iPon Hírek

Lencsevégen az Orochi és Llano lapkák

Dátum | 2010. 09. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Végre megjelentek az első olyan hivatalos képek, amelyek a Bulldozer architektúra köré épülő Orochi kódnévvel ellátott nyolcmagos szerverprocesszor lapkájának felépítésével kapcsolatban adnak némi információt. A fotók a Global Technology Conference névre keresztelt rendezvény alkalmával készültek, amelyeken az AMD kiszervezett gyárait egyesítő Global Foundries rántotta le a leplet a friss lapkáról.

Nem túl jó minőségű kép, de a lényeg látszik.
Az AMD ugyan egyelőre nem szolgált hivatalos blokkvázlattal, ami a processzor pontos felépítését tartalmazza, ám ennek ellenére is kiválóan látható a múltkori diák alapján, hogy mi hol helyezkedik el a CPU-ban. Az Orochi belsejében négy darab Bulldozer modul foglal helyet, amelyek blokkonként megosztott gyorsítótárral rendelkeznek, a harmadszintű gyorsítótáron viszont nem csak az egyes blokkok, hanem mind a négy modul osztozik. Az északi híd alkotóelemeit tartalmazó rész a lapka közepén foglal helyet, a jobb szélen pedig a processzor beépített memóriavezérlője látható. A különböző I/O egységeket tartalmazó részek a másik három oldalon foglalnak helyet.

Llano
A következő újdonság, amelynek betekintést nyerhetünk a felépítésébe, pontosabban szemügyre vehetjük a lapkáját, az nem más, mint a Llano. A termékről korábban már olvashattunk információkat, így sokak számára már nem ismeretlen amit látunk. A Llano K10-es mikro-architektúra köré épül és tartalmazza az északi hidat, valamint egy integrált videó vezérlőt is. A fent látható kép arról árulkodik, hogy a Llano egységek négy darab K10-es processzormaggal érkeznek, harmadszintű gyorsítótárat pedig nem tartalmaznak majd. A processzor egy 480 stream processzornak helyet adó SIMD tömböt is tartalmaz, amely grafikai és általános célokra egyaránt használható lesz. Ez a tömb, vagyis a klasszikus értelemben vett integrált videó vezérlő DirectX 11-es támogatással érkezik és egy belépő szintű Radeon HD 5670-es videokártya teljesítményét kínálja majd. A processzor beépített memória vezérlővel, PCI Express vezérlővel és HyperTransport interfésszel érkezik, ezekből az eddigiekhez képest a PCI-E vezérlő az újdonság.

Az Orochi, azaz a Bulldozer architektúra köré épülő nyolcmagos Opteron processzor 32 nm-es csíkszélességgel készül majd, míg a Llano esetében 40 nm-es bulk gyártástechnológiát fognak alkalmazni. Az AMD az Orochi segítségével az Intel következő generációs (Sandy Bridge) processzorai ellen próbál majd harcba szállni, a Llano esetében pedig azt reméli, hogy ezzel a processzorral sikerül majd átrajzolnia azt a piaci szegmenset, amely az alkalmanként, keveset játszó felhasználókat célozza meg. A négy processzormag és a Radeon HD 5670-es videokártya teljesítményével felvértezett IGP alapjában véve jó esélyekkel vértezi fel a gyártót, de hogy milyen fogadtatása lesz a terméknek, illetve teljesítmény tekintetében mit tud majd letenni az asztalra, az a jövő zenéje.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. jozsefm
2010.09.02. 14:17
A lényeg az utolso mondatban van : "a jövő zenéje" -,sajnos már megint, akkor mikor a sandyt már tesztelték, ennek csak a fotoját mutogatják..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. natloz
2010.09.02. 14:22
Ha tényleg tudja hozni majd a mobil szegmensbe szánt processzorba integrált videó vezérlő az 5670 szintjét, akkor lehet, hogy szakítanom kell a múlttal, és ~15 év Inteles gépek után a következő laptopom AMD-s lesz?
Az ezt a szintet tudó diszkrét Mobility 5650-es notik ritkák mint a fehér holló, és még drágák is (egy két kivételt leszámítva)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Dragon3k
2010.09.02. 15:17
Az igp erős lesz csak kérdés, hogy milyen ram sávszél fog hozzá párosulni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm Drago...
2010.09.02. 16:24
Részletesebben: itt olvashatod .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm
2010.09.02. 18:00
Négy modul az ujjabb, meghatározás modulonként, két maggal./server/

Az északi hidat is integrálták?,nem csak a vezérlőket? Ezt már a multkoriban is kérdeztem,mondjuk akkor még nem volt nyilvános az AM3+ foglalat jövetele..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Canabis
2010.09.02. 19:20
brutális lenne ez az igp az Llano-ban, csak az a kérdés, hogy mikor, mert pl egy év múlva már nem lesz olyan nagy szám...

sztem 4 magnak fogja látni a rendszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Dragon3k jozse...
2010.09.03. 01:23
Köszi, hát mint vga nem kell tőle sokat várni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jozsefm Drago...
2010.09.03. 06:32
Hát annyi ami a belépő szintre kötelező,és kb. pariban lesz az akkor aktuális legfőbb vetélytárssal /Sandy/.Ahhoz képest hogy mit zsufoltak bele aLlanoba, és a korábbi denebek ismert Tpd-je mellet ,még ez is mérnöki bravur.Arra leszek kiváncsi, hogy az aktuális foglalat fogyasztás szempontjából, ezzel a procival, külön VGA nélkül ,teljes rendszerben nézve mire lesz képes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. somakb
2010.09.03. 09:23
Igen ez engem is érdekel. Szép hgy belekerül egy 480 shaderes gpu mag, de mi fogja ezt etetni? Mekkora tdp? Mert ez azért eleszi a cpu magok elől rendesen a teljesítményt. Mi jut nekik? Alulfeszelt visszafogott órajeleken fog menni? Vagy hogy gondolták ezt? Azért egy hd5670-nek teljes terhelés alatt van némi energiafelvétele... illetve hogy fogják kihasználni 480 shaderrel a lassu központi memóriát... Nekem sajna az az érzésem, hogy messze nem fog ez a gpu diszkrét hd5650 teljesítményt sem hozni... képtelenség....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tibaimp
2010.09.03. 21:55
úgy van, ráadásul mindezt 40 nm-en, ami sok, még csak nem is 32-n
ebből nem lesz laptop proci tuti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Balucsek
2010.09.03. 23:42
Hát nem véletlen asztali procinak szánta az AMD amúgy ha csak az 5670 gyár által megadott fogyasztását (64W) és egy athlon II 620-as fogyasztását (mérések szerint kb 72W) még akkor is benne lennének a 140W-os keretbe és azért ha összesűrítik az egészet akkor valószínűleg bőven a 125W-os TDP-n belül lehetnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm
2010.09.04. 07:48
Van egy kis kavarodás a Llano 32nm-en készül:


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!