iPon Hírek

Letölthető a Catalyst 13.8 második béta kiadása

Dátum | 2013. 08. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az AMD a Catalyst 13.8-as driver első publikus béta kiadását korábban már elérhetővé tette: ez a driver azért volt fontos, mert a Frame Pacing szolgáltatás jóvoltából segített a multi-GPU rendszerek esetében abban, hogy a képkocka renderelések között eltelt idő nagyjából egyenlő legyen, így a korábban tapasztalt úgynevezett mikro-akadozások végre eltűntek. Ma megérkezett a Catalyst 13.8-as eszközillesztő-szoftver második béta kiadása is, amely mind a multi-GPU, mint pedig az egy GPU-ra támaszkodó konfigurációkhoz kínál némi teljesítménynövekedést. A szóban forgó driver az AMD hivatalos weboldalán keresztül - egészen pontosan innen - már elérhető, de csak Windows 7 SP1, illetve Windows 8 operációs rendszerekhez. Hogy milyen újításokkal érkezik a Catalyst 13.8 második bétája? Nos, erről az alábbi felsorolás ad pontos képet: Sajnos az örömbe némi üröm is vegyül, ugyanis a Bioschock Infinite - Clash in the Clouds DLC esetében a Frame Pacing sajnos nem működik tökéletesen: ha a mikro-akadozásokat kiküszöbölő funkciót engedélyezzük, a játék kifagyhat. Az AMD éppen ezért nem is javasolja a funkció engedélyezését a szóban forgó cím esetében - a "fícsör" a Catalyst Control Centeren belül kapcsolható ki-, illetve be, és a szolgáltatás működése alkalmazásonként szabályozható. Persze a Frame Pacing esetében egyéb problémák is vannak. A szolgáltatás a DirectX 9 alapú játékok esetében sajnos nem működik. További megkötés, hogy a szolgáltatást csak egyetlen monitorral ellátott rendszeren lehet alkalmazni, méghozzá maximum 2560 x 1600 pixeles felbontásig - ezen a tényen az új, második béta driver megjelenése sem változtatott. A jövőben a fenti limitek remélhetőleg megszűnnek, így a repertoárba a 4K-s kijelzők, illetve az Eyefinity alapú többmonitoros rendszerek támogatása is bekerülhet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Szefmester
2013.08.21. 08:50
Béták helyett valami véglegesnek is örülnék már végre... mert még mindig csak a 13.4-es az utolsó...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atti2010 Szefm...
2013.08.21. 09:03
Na akkor azt kell használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. gab78
2013.08.21. 09:57
Szefmester: Türelem. Dolgoznak gőzerővel, a CF hibáit javítják ezerrel, készül az OGL 4.4 támogatás, a Win8.1 startjára a DX11.2 is a 7xxx szériához. Igen az utolsó WHQL elég régi, és? Ezek a beta driverek már elég stabilak, hogy nyugodtan használhasd őket. Amúgy nekem ami igazából utoljára jól működött a WHQL driverekből az a 12.10-es volt. De a beta driverekkel nincs gond.

Megjegyzem, a CF esetében nem lenne jobb a AFR helyett a scissor mód használata?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mataczadri...
2013.08.21. 11:03
A béták korántsem olyan stabilak, mint a végleges verziók, 13.8al fagy a Last Light.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Merwenus
2013.08.21. 17:02
gab78
Türelem? arról volt szó, hogy az új rendszerben gyorsabban jönnek ki a hibajavítások, és nem arról, hogy fél évig csak béta szarokat adnak ki, amik vagy működnek, vagy nem.

Eddig havonta volt 1 teljes és működő, most 5-6 havonta jön 1, türelem már tavaly elfogyott, mikor 5 hónapig kellett várnom, hogy felrakhassak a HD7850-hez egy drivert, ami normálisan ment.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _DiEGO_
2013.08.21. 20:15
A 13.8a nemcsak hogy nem stabil, hanem eléggé xaradodik netframework 4.5 -el , ami esetemben már telepítve is volt , csak át-kellett volna lépnie ezt a lépést/ telepítést ; de az sem volt elég , mert HD7790-es karim ( másoknál is) esetén :
vicc

Ilyen üzit még soha nem láttam ... jah és VISION ECC helyett csak alap CCC volt !
13.4 ment is vissza
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mataczadri... _DiEG...
2013.08.21. 20:39
Nekem most már újabb szintre lépett, olyanra, hogy CFem sincs.A driver azt írja, hogy csatlakoztassam a hidat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Reinkz
2013.08.21. 22:34
Diego:

én pont ezt az üzit kaptam miután felraktam de nem nagyon idegeskedtem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. birmar2 _DiEG...
2013.08.21. 23:05
A hiba láttán megváltoztattad a profilképed?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. _DiEGO_
2013.08.22. 08:49
Látod és érzed mit tükröz az a kép ?
Win8 csak árnyéka a win7-nek !!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gab78
2013.08.22. 11:28
Merwenus: 7850-hez annyi, de annyi rendesen működő driver jött ki, hogy dunát lehet velük rekeszteni.

Diego, én is 7790-et használok, és semmilyen probléma sem jelentkezett, se a beta 1-nél se ennél a beta 2-nél. Nekem épp a 13.4 WHQL nem működött rendesen.

Javasolnám, hogy a catalyst uninstallert használjátok, mielőtt felteszitek az új drivert. Csak Win7-hez. [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. _DiEGO_
2013.08.22. 12:10
Amióta kiadták , csakis azt használom , mások gépén is ... kipucol mindent frankón , még a mappát is törli nem csak a tartalmát - ismerem
És csak megerősíteni tudlak, hogy minden xar proggi helyett ezt kell használni .
Friss ropogós Win7-re is ue lépte , szűz telepítéssel .
Szóval nem mindegy lehet a hardverkörnyezet sem ... Win7 X64 Pro 8GB ram és a vga .
Nagyon nem érint , ha nem megy és 2X is azt produkálja , minek erőltessem - időmet meg nem akarom rá pazarolni ... uninstall le és fel a hibátlanul működő - ennyi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!