iPon Hírek

Lencsevégen egy Socket AM4-es AMD alaplap

Dátum | 2016. 06. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD a Computex alkalmával tartott egy érdekes előadást, amelynek keretén belül bemutatkozott a Radeon RX 480-as videokártya, valamint a Zen architektúra köré épülő Summit Ridge processzorsorozat egyik AM4-es tagját is megcsodálhattuk. Extraként még a hetedik generációs APU egységek is elrajtoltak.
Az idei tervek
Ez volt a publikus része az AMD mondandójának, de a jelek szerint zárt ajtók mögött egyéb érdekességekről is lehullott a lepel. Ilyen érdekesség volt egy speciális alaplap, amelyen Socket AM4-es processzorfoglalat lapul. A nem túl éles fotó alapján úgy tűnik, egy HP gyártmányú, HP Desktop PC konfigurációkba szánt alaplapról van szó, amely egyedi felépítéssel rendelkezik, tápellátása pedig szokatlan, ugyanis a 24-tűs ATX csatlakozó helyén PCIe tápcsatlakozók láthatóak. Az új alaplap tartalmaz minden szükséges portot és csatlakozót, fedélzetén pedig egy 1331 érintkezős AM4-es processzorfoglalat található, ami a korábbi hírek szerint nem csak a Zen architektúra köré épülő asztali processzorokat, de az új APU egységeket is fogadja, hiszen az AM4 érkezésével egységesség válik a CPU foglalat.
A Socket AM4-es (HP?) alaplap
Szokatlan a processzorfoglalat körül elhelyezett rögzítő furatok pozíciója is, ugyanis a téglalap alapú megoldással ellentétben, amit a Socket 754 óta használ a gyártó, most négyzet alapot adnak ki a furatok. Erre az újításra a Noctua már egészen biztosan felkészült, sőt, a vállalat szokásához hűen most is ingyen ad rögzítő kereteket az új processzorokhoz a meglévő Noctua processzorhűtők mellé, amennyiben számlával igazolni tudjuk a vásárlás tényét.
A Zen alapú Summit Ridge asztali processzorok és Bristol Ridge APU egységek szakítanak az eddigi gyakorlattal, ugyanis a lapkakészlet teljes egészében a központi egység fedélzetére kerül, így a klasszikus értelemben vett északi híd mellett a déli híd is a tokozáson belülre kerül, vagyis az alaplapokon csak a portok és a különböző foglalatok lesznek jelen. Újítás lesz még az is, hogy a friss központi egységek már kétcsatornás DDR4-es memóriatámogatással érkeznek, fedélzetükön pedig PCI Express 3.0-s sávokkal dolgozó PCIe hub kap helyet.
AMD A12-9800-as APU volt a demó rendszerben
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy első körben a Socket AM4-es APU egységek rajtolnak el, majd később a Zen architektúra köré épülő Summit Ridge asztali processzorok is tiszteletüket teszik a piacon, amelyek előző generációs társaikhoz képest órajelenként 40%-kal több művelet végrehajtására lesznek képesek. Az első tesztekből kiderül, hogy ez a gyakorlatban pontosan mekkora teljesítménybeli előrelépést jelent.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. Flegeton
2016.06.06. 13:23
A proci foglalat érthető miért változik folyamatosan, de a hűtő rögzítésekkel mi a bajuk a gyártóknak. Miért nem lehet egy fix méretet használni?! Mondjuk az intel jobban szereti váltogatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Terror Flege...
2016.06.06. 13:42
7 éve nem változtattak semmin, de amúgy igen. Viszont így ránézésre még az is lehet, hogy ez a lefogató kompatibilis az Intelével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. TheEnginee... Flege...
2016.06.06. 13:45
Technikai oldalrol nem igazan megalapozhato a meglatasom szerint, azonban gazdasagi oldalrol konnyeden. Egy hutoborda (meg ha hocsoves huto is), nem igen az az eszkoz ami egyhamar tonkre megy, vagy elhasznalodik. Igy viszont nem tudod kikerulni a cserejet. (Mondjuk nem sokbol tart egy lefogatot eszkabalni, ha van otthon satu, meg furogep... Szoval igy ez sem tunik eros indoknak.)

Mondjuk Noctua marketing oldalrol kozeliti a dolgot azzal, hogy inkabb uj kengyelt szor szet, "amennyiben szamlaval tudod igazolni a vasarlast". Ez viszont megint huncutsag, mert en pl. kihajigalom mindennek a szamlajat, amire mar nincs gari. Lehet nem kellene...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. subi92
2016.06.06. 13:45
Ha veszel egy normális hűtőt, akkor általában minden platformhoz adnak szerelést. Ilyen pl az Alpenföhn Matternhornom, mellyel jelenleg egy a10-6800k-t hűtök, de megy majd rá a 1151-es platformra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Szefmester subi9...
2016.06.06. 14:43
Ami volt hűtőm alig három héttel ezelőtt azt akkor gyártották amikor a 775 volt a király... mit gondolsz, felszerelhető a 1151-es foglalatra? Nem... Pedig az összes régebbire fel lehetett szerelni, csak az újakra nem. Hogy mik vannak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim Terro...
2016.06.06. 14:43
"Viszont így ránézésre még az is lehet, hogy ez a lefogató kompatibilis az Intelével."

Akkor nem küldene a Noctua külön lefogató keretet a hűtőihez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. thestock
2016.06.06. 15:00
Ha tényleg HP lap akkor nem biztos hogy érdemes végleges következtetést levonni a hűtő foglalattal kapcsolatban. Elég sok gyári gépnél lehetett találkozni sajátos hűtőfelfogatással, biztos hogy ez lesz a szabvány? Én úgy látom hogy a 4 lyukban mintha lenne menet,és csavarral lehetne felfogatni a hűtőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Chavalier
2016.06.06. 15:24
Csak én lepődöm meg hogy végre szálakat is használ az AMD??
Sötétítsetek fel ha tévedek de eddig nem volt ilyen náluk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. RealDreamQ
2016.06.06. 17:06
Erre az újításra a Noctua már egészen biztosan felkészült, sőt, a vállalat szokásához hűen most is ingyen ad rögzítő kereteket az új processzorokhoz a meglévő Noctua processzorhűtők mellé, amennyiben számlával igazolni tudjuk a vásárlás tényét.
a Noctua már egészen biztosan felkészült ez feltételes mód !

Terror 2016. 06. 06. 13:42

+++
Hajrá AMD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. RealDreamQ
2016.06.06. 17:25
Akkor új hsz-ben ha már előzőből törölve lett :

Remélhetőleg okos döntést hozott AMD és a CPU lefogatás megegyezik intelével , így szinte az összes megoldásból válogathatnak AMD-s tulajok, szinte az összes gyártótól . Mindenki jól járna , nem kell külön AMD részére lefogató variáns , így a leendő tulajok kedvükre válogathatnak .

Mert , ez a NO Ctua beidézés csak reklámnak lett berakva . Van élet e gyártón kívül is , mire ez a nagy erőltetés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. McGregor Szefm...
2016.06.06. 18:47
Ez nagyon érdekes Van 2db hűtőm, mindkettő 775 foglalathoz készült, mégis sikerült megoldanom a felszerelésüket.

THERMALTAKE CL-P0114D-01 Big Typhoon120, ami egy FX8350-et hűt.
Cooler Master Hyper TX2, ez meg egy i5-4690K-t
Kb 400Hufból meg volt oldva a dolog az átalakításhoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. TheEnginee... RealD...
2016.06.06. 19:16
Nagyon valószínűnek tatom, hogy egyből mennének "jogászkodni" egy ilyen lépésre, bármelyik gyártó is tenne ilyet.

Ettől függetlenül én is üdvözölnék egy ilyen lépést egy egységesebb platform irányába.
Abban azonban biztos vagyok, hogy jó okkal nem teszik ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rambustibi
2016.06.06. 19:16
Jöjjön már a Zen.... "Zen"dülni szeretnék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. cheatergs
2016.06.06. 20:19
Nem vmi bizalomgerjesztő jövőképet mutat a lap mérete.

Híd nélkül nem kell akkora hely, így valszeg nemigen lesz AM4-ből full ATX.
Pdg a micro ATX-es lapokat kerülöm a nehéz szerelhetőség és gyengébb stabilitás miatt.

Dátumra tudni mikor kerülnek piacra? Mert én eddig úgy tudtam, először a CPU-k kerülnek ki, majd később az APU-k.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror cheat...
2016.06.06. 20:59
Nincs köze a két dolognak egymáshoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester McGre...
2016.06.06. 21:06
És gyárilag, vagy házibarkáccsal? Mert nagyon nem mindegy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ZSORRO
2016.06.07. 11:48
Nem lehet, hogy ez csak valami mérnöki példány volt, amit összeraktak, hogy lehessen a rendszert demózni/tesztelni? És így a hűtés/tápellátás milyensége szerintem lényegtelen.
De reméljük a legjobbakat, és hogy most már kezdenek a hírek és a termékek is lassan szállingózni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!