iPon Hírek

Kulcsfontosságú szabadalmakat ítéltek meg az Applenek

Dátum | 2012. 07. 03.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A cupertinoiak az elmúlt hét során mondhatni elemükben voltak. Két komoly szabadalmi vitában vívták ki a Samsung által gyártott termékekekkel szemben az eladások beszüntetését, most pedig némi plusz fegyverhez is jutottak, amit a későbbiekben a jelenlegi tendenciát tekintve valószínűleg szemrebbenés nélkül fel is használnak.

Az Apple részére újabb három szabadalom bejegyzését tették lehetővé. Ebből kettő igen komoly vitákat válthat majd ki, és már a bejegyeztetés is évekig tartott, mire eredményes lett. Az első az új szabadalmak listáján a vezeték nélküli töltéshez és dokkoláshoz kapcsolódik, azon belül is az indukciós elven működő töltőket veszi górcső alá. Érdekes módon az LG már boltban megvásárolható, ilyen jellegű termékkel is rendelkezik, míg az Apple-nél ehhez hasonló koncepciókkal sem találkozhattunk eddig. A jog viszont mostantól a cupertinoiak kezében van. A szabadalom a 11/970,504 számot kapta meg 2008 elején, mikor a beadvány készült.


A trió második tagja egyben a legérdekesebb is. Ez ugyanis nem más, mint az egyszerű görgetés. Ezt a szabadalmat az Apple még 2008 negyedik negyedévében kérvényezte, száma a 8,209,606 lett ekkor. Ennek értelmében Apple szabadalmat sértünk, ha egy ujjunkat a képernyőn végig húzva, egy adott programon, vagy bármi máson belül egy listát mozgatunk.


A harmadik levédetett tulajdonuk a kétujjas nagyítás és kicsinyítés. Ez gyakorlatilag minden olyan mozdulatot magában foglal, amit két ujjunkkal végzünk, és a kezdeti méretéhez mérten bármit is megváltoztat a képernyőn. Annyi megkötés van, hogy a szabadalom csak arra vonatkozik, ha a képarány mindvégig az eredeti marad. Ha a mi gesztusunk nem 1:1 arányokkal dolgozik, hanem ezt is szabadon változtatja, akkor arra már egészen biztosan nem vonatkozhat az Apple szabadalma. Ezt egyébként még 2010 elején nyújtották be, és a 8,209,630-as számhoz kötődik.

A három bejegyzés közül jelenleg kettő, ami igazi nehézfegyvernek számít az Apple kezében, míg a harmadik a jövőben nehezítheti majd a legtöbb gyártó dolgát. Mi jóval egyszerűbben írtuk körül a három friss bejegyzést, de mivel ezek a szabadalmak szándékosan úgy vannak megírva, hogy minél flexibilisebbek legyenek, így igazából nem is lehet őket pontosan megfogalmazni. Az viszont tény, hogy az Apple igen részletekbe menően taglal mindent, hogy azt a lehető legtágabban felhasználhassa. Fontos kiemelni, hogy az utóbbi két alany gyakorlatilag minden modern okostelefon ellen bevethető lenne, egy esetleges tiltási kérelemmel, de jobb nem is belegondolni abba, hogy mire lehet ezekkel képes az Apple.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

63. Cris99
2012.07.03. 09:05
húzzák már le magukat a WC-n de komolyan.... ez annyira vicc!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. YellowFlas...
2012.07.03. 09:06
Jesszum, hát ez már tényleg több mint sok... A kislábújjuk alatt élő körömgombát nem akarják véletlen levédetni? Az Apple szánalom indexe minden nap új magasságokra tör...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. maxpapa
2012.07.03. 09:16
Ezek miatt nem fogok drágább Apple terméket vásárolni.
Részemről csontig benyalhat az Apple.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. DemonDani
2012.07.03. 09:18
maxpapa

ezek miatt lesz az Android is drága
legalábbis ha elkezdene vámolni az apple esetlegesen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. btomi1980
2012.07.03. 09:19
Most komolyan! Hogy lehet engedni, hogy a jövőkutatók által "megálmodott" dolgokat levédessenek. Meg kell nézni a Minority Reportot (különvélemény)! Kezdjem el levédetni az ott látott technológiai megoldásokat?

Ebben a világban ez egy vicc! Szolgáltatásban tessék versenyezni! Ja ahhoz kell az innováció!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. djgeg
2012.07.03. 09:20
"ha egy ujjunkat a képernyőn végig húzva, egy adott programon, vagy bármi máson belül egy listát mozgatunk."
EZ OLYAN mint ha a régi gombos telókon egy cég levédette volna a menüben a NYILAKKAL VALÓ MOZGÁST...

Ez már rohadtul jelen volt még az iPhone megjelenése előtt...
Hogy lehet MÁS szellemi termékét levédetni???
A nélkül hogy nem veszed meg a technológiát?
Nincs a feltalált dolgoknak alapvető szellemi licencük??
Valaki kitalál valamit és akkor kész én levédetem kifizetem és az enyém??????

A Microsoft Igazán beperelhetne MINDEN mai TABLET gyártót!!!
És okos-telefon gyártót is...
Ennyi erővel ők találták ki a tabletet lehetne azt mondani hogy Steve Jobs bácsi az alapján találta ki az iPhone-t meg az iPad et...

SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT...
Tuti hogy sért valamilyen monopólium jogot!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. zoltasan
2012.07.03. 09:21
Minap telepítettem, egy laptopot, amin ugyan így lehetett listát görgetni, illetve képet kicsinyíteni, és nagyítani. Most akkor az olyan laptop gyártókat is beperelik? Amúgy az USA hibája, hogy ilyen hülyeségeket lehet levédetni, szerencsére Európában, nem tudnak ilyet megjátszani, mert csak kiröhögnék őket.

Azt még enném, hogy azt az algoritmust vagy programot másolását védetnék le, ami ezeket a funkciókat elvégzik, az ok, mert saját szülemény és értéke is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. polarka
2012.07.03. 09:24
Ezek mind alapkoncepciók, nekem pl már a 90-s években eszembe jutottak, a szakiknak meg vagy 100 éve. Csak még nem lettek volna olcsón megvalósíthatóak. Legalább valami konkrét technikai megoldást védetnének le és azt is kb 5-10 évre, utána meg lehetne közkincs. Az még tisztességes volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Securiton
2012.07.03. 09:28
A többi gyártó ugyanezt csinálja. Arra használják a szabadalmaikat, hogy ellehetetlenítsék a konkurenseket, esetleg lassítsák a fejlesztést. Másrészt pedig más vállalatok szabadalmi követeléseik ellen védekeznek a sajátjukkal.
Az idióta USA-beli szabadalmi törvények miatt van ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Sr4c
2012.07.03. 09:29
Arra akar rámenni amire a microsoft, hogy szabadalmak alapján minden eladott droidból 1-5 dollárnyi pénzt kap, így többet keres az androiddal mint a windows-os telefonokkal.
Egyébként kezd szánalomkategóriává fajulni ez a szabadalmi móka, google-droidgyártók helyében az összes licenszet megvonnám az apple-től és elkezdeném betiltatni az iphonokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. zoltasan
2012.07.03. 09:34
USA a hibás, mert megenged ilyeneket, és sok gyártó és felhasználó szopja be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. lajcsi1975
2012.07.03. 09:39
De itt nem is az apple az arcpirító mert ő megteszi azt amit megtehet(nemmondom ő is megér egy misét), hanem ez a szabadalmi hivatal meg annak működése, bár az angol tudásom hiányos érdekelne hogy az államokban hogyan van definiálva hogy mit lehet és mit nem lehet de egyre inkább úgy érzem hogy ez csak a pénzen és kapcsolatokon múlik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Szerzetes
2012.07.03. 09:39
Naiv vagyok, ha azt gondolom, hogy majd a gyártók sokkal innovatív megoldásokat találnak ki, hogy kikerüljék ezeket a szabadalmakat?
Az a baj az USÁval, hogy egyértelmű, hogy a "saját" cégét fogja védeni a külföldi ellen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. feher.agos...
2012.07.03. 09:41
Ha tényleg ők találták ki, akkor jogos, hogy levédik. Manapság már természetesnek tűnnek ezek a mozdulatok, de én úgy emlékszem, hogy amikor először láttam ilyen scrollozást és nagyítást, akkor nagyon nagy újdonságnak hatott. Volt iPaq-em, sőt nem is olyan régen használtam egy Nokia tabletet, és szörnyű, hogy azokon scrollbarral kell tekerni a képernyő szélén, ami ujjal szinte lehetetlen, és a kis ceruzával kell vacakolni folyton, ráadásul helyet is foglal. Szóval szerintem ezek tényleg nagy találmányok, és aki kitalálta őket, az tényleg érdemel némi honoráriumot. Úgy gondolom viszont, hogy nagyon alap dolgok, és ma már minden készülék nélkülözhetetlen részei, ezért jelképes összegért cserébe használhassa bárki, különben nagyon versenyellenes.

Megint másik kérdés, hogy valóban az Apple találta-e ki, vagy csak ellesték, bejegyezték, és először alkalmazták széles közönség előtt. A köztudatban az iphone az első ujjal scrollozós telefon, de pl ott volt a MS Surface, vagy simán létezhet XY egyszerű programozó, aki már írt ujjal scrollozós programot érintőképernyőre, csak épp senki nem tud róla, mert egy múzeumi terminálon alkalmazták és nem védette le, arra pedig nincs pénze, hogy az apple-t perelgesse.

Az indukciós töltőt levédeni viszont akkora arcátlanság, hogy az elképesztő. Hatalmasatt hibázott, aki ezt engedélyezte. Itt már nem is az Apple-re vagyok mérges, hanem a szabadalmakat kezelő szervezetre. Nem tudok mást elképzelni a háttérben, mint azt, hogy az usa így próbálja a piacait megvédeni, és a versenyt korlátozni egy hazai vállalat javára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Simba
2012.07.03. 09:42
Hihetetlen, egy újabb fegyver a troll tarsolyban.

Egyszerűen elképesztő mit le nem lehet védeni, most már rúgja seggbe ezeket valaki, meg az amerikai szabadalmi rendszert, mert ez őrület ami itt megy, görgetés levédése az eszem megáll komolyan....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. arn
2012.07.03. 09:44
a legszomorubb az egeszben, hogy ennek a userek isszak meg a levet... egyreszt nem lehet bizonyos termekekhez hozzajutni, masreszt az apple kerekkotoje lesz barmifele fejlodesnek, amit nem ok talaltak ki. igazabol sokmindent nem is talaltak ki, "csak" ok vittek sikerre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. lajcsi1975
2012.07.03. 09:50
Nemrég volt dolgom egy tizenvalahány éves braun szájzuhany/elektromos fogkefe kombóval és ott a fogkefe már indukciósan töltődött. Hogy elhúzhat az apple a h@lál náthás F@szára sót nyalni , juj de undorító egy cigánybanda és igen, ez a mentalitás már egy átlag usert is trollkodásra kényszerít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. gyenesmart...
2012.07.03. 09:53
Hogy mekkora egy agymosottak ezek az amerikaiak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. 5hR3kY
2012.07.03. 09:58
Én azóta utálom az Apple-t amióta átálltak Intel CPU-ra. Egészen addig a pillanatig fikázták az x86 processzorokat, és istenítették a PPC-t, amúgy jogosan mert sokkal gyorsabb volt. Aztán egyszer csak bejelentették hogy Intel processzorokkal fognak dolgozni..... Utána nem győzték bizonygatni hogy az Intel CPU-s gépek ugyanolyan gyorsak lesznek mint a G5-ösök! Persze az egész egy hazugság volt. Az egész processzorváltás, meg a sok duma ami mellette volt az nem volt más mint önmaguk szembeköpése. Soha nem volt Apple cuccom, de ezután, és a sok szabadalmi köcsögölés után soha nem is lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. hunmyke
2012.07.03. 09:58
Április elseje 3 hónapja volt...

Ennyi erővel bármit lehet szabadalmaztatni.
Kíváncsi leszek, hogy a többi gyártó mit fog ehhez szólni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. fekszi
2012.07.03. 10:02
Ezen én nem csodálkozok, Steve Jobs még élt úgy nyilatkozott, hogy ha az apple egész vagyonát felemészti, a google-t és legfőképp az androidot tönkre fogja tenni. Innentől kezdve érthető az egész tevékenykedése az apple-nek, de az ő szemszögükből sajnos ez kevés. Ez max arra jó, hogy ha valamelyik gyártó (pl.: a samsung) kiad egy új terméket, tegyük fel most a galaxy s 3, akkor az apple szépen be tudja tiltatni, amíg ki nem találnak rá egy új fajta görgetés, képnagyítási dolgot, ami már nem sérti a szabadalmat. Ez elé nézünk, biztos, hogy tele lesz a hír az ilyen perelésekkel a jövőben. Ha pedig az usa megadta neki a szabadalmat, akkor miért ne tenné? Ha én kapnék valami ilyen általános szabadalmat amit rajtam kívül rengeteg cég használ, biztos én is kihasználnám és legalább licensz díjat szednék érte. Csak én nem adok be szabadalmakat ez a probléma
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Simba
2012.07.03. 10:06
Igen ez az indukciós töltés levédése legnagyobb pofátlanság amit a kukacos alma elkövetett az utóbbi évek alatt. Felháborító esetleg az akkumulátort nem akarják levédeni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. gKomor
2012.07.03. 10:11
csak ido kerdese es azzal is jogot fogunk serteni hogy beleharapunk egy kibaszott almaba, meg egy kis Viktorianus szellemiseggel megbolonditva a dolgot, Evaig visszamenoleg fizethet majd mindenki az Apple-nek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. JackFeryll
2012.07.03. 10:12
Ügyes, nagyon ügyes. Ez egy nyílt és legális módja a konkurencia kiiktatásának. Persze gondolom akik rábólintanak ezekre a szabadalmakra azért kapnak egy kis borravalót.
Nagyon jól tud érvényesülni az Apple igazi sikertörténet az övék.
Ja, hogy egy utolsó gerintelen féreg üzletpolitikát folytat az már más kérdés. Ehhez igen nagy arc kell és ez meg is van nekik. Ügyesek, de tiszteletet nem érdemel ez a cég.

Ötlet az Apple-nek: Védessék le a rezisztív kijelző szabadalmát, egy-kettőre megoldana minden problémát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. djgeg
2012.07.03. 10:13
Még az a legszörnyübb egyébként hogy aki esetleg tényleg kitalál dolgokat az Apple nél az nagy lószart sem kap...SEMMIT...
A cégé és kész... Az hogy a cég ez által majd esetleg licence díjakból milliókat kaszál? kit érdekel...
Én olyanokat nem értek mint pl a Notification bar... Vagy hogy bizonyítottan android app-al volt elöször hangvezérelt google keresés...
Vagy hogy pl a SIRI a Google-t használja keresőnek...

UGY PEPERELNÉM hogy csak pisloghatna az Apple...
Hol vannak ezek az emberek és cégek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. myckie2
2012.07.03. 10:16
Lehet, hogy az androidot tönkre tudja tenni, de hogy a google-t, azt biztos nem. Remélem a Samsung telefonos részlegének vezetője végre össze hívja a tervezőket és valami egyedi sokkal jobbat kitalál, mint az Apple.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. djgeg
2012.07.03. 10:16
És még ezt nem értem pl...
http://ipon.hu/hir/lezarult_a_vita_az_apple_es_a_proview_kozott/21290

Mennyi mehetett it a fusib a a zsebekbe???
hosszútávon sokkal többet kaszáltak volna ha kérik a licence díjat a név használatért DD
Nézegethetett volna az Apple
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. szbalazs
2012.07.03. 10:21
Teszi ezt ráadásul egy olyan cég ami nyilvánvalóan és pofátlanul lopott más cégektől éveken, évtizedeken át.

A Braunt már meglopták egyszer design terén - azóta is arra épül az alapdesignjük, most meg átveszik az anno általuk szabadalmaztatott indukciós töltést. Szép...

Az Apple sok térne igen innovatív volt ezt elismerem, de mostanság átmentek parasztvakításba meg mások akadályozásába, mert rájöttek, hogy elolvadt az előnyük főleg az Androiddal szemben (különben nem szeretem az Androidot).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. myckie2
2012.07.03. 10:23
djgeg lehet de csőd szélén áll a cég és ha nem kap gyorsan pénzt akkor becsődöl és a szabadalomnak lőttek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Humbuk
2012.07.03. 10:32
A szabadalom az egy jó dolog, mert támogatja az innovatív cégeket, embereket, sarkalja őket arra, hogy újabb szellemi/valós termékkel gazdagítsák a világot. Azonban ezt megengedni, hogy már egy sokak által használt dolgot védejenek le, undorító!

Az már nem kukac ami az almában van... Remélem a google és a többiek összefognak ez ellen a féreg cég ellen és kicsinálják véglegesen!

tudom, hogy akkor más cég kerülne monopol helyzetbe de inkább google terméket veszek mint apple-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. scsabee
2012.07.03. 11:08
Na meg a kuuu***a anyját az eppölnek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. lajcsi1975
2012.07.03. 11:18
És ami hamarosan következik , mindjárt jönnek az elvakult apple fanok és ezt is kimagyarázzák.
Sőtt. Szegény apple elnyomottként lesz feltüntetve aki csak probálja megvédeni az értékeit a nagy csúnya és gonosz versenytársakkal szemben.

Muhahaha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. lzzoli
2012.07.03. 11:29
Vannak érdekes érvelések de szerintem egy valamit azért elég sokan elfelejtenek. Nem feltétlen a céget kell szidni aki kihasználja az országa által nyújtott "lehetőségeket"... ha egy országban ilyen beteg a szabadalmi rendszer akkor miért azt szidjátok aki él a lehetőségekkel és miért nem az amerikai kormány ajtaján kopogtattok hogy hahó meg kellene változtatni ezt a beteg szemléletet...

Egy rohadt nagy flame lesz ebből már érzem De most akkor kezdjem el szidni azokat a vállalkozókat akik a magyar rendszert kihasználva még a wc papirt is leirják itthon az adóból? Vagy 2 évente lecserélik az autóikat mert már lefutottak? Ezer példát lehetne sorolni és utólag is bocsánat a vállalkozóktól nem ellenük irányult a mondandóm... egyszerűen azt kellene észrevenni hogy ebben a rendszerben amiben élünk naponta több millióan használnak ki valami kiskaput/lehetőséget hivjuk aminek akarjuk... az hogy kinek mi fér bele az erkölcsi normáiba már más kérdés. Undoritó az Appletől ez a lépés? Lehet. Téged megkárosit? Nem hinném... hogy mi lesz a következménye? Lehet hogy az új windows mobile telók nyelvvel lesznek irányithatóak és azt majd jól levédi az MS... remélem lesz eperizű Nokia...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Zagyva
2012.07.03. 11:30
De ez most csak amcsiban érvényes, vagy mindenhol?

Amugy már csak ezekért alapból nem veszek Apple cuccot. De ha az LG kitalálta, gyártja, nem védette le magának? Vagy hogy van ez nem értek hozzá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. NTibor77
2012.07.03. 11:30
1. Az Apple nem védetett le semmit. Azt a Szabadalmi Hivatal teszi. Az Apple csak a kérelmet adja be.

2. Nem az indukciós töltést és a lista újjal való görgetését védték le, hanem azt a megoldást, amit az Apple alkalmazott (Lehet, hogy már korábban kitalálták az újjal való görgetést, de pl. az iPhone előtt még nem láttam olyan megoldást, hogy az újjal való görgetés során lehessen lassítani vagy gyorsítani a görgetés sebességét.). Ha valaki kitalál valamilyen más egyedi megoldást, megvalósítási módot, semmi gond (Ott van pl. az MS féle csempés felület. Hasonlít valamely eddig megoldásra? Jogilag bele kötött bárki is? Nem!).

3. Az, hogy ki álmodja meg (Már Verne is írt Holdutazásról, vagy tengeralattjáróról!), ki valósítja meg fizikailag, és ki adja be a kérelmet a szabadalmaztatásra nem feltétlen ugyanaz a személy illetve cég. Pl. a Levi Strauss-nak is csak annyi köze volt a farmer nadrághoz, hogy volt pénze a szabadalmi bejegyeztetést és a gyártást elindítani. Most Levi’s boltokkal van tele a Világ (a szegecselt farmer nadrágot egyébként egy szabómester találta ki, akit Levi Strauss később alkalmazott a gyárban)!

4. Késő bánat, eb gondolat! Lehet, hogy x programozó, y helyen alkalmazta már ezt a megoldást, de ha egyikük sem adott be kérelmet a szabadalmi védettségre, akkor utólag már hiába reklamálnak.

5. Kibicnek semmi sem drága! Addig, amíg nem a Ti szellemi tulajdonotokat, nem az általatok alkalmazott megoldásokat, megvalósítási formát lopják, addig mindent szabad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. djgeg
2012.07.03. 11:38
NTibor77...
A logikád alapján ( ami helyes) Akkor az MS beperelhetné az Apple-t a Tablet miatt...
Miért nem teszi? Nem volt szabadalmaztatva? Vagy egyszerűen nem ugyan annak minősül?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. mikej95
2012.07.03. 11:43
ááá a patkányok nem akarják elhagyni a süllyedő hajót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. hegyitaho
2012.07.03. 11:53
az lett volna a legegyszerűbb ha a mobilt mint találmány védetik le, vagy a kereskedelmet mint tevékenység és akkor nem kéne egyesével minden olyan apple forradalmi újítást mint pl hívásnál nincs vagy állandóan elmegy a térerő
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. strunyo
2012.07.03. 12:25
Oké én aláírom, h szabadalmaztassanak dolgokat. De mennyire lehet értelmes szabadalom az amit 2008 óta csak most fogadtak el?
Ha valamire azt lehet mondani, h ez az enyém, én találtam ki v én csináltam meg és védjük már le akkor szerintem azt mondja a szabadalmaztató bizottság, h okés, tiéd, megoldjuk. De 4 évbe tart míg leokézzuk?
kész vicc ami az USAban megy. De mint tudjuk hülyéknek áll a világ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. kunrichard
2012.07.03. 12:46
Pémzért bármi megvehető még a bíróság ítélete is
Ezzel az erővel bármit betilthatnának mert egy másik cég szabadalmába ütközik
és az összes olcsó tabletet leszedhetnék a polcról
sőt még talán a TV-t is mert van rajta kép...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. mythbuster
2012.07.03. 13:14
Ezért szeretlek Apple!

Védd is meg a tulajdon részedet, és köszönöm neked a MacBookot!

Azért ezzel az xCodeal csinálhatnál valamit, qrva nehéz benne fejleszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Uatu
2012.07.03. 13:18
Na akkor itt az a pillanat, hogy ha van valakinek elég pénze, akkor a szabadalmazási eljárást, mint ötletet védesse már le. Aztán az összes lincence parazita kocsog cég bek@phatja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. mythbuster
2012.07.03. 13:53
@JackFeryll

A rezisztív kijelzőkhöz semmi közük, egy mára már nem használt technológia, mióta az Apple divatba hozta a kapacitív kijelzőket, keresheted a piacon a rezisztívet!

@NTibor77

"(Ott van pl. az MS féle csempés felület. Hasonlít valamely eddig megoldásra? Jogilag bele kötött bárki is? Nem!)."

Abba nem érdemes belekötni, ép eszű ember nem akarná használni!

@Mindenki

Emberek ébredjetek már fel, ha valamit az Applenek köszönhettek az a kapacitív kijelző, a két újjal való nagyítás, az újjal való scrollozás és egyébb gesztusok amit ma a kapacitív kijelzőkön használtok! Ébredjetek már föl a kib@szott álmaitokból, és nézzétek meg a youtubon azt a qrva iPhone keynotot 2007 -ből, nézzétek meg mi volt előtte és mi lett utána, utána tessék szemetelni a fórumba! Feltételezem ha az Apple nem lép akkoriban akkor ma is a billentyűket b@xogatnátok, vagy a szar rezisztív kijelzőt ütlegelnétek a stylusal. Nem lehettek ennyire elvakultak. Mert a számsung jó és ő soha nem lop csak olyan dolgokat használ amit joggal védettek le, mindezt ingyen, és sajnáljuk szegényt mert betiltották 1-2 szarját...

Amúgy ja kiváncsi valaki akkor, a Nokia is jelenleg a szabadalmakból él, GSM/UMTS/3G/Wi-Fi. Jhaj hát akkor most megyek és levédetem az elektrómágneses hullámokat, azt lehet görgetni az utp kábeleket... Menj és védesd le ne a szád járjon!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. zord01
2012.07.03. 14:14
Az alma még normális szabadalmat nem volt képes levédetni. Ez már vicc amit csinálnak, felléphetnének vele valamelyik humorfesztiválon.

Amúgy a cégről alkotott véleményem...

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. zord01
2012.07.03. 14:18
mythbuster

mythbuster az alama fan. Jééé honnan ismerős a név? Tán csak nem egy sorozat címe... No azonnal fizessél a Discovery-nek jogdíjat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. lajcsi1975
2012.07.03. 14:35
Mythbuster te azt gondolod hogyha a philips 97 környékén nem rakja le a plazmatv alapjait akkor még ma is csak crt tvket néznénk? Honnét ez az idióta begyepesedésed ha nem az apple akkor senki? Az lg jött ki az első rezisztív kijelzővel de őnekik a szovtver nem volt jó , itt az apple tényleg utat mutatott de ha az apple nem teszi meg akkor megteszi más. ennyi. és te is felébredhetnél már mielőtt csontig benyalsz az applenek ahol szó éri nekik a ház elejét.

Ezt a poénparádét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Uatu
2012.07.03. 14:36
@ mythbuster
Nem ringatom magam álomvilágban, hogy csak az alma csinál ilyet. A Motorolla felvásárlás is erről szólt a Gugli részéről.
Ez nem csak féreg az almában, ez zárlat a droidben, és légypiszok az ablakon is és még folytathatnám
Az egész szabadalmazási rendszerrel van gond az USA-ban. Már a nagyokosoknál is volt 1-2 hang arról, hogy a jelenlegi rendszer a fejlődést gátolja. Persze gondolom a különböző lobbiérdekeknek a jelenlegi rendszer tökéletesen passzol a profitorientáltság oltárához. Szóval ahhoz hogy ez megszűnjön tényleg valami komoly dolognak kell történnie, és még egy tökös kormány is kell, hogy a jelenlegi több millió amerikai szabadalom kb 2/3-át eltörölje. Pl megnézném, hogy mit reagálnának a fegyvergyártók, ha valaki levédetné az ujjal történő fegyverelsütés mozdulatsorát. Vagy a gyalogsági gránát eldobását.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. lajcsi1975
2012.07.03. 14:46
Update #47

Már én is hülyeségeket írok nem rezisztív hanem kapacitív
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. crowly
2012.07.03. 14:53
Fuck you Apple és az összes retardált aki lehetővé teszi ilyen alap koncepciók levédetését.

Legközelebb valaki levédeti a fénysebességet és aki fénysebességgel terjedő fényt vagy rádióhullámot használ bármire (látás, kommunikáció) az jogdíjat fog fizetni ˘˘ Hát azért mindennek van határa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Lazahunter
2012.07.03. 16:32
Az újjal való görgetést? Hogy lehet ezt engedélyezni?
Ennyit a versenyhelyzetről ... erről papol mindenki, aztán egyébként is nagy befolyással rendelkező vállalatoknak monopoljogokat adnak ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. mythbuster
2012.07.03. 16:40
Most itt tényleg az a baj, hogy a Samsung nem tudja majd ezután ingyen megoldani az újjal való görgetést? Hát szereljen az oldalára egy kis trimmert és azzal lehet görgetni vagy fizessen a fejlesztésért és ne lopja azt ami nem az övé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. zord01
2012.07.03. 18:24
Lehet, hogy az egyujjas görgetést az alma találta ki, de az egy teljesen logikus, természetesen átvezetése az egeres görgetésnek az érintőképernyőre.

Ennyi erővel sokkal inkább igaz, hogy az alma lopott. Méghozzá a görgetés szabadalmát, amit na ki talált ki először? A windows. Szóval ezt hívom én úgy, hogy radikális pofátlanság. Még a tolvajnak áll feljebb. A kap-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. zord01
2012.07.03. 18:26
[LINK]

Ezt az mának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Szabee69
2012.07.03. 18:31
Ehhez egy jó videót szeretnék csatolni, amit véletlenül találtam...
[LINK]
Ennyit az Iphone-ról....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. roland311
2012.07.03. 18:33
Ez, amit az Apple művel beteges és undorító. Mindent le akarnak védetni maguknak vagy mi? Ennyi erővel gondolna egyet a Nike és levédetné a cipőfűzőt, a cipzárat és a gombot vagy akár a cipőt, mert olyat kedvük van.
Én most a Google helyében azt csinálnám, hogy a mobiltelefont mint olyat levédetnék(mivel ha jól tudom megvették a Motorolát) és csak és kizárólag Android/Google alapú/tulajdonú készülékekkel lehetne mobil szolgáltatást igénybe venni. Na egyből fordulna a helyzet. Nem tudom az Almáknak, hogy tetszene ez. Vagy össze foghatna az MS és a Google egy közös akcióval, amivel el lehetetlenítenék az Apple-t.
Vissza kéne kicsit fogni őket, mert ezek már nagyon átestek a ló túlsó oldalára. Kicsit nagynak érzem az arcukat, pedig az Apple telefonok már eléggé le vannak maradva hardveresen is meg amúgy is. Fúúú eddig nem utáltam az Apple-t egyáltalán, de amit az utóbbi időben csinálnak azzal 0 szintre vitték le magukat a szememben. Szánalmas egy cég. Remélem valaki csinál már valamit ellenük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. zord01
2012.07.03. 18:36
"és csak és kizárólag Android/Google alapú/tulajdonú készülékekkel lehetne mobil szolgáltatást igénybe venni"

Naaaaaaaa- ne legyél már ba*om. Kell a faxomnak okostelefon. Akkor inkább a mobilt is leteszem, mint hogy kémtelefont vegyek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.07.03. 19:52
a vegen dehogy volt gyorsabb... mar a p4 is lenyomta, a core2tol meg mint mako jeruzsalemtol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bede sándo...
2012.07.03. 22:49
S lassan eljő a nap, mikor a felhasználók megelégelik a nagy alma ügyködéseit, s több vírust futkozik a kütyüin, mint bármely microsoft pc-n. Hacsak a vírusírást le nem védi az apple....












 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Greathoof
2012.07.03. 22:53
Én erre csak annyit mondok, hogy hát a jó kurva édes anyjukat.
Még a végén a kenyeret is ők találták fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. chriske
2012.07.03. 23:20
@Greathoof:

az ő szavaikkal élve: nem ők találták fel, csak megmutatták a világnak, hogy hogy kell használni

@bs:
nincs rá lehetőség. Annyira zárt az iOS, hogy képtelenség normális hatékonyságú vírust fabrikálni rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Axane
2012.07.03. 23:21
@mythbuster
Vagy igen komoly troll vagy, vagy igen hülye.
Nem próbálok meg semmiféle észérvet felhozni a baromságaiddal szemben, mert úgyis túl zárt rendszerű az agyad ahhoz, hogy megértsd, javaslom vegyél 1-2 apple matricát és ragaszd fel a kocsidra/egy kiló kenyérre/a seggedre, csak hogy mindenki tudhassa, hogy mekkora májer vagy. Az ilyen "ember" azt is megmagyarázná, hogy a fül+száj használatával történő kommunikációt mr. Sztív szarta ki egy reggel abból a briliáns és lopásra kicsit sem hajlamos agyából, és az emberiség ettől a csodás naptól kezdett el beszélni a mutogatás helyett. kész vicc vagy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. chriske
2012.07.03. 23:58
@mythbuster
nehéz az XCode? Nos, az nem lehet nehéz, max az Objective-C lehet számodra nehéz. Vagy maga a koncepció. Mindenesetre ne aggódj, semmi vész. Ott az a pár millió iOS fejlesztő, akinek semmilyen problémát nem okoz a használata

ON
biztos, hogy az amerikai szabadalmi dolgokkal óriási problémák vannak. Node kérdem én, miért ez az egy cég az, aki minden létező eszközt bevet ahhoz, hogy ezeket a kiskapukat kihasználja? Ennyire még az MS sem volt pofátlan soha. Illetve volt, node ott mindig meg is kapta a magáét, lsd. EU bírságok. Éhbérért dolgozik nekik mindenki, aki nem vezetői beosztásban van. Értem, hogy a pénz nekik minden, de mégis mi a fenére fogják költeni?! Vagy úgy vannak vele, hogy legyen, mert van hely neki?

Egyébként aki azt mondja, hogy azért csinálják, mert süllyed a hajó, az hatalmasat téved. A vásárlói körük akkor is azonnal rohan a megjelenés napján az új iPhone-ért, hogy ha egyedül egy ikont változtattak meg az egészben...

OFF
Valaki lejjebb írta, hogy az egér kezelést az MS-től lopták. Nos, a valódi törénet így néz ki:

Gates és Jobs ellátogatott a Xerox-hoz a 80as évek végén. Ott fejlesztették ki az egeret, de nem volt valami sok jelentősége (nem nagyon tudták mire használni). Aztán Jobs-ék az első grafikus OS-ükön akarták a lopott találmányt sajátjukként eladni. Csakhogy voltak annyira hülyék, hogy megmutatták az MS-nek még a kiadás előtt. Akik bizony ellopták a felhasználási ötletet a Win-hez, és előbb kidobták, mint az Apple... Igazi királydráma, nem? Ennek a két cégnek az élete arról szól, hogy ha van elég pénzed, szótlanul azt lophatsz, amit csak akarsz...

(ajánlom figyelembe a Pirates of the Silicon Valley c. remek filmet, ami erről szól)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. NTibor77
2012.07.06. 11:36
http://hoc.hu/Tablet/Szabadalmat-sert-a-Nexus-7.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!