iPon Hírek

Letölthető a Catalyst 13.6 béta kiadása

Dátum | 2013. 05. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Elérhető a Catalyst 13.6 béta Az AMD szerint a Catalyst 13.6-os béta kiadásának legfőbb újítása, hogy már támogatja a legfrissebb A10-es, A8-as, A6-os és A4-es sorozatú asztali, illetve mobil APU-kat. Ezen kívül két új szolgáltatás is debütált, amelyek ezúttal az AMD alapú noteszgépek számára fontosak. Az egyik újítás az AMD Wireless Display for Windows 8 nevet viseli. Ez a szolgáltatás az Elite A sorozatú, Broadcom vagy Atheros gyártmányú WiFi adaptert használó rendszerek esetében érhető el. Az eljárás segítségével vezeték nélkül lehet különböző tartalmakat külső kijelzőre továbbítani, természetesen valós időben. Persze a használat előfeltétele, hogy olyan televízióval, vagy vevőegységgel rendelkezzünk, ami kompatibilis a technológiával. A másik fontos újítás tulajdonképpen egy frissítés, ami az AMD Enduro technológiáját veszi célba. Ez a technológia az aktuális terheléstől függően dinamikusan, a felhasználó számára észrevétlenül tud váltani az IGP és a GPU között, így a rendszer mindig az adott feladatra legalkalmasabb vezérlőt használja, ami energia megtakarítására ad módot. A frissítésnek köszönhetően a Windows 8 Metro alkalmazások futtatásakor a korábbihoz képest csökken a rendszer fogyasztása, ugyanis a technológia érzékeli, amikor a Metro alkalmazások üresjáratban futnak, így a diszkrét GPU helyett az IGP-re bízza futtatásukat. Ide tartozik az is, hogy az AMD Catalyst Control Center ezentúl a felhasználó elé tárja a hardveres és szoftveres információs lapokat az AMD videokártyáról is, amikor az Intel IGP-vel kombinált rendszerben dolgozik. A Catalyst 13.6 béta ezen felül OpenCL 1.2-es gyorsítást is kínál az Adobe Premiere Pro CC-hez, plusz tartalmaz néhány hibajavítást is. Új CAP is érkezett A Catalyst 13.6 béta mellett új Catalyst alkalmazásprofil is érkezett (CAP), ami a 13.5 CAP1 nevet viseli. A friss CAP néhány játék alatt teljesítménynövekedést biztosít az egy GPU-s videokártyával szerelt rendszerek számára. A gyorsulást a Call of Duty 4, a Far Cry 2, a Minimum és a Resident Evil 6 alatt egyaránt érezni lehet. Multi GPU alapú rendszerek esetén a Call of Juarez: Gunslinger teljesítménye is növekszik, a Darksiders 2 esetében pedig már a korábban tapasztalt, CrossfireX-hez kapcsolódó hibajelenségek is kijavításra kerültek. A szoftvercsomag Windows Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszerekhez egyaránt elérhető. Az új drivert a Radeon HD 5000-es sorozatú, illetve frissebb asztali videokártyákhoz, valamint a Mobility Radeon HD 5000-es sorozatú, illetve frissebb mobil videó vezérlőkhöz lehet bevetni. A Catalyst 13.6 béta kiadását innen lehet letölteni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. ByrDer
2013.05.29. 21:17
Ez a wireless monitor dolog érdekesen hangzik. Kényelmes lenne ha nem kellene egy notebookot helyhez kötni, meg kábelekkel babrálni ha otthon a tévére vagy dedikált monitorra akarom kivinni a jelet... bár elég gáz hogy csak win 8-on megy.

(Persze ez is csak ilyen mondva csinált megkötés amit a microsofttól már megszokhattunk. Nem hiszem el hogy még mindíg nem mentek tönkre, mikor nyilvánvalóan idióták vezetik a céget már évek óta.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. No.1.
2013.05.29. 21:17
Ez most jó lehet nekem is?
Mivel a 13.5b-t leszedtem, és se a ccc se a grafikus proci váltó sem ment nekem a laposon a telepítés után. Uninstall, azt utána jó lett megint.
HP G6 2230sh / HD4000+7670M
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 No.1.
2013.05.29. 21:21
Nem jó csak akinek AMD APU+dVGA -ja van, Intelel nem működik de ez logikus hiszen az AMD drivere azt nem tudja vezérelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ByrDer
2013.05.29. 21:22
Ha jól tudom a grafika váltás (enduro) csak a gcn-es videókártyákkal megy (és azzal is csak akkor ha megfelelően van bekötve hardveresen). A 7670m meg egy háromszor átnevezett több generációval korábbi gpu aminek nincs köze a GCN-es 7xxx-es szériához.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ByrDer
2013.05.29. 21:25
Intel procival is megy, de csak GCN-es amd gpu-val... lásd legújabb samsung notik dedikált 8870m-el meg 8750m-el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MrFox
2013.05.29. 22:38
Ezt a wireless monitor tech-et a PS4 <-> Vita remote playhez fejlesztették, fura, hogy ilyen hamar megjelenik a pécéseknek is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. LechooEdy
2013.05.30. 00:30
Én mindig a kábelre szavazok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kisza25
2013.05.30. 07:15
benne van a cikkben, hogy intel igp-vel is működik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. I.Jozsef83
2013.05.30. 11:20

Az új drivert a Radeon HD 5000-es sorozatú, illetve frissebb, azaz ÚJABB asztali videokártyákhoz, valamint a Mobility Radeon HD 5000-es sorozatú, illetve frissebb mobil videó vezérlőkhöz lehet bevetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. _DiEGO_
2013.05.30. 18:32
kisza25 - 2013-05-30 07:15:55

De mit is ?

az AMD Enduro technológiája , a technológia az aktuális terheléstől függően dinamikusan, a felhasználó számára észrevétlenül tud váltani az IGP és a GPU között.

Ide tartozik az is, hogy az AMD Catalyst Control Center ezentúl a felhasználó elé tárja a hardveres és szoftveres információs lapokat az AMD videokártyáról is, amikor az Intel IGP-vel kombinált rendszerben dolgozik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!