iPon Hírek

Kínában is perbe fognák az MS-t

Dátum | 2008. 08. 19.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Egy kínai cég állítása szerint egy frissiben meghozott törvény keretében lehetővé válhat a Microsoft perbe fogása monopolizáló piaci magatartás miatt. A vád nagyjából a szokásos: túlságosan is szorosan integrálják az Office-t a Windows-szal, erőteljesen megnehezítve így a riválisok szoftvereinek - például az Evermore hamarosan érkező EIOffice 2009-ének - a dolgát.

Jelenleg még nem terveznek konkrét lépéseket Redmond ellen, mivel még nem jött össze elegendő bizonyíték, de miután ezeket jelenleg is gyűjtik, a közeljövőben nem zárható ki egy ilyen per tényleges megindítása.

Ezúttal azonban - kivételesen - mégis kimondhatjuk talán, hogy a dolognak nagyobb a füstje, mint a lángja, éppen azért, ami miatt egyébként szintén többször is elmarasztalták már a céget Kínában: az MS ugyanis ott sem hajlandó engedni az áraiból. Az Office sokszor $574-ba kerül, vagy még ennél is drágább, míg az Evermore $175 körül tervezi majd megjeleníteni a saját termékét. Figyelembe véve a kínai átlagkeresetet, nem lehet túlságosan kérdéses, hogy melyiket választják a két legális lehetőség közül.

A kérdés inkább az illegalitás választásának lehetősége: az MS-re épp ezért is néztek már régóta ferde szemmel a helyi illetékesek, mivel az áraival gyakorlatilag szándékosan tereli az embereket a szoftverkalózkodás felé, tovább gerjesztve ezzel az ország amúgyis igen jelentős "kalózkultúráját".

Az MS ezirányú lépései mindeddig leginkább csak gesztusértékűek voltak: iskoláknak ajánlotta fel a Windowst igen olcsó csomagban, valamint minimális általános árengedményeket tett az úgynevezett versenyképessége javítása érdekében - ezzel együtt azonban a kalózkodás mellett a Linux terjedését is elősegíti még mindig a hajthatatlanul magas díjszabásaival.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. dozsi
2008.08.19. 13:27
Jah Kína kommunista állam, így alapból nem tetszik neki a nagy nyugati cég...
SLacussal egyet tudok érteni: nem kötelező a MS termékeit használni. Mindenki eldöntheti, hogy megveszi, vagy nem. De ha nem veszi, meg és utána illegálisan használja, akkor ne csodálkozzon azon, h. nem működik.
Myke: Ez Magyarországon ugyanígy van.... Azért Az Office 2003/2007 jócskán megelőzi használhatóságban és tudásban az OpenOffice-t (3.0 állítólag sokkal jobb lesz) (van egyébként valami másik linuxos office, a neve nem jut eszembe, de állítólag az jobb). Az Office kiadások tényleg irreálisan magasak (habár windowst is csak OEM-et érdemes venni...).
Én jelenleg Ubuntut, és Open Office-t használok, mellette van Vista és Office 2003. Én mint ahogy azt már máskor is leírtam, elégedett voltam a windowsokkal is (főleg a vistával), de az utóbbi 2 hónapban már ubuntut (kíváncsi voltam r
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Alamos
2008.08.20. 06:59
Csak átalakul
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!