iPon Hírek

Level On Wireless Pro – kíváló hang vezetékkel vagy nélküle

Dátum | 2015. 08. 25.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A vezeték nélküli fejhallgatóktól a magas minőségre vágyókat mindig kirázta a hideg, de a Samsung gőzerővel dolgozik azon, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. A dél-koreai alakulat új fejhallgatója állítólag remek minőséget produkál majd kábeles összeköttetés nélkül is, de nem muszáj így használni.
A tervezők a Level On Wireless Pro esetében – ahogy azt a neve is mutatja –, elsősorban mindent vezeték nélkül igyekeztek megoldani, azonban opcionálisan még kábellel is lehet használni. Ez azt jelenti, hogy van az eszközön egy 3,5 mm-es jack aljzat is. A vállalat így egy olyan fejhallgatót alkotott, ami lényegében bármelyik felhasználó igényeit képes kielégíteni. A szerkezet lelke a két darab kétrétegű, 40 milliméteres hangkeltő, melyek minden körülmények között a lehető legkiegyenlítettebb hangzás megteremtésén fognak munkálkodni. A tervezők aktív zajszűréssel látták el a készüléket, ami nagyon jól jön majd a tömegközlekedésben, vagy akár a zajos utcán sétálva. A rendszer meglehetősen precíznek ígérkezik, mivel összesen négy mikrofon fogja hallgatni a külső, nem oda illő hangokat, és „megtisztítja” ezektől a zenét. Van ugyanakkor egy Talk-in mód, ilyenkor a külső zajokat is lehet hallani, ami biztonságosabbá teheti például a szabadban végzett testedzést – így a futást vagy kerékpározást.
A Samsung a legjobb minőség elérése érdekében az úgynevezett Ultra High Quality Audio eljárást hívta segítségül, ami biztosan nem a szerény nevéről lesz híres. Az UHQA már a Galaxy Note 5 és a Galaxy S6 Edge+ bemutatásakor is hallatott magáról, azonban az sem korábban, sem pedig most nem derült ki, hogy ez pontosan mit is tesz annak érdekében, hogy jobb legyen a vezeték nélküli zenehallgatásnál a hangminőség. A hivatalos közlemény alapján a CD-nél jobb (16 bit, 44,1 kHz) hangzásról beszélhetünk már, de konkrétabban ezt sem fejtette ki a Samsung. A One Touch Connection vezérlésnek köszönhetően sem a hangerő szabályzásához, sem pedig a zeneváltáshoz nem kell elővenni a telefont, ezeket könnyedén el lehet végezni magán a fejhallgatón is. Ahhoz, pedig hogy minden lehetőséget kihasználhasson az eszköz tulajdonosa, olyan androidos Samsung készülékkel kell társítani, amin telepítve van a Level alkalmazás – ezzel olyan extrák jönnek képbe, mint az S Voice, a SoundAlive, a hangerő monitor vagy a hangalapú értesítések.
Vezeték nélküli használatnál az okostelefonhoz elég lesz közel tartani a fejhallgatót, máris végbemegy a társítás, és lehet indítani a zenét. NFC chip és Bluetooth 4.1 modul van a készülék fedélzetén, utóbbinál pedig elengedhetetlen kellék az apt-X kiterjesztés, ami a lehető legjobb hangminőség eléréséhez szükségeltetik. Az újdonság nem egy könnyed darab, hiszen 236 grammot nyom, azonban a memóriás habpárnák kialakításának köszönhetően előre láthatólag hosszabb idő után sem lesz kényelmetlen a viselése. A beépített akkumulátor kapacitására nem derült fény, de igazából nem is ez számít, hanem az, hogy mit tud. Egyetlen feltöltéssel akár 20 órán át lesz képes megszólaltatni a felhasználó kedvenc dallamait, viszont ha a külső zaj szűrésére szolgáló rendszer működésbe lép, akkor ez az idő a felére, mintegy 10 órára rövidül – ami egyébként még mindig nem egy rossz eredmény igazából. Kábellel használva, aktív zajszűréssel 18 órát tud felmutatni. Két színben lehet majd hozzájutni, a hölgyek szívét minden bizonnyal a világos, aranyozott modell dobogtathatja majd meg, az urak fején pedig a fekete lesz a sűrűben látott vendég. A Samsung Level On Wireless Pro sok érdeklődő gondolataiba lophatja be magát, azt viszont egyelőre nehéz megjósolni, hogy mekkora kereslet mutatkozik majd rá, ugyanis az ajánlott fogyasztói árára mostanáig nem derült fény. Vélhetően eléggé borsos árcímkéje lesz, ugyanis a Level termékek a prémium vonalat erősítik, és ez még a palettán belül is egy nívósabb darab.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Ch00ler
2015.08.25. 22:17
Engem leginkább az árától ráz ki a hideg. A korábbi és csirkébb verziók is 50-70k körül mozogtak. Ez simán lesz egy 100-as. Annyiért már egy tv-t is lehet venni Azzal persze elég nehéz futni menni, de technológiában, illetve felhasznált anyagok mennyiségét tekintve az mégiscsak magasabb szinten áll, mint egy nyomorult füles.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Sightseer
2015.08.26. 01:29
Sony fejhallgatóról nem nagyon látni egy cikket sem, pedig azok normálisan össze tudják rakni minden csicsa név nélkül a samuékkal ellentétben. Talán egy árban lesz az MDR-1ABT-vel, ami ezt ötször elveri.
Mehetnek a francba az Ultra-High Quality Audio-val, a Sony 4Hz-100kHz frekvenciájával szemben ez elbújhat.
Bár ma már aki nem samu-párti, az már nem is számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lajcsi1975
2015.08.26. 08:55
4Hz ez papiron jól hangzik de a valóságban... és szerencse hogy már a 20 KHz et is csak a legszerencsésebbek hallják , biztosan fontos a 100KHz es lefedés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!