iPon Hírek

Lazább Office 2013 licencfeltételek léptek érvénybe

Dátum | 2013. 03. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft Office 2013 egy ideje már elérhető kereskedelmi forgalomban - a friss irodai szoftvercsomag érkezéséről korábban egy részletes hír keretén belül már mi is beszámoltunk. Az Office 2013 meglehetősen szigorú licencfeltételekkel került forgalomba, amelynek egyes felhasználók bizony nagyon nem örültek - többen hangot is adtak nemtetszésüknek. A jelek szerint az elégedetlenkedők kifogásait a Microsoft illetékesei is meghallották, akik a jelek szerint elgondolkodtak, miként tudnának a felhasználók kedvében járni. A változásnak sokan fognak örülni A "brainstorming" végül egy remek ötlettel zárult: a vezetés úgy döntött, egy picit lazítanak a licencfeltételeken, így természetesen új licenc-megállapodást is készül. Eddig az Office 2013 esetében úgy szólt a kikötés, hogy a szoftvercsomagot csak egyetlen PC-re lehet telepíteni, innen pedig nem lehet továbbvinni, ha esetleg le szeretnénk cserélni, illetve probléma lenne az adott konfigurációval, amihez a licenc eredetileg kötődik. Utóbbi alól egyetlen kivétel volt: akkor, ha a PC garanciaidőn belül elromlik, egy esetleges csere alkalmával a meglévő Office 2013 természetesen átmenekíthető az új rendszerre. Az új licencfeltételek szerint - amelyek már érvénybe is léptek - a felhasználók mostantól új számítógép vásárlásakor áttelepíthetik friss konfigurációjukra meglévő Office 2013-as szoftvercsomagjukat. Persze megkötés most is van: 90 napon belül maximum egyszer történhet ilyen áttelepítés és továbbra is csak egyetlen egy számítógépen lehet legálisan használni az adott kiadást - amennyiben az adott változat licenc-megállapodása nem rendelkezik másként. Utóbbi azért fontos kitétel, mert van olyan változat is, ami egyidejűleg öt különböző eszközön is használható - itt az Office 365 Otthoni prémium kiadására gondolunk. Az áttelepíthetőséggel kapcsolatos rendelkezések egyébként azonosak az Office 2010 esetében megismert feltételekkel. A fentebb említett, azonnal hatályba lépő módosítás az Office 2013 Otthoni és diák változatára, az Office 2013 Otthoni és kisvállalati kiadására, valamint az Office Professional 2013-ra egyaránt vonatkozik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. nyiri
2013.03.07. 10:12
It's made for business.. Microsoft
It's made for computing.. Open source

..That's all!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. franc0 nyiri
2013.03.07. 10:27
Eltévesztetted, segítek.

It's made for business.. Microsoft
It's made for plebs editing grocery list.. Open source
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nyiri
2013.05.08. 22:40
such an idiot:

http://index.hu/tech/2013/05/08/linuxra_all_at_a_nemzetkozi_urallomas/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!