iPon Hírek

Komoly problémák a Nokiánál

Dátum | 2010. 05. 06.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A finn társaság csütörtöki közgyűlésén lesz alkalma Olli-Pekka Kallasnvuo vezérigazgatónak, hogy meggyőzze a részvényeseket arról, hogy a Nokia az okostelefonjaival képes lesz felvenni a versenyt az Apple iPhone-jával, a Research in Motion Blackberry-jével és a Google Android szoftverét használó készülékekkel.

A jelek azonban nem erre mutatnak. A Nokia hatszor annyit költ kutatás-fejlesztésre, mint legnagyobb riválisa az Apple, de eddig nem sikerült kifejlesztenie egy olyan telefont, amely felvehetné a versenyt az iPhone-nal. Az évi 7,7 milliárd dolláros k+f kiadás az árbevétel 14 százalékával egyenértékű, mégsem látszik sok haszna. Az Apple csak 3 százaléknyit, 1,3 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre. A Nokia befektetői pedig egyre türelmetlenebbek, hiszen három év alatt sem sikerült megvalósítani ezt feladatot. Miután két héttel ezelőtti negyedéves jelentésében a Nokia profit és forgalom szintjén is elmaradt az elemzői várakozásoktól, a részvényeik ára zuhanórepülésbe kezdett. Két hét alatt 20 százalékot buktak a Nokia papírjai.

A vállalat brandje is sokat veszített értékéből, a frissen napvilágot látott Millward Brown Optimor listán - amely a legnépszerűbb márkákat foglalja össze - 30 helyet csúszott az egy évvel ezelőtti előkelő 13. helye után. A lista szerint a márka az értékéből is jócskán veszített. A 100 legnépszerűbb brand között a leginkább a Nokia márkanévnek csökkent az értéke, 58 százalékkal.

A rossz gazdasági adatok arra ösztönözték a finn céget, hogy csökkentse a termékei árát - így 9 hónap alatt átlagosan 44 százalékkal lettek olcsóbbak a készülékek. A csökkenő árak kisebb profitot vontak maguk után és továbbra sem mutatkoztak meg a Microsofttal kötött gyümölcsözőnek remélt kapcsolat eredményei.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. mythbuster
2010.05.06. 16:45
" A finn társaság csütörtöki közgyűlésén lesz alkalma Olli-Pekka Kallasnvuo vezérigazgatónak, hogy meggyőzze a részvényeseket arról, hogy a Nokia az okostelefonjaival képes lesz felvenni a versenyt az Apple iPhone-jával, a Research in Motion Blackberry-jével és a Google Android szoftverét használó készülékekkel. " =)) Ez valami vicc? Mióta az Apple kidobta az első telefonját, a Nokia halálra van ítélve Most ha az Apple piacra tolja a 4G-t, a Nokia vakondként fogja elásni magát lapáttal a temető útvesztőjében Nokia=evolúciós zsákutca
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. adam0205
2010.05.09. 11:00
Kár a cégért, meg nem is. Kár mert régen a vezető volt innovációban, azért meg nem kár mert felnőttek a konkurens gyártók így nem hiányzik a Nokia.

Egyébként nem kellett volna elkényelmesednie a cégnek akkor nem lennének [mod]ban. Az 5800 is elavult a konkurenciához képest. A kidolgozási minősége egy kínai játéktelefonéval* vetekszik, a beépített hardverek is elavultak (pl. rezisztív kijelző eben a kategóriában??) és a Symbian is elavult.. Arról nem is beszélve, hogy mikor kijött az új modell elég bétás állapotú volt rajta az OS (5800 és N97-nél is).

*Már azzal sem, egy-két kínai telefon is már korrektül van összeszerelve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!