. Szép munka!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Chavalier
2016.08.16. 20:17
Ha már kitolják konzolra és szépen fut akkor szerintem simán ki is írhatják a pc-s minimum rendszerkövetelményeket, minimum i3 2,5 Ghz + gtx 460
Kappa
Egy átírt source motorról beszélünk, nem fog beledögleni egyik gép sem, már megint a konzolosoknak kedveznek mint a kiadók 90%-a mostanábban ^^...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rottenbull
2016.08.16. 20:31
Ugy erzem, nagyon komplex lesz majd nekem megvenni ezt.
Nalam az a mernoki cel, hogy kiprobaljam azon a platformon, ahol jatszok.
Pc-s felhasznalokent valoban kivancsi vagyok, foleg arra, hogy milyen a jatekuk. A BF mellett nem sok idom van massal is jatszani, a Dice pedig elkenyeztet mindenfele zart meg nyilt alfa es beta tesztekkel.
Azert sok sikert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kerub88
2016.08.16. 22:38
Fuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuccccccccckkkkkkkkkkkkkkk

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95
2016.08.17. 10:56
Azt a platformot hagyják ki ahol a legtöbb problémára fényt lehetne deríteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ndave92
2016.08.17. 12:36
Nem szimpi a döntésük, de valahol érthető. Ha nincs olyan állapotban a PC version, hogy béta tesztet indítsanak, akkor ne tegyék. Ezt megértem. Az viszont mindenképp aggodalomra adhat okot, hogy 2 hónap van a megjelenésig és a cikkben említett dolgokat még nem végezték el. Szerintem előrendelést bevállalni ebből sem érdemes, mert tuti félkész állapotban adják majd ki, mint a többi EA futószalagról lepottyant cuccot. A tényleges béta teszt a megjelenés napján kezdődik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!