iPon Hírek

Lenovo Vibe K5 és K5 Plus – egy testben két lélek

Dátum | 2016. 02. 23.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Lenovo a Mobile World Congress-en állította rajthoz a Vibe termékvonal két új tagját, a K5 és a K5 Plus modelleket. Ezek a készülékek több ponton is megegyeznek a képességeiket tekintve, viszont néhány kulcsfontosságú paraméterben ezért eltérnek egymástól, ez pedig meghatározó lehet a piaci elhelyezkedésüket figyelembe véve.
A Vibe K5 okostelefonok között lényegében csak a megjelenítő, valamint a központi chip az, ami jelentős különbséget tesz, és ezek alaposan meg is kavarják a szerkezetek közötti erőviszonyokat. Elméletileg ugye arra lehetne számítani, hogy a Vibe K5 Plus nyújt majd komolyabb teljesítményt, azonban ahogy az az alábbiakban látható lesz, ez egyáltalán nem biztos, hogy a gyakorlatban is megállja a helyét. A Lenovo Vibe K5 és K5 Plus fizikai mérete teljesen azonos, hiszen ugyanazt a házat kapták, így a két telefon kijelzője is pontosan ugyanakkora. Igen ám, de míg a Vibe K5 esetében az 5 hüvelykes panelt 720p-s felbontás jellemzi, addig a Vibe K5 Plusnál már egy Full HD-s megoldást vett használatba a Lenovo. Ez azt jelenti, hogy valamivel több mint kétszerannyi képpont népesíti be a Vibe K5 Plus előlapját. Most pedig nézzük, hogy milyen chipek fogják mozgásba hozni a pixeleket egyik-másik okostelefon esetében. A Vibe K5 Plusnál egy Snapdragon 616 besorolású lapkát, a Vibe K5 esetében pedig egy frissebb, Snapdragon 415 szériás megoldást alkalmazott a gyártó. Első hallomásra gyorsan fel lehetne állítani az erősorrendet köztük, ám ha jobban megnézzük, az említett központi chipek nagyon is közel állnak egymáshoz. Az előbbi a big.LITTLE felépítést kihasználva 1,2 és 1,7 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A53 processzormagokat használ, az utóbbi pedig már nyolc teljesen egyforma, 1,4 GHz-en üzemelő Cortex-A53 egységnek ad otthont. Ráadásul, ami még ennél is érdekesebbé teszi a dolgot, hogy mindkettőben ugyanaz az Adreno 405 IGP jutott szerephez 550 MHz-en. Szóval a Vibe K5 Plus csak egy kicsi sebességelőnyt élvez, ami a grafikus feladatoknál pillanatok alatt el is fog olvadni, a játékokban ugyanis már a Vibe K5 szerepel majd jobban.
A Lenovo új okostelefonjai kétfős kamerarendszert vonultatnak fel. Előre egy 5 megapixeles (fixfókuszos) megoldás tekint, hátra pedig már egy 13 MPixeles főkamera figyel mindkét Vibe-nál. Ez a felállás már egy jól bevált, valamint bejáratott receptnek számít, ami a középkategóriában elfogadható minőséget eredményez mind a szelfiknél, mind pedig a főkamerával készített fotóknál. Videózni 1080p-ben lehet a mobilokkal. A Lenovo sajnos ezúttal megmaradt az Android 5.1 operációs rendszernél, így a Marshmallow legfeljebb frissítés formájában jelenthet meg a Vibe K5 és K5 Plus fedélzetén. A Vibe UI felhasználói felületnek hála legalább az extrákat tekintve nem kell nélkülözni. Az átszabott grafikus elemek mellett ugyanis sok hasznos applikáció és szolgáltatás gyarapítja az Androidot, melyeknek köszönhetőn már az első bekapcsoláskor jól használható, sokoldalú eszközök fogadják a felhasználókat.
A Vibe K5 és a Vibe K5 Plus 2 GB-nyi LPDDR3 rendszermemóriával felvértezve érkezik, ami az átlagfelhasználók kezében már bőven elegendő a gördülékeny üzemeléshez. A jövendőbeli vásárlók talán örömmel veszik majd azt az információt is, hogy a háttértáraik 16 GB-os kapacitással szolgálnak, ez ugyanis már sokaknak bővítés nélkül is elegendő lehet. Természetesen van microSD hely is a mobilok tarsolyában, így akkor sem jönnek zavarba, ha szűkösre fordul a helyzet. A kapcsolati lehetőségeiket tekintve mindenképpen ki kell emelni a 4G LTE hálózati modem meglétét, ami négyes kategóriába sorolható, ezáltal 150 Mbps-os letöltési sebességet lehet velük elérni – persze csak abban az esetben, ha a megfelelő infrastruktúra is rendelkezésre áll ehhez. Ezen felül csak az alap dolgokat nyújtják a készülékek, különlegességeket nem érdemes keresni a kelléktáraikban. A két új Vibe K5 modell Dual-SIM támogatással érkezik, ennek okán még több ember érdeklődését kelthetik majd fel.
A páros tagjai 8,2 milliméter vastag házban öltöttek testet, és 142 grammot nyomnak. A Lenovo nem szerette volna, ha az anyaghasználaton hasalnak el az újdonságok, éppen ezért túlnyomórészt fémet használt a külső burkolatok kivitelezésekor. Bár itt nincsen hatalmas tartalékkal rendelkező telep, azért elég jó üzemidővel lehet számolni a 2750 mAh-s akkumulátorok ugyanis átlagon felülinek számítanak egy 5 hüvelykes mobilban. A vásárláskor mindkét készüléknél arany és ezüst kivitelek közül választhatják ki a számukra leginkább megfelelő variánst az emberek. A Lenovo a Vibe K5-öt 130 dolláros összegért cserébe fogja áruba bocsájtani, a Vibe K5 Plus pedig 150 dollárt kóstál majd. A választáskor érdemes megfontoltan dönteni az árban egyébként egymáshoz viszonylag közel álló gépek között. Annak, aki egyáltalán nem tervez játszani az új mobilján, talán jobb választás lehet a Vibe K5 Plus, mert energiahatékonyabban tudja kihasználni az erejét, és egy kicsit mégiscsak szebb képet nyújt, ha viszont valaki sokszor szórakoztatja magát szép grafikát kínáló játékokkal, furcsamód jobban járhat akkor, ha a sima Vibe K5 mellett teszi le a voksát.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. tibaimp
2016.02.23. 15:26
Erről a 16GB belső tárhelyről kezdhetnének leszokni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!