iPon Hírek

Kína újabb három embert küldött az űrbe

Dátum | 2013. 06. 12.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A kínai űrügynökség egy közép-európai idő szerint június 11-én 11:38-kor végrehajtott kilövéssel sikeresen alacsony Föld körüli pályára juttatta a Sencsou–10 űrhajót. A Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta minden probléma nélkül emelte magasba 9 méter hosszú, 8130 kilogrammos űreszközt, amely Tienkung–1 kísérleti űrállomáshoz kapcsolódik majd. A „Mennyei Palota” (Tienkung) első eleme 2011. szeptember 29-én került pályára, ehhez kapcsolódott 2011 novemberében a személyzet nélküli Sencsou−8, majd 2012 júniusában az immár űrhajósokat is szállító Sencsou−9. A Sencsou−10 legénységével így rövidesen hatra emelkedik az első kínai űrállomásra eljutó emberek száma. Az űrhajósok ezúttal 15 napot töltenek az űrben, többek közt a dokkolást gyakorolva, illetve különféle orvosi és technológiai kísérleteket hajtva végre az űrállomás fedélzetén. A Sencsou−10 legénységét az előző küldetéshez hasonlóan ismét egy nő (Vang Jan-ping) és két férfi (Nie Haj-seng és Csang Hsziao-kuang) alkotja. A tajkonauták egy automata és egy kézi dokkolást hajtanak végre, és a különféle teszteken túl egy tudományos leckére is időt szakítanak, amelyet országszerte kínai iskolások tömegei követhetnek majd élőben.

A küldetéssel befejeződik a kínai űrprogram második fázisa, amelynek célja a rendelkezésre álló technológiák tesztelése, illetve felkészülés a nagyobb, immár állandó űrállomások beüzemelésére és működtetésére. Ez azt is jelenti, hogy ha minden a tervek szerint alakul a Sencsou−10 három űrhajósa lehet a két éves pályafutásra tervezett Tienkung−1 utolsó látogatója. A következő lépésben két 20 tonnás űrlabort (Tienkung−2 és Tienkung−3) terveznek felbocsátani, illetve 2020 körül megkezdheti működését Kína első kifejezetten hosszabb emberi tartózkodásra tervezett, 60 tonnás űrállomása is. A kínai űrprogram további tervei közt az állandó űrállomásokon kívül egy holdbázis, és egy emberi legénységgel végrehajtott marsi utazás is szerepel, és bár ezek jelenleg még igen távoli céloknak tűnnek, az eddig megvalósított projektek azt igazolják, hogy Kína biztos léptekkel halad az űrhatalommá válás útján. Az első kínai lassan tíz éve, 2003 októberében járt az űrben, a Sencsou−5 fedélzetén, és az ország űrügynöksége azóta négy sikeres emberi űrutazást vezényelt le, a Sencsou−10 lehet az ötödik a sorban. Kína gyökeresen más pozícióból indul, mint az eddig hasonló űrhatalmi státuszra törő Egyesült Államok vagy a Szovjetunió (illetve később Oroszország). Ez utóbbi két hatalom űrbéli terveit döntően befolyásolta az űrverseny alakulása, és az a tény, hogy nagyon hasonló technikai háttérrel indultak. Kína azonban már megtehette azt, hogy a kilencvenes években felvázolt egy abszolút megvalósíthatónak tűnő tervet, és ennek pontjai mentén halad azóta is. A Kínai Kommunista Párt töretlen uralma pedig egyben azt is eredményezi, hogy az űrbéli tervek nem változnak állandóan az aktuálisan hatalomra kerülő politikai irányzat céljaihoz igazodva. Ilyen háttérrel pedig a szakértők egységes véleménye szerint könnyen megeshet, hogy Kína rövidesen megelőzi a korábbi űrhatalmakat a Hold vagy a Mars tartós meghódításában.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. ByrDer
2013.06.12. 19:38
Hihetetlen milyen stabilan és egyenletesen megy felfelé.. mintha cérnán húznák.

Valamit tudnak ezek a kínaiak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Csaber
2013.06.12. 19:40
Erre sok mindent nem lehet írni , azon kívül hogy kevés , másrészt ami nagyobbik probléma forrása lehet hogy , visszahozzák őket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. ByrDer
2013.06.12. 19:58
Kíváncsi vagyok, hogy rakéta technikával valaha eljutunk-e úgy a marsra hogy vissza is tudjunk jönni. Jelenenlegi technikával egy odaút megoldható lenne még ha bonyolultabb is mint a robotokkal, de a mars vonzásából kilépni már nem olyan egyszerű mint a holdtól elszakadni.. ott inkább megállni volt nehéz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Digu
2013.06.12. 20:39
A kínaiak felmennek, csinálnak a Marson egy kis "China Town"-t, és máris nem kell visszautat tervezni

Viszont elismerésem, hogy ők legalább ha eltervezték, megpróbálják véghezvinni a terveiket. És valóban, ehhez szükség van egy hosszú ideje egyoldalú kormányzásra, hogy ezt meg is lehessen tenni. Más kérdés, hogy egyéb téren esetleg ez okozhat problémákat, de az űrprogramjuk tekintetében ez a lehető legjobb helyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. peti198706...
2013.06.12. 23:33
Tán még van remény, h ismereteiteket tágíthassam az űrrakéták terén.
A marsot elérhetjük 4 hónap alatt 8 év helyett. Tessék:
http://www.youtube.com/watch?v=7cDXodOPzHs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. gezu1025
2013.06.12. 23:50
Avagy wikipediáról.
magyarul
angolul

a lényeg:
"A VASIMR tolóereje minden esetben túl kevés ahhoz, hogy a Földről való indításhoz használni lehessen. Ehelyett működhet újrafelhasználható végfokozatként, jelentős üzemanyagot és így költséget takarítva meg ezzel. Várható, hogy a jelenlegi, túlnyomórészt kémiai hajtóműves technológiák árának töredékéért alkalmas lesz a következő feladatokra:
űrállomások magas légköri fékeződésének kompenzációja,
rakomány Holdra szállítása,
űrhajók világűrbeli utántöltése,
anyagok visszamentése a világűrből,
nagyon nagy sebességű szállítás nagyon távoli (Mars pályán túli) célpontok irányába.

A VASIMR gyors szállítást igénylő alkalmazásaihoz kis tömegű, nagy energiasűrűségű energiaforrásra lesz szükség, leginkább a nukleáris energia jöhet itt szóba."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. sensorprim...
2013.06.13. 06:49
Meg kell mondjam én örülök hogy kína neki kezdett az űrprogramnak.
Ez talán felrázza az orosz-amcsi párost és újra lesz űr verseny.
Mert kína is elég nagy hogy kitermelje a pénzt hozzá.
A másik kettő meg nem akar majd lemaradni az esetleges nyersanyag lelőhelyekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. FRK
2013.06.13. 08:08
Az egészséges verseny jó is lenne, de ha megint átcsap öncélú hazudozásba, az árt. Példa erre a Holdra szállás, ha 1969-ben leszálltak a Holdra, akkor ezt miért nem ismételték meg azóta? Miért űrbázisokat építenek, Holdbázis helyett, illetve, miért űrturizmussal baszakodnak Holdturizmus helyett? (A kérdés persze költői)
Az elég gyenge érv, hogy drága, mert ha 1-1 marha örömmel fizet az űrturizmusért, akkor biztos akad egyszerre 10 marha, aki fizetne a Holdturizmusért is, plusz néhány évre űrbázist építeni sem lehet olcsóbb. Ha figyelembe vesszük, hogy 1969 óta milyen technikai fejlődés ment végbe (akkor még se mobil, se széles sávú internet, se robotika nem volt) érthetetlen miért még csak itt tartunk. 43(!!!) évvel a Holdra szállás után, alapnak kellene lennie, hogy egy rakétát az űrbe küldenek.
Egyébként pedig nem nagyon lesz verseny, mind az USA-nak, mind az oroszoknak van jobb hely, ahová elköltsék a pénzt. Több mint 40 éve minden "babért" learattak, vagy lehazudtak szóval nincs miért versenyezni. Kínának most fut a szekér és megpróbál ezen a téren is felzárkózni és megmutatni, hogy ő is nagyhatalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ByrDer
2013.06.13. 09:49
Wow... most komolyan abban kételkedsz hogy járt-e ember a holdon? Azt hittem ilyen összeesküvés elméletgyártó félnótások csak amerikában vannak. Tudtommal megismételték a holdutat emberi utasokkal azóta... ötször. (ha a holdra küldött robotokat, műholdakat is számoljuk akkor sokkal többször)

Fel lehet nézni teleszkóppal a holdra és meg lehet találni a fent hagyott felszereléseket, zászlókat, a fent hagyott holdjárókat (amit egyébként egy magyar mérnök és csapata tervezett), a lézertükröt (amiről a földről rábocsájtott lézer sugarat vissza lehet verni.. ez alapján számolták ki, hogy a hold pályája minden évben pár centivel tágabb, és egyszer valószínűleg elszabadul.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. FRK
2013.06.13. 10:30
@ByrDer

Azért a személyeskedést mellőzük már legyünk szívesek. Most én is nevezzelek félnótásnak, mert azokat a tárgyakat egy robot is szétszórhatja?
Csak "kicsit" érdekes, hogy az Antarktiszt a mai napig kutatják, pedig az a Földön van és nem 6 expedíció járt rajta, míg a Holdnál fent voltak 6-szor és ennyi elég is? Plusz '72-ben szálltak le utoljára, de az első turista 2020-ban indulhat elvileg. Azért 48 év sok idő, ilyen technológiai fejlődés mellett.
Elég megnézni csak az autógyártást, az mennyit fejlődött a benzintemetők óta az önleparkolós hibrid autókhoz képest.
Ám én senkivel nem vitatkozom és nem sértegetek, van aki elfogadja, én nem. Ettől még nem leszek félnótás, csak másképp vélekedek valamiről. Épp most arról, hogy a hidegháború közepén, amikor a szovjetek sikereket értek el az űrutazásban, hopp az USA rálicitált és hirtelen eljutott a Holdra, amit a szovjetek/oroszok nem akartak persze megismételni, megmutatván nem rosszabbak az "a kapitalista férgeknél". Továbbá 40 év múltán is az űrbe lövik fel az embereket turistáskodni és nem a Holdra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ByrDer
2013.06.13. 10:56
Persze, demokráciában jogod van hozzá hogy az legyen a véleményed, hogy a Nap kering a föld körül, meg a Föld lapos... bármennyi tény és elméleti vagy kézzelfogható bizonyíték cáfolja is.

Sőt a kereskedelmi tévécsatornáink szerint egyenesen ez a kívánatos gondolkodásmód.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. FRK
2013.06.13. 11:45
Idéznéd, hogy hol írtam olyat, hogy "a Nap kering a föld körül, meg a Föld lapos..."?
Mondjuk nem lényeg, nem foglak győzködni, hogy attól, mert nem úgy látok valamit, ahogy te, attól még nem vagyok középkori, sötét félnótás, mint aminek beállítasz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Terror ByrDe...
2013.06.13. 12:09
Nem teljesen értem ezt a kirohanást, azt nem vonjuk kétségbe, hogy ember járt már a Holdon, de az erősen kétséges az én véleményem szerint is, hogy az első holdraszállás csakugyan sikeres lett volna. Többek között a zászló sem áll ott, ahol állítólag kitűzték (biztos elfúta a szél).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. vzoltan007
2013.06.13. 20:31
Mindig öröm a moon-hoaxerek önmagukat beégető hozzászólásait olvasni. Direkt és szándékosan hirdetitek, hogy fogalmatok nincs alapvető fizikai, matematikai, információelméleti, fotózási, gazdasági és még ki tudja milyen ismeretekről.

Terror, képzeld elfújta a "szél", a felszálló holdkomp hajtóművéből kiáramló gázok "szele". Ez mindenki által széles körben ismert tény.

De azért én felnézek az amcsikra. Még ha meg is hamisították mind a 6 holdraszállást, érdekes módon az azóta készített európai és japán (az amcsi szondáktól most direkt eltekintenék) holdszondák fotói-mérései-3D radarképei a felszíni alakzatokról mind egybevágnak azzal, amit a holdon készült filmeken és fényképeken lehet látni. Nem rossz, ügyesen "megjósolták" a műtermesek, hogy milyen díszletet kellett építeni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Terror vzolt...
2013.06.13. 20:35
Jó, és hova fújta? Ha már a mindenki által széles körben ismert tényeknél tartunk. Ilyen alapon az eltűnt emberekre is lehet azt mondani, hogy elfújta őket a szél. És ez is tény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. vzoltan007
2013.06.13. 21:42
Mit hova fújt? Honnan tudod, hogy hol van, milyen messze? Troll-e vagy?

"Buzz Aldrin has claimed that the flag left by the Apollo 11 mission got knocked over by the exhaust from their launch engine."

NASA says flags left by Apollo astronauts are still standing
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Terror vzolt...
2013.06.13. 21:57
Igen, pontosan ezt kérdeztem én is. Amit linkeltél, abból ez nem derül ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. vzoltan007
2013.06.13. 22:10
És mégis kit érdekel, hogy hova fújta? Mit számít? Mit bizonyít, ha 2 méterrel odább került? Ennyire unatkozol, nincs mibe belekötnöd?

Légy nyugodt, nem lopták el az ufók. Ott van valahol a landing site x méteres sugarú környezetén belül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Terror vzolt...
2013.06.13. 22:14
Oké, meggyőztél, köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Ronan
2013.06.15. 09:23
Itt parasztvakitalnak rakétákkal nektek meg tetszik is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!