iPon Hírek

Komoly szállítási gondok a TSMC miatt?

Dátum | 2009. 11. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Nem is olyan régen derült ki, hogy a TSMC 40 nm-es gyártási technológiával üzemelő gyártósorai ismét kisebb-nagyobb problémákkal küzdenek, így a kihozatali arány sokkal alacsonyabban alakul az elvártnál. A gyártó bevallása szerint a gyártósorok 40%-os hatásfokkal üzemelnek, ami a jelek szerint komoly gondokat okoz a piacon.

Sok a probléma  a 40 nm-es gyártástechnológia körül.Az elégtelen gyártói teljesítmény miatt az AMD Radeon HD 5000-es sorozatú videokártyáiból sokkal kevesebb készül, mint amennyire igény lenne. A Radeon HD 5800-as termékek esetében komoly gondok mutatkoznak: a HD 5870 még csak-csak elérhető, ám a Radeon HD 5850-es videokártyákból már régóta hiány van a piacon. Ez eddig nem újdonság, már néhány hírünkben említést tettünk a probléma létezéséről. A DigiTimes beszámolója szerint a helyzet mára már ennél sokkal rosszabb lett. A különböző PC gyártó vállalatok a TSMC miatt kénytelenek voltak módosítani korábbi ütemterveiken, így a konfigurációik nagyobb mennyiségben történő szállítását két hónappal későbbre, a következő év első negyedévére kellett, hogy halasszák. A gyártósorok gyengélkedése az AMD egyéb termékeire is kihat. Egyrészt a Manhattan kódnévvel ellátott Mobility Radeon HD 5000-es sorozatú termékek az idei év negyedik negyedéve helyett majd csak valamikor a következő év első negyedévében kerülhetnek forgalomba, de hogy a megjelenést követően a friss jövevények megfelelő mennyiségben elérhetőek lesznek-e, az csak a TSMC-n múlik majd.

Sajnos nem csak a Radeon HD 5000-es asztali- és mobil videó vezérlőket érinti a TSMC gyengélkedése. Az értesülések szerint az 55 nm-es csíkszélességgel készülő Radeon HD 4000-es sorozatú videokártyákból is kevesebb készül, de ezért az AMD stratégiája a felelős. A gyártó a 40 nm-es csíkszélességgel készülő termékek megjelenését követően már nem az előző generációs kártyákra, hanem az újdonságok gyártására és forgalmazására helyezi a fő hangsúlyt, ezért történhet meg az, hogy a Radeon HD 4000-esekből sincs elég.

A TSMC egyébként nem csak az AMD, hanem az Nvidia számára is készít grafikus processzorokat, így nincs kizárva, hogy a Fermi architektúrára épülő grafikus processzorok debütálása sem lesz majd zökkenőmentes (főleg, hogy a gigászi méretű chipeket még problémásabb gyártani). A TSMC ezzel egy időben arról biztosította partnereit, hogy az idei év negyedik negyedévének végéig helyreáll a rend, ám ezt már sajnos hallottuk párszor idén.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. mihaly.her...
2009.11.06. 16:42
Igazán alkothatna valamit a TSMC!!!! Kb fél éve ezzel hitegetik az embert, hogy hamarosan megoldjuk!!! Olyan információkat szeretnék hallani (ami valóságos is!!!!), hogy már 90% fölötti a kihozatal!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rabib
2009.11.06. 19:04

Mondom én, hogy a TSMC-t "fenéken kellene billeneteni.." De most komolyan. Hogy tudnak a TSMC-nél ennyit bénázni? Már bocsánat, csak az embernek, nekem ilyen hír hallatán...felmegy a vérnyomása. Az addig még elment valahogy, hogy az NV Fermijeivel gond volt..azt még ki lehetett bírni valahogy. De hogy mostmár az Ati kártyáinak a gyártásával is gond van..ez szörnyű. Nem igazán tudom, hogy mi van a TSMC-vel..Már azt sem tartom kizártnak, hogy "pár" embert elbocsájtottak...és kevesebb kéz, kevesebb munkát végez..(De ne higgyetek nekem...csak írásban gondolkoztam).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Ver_Pistik...
2009.11.06. 20:15

Azért összekaphatná magát a gyár.Nem értem hogy nem képesek megoldani a problémát.Nálunk ha nem megfelelő a minőség nem veszik át tőlünk az anyagot.Az nekünk ráfizetés ha újra kell csinálni az megint ráfizetés.De a 2. után már mindenki azon dolgozik hogy harmadszor már ne forduljon elő.Ezért nem értem hogy mi tart ennyi ideig.Ezzel azt fogja elérni a"T" hogy a kissebb konkurens gyártókhoz mehetnek át a megrendelők.Mert hiába van szerződés azért a nem megfelelő ütemű termelés és a határidő be nem tartása szerződésszegésnek minősül és bizony ez feljogosíthat bárkit hogy egyoldalúan felmondja a szerződést.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Rebel333 Ver_P...
2009.11.07. 08:58
Biztosan megtudnák oldani a problémát, de nem is akarják mert az Nvidiától kapnak egy zsák pénzt ha kevés chippet szállítanak az Ati-nak. Igy kevesebb munka mellett nagyobb bevételük van, az Nvidia pedig több kártyát eltud adni mikor végre kijönnek a Femijükkel.
Még arra a hírre is emlékszem, mikor Nvidia vezetői nagy tárgyalásra mentek a TSMC-hez, csak mielőtt az ATI piacra dobta volna DX11 kártyáit. Vajon mért is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Parano1d
2009.11.07. 12:33
Ez azért nem így megy szerintem. Egyértelmű, hogy ezt a zsugorítást már nem lehet a végtelenségig folytatni. Minden eddiginél fejlettebb gyártástechnológiával próbálnak minden eddiginél összetettebb processzorokat legyártani, és ahogy közeledünk a technológia határához egyre többször lesz probléma ezzel a dologgal. Nem egyszer fordult már elő a TSMC-vel, hogy túl "optimistán" állt hozzá egy új gyártástechnológia bevezetéséhez, és emiatt problémák voltak a kihozatallal. Igaz, hogy ennyire sok bakit még nem követtek el zsinórban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Rebel333
2009.11.07. 16:28
Mért van az hogy eleinte 60% os volt a kihozatali arány már csak 40%? Tuti valami zsidóság van a háttérben!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Joachim21
2009.11.07. 16:44
Volt az 20-30% is eleinte, aztán vmit találtak, vagy csak az ATI 4770esei voltak olyanok, h sok redundáns részt építettek bele eleve, és ez vihette fel a kihozatali arányt. Aztán voltak hírek, hogy megint újítanak majd vmit a TSMC munkatársai, és rá nem sokkal érkeztek az új hírek h leromlott a kihozatali arány megint csak 40% körülire. Hogy mi az oka? Én már nem merek találgatni, van aki szerint NV, de most akkor magukkal is kibabrálnak? Ha a FERMI startja után ténylegesen feljavul a kihozatali arány, akkor lehet majd NVidiázni, de a meglátásom szerint meg csak simán bénáznak, vmi nem stimmel a gyártósorukkal, és ők sem igazán tudják, hogy hol vérzik el a dolog, mert ha vmi rendszeresen ismétlődő hiba lenne, akkor annak az okát, és a rendszer gyenge pontját gyorsan meg lehetne találni, de valószínűbb hogy a chipek hibái véletlenszerűek, nincs egyértelműen gyenge része a gyártási folyamatnak, az egész sz@r.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Parano1d
2009.11.08. 01:51
Éppen erről beszélek, 4770=826 millió tranzisztor----> 58xx=2.1 milliárd tranzisztor. Az összetettség növelésével hatványozottan növekszik a selejtarány. Nem kellene csodálkozni, hogy romlik a kihozatal. Nyilván ha nem találnak magukra a Ferminél mégszörnyűbb lesz, mivel az még több tranzisztorból fog felépülni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Joachim21
2009.11.08. 03:54
De azt is írtad, hogy a zsugorítást nem lehet a végtelenségig folytatni, pedig a végtelentől, és az 1 atomi rétegtől ha nem is messze, de még távol vagyunk! Intel már 22nmes működő tesztchipeket mutogat, január 3.-án debütál a boltokban a működő 32nm-es belépőszintű procija, tehát lehetséges 55nm alá menni, csak a TSMC vmit elbarmolt, de nagyon ezekkel a 40nmes gyártósorokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Parano1d
2009.11.08. 05:23
Persze elrontott, ezt nem vitatja senki, de azért azt nem tudjuk, mekkora kihozatallal készülnek majd azok az Intel processzorok. Viszont úgy tudom (ebben nem vagyok biztos), hogy egyenlőre csak 2 magos processzorokat fog kidobni, ami nem tudom mennyi tranzisztort tartalmaz de ha tippelnem kellene akkor az maximum 4-500millió tranyó, de ha 4 magos akkor is max milliárd közelében, de inkább 7-800 milió. Persze kicsit sántít az összevetés, mert a CPU-k kicsit komplexebbek, és sok más dolog is "van bennük" de azért lényeget le lehet szűrni. Viszont biztos, hogy Intel élen jár gyártástechnológiában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!