iPon Hírek

Kiszivárgott a MediaTek útiterve

Dátum | 2012. 08. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Addig üsd a vasat, amíg meleg - tartja a mondás, és nagyon úgy fest, hogy a MediaTek most pont ezt teszi. Az elmúlt egy év során ugyanis az ismeretlen, és sokak által lenézett gyártó bizony komoly termékpalettát épített ki, a chipjei pedig egyre több márkanév alatt tűnnek fel. És bizony minden alkalmat megragadnak annak érdekében, hogy a címlapokra kerülhessenek.

A MediaTek komolyabban felzárkózott a nagy nevek mögé, mint azt bárki gondolta volna. A legfrissebb információink szerint már javában dolgoznak a következő generációs lapkáikon, amelyek minden ízben teljesen megújulnak a mostani kínálathoz képest.

A jövőre bemutatkozó termékcsalád tagjai az MT658x nevet fogják viselni, ami a jelenlegi MT657x-hez képest nem jósol nagy változásokat, pedig lesznek. Első körben bevezetésre kerül az új gyártástechnológia. Vélhetően ismét a TSMC-t és annak 28 nm-es gyártósorait veszik majd igénybe, bár az elmúlt időszakban egyre több gondja van a vállalatnak az ellátás terén a növekvő kereslet miatt.

A készülő termékvonal két taggal kerülhet terítékre. Az MT6588 lesz a csúcsragadozó, - bár ez így némileg ironikus, hiszen a benne rejlő technológia inkább az energiahatékonyságot tartja szem előtt - az MT6583 pedig az olcsóbb megoldás. Ezekben már Cortex-A7-es magok lesznek, melyet az ARM úgy alkotott meg, hogy az elfogadható teljesítményt ötvözze a hihetetlenül alacsony fogyasztással. A Cortex-A7-et, ha a jelenlegi magok közé szeretnénk elhelyezni az ereje alapján, akkor a Cortex-A8 környékére kell tennünk. Annál egy kicsit lassabb azonos órajelen (~ 5%), de mint fent látható, az új chipek magasabb órajeleket kapnak majd mint elődeik. Az MT6588 négy, a 6583 pedig kettő ilyennel van felvértezve, az órajelük pedig 1 GHz felett lesz (a pletykák szerint 1,5-1,7 GHz között), de az nem derült ki, hogy pontosan mennyi. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fejlesztéseknek ezen fázisában, még maga a chipgyártó sem tudja pontosan, hogy a végtermék mire lesz képes, mivel a fejlesztések korábbi időszakában az elvárttól jóval alacsonyabb órajelen tesztelik őket. A rendszermemória mind a két esetben legfeljebb 1066 MHz-es LPDDR2 technológiás lehet, ami bizony már picit idejét múlt.

A grafikus feladatokat ezúttal is az Imagination Technologies GPU-ira bízták, ám a PowerVR SGX531-et végre egy sokkal modernebb PowerVR SGX544-re cserélték. Ez az ARM alapú Windows 8 (Windows RT) által is támogatott lesz, igaz egyelőre nem állnak túl jól a driverek fejlesztésével. Az izmosabb SoC mellé legfeljebb 1280 x 800 pixeles felbontású megjelenítő kerülhet, míg a kistestvér esetében a FWVGA (854 x 480) jelenti a plafont, ami mostanában már csak a középkategóriára jellemző a HD panelek gyors térnyerése miatt.

Multimédiás képességeit tekintve is komoly különbségek lesznek. Az MT6588 mellé akár 13 megapixeles kamerát is párosíthatunk, a videókat pedig természetesen teljes HD felbontásban rögzíthetjük, az MT6583-nál viszont be kell érnünk maximum 8 MPixeles szenzorral, és 720p HD videókkal. A lapkák kommunikációs képességei is jobbak lesznek, mint a mostani társaiké, támogatják a CDMA (WCDMA, TD-SCDMA) hálózatokat, és a HSPA+ fellett jóval nagyobb sebességre lesznek képesek, ahogy az a kikerült táblázatban is látszik.

A MediaTek MT6588 és az MT6583 egyaránt 2013 első negyedévében válik elérhetővé a partnerek számára. De a szükséges dokumentumokat, és tesztmodelleket már korábban megkapják, így a tervezést nem hátráltatja, hogy még nincs gyártásban a chip. Vagyis nem egészen egy év múlva, már biztosan megérkeznek az első fecskék a boltok polcaira.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. lajcsi1975
2012.08.10. 17:21
Az elkényelmesedett realtekre már ráfér hogy valaki móresra tanítsa. Az utobbi években nem igen fejlesztettek szinte semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog
2012.08.11. 10:17
Legkozelebb,ha veletlenul kiszivarog vmi,csinalhatnanak egy szep konyvet vegre.Ezek a tablazatok mar olyan odivatuak.Minden cegtol igy szivarog minden,hol a stilus?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!