iPon Hírek

Lefektették az elektronikus telepátia alapjait?

Dátum | 2010. 09. 13.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Sikeresen megoldották az agyhullámok szavakká alakítását a Utah-i Egyetem biomérnökei - legalábbis egy erősen korlátozott szókészlet használata esetén. Ha már több szó közül lehet választani, úgy egyelőre csak félsikert tudnak elérni.

Az egyelőre kérdéses, hogy mennyire személyfüggetleníthető a technika, mivel csak egy konkrét kísérleti alanyon fejlesztették és tesztelték. Nála 90%-os sikert értek el akkor, ha a csak igennel és nemmel megválaszolható kérdésekre gondolt válaszát kellett kiolvasni az agyhullámokból - de amikor már 10 szó közül kellett felismerni valamelyiket, a sikerráta 48%-ra esett vissza.


Miután a technológiát elsősorban súlyosan bénult emberek kommunikációjának elősegítésére fejlesztik, az említett 10 szó főként olyasmiket tartalmazott, amit egy ilyen páciens esetleg közölne az ápolóival, pl. "éhes", "szomjas", stb. . Első lépésben rögzítették a páciens agyhullámait az említett szavak kimondása során (több tíz alkalommal mondatták el vele), majd utólag megpróbálták újra felismerni a rögzített mintákat - a fenti eredménnyel.

Bradley Greger, a projekt egyik illetékes kutatójának elmondása szerint a technika még igen egyszerű, mondhatni gyerekcipőben jár, viszont állítja, hogy jelentős fejlesztési lehetőségek rejlenek benne - főleg, ha több elektródát használnak. Jelenleg 121, igen parányi érzékelővel dolgoznak, melyeket "kapcsolatba hoznak az aggyal", de egyelőre nem ültetik be őket. Elmondásuk szerint viszont az elektródák fejbőrre rögzítése nem elég, mert ott már túl messze vannak az agytól, és már csak homályosan érzékelik a jeleket. Viszont egyelőre tényleges beültetést sem mernek megkockáztatni, nehogy visszafordíthatatlan károsodást okozzanak.

Úgy vélik, két-három éven belül juthatnak el arra a szintre, amikor már elég sok szót is tudnak majd azonosítani, és egyéb tekintetben is felkészítik a technológiát az első éles tesztre egy valóban bénult vagy egyéb okból kommunikációképtelen pácienssel.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. myckie2
2010.09.13. 19:40
10 év múlva a hülye gyerekek majd ezzel csalnak a dogáknál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. olizsoli
2010.09.14. 16:48
Mikrobi - persze biztos nem tűnne fel annak a nagyonfontos embernek hogy vki pár száz elektródát ültetett az agyába (Y)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Bobobo
2010.09.21. 16:52
látta valaki az eredet (inception) című filmet?hát ez teljesen olyan, leszámítva a
körítést.
lassan már a fikciók kiötlői sem tudnak lépést tartani a valós tudományos eredményekkel.ez egyszerre nagyszerű és rémisztő perspektívákat kínál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!