iPon Hírek

Különleges Windows, ami ARM és x86 kompatibilis?

Dátum | 2010. 12. 31.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Az ARM alapú mobil eszközök rendkívül jól szerepelnek a piacon és nagyon nincs is mitől tartaniuk a különböző gyártóknak, ugyanis jelenleg semmi sem fenyegeti az ARM alapú készülékek egyeduralmát, de ez a jövőben változhat. Az Intel is egyre komolyabban foglalkozik a témával és az AMD is be fog törni a maga x86-os alapokon nyugvó Fusion egységeivel, amelyek processzormago(ka)t és integrált videó vezérlőt egyaránt tartalmaznak majd.

A Microsoft sem tétlenkedik, a céghez közel álló források már le is leplezték a távolabbi terveit: az MS szoftvermérnökei egy olyan Windows készítésén dolgoznak, amely kompatibilis lesz az ARM alapú eszközökkel, de ezzel egy időben az x86-os alapokon nyugvó rendszerekhez is használhatják majd a gyártók, azaz az Intel és az AMD processzoraival ellátott mobil eszközökön (pl. az egyre felkapottabb táblákon) is helyet kaphat a szoftver. A különleges operációs rendszer érkezését mind a Wall Street Journal, mind pedig a Bloomberg forrásai megerősítették, ám a szoftverrel kapcsolatban pontos információkat egyik forrás sem szolgáltatott.

Ami jelenleg biztosnak látszik, az az, hogy a rejtélyes mobil operációs rendszer nagyjából 2012 környékén jelenhet meg és mind az okostelefonokhoz, mind pedig a tábla PC-khez használható lesz. A piaci egyébként már régóta  igényel egy olyan Windows-t amely mind x86-os, mind pedig ARM alapú rendszerekkel kompatibilis, ezzel együtt pedig moduláris felépítéssel is rendelkezik, vagyis módot ad a különböző, az adott konfiguráció számára szükségtelen szolgáltatások, illetve szoftverrészek kihagyására. Egy ilyen operációs rendszert hatalmas kihívás megalkotni - állítják a források, így tulajdonképpen érthető is, hogy sokat kell rá várni, hogy elkészüljön a végleges verzió.

Egyelőre sem az Intel, sem az ARM, sem az AMD, de még a Microsoft sem kívánta kommentálni az értesüléseket. Az informátorok állításai alapján a január 5-én startoló CES 2011 alkalmával várhatóak további információk a rejtélyes Windows-ról, úgyhogy már nem kell sokat várni a Microsoft-tól származó hivatalos információkra, amennyiben az értesülések helyesek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. psylocke
2010.12.31. 15:00
Jöhet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller
2010.12.31. 15:12
"Egy ilyen operációs rendszert hatalmas kihívás megalkotni"

khmkhm.. Linux
moduláris, arm és x86 kompatibilis, kihagyhatóak részek belőle...
I'm just sayin'
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. arkman kisko...
2010.12.31. 15:28
arm ÉS x86 kompatibilis egyszerre. Tehát egy programot lefordítasz, és megy mindkettőn. A linux nem ilyen.
PS: Aztán ha mégis a linux szintű kompatibilitásra gondolnak, akkor gratulálok nekik, de eddig amiket olvasgattam az előzőre utalnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. bszoke88
2010.12.31. 15:37
kiskoller
ennyi
lassan a win is linux alapú lesz

"arm ÉS x86 kompatibilis egyszerre. Tehát egy programot lefordítasz, és megy mindkettőn."
A-ból nem következik B!!!!!! ha egy architektúrára lefordítasz egy programot, másikon nem fog menni, csak ha a 2 arch. u.az, vagy nagyon kevés a különbség a 2 között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. arkman bszok...
2010.12.31. 16:03
Elvileg erről van pedig szó, hogy lesz egy univerzális fordító, és az OS meg driverekkel (x86 és ARM) kezeli a CPU architektúrákat. Ez meg tényleg nehéz téma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bszoke88
2010.12.31. 18:58
"az MS szoftvermérnökei egy olyan Windows készítésén dolgoznak, amely kompatibilis lesz az ARM alapú eszközökkel, de ezzel egy időben az x86-os alapokon nyugvó rendszerekhez is használhatják majd a gyártók"
asszem kicsit félreérted. nem arról van szó szerintem, h egy készüléken belül van egy vagy több arm és mellette x86-os processzorok. egy készüléken belül csak egy fajta van, tehát az oprendszernek nem kell, csak egyik fajta procihoz a driver, ill. csak egyre kell fordítani.
"ezzel egy időben" nem azt jelenti, h mindkettőre fordít egyidejűleg, egy gépen/eszközön belül
namost a fordítás - nálam legalábbis - gépi kódra, azaz assemblyre történőt jelent, és ez nagyban függ az architektúrától, nem fog x86 kód lefutni arm procin, ha nincs benne olyan rész, ami tud x86->arm fordítást csinálni.
szóval nincs egy, nagy és univerzális fordítóprogram, ahogyan írod, ahhoz, h fordítani tudj, kell egy bemeneti nyelv (pl. c vagy Java stb.) meg egy kimeneti (pl. assembly (x86-ra) stb.) és ez a kettő határozza meg a fordító programot.
"az OS meg driverekkel (x86 és ARM) kezeli a CPU architektúrákat. Ez meg tényleg nehéz téma."
nem nehéz, már több évtizede így működik a driver csak a kommunikációra kell, az OS már fordított kódot ad a processzornak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. prohlep
2010.12.31. 23:58

ARM-ra, minek? Ha meg az X86-ra sem kepesek rendesen megirni!

Ma 13-kor lottem le egy tegnap este 21 ota futo frissitest. Sima Win7, semmi buhera, szuz es ervenyesitett. Gondoltam frissitek egyet, jott vagy kilencven-valahany, asszem 98. Jo, hat van hely, van proci, van memoria, hadd szoljon! Lejott a ket giga csomag, aztan ...

... 16 ora elteltevel, amikor meg mindig csak az otvenedik, azaz 50. csomag installalasanal tartott a rendszer, akkor lelottem.

A lenyeg, hogy ezek utan a Win7 nem tudott talpra allni, ezt irta ki, majd az uzenet le-OK-zasa utan leallt a gep.

ARM-ra akarnak EZEK barmit is? Eloszor tanuljak mar meg vegre az x86 architekturat rendesen programozni.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. arkman bszok...
2011.01.01. 02:50
Nem értettem félre, csak nem kizárólag ebben a hírben olvasottakról írtam.
Tehát egy olyan rendszert írnak, aminél van egy fordító, ami forrásnyelvből egy darab köztes kódot kreál (tehát nincs külön lefordítva x86,x64,ARM-re), amit majd az OS saját maga futtathatóvá alakít. (JIT vagy AOT megoldással)
Java (vagy éppen .net ha már MS-ről van szó) bytecode és VM-hez hasonlóan. Így ha írsz egy programot, akkor ha azt lefordítod erre a kódra, akkor azt ARM-es és x86-os gépen is tudod futtatni. (ugyanazt a futtatható állományt) Erre már a .net részeivel nagyon rámentek, de még eddig a teljes OS-t nem tudták megírni ilyenre, így előbb vagy utóbb várható a megjelenése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. bszoke88
2011.01.01. 08:01
"köztes kódot kreál"
így már ok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. felziusz
2011.01.02. 15:35
kiskoller egyetértek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. legyes
2011.01.03. 12:20
Csinálnak egy Microsoft JAVA-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!