iPon Hírek

Lehagyta az Apple a Microsoftot

Dátum | 2010. 05. 27.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A két legendás számítástechnikai vállalat, az Apple Inc. és Microsoft Corp. vetélkedésének több mint 35 éves története újabb fordulatához érkezett: az Apple piaci értéke alapján lehagyta a Microsoftot, s ezzel átvette tőle a világ legnagyobb technológiai cége megtisztelő címet. Az előbbi vállalatot a szerdai tőzsdei kereskedésben 222 milliárd dollárra, az utóbbit 219 milliárdra értékelték a befektetők. A Microsoft ugyanakkor tavaly jóval nagyobb, 58,4 milliárd dolláros árbevételt ért el, szemben versenytársa 36,5 milliárdjával, és profitja is nagyobb, 14,6 milliárd dollár volt, szemben az Apple 5,7 milliárdjával.

A két társaság a személyi számítógépek megjelenésének hajnala óta csatázik egymással, az Apple mostanáig 1989-ben tudta utoljára megelőzni a Microsoftot. A cég a kilencvenes években folyamatosan csődveszélyben volt, csak lelkes, de szűk rajongótáborának köszönhette túlélését. Az Apple 2001-ben dobta piacra az iPod hordozható zenelejátszót, amelyen az internetről letöltött kedvenceiket hallgathatják a zenerajongók. Ezzel a termékkel még a Sonyt, a walkman feltalálóját is a futottak még kategóriájába utasították a zsebzene piacán. Az iPhone-nal pedig az Apple kínálta az első elérhető árú, érintőképernyős okos mobiltelefont a fogyasztóknak és a héten Európában is bemutatja iPad táblakomputerét. "Ketyeréi" felkeltették az érdeklődést a hagyományos Apple Macintosh komputerek iránt is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. mazsi1911
2010.05.27. 23:19
most egy kicsit jobb kedvem lett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. attila0817
2010.05.28. 01:04
Nekem nem bár hátha észbe kap az M$ bár nem féltem... lesz mit enniük..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pjszilard
2010.05.28. 02:13
A hat itthoni gepem egyike sem Apple. Nalam ez 6 : 0.
De viszont a 10 mp3-at lejatszo keszulek kozul 1 az. 10 : 1.
Nalam az utobbi 2 evben nem javult (miota kaptam egy hasznalt I podot, mivel maceras szinkronizalni nem tervezek tobbet).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mythbuster
2010.05.28. 07:02
Én is Microsoft termékeket használok, de beláttam, hogy az iPhone verhetetlen a piacon! legyen bármilyen androidos csúfság, az én szememben az Apple hozza a formáját!

Microsoft <-> Apple OS

Microsoft: Rengeteg program van kiadva rá, szerinem sokkal átláthatóbb és kezelhetőbb! Azomban előfordul, hogy egy driver vagy a túl sok program miatt összeomlik a rendszer(szerencse ezt nagyrészben már sikerült orvosolniuk a Vista/7 alatt)

Apple: Atomstabil, egyszerű kezelőfelület, de bonyolult rendszer és jóval kevesebb szoftver van kiadva rá! Az atomstabilitás is tulajdonképpen annak köszönhető, hogy míg egy Microsoftos gépen egyszerre 10 program fut addig a Mac-en 1-2, és ezért a macbookok akkuját sem gyilkolja annyira...

Hardver:
A Mac valóban kitesz magáért ezen a területen, mondhatni, hogy a lehető legprofibb összeszerelést, és minőséget biztosítja a felhasználóknak!
Ellenérv: Az összes MAC zárt rendszer, és csak úgy lehet windózt telepíteni rájuk, ha rajta van a MAC is(multi boot)! Ez az ami nem tetszik nekem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. god666
2010.05.28. 08:20
nagyon, de nagyon sokan azonnal áttérnének az apple termékekre, de sajnos a csúcskategóriának megkérik az árát, és emiatt vezető cég még mindig a mikrofos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Smith166
2010.05.28. 11:14
Azért ez hogy ők kínálták az első elérhető áru érintőképernyős okostelefont.... ennek a mondatnak egyetlen egy része sem igaz. Nem az első érintős okostelefon volt az iPhone, meg főleg hogy az első elérhető árú????? Röhej
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mazsi1911
2010.05.28. 12:03
Lehet hogy a windowsra tobb program van kiadva, de nem mondanam semmi keppen sem hogy atlathatobb, jobban kezelhetobb.Az apple egyik fo celja hogy a programokat,OSXet ugy tervezik hogy a leg letisztultabb,legegyszerubb legyen hasznalni./ az ipod szinkronizalasa szerintem nem maceras csak "senki" nem meri kiprobalni az itunest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mythbuster
2010.05.28. 13:00
Smith166 ha úgy veszed akkor ők kinálták az első érintőképernyős telefont! A többi mind nyomásérzékeny kijelzővel volt addig legyártva!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. arkman mythb...
2010.05.28. 14:04
Ez nem így van. Ha az első kapacitív képernyősre gondolsz, az az LG Prada volt. (Mellesleg a nyomásérzékeny az jobb mint a csak érintésérzékeny)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mythbuster
2010.05.28. 16:26
arkman, akkor használd a pálcikát, és az idegesítő navigálást
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. 620hun
2010.05.28. 17:30
mythbuster: Azomban Jaj! A MAC az meg a Media Access Control cím, aminek semmi köze a Mac(intosh)-hez(/hoz).

Az iPhone-nal igen is letettek valamit az asztalra Almáék, ugyanis ezelőtt nem volt olyan telefon, ami egyben konzolnak is tekinthető (érintőképernyő; mozgásérzékelő; WiFi; Bluetooth). És az, hogy majdnem 200 000 program tölthető le rá, megint sokat számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Fasirtone
2010.05.28. 20:36
Ezaaaaaaazz! Pezsgőt ide emberek!! KILL BILL...GATES!


Boldogság a lelkemben! =D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!