iPon Hírek

Kiszivárgott a MediaTek 2015-ös útiterve

Dátum | 2015. 01. 20.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Egy idejekorán felbukkant dokumentumnak köszönhetően előzetes betekintést nyerhetünk a második legnagyobb mobilos chipgyártó idei évre tervezett újdonságainak egy részébe. A MediaTeknél nem először szivárog ki ilyen információ, és eddig minden alkalommal valósnak bizonyultak az adatok.
A 2015 végéig tartó idővonalat ábrázoló képen összesen három olyan SoC szerepel, amelyeknek a nevével korábban még nem találkozhattunk. A trióból kettő az alsókategóriában próbál majd érvényesülni, a harmadik pedig a felsőbb szegmenst veszi célba. A legizmosabb újdonság a negyedik negyedévben kerülhet bevetésre, és néhány fontos jellemvonását már most megtudhattuk. Sajnos ennek a chipnek a pontos típusazonosítója most még nem ismert, de az már biztos, hogy az MT67xx szériát fogja gyarapítani, ami egyben azt is jelenti, hogy 64 bites alapokkal rendelkezik. Ez a chip nyolc processzormagnak ad majd otthon, amelyek egyelőre ismeretlen csoportokba vannak rendezve. (Feltehetően egyébként big.LITTLE architektúrába rendezett ARM Cortex-A53 és Cortex-A57 egységek fognak benne csücsülni.) A lapka magába foglalja majd a kommunikációs megoldásokat, így például a 4G LTE hálózati modemet is. Ez a felsőkategóriához méltó sávszélességgel szolgál, ugyanis a hatos kategóriába sorol be, ami azt jelenti, hogy letöltéskor akár a 300 Mbps-ot is képes lehet elérni megfelelő infrastruktúra mellett, feltöltés esetén pedig 50 Mbps-ot préselhet ki magából ideális körülmények között. Végül pedig még egy nagyon fontos dologra derült fény: ezt a chipet már 20 nm-es csíkszélességen fogják gyártani. A MediaTek minden tekintetben egyre közelebb ér a legnagyobb riválisához, a Qualcommhoz. A chipgyártók szinte egyszerre lépték meg a 64 bitre váltást, hiszen csak két hónapos differencia volt az első 64 bites Qualcomm lapkát használó okostelefon, és a MediaTek chipjére épülő megoldás között. Viszont akadnak még olyan pontok, ahol a Qualcomm tapasztalata egyelőre komoly előnyt jelent, ilyen például egy új gyártási eljárás alkalmazása. A Snapdragon 810 család már 20 nm-en készül, és mostanra fel is ütötte a fejét az első okostelefonokban, így például az LG G Flex 2-ben és a Xiaomi Mi Note Próban, míg a MediaTeknél csak az év végén kerülhet bevetésre az első 20 nm-es SoC.
Végül nézzük, mivel, illetve mikkel erősít a vállalat az alvégen. Az MT6580 és az MT6570 chipek az igazán olcsó okostelefonokban kerülhetnek főszerepbe, ezek kifejezetten költségcsökkentés címén érkeznek. Az MT6580 egy négymagos termék lesz, ami az MT6582M leváltására szolgálhat. Ez a lapka Cortex-A7 egységek kvartettjének ad otthont, és 1,3 GHz-es üzemi frekvencia elérésére lesz képes, ha minden erejét latba kell vetnie. Az MT6570 pedig az MT6572M helyét veheti át, így ez lesz a MediaTek legkisebb és egyben legolcsóbb okostelefonokra szabott központi processzora. Ez persze már csak két Cortex-A7 magot vonultat fel, de változatlanul 1,3 GHz-es órajelen. A belépőszinten induló termékeket a MediaTek továbbra sem látja el 4G LTE modemmel, ezek 3G HSDPA támogatással kerülnek bevetésre. Ez mondjuk érhető is, hiszen itt tényleg minden a költségek leszorítására szolgált, ezáltal jócskán 100 dollár alatt is megjelenhetnek már a négymagos mobilok, a kétmagos szerkezetek pedig akár 40 dollár alá is benézhetnek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!