iPon Hírek

Létrehozzák a brit videójáték-fejlesztő főiskolát?

Dátum | 2007. 01. 08.
Szerző | aruboczki
Csoport | SZOFTVER

A brit turisztikai és kreatív ipar-ügyi miniszternek (Minister for Creative Industries & Tourism), Shaun Woodward-nak igen sok dolga akad. Ő felügyelni az ipart, a turizmust, a zeneipart, az alkoholos italok engedélyeztetését, sőt még a cenzúrát is. Mindezek mellett arra is maradt ideje, hogy ő legyen a virágkorát élő brit videójáték ipar szószólója.

A videójátékok világméretű piacán egyébként az Amerikai Egyesült Államok és Japán után Nagy Britannia a harmadik helyet foglalja el. A neves brit lapnak, a Financial Times-nak adott interjújában a miniszter elmondta, hogy szükség lenne egy olyan főiskolára, ahol az elkövetkezendő generációk videójáték fejlesztői megfelelő képzésben részesülhetnének.  Ennek hiányában a brit miniszter attól tart, hogy az egyre erősödő és növekvő piacon Nagy Britannia elveszítheti meglévő piaci pozícióját.

Shaun Woodward
Woodward azt is hozzátette, hogy „Ha a videójátékok piaca szeretné megszerezni és megtartani a tehetséges fejlesztőket, akkor cselekednie kell. Tudtára kell adniuk a brit kormánynak, hogy pénzre van szükségük a főiskola megalapításához.” Ha valaki azt gondolná, hogy ez milyen butaság, akkor a miniszter emlékeztetné őket, hogy hasonló képzésben részesülhetnek a zenészek, a filmkészítők és a vizuális művészek is.

Egy ilyen főiskola megteremtése, akár állami pénzből, akár nem, hozzájárulhat azon üzenet közvetítéséhez is, miszerint a videójátékok a művészet egyfajta formái, és nem pusztán arról szólnak, hogy halomra lövöldözzünk mindenkit. Pénzbe került az is, hogy felhívják ennek fontosságára a kormány figyelmét, azonban ezzel talán elérik, hogy ezt az iparágat is ugyanúgy elismerjék, mint a többit. De vajon szüksége van most a kormány támogatására egy olyan iparágnak, amely nagyon jól boldogult eddig anélkül is?

Angol játék fejlesztő stúdió
Valójában ez inkább gazdasági kérdés. Nagy Britanniának temérdek pénzt hoz a videójátékok fejlesztése.  2004-ben az országnak több mint 2 milliárd font haszna származott ebből az iparból, és ezzel Európa első számú videójáték kiadó országává vált, valamint itt található a legtöbb játékfejlesztő vállalat is. Woodward meg van győződve arról, hogy ha Nagy Britannia meg szeretné tartani eddig kivívott pozícióját a videójáték piacon, akkor egy erre specializálódott képzési program nagyban hozzájárulna a sikerekhez.


A miniszter is részt vesz a kreatív gazdaság elősegítését irányzó programban (Creative Economy Programme). A program célja, hogy fellendítsék Nagy Britannia kreatív iparágait. Valószínűleg tavasszal kiadják azt a zöld könyvet (green paper), amely részletesen bemutatja, hogy pontosan mi lehet a kormány szerepe a kreatív foglalkoztatottak támogatásában a globalizáció és az erősödő verseny korában.  A főiskola megnyitásán túl, a brit miniszter szerint segíteni kellene a kreatív vállalatokat abban, hogy magukhoz tudják vonzani a tehetséges vezetőket. Jellemzően ezen vállalatok vezetői is a kreatív szektorból kerülnek ki, és gyakran nem részesültek megfelelő vezetéstudományi képzésben, sőt gyakorlatuk sincs a vezetés terén. Woodward szerint ez pont olyan, mint amikor „nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal”. Megfelelő vezetéstechnikai képzés hiányában ezek a vállalatok nehezen boldogulnak a befektetések és a pénz világában.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. amazing
2007.01.08. 20:20
A brit turisztikai és kreatív ipar-ügyi miniszternek (Minister for Creative Industries & Tourism), Shaun Woodward-nak igen sok dolga akad. Ő felügyelni az ipart, a turizmust, a zeneipart, az ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!