iPon Hírek

Lemondott a Bungie elnöke

Dátum | 2016. 01. 29.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Harold Ryan még tesztelőként kezdett az eredeti Halo alatt, a Halo 2 idejére már produceri státuszt kapott, 2006-ban kinevezték stúdiómenedzserré, majd 2008-tól ő lett a Bungie elnöke. Az úriember ott volt tehát a stúdió összes nagy megjelenésénél az utóbbi 15 évben, most azonban távozott posztjáról - azt egyelőre nem tudjuk, hogy magát a Bungie-t is elhagyja-e, de valószínűleg igen. Feladatait a jelenlegi operatív igazgató, és szintén régi veterán Pete Parsons veszi át. Parsons megköszönte a hosszú és eredményes munkát Ryannek, és biztosította a rajongókat arról, hogy első és legfontosabb feladata lesz, hogy a jövőben is minőségi játékokat adjanak ki a kezeik közül. Ryan lemondása egy héttel azután történt meg, hogy olyan információk kezdtek kiszivárogni a Bungie felől, melyek szerint a Destiny 2 lekési a korábban tervezett 2016-os őszi megjelenést, és legjobb esetben is valamikor 2017 tavaszán kerülhet a boltokba. Az információk szerint ezzel, valamint az első Destiny csúszásával veszélybe kerülhet a Bungie szerződése az Activisionnel, mely szerint a teljes trilógiát le kell szállítaniuk tíz éven belül. Pedig a Bungie a The Taken King kiegészítő után változtatott az eddig bejáratott rendszeren: nagyobb kiegészítő fejlesztése helyett folyamatosabb, kisebb frissítéseket ígért az év során, hogy több erőforrás maradjon a Destiny 2 fejlesztésére. A rajongók azonban nem elégedettek: nem tudják, milyen tartalmakra számíthatnak és mikor, több átláthatóságot kérnek a Bungie-tól a jövőre irányuló tervekkel kapcsolatban.
Harold Ryan
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. noPublicFG
2016.01.29. 12:35
Egy MMO-t hogy lehet trilógiában kiadni? Érdekes Activision elképzelés...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. peti198706... noPub...
2016.01.29. 19:14
Mint luca székét: -négy részletben. Ugyanis azt el kell égetni amint haza értél banya felderítés után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95
2016.01.30. 21:04
Nem azért mond le mert késik a játék és így csalódottak a rajongók, hanem lemondatják a háttérből, mivel így nem tudják terv szerint lehúzni a vásárlóikat (alapár+dlc/season pass+mikrotranzakciók).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller noPub...
2016.01.30. 22:07
A Destiny nem teljes értékű MMO, legalábbis amennyire én tudom (nem játszottam vele, csak olvastam róla)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!