iPon Hírek

Különös „szeme” van egy egysejtűnek

Dátum | 2015. 06. 17.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az Erythropsidinium nevű egysejtű egy új kutatás eredményei szerint az élővilág talán leghihetetlenebb látószervével rendelkezik, amelyet egyes elképzelések szerint arra használ, hogy a polarizált fény detektálása révén elkapja zsákmányát. A dolog már csak azért is roppant meglepő, mert egy egysejtűről van szó, amely nem rendelkezik idegrendszerrel, a jelek szerint azonban mégis képes bizonyos fokú érzékelésre. „Az Erythropsidinium egy mesterlövész: kivárja, amíg a zsákmány a látóterébe kerül, majd lelövi azt” – állítja Fernando Gómez, a São Paulo-i Egyetem kutatója. Az egysejtű a páncélos ostorosok altörzsébe tartozik, amelyek két hosszú ostoruk segítségével képesek a helyváltoztatásra. Az ide sorolt egysejtűek jelentős része kloroplasztisszal is rendelkezik, így a növényekhez hasonlóan fotoszintetizálva termeli meg a működéséhez szükséges energiát. Az altörzs más csoportjai viszont a feltevések szerint vadásznak: a medúzák csalánszerveihez hasonló elvek működő kis dárdákat lőnek ki magukból, ha megérzik a zsákmány keltette rezgéseket. Ennek során gyakran több alkalommal is mellélőnek, mielőtt eltalálnák az áldozatot, mondja Gómez. A szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy az Erythropsidinium és közeli rokonai egy kicsit másként vadásznak, és éppen ezért jóval hatékonyabbak is tudnak lenni. Gómez szerint ezek az egysejtűek különleges „látószervük”, a szemfolt révén érzékelik, hol van a zsákmány.
A szemfolt előtt egy átlátszó félgömb helyezkedik el, amely sok tekintetben hasonlít a szemgolyóra, magát a fényérzékelést pedig egy módosított kloroplasztisz végzi. A fényérzékeny pigmentekből álló szemfoltok nem számítanak különösebben ritkának az egysejtűek körében, a legtöbb szakértő azonban egészen mostanáig úgy vélte, hogy ezek csak a fényinger primitív észlelésére alkalmasak, és gyakorlatilag csak annyit tesznek, hogy segítenek a mikroorganizmusnak a fény felé, vagy azzal ellenkező irányba úszni. Az Erythropsidinium szeme ugyanakkor Gómez szerint ennél jóval többre is képes. A szemfolt előtt található félgömb segít a fény összegyűjtésében, így alacsonyabb megvilágítottság mellett is lehetőség nyílik annak detektálására. A lencseszerű képződmény egyes esetekben akár a sejt térfogatának egyharmadát is elfoglalhatja, ami a szakértő szerint azt jelzi, hogy itt többről van szó a nappal és az éjszaka szimpla érzékelésénél. Az egysejtűek tanulmányozása közben a kutató arra is rájött, hogy a mikrobák képesek a lencsét és vele a szemfoltot különböző irányokba forgatni, ami szintén arra utalhat, hogy nem egy egyszerű fotoreceptorral van dolgunk. Más biológusok is találtak arra utaló jeleket, hogy az Erythropsidinium talán vadászat közben is használja a szemét. A kanadai Brian Leander szerint az elképzelés teljesen hihetőnek tűnik a megfigyelések fényében. További érdekesség ugyanakkor, hogy az Erythropsidinium zsákmányai szinte teljesen átlátszó mikroorganizmusok (sokszor más páncélos ostorosok), amelyek normál fényben gyakorlatilag láthatatlanok. Az vadászó mikroba viszont Leander és kollégái szerint erre a problémára is megoldást talált, a páncélos ostorosok nagyméretű sejtmagja ugyanis egy különleges következménnyel bír: polarizálja a ráeső fényt. A szakértők úgy vélik, hogy az Erythropsidinium szeme ezt a polarizált fényt érzékeli, és ilyen módon szűri ki a többi ostorost a környezetéből.
A teóriák igazolása ugyanakkor nem lesz egyszerű feladat. Az Erythropsidinium nagyon nehezen beszerezhető, és néhány napnál tovább eddig senkinek sem sikerült laborkörülmények között életben tartani a befogott példányokat. Gómez éppen kutatása folytatása érdekében költözött Európából Brazíliába, mivel a trópusi vizekben gyakoribb az egysejtű. A különös kis lény vizsgálata ugyanakkor nagyon sok izgalmas kérdést vet fel. Mit lát a mikroorganizmus? És egyáltalán hogyan zajlik a „képek” feldolgozása egyetlen sejt esetében? Hagyományos, gerinces értelemben vett látásról persze biztosan nem beszélhetünk, de az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, hogy az egysejtű valamilyen módon képes megállapítani a zsákmány méretét, pozícióját és haladási irányát, majd nagy sebességű lövedékeivel leteríteni azt. Ez legalábbis az elmélet, egyelőre ugyanis az sem száz százalékig biztos, hogy a lövedékek milyen célt szolgálnak. Lehetséges, hogy a vadászathoz kellenek, de az is elképzelhető, hogy a helyváltoztatásban játszanak szerepet. Gómez szerint ugyanakkor védekezési mechanizmusként is szolgálhatnak a ragadozók elriasztása céljából.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!