iPon Hírek

Kiszivárgott a HTC Windows Phone 8-as ütemterve

Dátum | 2012. 06. 22.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Microsoft alighogy leleplezte a legújabb okostelefonokra szánt rendszerét, máris megismerhettük az egyik gyártó konkrét terveit is, persze egyelőre csak nagyvonalakban. A taiwani gyártó első körben három mobillal szeretné meghódítani a WP 8-ra áhítozók szívét.

A Windows Phone 8-cal érkező telefonok mindegyike más árkategóriában szeretne majd minél több vásárlóra szert tenni. A készülékek valódi nevei egyelőre nem ismertek, így az alábbi felsorolásban csak a belsős fejlesztői neveiken szerepelnek.


A HTC Rio képviseli majd a WP 8-as modellek között a belépőszintet. Itt azonban a "belépőt" egy kicsit másként kell értelmezni, hiszen a telefon a specifikációja alapján 80 ezer forint körül kezdhet. Ebben egy Qualcomm MSM8225 SoC kapott helyet, ami két Cortex-A5 magnak, valamint egy Adreno 230 grafikus processzornak ad helyet. A SoC mellett 512 MB rendszermemóriát, és bővíthető háttértárat találunk. A HSDPA hálózati modem 14,4 Mbps-os letöltési sebesség elérésére lesz képes. Az előlap nagy részét egy WVGA (800 x 480) felbontású, 4 hüvelykes képátlójú kijelző tölti majd ki, míg a hátlapon egy 5 megapixeles kamera árválkodik majd.

A HTC Accord a képzeletbeli középkategóriában foglalhat helyet. Ezt már egy 4,3 colos átmérőjű, 720p-s HD képfelbontású Super LCD 2 megjelenítővel vértezték fel a gyártó mérnökei. A hátlapi kamera FullHD videók rögzítésére ad majd lehetőséget, míg a fotókat 8 megapixelen készíthetjük el. Itt már egy HSPA+ modemet kapunk, amely akár 42 Mbps-os sebességre is lehetőséget ad. A SoC ezúttal is a Qualcomm terméke, ám itt már egy jóval izmosabb lapka lesz jelen. Az MSM8230-ban két Krait mag van, valamint egy Adreno 305-ös grafikus egység. A rendszermemória mérete itt már 1GB lesz, és a gép kap NFC chipet is.

A felhozatal utolsó, és egyben legerősebb tagja a HTC Zenith lesz. A vállalat Windows Phone 8-as felhozatalában ez jelenti majd az abszolút csúcsot. Az S-LCD2 technológiát használó 4,7 hüvelykes előlapi panel már ismerős lehet, ezt használják a HTC One X-ben is. A hálózati képességeit tekintve az Accordhoz hasonlóan itt is legfeljebb 42 Mbps-mal száguldhatunk az interneten. A Zenith a Qualcomm APQ8064 chip köré épül, ami már négy darab saját fejlesztésű Krait magot tartalmaz, a grafikáért pedig egy Adreno 320-as felel majd. A kamera itt is 8 megapixeles felbontás elérésére adhat lehetőséget, és a videózás terén is legfeljebb az 1080p támogatott.

Az LTE támogatás hiánya miatt ezek valószínűleg globálisan megjelenő modellek lesznek. Először a HTC Rio és az Accord kerül majd a boltok polcaira, ezek a tervek szerint októbertől lesznek megvásárolhatóak. A HTC Zenith-ről egyelőre csak annyit árultak el, hogy a negyedik negyedévben kerül majd rá a sor, de hogy pontosan mikor, az nem ismert, lehet, hogy csak az ünnepek előtt kerül a polcokra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. uristen
2012.06.22. 19:31
Miert raknak a keszulekekre (nem csak mobiltelefon) olyan kis felrenezheto fekete pottyot?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. sanny
2012.06.22. 20:00
Mit lehet a kis fekete pottyon félre nézni????????
Amúgy kíváncsi leszek a windows phone 8-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. kiberg
2012.06.22. 22:42
uristen, szted a mikrofon hogy kapja meg a hangot burkolaton át?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. zsolt200
2012.06.22. 23:10
kiberg
A képen mintha a telefon hátulja lenne és szerintem a mikrofon nem hátul kap helyet egy készüléken sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. axe
2012.06.23. 02:36
1. kaphat hátul helyet, bár nem valószínű
2. reset gomb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. axe
2012.06.23. 02:38
Ezt a Zenith-et szerintem megvárom, addig marad a Wildfire S.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. 5hR3kY
2012.06.23. 02:46
Winfoshoz a reset szériatartozék!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. StevyXIX
2012.06.23. 05:40
Reset gomb? Viccnek is gyenge. Valószínűleg hangszórónyílás (van egy beszélő hangszóró elől a készüléken felül amit a füledhez teszel és van egy másik is általában a hátoldalán amin zenét hallgatsz vagy kihangosításnál használsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DemonDani
2012.06.23. 08:24
StevyXIX

Az valószínűleg valamilyen aktív zajszűrés része lehet szerintem, mert ez a Radar háta. Van még emelett 3 ilyen luk, a hangszóró pedig fent van a kamera mellett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Egedke
2012.06.23. 16:46
Nem lehet, hogy a videóhoz a hangot sztereóban veszi fel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. sanny
2012.06.23. 17:15
Kedves 5hR3kY nekem jelenleg egy Samsung Omnia 7 telóm van (ez Winfos).
De volt már Symbian és Android oprendszerű is, és eddig az Omnához kellet legkevésbé a "reset" gomb! Neked volt e már Win-es telód?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. StevyXIX
2012.06.24. 01:17
DemonDani:
Az is lehet, de reset gomb ...
Nekem is lent van a hangszóró nyílás persze nekem Motorola Defy van és nem HTC-m.
Aktív zajszűrésnek azért nem jó az az elhelyezkedés, mert telefonálás közben takarod a kezeddel a telefon hátlapjának alsó részét, viszont ha külső hangszórót használsz nem fogod azt takarni már, szóval zajszűrés fent lehet inkább többet érzékel a környezetből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. axe
2012.06.24. 13:52
StevyXIX - 2012-06-23 05:40:32 - Reset gomb? Viccnek is gyenge.
StevyXIX - 2012-06-24 01:17:32 - Az is lehet, de reset gomb ...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint
2012.06.24. 22:39
A reset gomb az sosem árt. Nekem volt WM6-os telefonom, azon stylus-al lehetett benyomni a resetet, most Androidos van, ezen meg nincs reset, így lefagyásnál aksi ki és vissza. Pedig előfordul lefagyás, pl. egyes weboldalaknál gyakori, bár lehet Opera Mini-t kellene inkább használnom Androidon is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. StevyXIX
2012.06.25. 12:54
Érdemes opera minit használni, nagyon kicsi az adatforgalma. Persze ha nem számít az adatforgalom akkor lehet válogatni, ott a Dolphin és Dolphin HD is azok is jók.
Telefont meg néhány naponta nem árt újra indítani, nekem Cyanogen mod 7 van a telefonon ez elég stabil, de időnként én is újraindítom mert ha nem is fagy (vagy csak nagyon ritkán) akkor is belassul néha, szóval újraindítás kell időnként 1-2 naponta megcsinálod az már sokat segít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!