iPon Hírek

Kína leszállt a Holdra

Dátum | 2013. 12. 16.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Sikeresen leszállt a Holdra a kínaiak Csang-o ji-hao 3 nevű szondája, néhány órával később pedig a Jütu (Jáde nyúl) rover is kigördült égi kísérőnk felszínére. Kína ezzel a harmadik olyan nemzetté vált, amely űreszközt juttatott a Holdra, és 1976 óta ez volt az első kontrollált leszállás az égitesten. Ahogy Zsun Jen, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa, a holdprogram vezető kutatója nyilatkoztában elmondta, a leszállási procedúra 11 perce rendkívül idegtépő volt ugyan, de végül minden a tervek szerint alakult. Az űrszonda 15 kilométeres magasságból kezdte meg az ereszkedést, és a szakértő elmondása szerint leginkább amiatt aggódtak az irányító központban, hogy a teljes egészében kínai gyártmányú hajtóművel nem sikerül megfelelően kontrollálni a leszállást, illetve hogy a terepet monitorozó automata rendszer – a szonda „szeme” – esetleg nem vesz észre időben valamilyen tereptárgyat, és a rossz helyen való landolás az űreszköz sérüléséhez vezet. Szerencsére nem történt semmi hiba, a szonda problémák nélkül érte el a felszínt.

A leszállás helye végül nem egészen az volt, amit a kínaiak az eredeti tervekben közzétettek. A projekt kutatói korábban a Szivárvány-öblöt (Sinus Iridum) jelölték meg landolási helyszínként, a Csang-o ji-hao 3 azonban ettől a területtől keletre, az Esők tengere (Mare Ibrium) északi részén ereszkedett le. Mivel Jen nyilatkozata szerint a küldetés legnagyobb fegyverténye, hogy pontosan oda szállt le a szonda, ahova tervezték, az új helyszín vélhetően tudatos választás eredménye, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért módosítottak a terveken a kutatók. Bármi is legyen az ok, az új landolási pont egészen új lehetőségeket vet fel, a régió ugyanis a Hold kevéssé tanulmányozott részei közé tartozik, ahol azonban nagyon érdekes kőzetek találhatók a felszínen. A Brown Egyetem kutatója, Carle Pieters elmondása szerint a leszállási hely közvetlen közelében akad például néhány titánban gazdag, késői keletkezésű magmás kőzet, amelyek vizsgálata révén remélhetőleg új információkkal gazdagodhatunk a Hold evolúciójával kapcsolatban. A sikeres leszállás után hát órával megkezdődött a küldetés következő fázisa: a Jütu legördült a landolóegység rámpáján és megtette első kerékfordulatait a Hold porában. A hatkerekű, 140 kilogrammos holdjáró a tervek szerint három hónapig fogja járni a felszínt. A küldetésének legfontosabb része Jen elmondása szerint a fedélzetén elhelyezett radar működtetése lesz, amellyel 100 méteres mélységig vizsgálható égi kísérőnk legkülső rétege. A Jütu ezen kívül felszíni kőzetmintákat is begyűjt majd, és műszerei révén elemzi ezek összetételét.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

29. MrFox
2013.12.16. 14:19
Hm, pedig a Védák szerint ez nem lehetséges, mivel a hold messzebb van a napnál, és olyan félistenek laknak rajta, akik az ilyen holdraszállásokat nem engednék meg nekünk. Bár igaz, ezt csak az Apollo misszió tagadására mondták, szóval talán a félistenek a robotokat engedélyezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. palacsa
2013.12.16. 14:24
ezeket a vallásos baromságokat össze kellene már egyszer gyűjteni, listázni és tudatosan sorra megdönteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Szefmester
2013.12.16. 14:41
Minden alkalommal megdöntik őket, de akik állítják azok nem fogadják el a bizonyítékokat.

Engem most inkább az érdekelne ezeken a képeken/felvételeken miért ilyen barnás árnyalatú a hold. Árnyékot vetett rá a föld? Vagy a lencsék vannak szűrővel ellátva és az miatt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ThePoweR
2013.12.16. 14:58
Fel kéne gyújtani a papíros meg az élő formáját is az összes vallásos baromságnak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. tibaimp
2013.12.16. 15:19
ThePoweR: a Föld lakkosságának 98%-a vallásos, vagyis hisz valamilyen "felsőbb istenségben." - azért mert Te ateista vagy, nem biztos, hogy az a követendő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. mikej95
2013.12.16. 15:29
tibaimp: Szerintem ThePoweR sem ateista, csak nem hiszi el a sok humbugot, amit a Föld millió vallása összehord és a primitív megoldások híve.
Az első Holdra szállás pedig elég - hogy is mondjam - "gyanús", de 9/11 megmagyarázhatatlan eseményei(amikor is a hivatalos sztori szerint a torony megszegte a fizika összes szabályát) és a Kennedy gyilkosság sokkalta inkább szorul egy hihető magyarázatra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. ThePoweR tibai...
2013.12.16. 15:58
Szerintem sokat mondtál, de elég nagy baj ez a mai világban. Azzal nincs baj hogy hisz valaki valami istenségbe, esetleg néha imádkozik, de ne a vallás alapján ítéljen el vagy magyarázzon meg dolgokat. A vallás az emberi tudatlanságból született, de ma már azért elértük azt a szintet ahol szinte mindent meg lehet magyarázni tudományosan, amit meg nem azt még nem ismerjük, ennyi.

Szóval a sok retardáltat aki elvakultan hisz valami hülyeségben fel kéne gyújtani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Szefmester
2013.12.16. 16:02
tibaimp: Kicsit vegyél vissza abból a százalékból Arra lehet hogy igaz ez az érték hogy hányan vannak megkeresztelve/lefitymálva (csak azért sem írom le helyesen)/meg mitudomén rítusokkal felavatva mert ő akarta. Engem is megkereszteltek, így beletartozom a hívők sorába? nem, mert templomba is csak osztálykirándulásokkor mentem (egy ideig, utána már szaktanárit is bevállaltam de nem tettem be a lábam oda), meg amikor exemék kórusa ott lépett fel egy karácsonykor, de akkor is olyan szinten taszított a hely szelleme mint olyan, hogy majdnem elhánytam magam, az ájulást megelőzendő pedig inkább kivonultam a közepén a levegőre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. patomi
2013.12.16. 16:50
Érdekes lesz, ha az első ember a Marson kínai lesz Ha így haladnak ki tudja..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. shard746
2013.12.16. 16:59
98% vallásos? Hol olvastad ezt, barátom? Csak az emberiség 12% vallja magát ateistának, és itt még szó sem esett azokról az emberekről, akiket megkereszteltek, stb. és ezért vallják csak magukat kereszténynek, zsidónak, stb.-nek, így a nem vallásosak száma inkább az emberiség min. 50%-nak felel meg inkább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Terror
2013.12.16. 17:32
Én 140%-ról tudtam. Csak azért jegyeztem meg, mert ez annyira ontopic a holdraszállással kapcsolatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. ThePoweR
2013.12.16. 18:26
Köszönjük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Simba
2013.12.16. 18:30
Muszáj itt is vallásokról, meg istenekről olvasgatnunk? Emberek tegyétek már félre ezt a hókuszpókuszt egy ilyen hírnél legalább! Ki hívő maradjon csendben, aki ateista szintén. Az első 7-8 hozzászólás nyugodtan mehetne a levesbe.

Kínának meg gratulálok.

Aki szerint meg az első Holdra szállás "gyanús" nézzen utána a tényeknek, és bizonyítékoknak. Semmi átverés, vagy kamu nincs abban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. ncc1701
2013.12.16. 18:53
patomi:

Ha az Usa, az oroszok, meg az Eu xarik bele, és nem áldoz rá pénzt, akkor lehet. De igazából mindegy is, az a lényeg, h legyen valami fejlődés ilyen téren. Bár részemről egy állandó, autonóm holdbázisnak több értelmét látnám.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. dobko
2013.12.16. 19:39
Szerintem nem állt le az űrkutatás az USA környékén se, csak nagy a titkolózás, aminek több oka is lehet véleményem szerint. Engem érdekelt mindig is ez a téma, az űr, sok sok böngészés után elmondhatom, hogy rengeteg érdekes dolgot láttam aminek csak ha egy töredéke is igaz, akkor elég érdekes, hogy milyen szinten manipulálnak itt mindenkit. De még egyszer mondom, ha igazak ezen állítások.

De abban szerintem mindenki egyetért, hogy amit hivatalosan sajtó előtt mondanak, az egy előre átgondolt művészet csak. Például a lejjebb említett 9/11 is ide sorolható.


Az is érdekes, hogy egy holdra küldött izé hírnek számít, mikor elvileg már a múlt évezredben ember járt ott. Szerintem manapság már az számítana hírnek, ha emberek költöznének a holdra, és közösséget próbálnának alapítani. Sok sztori sántít itt nagyon kérem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kiskoller
2013.12.16. 20:00
Szerintem nem hiba az hogy nem megyünk a Holdra. Sok értelme nincs. Hasznosabb űrállomásokban kísérletezgetni, századannyiba is kerül. Én nem gondolom azt, hogy visszaesett volna az űrkutatás mértéke. Inkább egészséges mértéket ölt, és az űripar is felveszi a társadalom szabályait, privatizálódik, stb.

A hidegháború idején túlzottan nyomták érdemi eredmények nélkül. Most meg csak úgy nem lövünk fel műholdat, csak akkor, ha az valamit célt szolgál, pl ISS. És ez jól van így, még ha látszólag meg is torpantunk volna. Hosszú távón jól járunk ezzel.

Szép lassan leváltják majd a NASA-t a ruszkikat meg a kínaiakat a nagy multik, és azok fognak űrbe menni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. gumitamin
2013.12.16. 20:31
És mennyi hulladékot, szennyezést hagytak ott?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Woodstock
2013.12.16. 21:39
És az nekünk jó lesz ha állami felügyelet nélküli multik fognak az Űrben "randarílozni".
Sokan hiszik hogy a fene nagy önállóság meg individualizmus nagyon jó dolog,amit áraszt a média,pedig észre kéne venni hogy államok és társadalmak mindig is voltak és be kellett illeszkedni,ha ezek nem lesznek és helyette lélektelen multik irányítanak akkor szerintem nagy bajban leszünk.Nem vagyok semmilyen komcsi,meg más politikai érdekeltségű,de úgy gondolom hogy jót tesz az embernek meg a társadalomnak,ha van hova tartozni és van egy közösség amit építünk ahelyett hogy csak a saját érdekeit nézze az ember vagy egy vállalat.
De hogy témához kapcsolódjak.
Az biztos hogy a kínaiak nagyon előre törnek minden téren és számolni kell velük,a nyugat meg csak pislog pár országot leszámítva. Ez is csak azt bizonyítja hogy a kapitalizmus nem feltétlenül az egyetlen járható út.(persze Kína sem kommunizmus már sok értelemben,hisz tudják hogy annak nincs jövője lásd Észak Korea)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. kiskoller Woods...
2013.12.16. 22:12
El kell keserítselek, de már rég abszolút semmi hatalmuk nincsen a kormányoknak, a vállalatok irányítják őket.

Nem is akarok ennek problémáiról vitatkozni, e szempontból azonos állásponton vagyunk. Viszont én arra céloztam, hogy jobban jár az űrkutatás, ha beleilleszkedik a mostani (igaz beteges) állapotba, és hogy ez a természetes folyamat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Terror kisko...
2013.12.16. 22:19
Ez mindig is így volt. Már a királyoknak is a céhek mondták meg a tutit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. budspencer
2013.12.16. 22:58
Újra kérdem:

Mi a fene van a Holdon, hogy minden nagyhatalomnak oda kell mennie? A "tudományos kutatás szépsége" maszlaggal ne jöjjön senki!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.12.16. 23:16
Ez egy mérce, aki megtudja csinálni az űrnagyhatalomnak számít. Magyarán kinek nagyobba farka játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror budsp...
2013.12.16. 23:17
Leginkább az, hogy nemcsak a felszállással, de a leszállással is számolni kell. Sőt, az idegen égitestről való újbóli felszállással is. Egyelőre nincs más égitest, amin ezt gyakorolni lehetne. A Mars túl messze van, és a légkör miatt túl rizikós is egyelőre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm
2013.12.17. 08:55
Na, akkor a kínai piacon nemsokára lesz holdkőzet is eladó...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. chris-v
2013.12.17. 10:00
józsef m.
Már be is állítom az ebay-en a figyelőt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Humbuk
2013.12.17. 15:09
budspencer:
A kérdésedre a válasz egyszerű: Nyersanyag
Mivel fejlődnek a 3d nyomtatási technológiák, borzasztóan nagy lépést jelenthetnek majd a hold meghódításában.
A holdon energia van bőven(Napsugárzás(sokkal erősebb, mint a Földön), He3 stb), ha találnak nyersanyagot, akkor szinte mindent meg lehet oldani.

Továbbá ha eltudnának készíteni egyes alkotóelemeket a holdon (pl alkatrészeket járművekhez) már is lenne rá esély, hogy ürhajót is építsünk, mivel nem kell kilőni azt a földről. (A holdról kilőni valamit sokkal olcsóbb ha helyben állítod elő.)

Szóval sok-sok előnye van a dolognak.

Kínának gratulálok! Csak így tovább!

Kiskoller:
Az űrállomáson való kísérletezés nem elég. Főleg mert a FÖld mágneses pajzsa mögé kell rejteni, hogy ne legyen sültcsirke szegény asztronautákból. Tök jó, hogy "0" gravitációs (azért azt tudjuk, hogy ez nem igaz) kísérletekkel foglalkoznak, csak értelme ennek kb tudományosan van.
Hosszú űrmissziókat lehetetlen lesz mesterséges gravitáció nélkül véghez vinni ergó minek is annyira kutatni ezt(mert érdekes...)?

-Gyártás
-Meghajtás
-Létfenntartás
-stb..
Lenne véleményem szerint a legfontosabb, mint kutatási terület!(űrutazáshoz)

Amerika meg egyre kevesebbet költ űrkutatásra... Inkább a 5000-20000Km/h-s ramjet repülőit fejlesztgeti, hogy bárkit le tudjon bombázni a földön néhány óra alatt.

Jó lenne ha a nagyhatalmak megértenék, hogy a végtelen nyersanyag az űrben van és nem a szomszéd országban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. r00r1
2013.12.17. 15:47
Vérpistikék 5 év múlva: Speedrun to the Moon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. palacsa Humbu...
2013.12.17. 16:01
Szerinted amikor egy elnök vagy kormány is szerencsés esetben is maximum 8 évig van poszton lehet valami komolyabb dolgot tervezni mint űrkutatás? nem. Kínában ilyen probléma nincsen. Már 20 éve kidolgoztak egy tervet az űrkutatásban és azt követik. Az usaban meg olyan dolgokon vitáznak hogy tartsanak-e fegyvert hogy lelőhessék egymást meg egy éves költségvetést is hónapos csúszással fogadnak el. Adósságplafon megemelve, örülhetnek a fantom hitelezők. Minden más "nemszükséges" tudomány, oktatás stb. meg érje be egyre kevesebb pénzzel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ltg.ltg001
2013.12.18. 12:47
Szefmester:
"Engem most inkább az érdekelne ezeken a képeken/felvételeken miért ilyen barnás árnyalatú a hold. Árnyékot vetett rá a föld? Vagy a lencsék vannak szűrővel ellátva és az miatt?"

Mivel a köztudatban és sok agy mosott műsorban elhitetik az emberekkel hogy így néz ki a hold:
[LINK]

Valóságban pedig így néz ki:
[LINK]

Videót ajánlom figyelmetekbe:
[Videó]
(elismerem van sok baromság is ,de sok igazság is a felvételben)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!