iPon Hírek

Komoly átrendeződések várhatóak az SSD piacon

Dátum | 2013. 02. 22.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Az OCZ Technology Group új elnök-vezérigazgatója, Ralph Scmitt meglehetősen érdekes kijelentéseket tett a Stifel Nicolaus technológiai konferencia alkalmával, amelyekből képet kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy nagyjából mi várható az SSD piacon. A jelek szerint elkerülhetetlen az SSD szegmens átalakulása Ralph Schmitt szerint az SSD piac még nagyon korai stádiumban van, azaz még rengeteg lehetőség és mozgástér van a szegmens konszolidációjára. A kutatási és fejlesztési költségek, illetve a gyártási költségek emelkedésével, valamint a piaci verseny fokozódásával elkerülhetetlenné válik a szegmens átalakulása: a gyengébb szereplőket felvásárolják, az életképtelen versenyzők pedig egyszerűen kihullanak a piacról. Hasonló folyamat ment végbe a merevlemezek szegmensében is. A kilencvenes évek elején még több tíz merevlemezgyártó cég létezett, ám a kétezres évek elejére számuk erősen megfogyatkozott, így már csak nagyjából tíz szereplő osztozott a piacon. Az idő múlásával tovább változott a helyzet, így mára már csak három nagy szereplő maradt: a Seagate, a Western Digital és a Toshiba. Ezzel együtt az ExcelStor is színesíti a képet, igaz, ez a vállalat csak egy szerződéses gyártó, aki saját merevlemezeket nem értékesít. Mivel az SSD meghajtók népszerűsége lassan, de biztosan növekszik, így szinte teljesen biztosra vehető, hogy ezen a piacon is ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint korábban a merevlemezek piacán, azaz a piac a jövőben radikálisan át fog alakulni. Több piaci szereplő is fontolgatja az OCZ-vel való stratégiai egyesülést, azaz a cég felvásárlását Korábban már felröppentek olyan pletykák, amelyek azt állították, hogy az OCZ iránt legalább két neves nagyvállalat érdeklődik stratégiai egyesülés céljából. A felvásárlásra eddig még nem került sor, ugyanakkor annak lehetősége sincs még elvetve. Ralph Scmitt a fentiek ellenére is úgy véli, hogy az OCZ előtt még rengeteg idő áll ahhoz, hogy független cégként tevékenykedhessen. A siker érdekében megfelelő mennyiségű ütőképes technológiára és megfelelő differenciálódásra van szükség, idővel pedig az is kiderül, hogy a törekvések kifizetődőek lesznek-e. Mégis kik érdeklődnek az OCZ iránt? A jelenlegi információk alapján az egyik érdeklődő nem más, mint a Micron Technology, ami a világ legnagyobb NAND Flash memóriachip gyártó vállalata. A másik fél a Seagate Technologies, ami a merevlemezpiacon tevékenykedik, ugyanakkor hibrid merevlemezeket, illetve üzleti felhasználóknak szánt SSD meghajtókat is gyárt. Utóbbiak a Pulsar nevet viselik. Nem tűnik úgy, hogy az OCZ vezetése felvásárlásra játszana Az OCZ esetében a jelek arra utalnak, hogy a vezetés a pénzügyi nehézségek ellenére sem gondolkodik a cég értékesítésében. A menedzsment a vállalat profitjának növelésén dolgozik, a cég fejlesztőmérnökei pedig az új termékek, illetve technológiák fejlesztésén munkálkodnak. Érdekesség, hogy az OCZ teljes árbevételének 70%-át adják az átlagfelhasználóknak szánt SSD meghajtók, amelyek egyre népszerűbbek, ugyanis a gyártástechnológia fejlődése miatt egyre olcsóbban lehet hozzájuk jutni. A cég a jelek szerint a nem is oly távoli jövőben inkább a nagyobb teljesítményű, drágább SSD meghajtók iránti felhasználói igényt szeretné növelni, de a vezetés az üzleti felhasználóknak szánt megoldások portfóliójának bővítésén is gondolkodik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Crytek01
2013.02.22. 10:14
Nekem mindegy hogy 1 vagy 5000 cég gyárt ssd-t csak legyen már végre a 240GB-os ára 15ezer ft
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Crytek01
2013.02.22. 10:14
Nekem mindegy hogy 1 vagy 5000 cég gyárt ssd-t csak legyen már végre a 240GB-os ára 15ezer ft
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Hangz
2013.02.22. 11:01
Már azt hittem, hogy az SSD üzemeket is elérte az "árvíz" és emiatt sajnos már nem tudják tartani az irreálisan olcsó áraikat és a garanciaidőt is 1 naposra kell csökkenteniük pont mint a HDD-k esetében...
Azért ha csak egy kartel marad lőttek az igazi versenynek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. asti
2013.02.22. 11:19
Crytek neked tökmindegy hogy mikor lesz 15e, akkor meg azért fogsz sírni hogy legyen 10e...
Minek neked 240Gb, az az álomhatár vagy mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ZowW
2013.02.22. 11:53
Az SSD tipikusan rendszerlemeznek való. Ahhoz pedig bőven elég egy 120 gigás. Még egy-két játék is ráfér, ha muszáj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. SuhiTomi
2013.02.22. 11:54
asti, Crytek01
Ezzel én is így vagyok. Mindig belövök, egy értéket. Pl. annak idején, ha 30 alatt lesz a 60-as Agility, majd amikor aláment, akkor azt mondtam, hogy majd, ha 30- alatt lesz a 60-es Vertex, most meg majd, ha a 120-as Vertex lesz 20 alatt, de majd megint lesz egy új határ. Ezt azért is hívják álomhatárnak, mert sosem éred el
Majd, ha elnevezed magadban célárnak és komolyan gondolod, tényleg megveszed. Amúgy úgyis akkor veszek SSD-t, ha behal a gépben lévő winyóm.

Ja igen. Crytek01 kíváncsi vagyok, ha 15 lesz a 240-es, akkor valóban fogsz-e venni vagy majd Te is feldobod, hogy majd ha a 480-as 20-ért lesz ,majd akkor veszel. O_o
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Emberfej
2013.02.22. 12:02
Nagyon nem mindegy hogy hányan gyártják, sok szereplővel az árverseny is nagyobb és kartellezni is nehezebben tudnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. MrApollo
2013.02.22. 12:29
Ebben a tárhely orientált világban...amiben én [is] élek
Inkább 2Terra mint egy 120as SSD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.22. 13:18
Szerencsére nem csak 1 merevlemez lehet a gépben
Vegyél egy kis SSD-t a rendszer alá, és egy 2 terás HDD-t tárolásra. Érdemes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Lazahunter
2013.02.22. 13:23
MrApollo

De az SSD még mindig nem 'tárhely', ezt miért nem értik meg még egyesek? ... Nem 'tárolásra' van! Egyelőre 'célhardver' olyan adatok részére, amelyeknél a hozzáférési idő gyorsítása teljesítmény növekedést ad vagy időt takarít meg (pl operációs rendszer, bizonyos alkalmazások).

A pornót nem ezen kell tárolni, arra továbbra is ott van a HDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lazahunter
2013.02.22. 13:24
Nekem is egy 120GB-os SSD (oprendszer és pár program) mellett ott van 2db 1TB-os HDD. Ebből az egyik SSD cache-val van ellátva (32GB), arra vannak telepítve a játékok. A másik HDD meg szimpla adattárolásra van használva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!