iPon Hírek

Lesz még Mass Effect a trilógia után is

Dátum | 2010. 01. 21.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A BioWare társalapítója, Greg Zeschuk elárulta, hogy terveik közt szerepel további Mass Effect univerzumban játszódó játékok megjelentetése a trilógiát követően is.

A második epizód jövő héten startol PC-n és Xbox 360-on. Ebben természetesen újfent Shepard parancsnokot alakítjuk, akinek újabb intergalaktikus válsághelyzetre kell megoldást találnia. Ez különösen érzékenyen érinti az emberi közösségeket, hisz az ő (vagyis a mi) kolóniái(n)król tünedeznek el a népek. Fontos szerepet kap az első részben megismert Cerberus szervezet, de a legnagyobb vérfrissítést mégis az új csapattagok jelentik majd.

A trilógiában a legjobb talán az, hogy az első részbe meghozott döntéseink is keményen visszaköszönnek majd a befejező részben is, így teljesen magunkénak érezhetjük a sztorit. A befejező rész megjelenésének időpontjáról egyelőre még konkrétumot nem tudunk, de várhatóan kevesebbet kell majd várnunk mint az első két rész közt.

Ne felejtsétek el megnézni az új videókat a hivatalos honlapon, beleértve a most megjelent Launch trailert is! (Feltűnik benne Ashley baba és Garrus Vakarian is pár pillanatra.)

            

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. csab959
2010.01.21. 23:25
Ha nem játszottam a ME első részével, és most a ME2-at elkezdem, akkor sok mindenből kimaradok, vagy érdemes előbb az első rész elkezdenem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Avisto
2010.01.22. 05:35
Szerintem érdemes lenne az elsővel kezdeni. Nem feltétlenül azért mert annyi mindenből kimaradnál a második részben, de legalább jobban képben lennél történetileg pl.

Kiváncsi vagyok a reaper-ek feltűnnek e még a sorozatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Csaber
2010.01.22. 06:45
csab959 : szerintem is érdemes volna az 1-el kezdeni , bár mondjuk én beszélek miközben december óta a polcomon pihen kibontatlanul (elraktam szűkösebb időkre +amikor több időm lesz játszani) amúgy meg a Pcguru mellé csomagolták decemberbe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Fix3r
2010.01.22. 09:52
Avisto: Most is benne lesznek a 2. részben csak kicsit burkoltan. A mostani fő enemy a collector's lesz akik embereket gyűjtenek be. A technológiájuk viszont indokulatlanul fejlett és itt jönnek a képbe a reaperek( legalábbis a bioware-s interjúkból ezt szűrtem le)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Eskimo
2010.01.22. 16:38
Hát csak azt sugallják ,hogy a Reapereknek valami közük van ahhoz ,hogy ilyen fejlettek.Bár ez majd úgy is kiderül a játék folyamán.Én remélem,hogy azért nem lesz ilyen egyértelmű,hogy mindezek mögött a Gépek állnak.

Aki játszott az ME1-el az amúgy felfedezhetett érdekes dolgokat ha hajlandó volt elolvasni a bolygók kis leírását.

Ezenkívül én attól félek,hogy már annyi videót láthattunk,hogy ez majd kihat kicsit a játék élményre.De sajnos nagy a kísértés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!