iPon Hírek

Komoly megrendelést bukik a Synergon?

Dátum | 2011. 02. 20.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Olyan súlyos működési hibák léptek fel a Synergontól megrendelt Erőgazdálkodási és Riasztási Információs Rendszerben (ERIR), hogy a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) szerződést bont a céggel - írta az Index a langlovagok.hu portálra hivatkozva. A Varga Ferenc fővárosi tűzoltóparancsnokkal készített online interjúból az is kiderül, hogy több probléma merült fel, amelyek veszélyeztették a riasztási rendszer üzembiztos működését. A Synergon a hibákat teljeskörűen a mai napig nem tudta kijavítani. Varga Ferenc jelezte, a szerződés felbontása az eddig kifizetett pénz visszaigénylését is jelenti. A tavaly októberi tesztelésen négy napig működött, majd összeomlott a rendszer, ezért a halottak napi hosszú hétvégén a régi verzió utasításai alapján vonultak a tűzoltók. A Synergon 2009-ben több mint 180 millió forintért, közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a megbízást.

A Synergon szerint a pályázati kiírásban foglalt technikai, technológiai követelményeknek csak a nyertes pályázó Synergon Rendszerintegrátor Kft. (SRI) által bevezetendő cseh fejlesztésű rendszer felelt meg maradéktalanul. Az SRI birtokában lévő jegyzőkönyvek tanúsága szerint az FTP sorban vette át a rendszert, az ERIR2 kezelésével kapcsolatos betanítások 2010 októberére lezajlottak. A tesztek során megismert hibákat és a rendszer korábban kifogásolt lefagyásait az SRI kijavította. December 15-ig az összes ismert jelentős hibát kijavították, és a rendszer készen állt a végső, éles üzemű tesztelésre. A decemberi átadásokat követően "az SRI több alkalommal kezdeményezett tárgyalásokat a teszteléssel, valamint a korábban jelzett pótlólagos igényekkel és a térítésmentesen biztosítandó kiegészítő oktatásokkal kapcsolatban a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság régi és új képviselőivel, azonban a sorozatos megkeresések eredménytelennek bizonyultak" - írják. A Synergon az FTP elállási nyilatkozata ellenére ismételten kísérletet kíván tenni a parancsnokság képviselőivel történő kapcsolatfelvételre.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. gebana
2011.02.21. 00:00
egy ftp, amit nem zárhat be a police.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm
2011.02.21. 00:10
közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a megbízást.

Csoda lenne ezek után ha működne is..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!