iPon Hírek

Lezárul egy korszak: lekapcsolják az iWiW szervereit

Dátum | 2014. 05. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az iWiW 12 éve, akkoriban még WiW néven indult hódító útjára, most azonban úgy tűnik, véget ér pályafutása, ugyanis a megváltozott felhasználói szokások miatt már nem éri meg életben tartani a szolgáltatást, amit egyébként viccesen magyar Facebooknak is neveznek. A 2002-ben, még a Facebook éra előtt elindított WiW anno komoly újítás volt, hiszen újszerű kapcsolattartást biztosított az ismerősök és a barátok számára. Nem sokkal később nyilvánosan is elérhetővé vált a Facebook, ami idővel az iWiW vesztét okozta – de ne szaladjunk ennyire előre. Az iWiW fénykora 2005 és 2010 között volt, amikor a magyar közösségi oldal igen komoly forgalmat bonyolított. 2006 folyamán az iWiW a T-Online birtokába került, méghozzá nem kevesebb, mint egymilliárd forintért. A közösségi oldal két évvel később beleolvadt az Origóba.
A régi, sokak által jól ismert logó
Az új tulajdonosnak köszönhetően dinamikusan fejlődött a közösségi oldal, ám idővel beérte a sokkal nagyobb költségvetésből működő Facebook, ami több szempontból is vonzóbbnak bizonyult. Az iWiW pályájának csúcsán 4,7 millió taggal rendelkezett, akik közül 1,5 millióan voltak aktívak, a baráti és ismerősi kapcsolatok száma pedig összesen félmilliárd volt. A csúcsot követően a Facebook beérte az iWiW-et, majd szépen lassan át is pártoltak a felhasználók a népszerű amerikai közösségi oldalra, ahol nem csak magyarokkal, hanem külföldiekkel is tarthatták a kapcsolatot. A Facebook számos beágyazott alkalmazást is kínál, amelyek meglehetősen népszerűek. Az iWiW késve próbálta felvenni a versenyt a Facebookkal: fejlesztői egyebek mellett új dizájnt is bevetettek a siker érdekében, ám ennek fogadtatása nem volt valami pozitív.
Itt még jól ment a szekér
Teltek-múltak a hónapok, illetve évek, míg nem elérkeztünk napjainkba, amikor eljött az idő, hogy az iWiW végleg bezárja virtuális kapuit. A tavaly még nyereségesen működő közösségi weboldal idén június 30-án végleg megszűnik, ugyanis a jelek szerint már nem érdemes további pénzt és időt ölni bele. Utóbbira remek magyarázat, hogy napjainkban már csak nagyjából 70 000 felhasználó lép be napi szinten, a tagok közül pedig leginkább a középkorú és idős felhasználók mutatnak aktivitást. A bezárás előtt június 25-ig aktiválható lesz egy úgynevezett időkapszula szolgáltatás, amelynek köszönhetően minden személyes adatunkat lementhetjük a weboldalról (kapcsolatok, beszélgetések, feltöltött fotók), így a tartalmak nem vesznek el, csak a közösségi hálózat szűnik meg. Az időkapszula által lementett tartalmak egy zip fájlba kerülnek, kicsomagolás után pedig az iWiW-éhez hasonló felületen, offline módban lehet őket megtekinteni. Fontos, hogy az időkapszulát időben igényelni kell, ugyanis várhatóan sokan megrohamozzák majd a szolgáltatást, így a csomag elkészítése órákba, vagy akár napokba is kerülhet. Ezt persze nem kell a PC előtt ülve kivárni – érkezik majd egy e-mail, ha letölthető a csomag. Az Origo szerint a felhasználóknak törölniük sem kell magukat, hiszen az iWiW szerverein tárolt adataik a leállás napján véglegesen megsemmisülnek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. XuChi
2014.05.15. 14:59
Hurrá!! Egy fostaliga oldallal kevesebb. Facebook-nál nem tervezik ugyan ezt ??? Jó lenne ha az is megszűnne és eltűnne a világból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. lordkex XuChi
2014.05.15. 15:06
Áh, már furcsállnám azt, hogy nem nézi minden ember minden percben mindenhol a telefonjának képernyőjét, hogy vajon ki mit írt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. gabest
2014.05.15. 15:24
Havi 20 ezer ft-ért továbbüzemeltetem, ebből 10 a szerverbérlet, többi a hasznom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.05.15. 15:32
Sajna nem ilyen olcsó mivel nem törölhetik a több millió felhasználó fényképét, és iszonyat pénz azokat fenntartani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. cipo
2014.05.15. 15:34
De ez tipikus multi mentalitás amia Magyar Telekomtól láthatunk. Megkapnak egy piszok jól menü projektet. Megkapja a felügyeletét valami fejes, akinek egy a fontos, túl nagyot hirtelen ne bukjon, tehát semmi fejlődés semmi marketing, csak had guruljon magától. Az nem számít ha a többiek elhúznak mellette, csak őt ki ne rúgják.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Zabalint
2014.05.15. 15:39
Én nem értem miért szüntetik meg, ok, hogy alig látogatják, de ilyen forgalom mellett (napi 70 ezer) egy nem túl erős szerverrel ki lehetne szolgálni az igényeket, és a reklámbevételekből fenntartani. Vagy lefelé vajon nehezen skálázható a rendszer?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. gab78
2014.05.15. 15:44
Ezt szimplán elcseszték. Előrefelé kellett volna menekülni, még a csúcson. Amikor volt x millió felhasználó, sőt még előtte, bővíteni, nemzetközivé tenni. Azzal, hogy hazai maradt, szépen lassan el is pártolt mindenki. Én már vagy 4-5 éve töröltem magam. Ráadásul iszonyat sok volt a kéretlen levél, legalábbis engem folyton megtaláltak valami marhasággal, a végén már csak azért léptem be, hogy azokat töröljem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Szefmester Zabal...
2014.05.15. 15:48
Ezt én sem értem. Ilyen forgalmat már majdhogynem egy izmosabb PC is elbír megfelelő sávszélességgel.

Ez az egész valami elvetemült ürügy, valami fészbúkfüggő agyhalottól, aki megsértődött egyszer mert valaki azt merte mondani hogy az iwiw keresője használhatóbb mint az FB-é.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tanulo01
2014.05.15. 16:04
kár.... a mostanában megismert haverokra jól rálehetett "ijeszteni" rég elfeledett képekkel amik az iwiw-én voltak kipakolva, és nagyon érdekes hogy a iwiw-es 137 ismerősöm csak a negyede a fb-oménak, de azzal a 137 ismerőssel egy iwiw-es funkció segítségével, nem volt olyan ember akire utólag rákerestem és 2-3 ismerősön keresztül (ismerősöm ismerősének az ismerősei) között ne lett volna. Kíváncsi volnék hogy a szibériában eldugott 6 éves Ivánkához mekkora lánc kell.... olyan max. 13-ra tippelem, és ez szerintem elképesztő....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Zabalint tanul...
2014.05.15. 16:16
13 az nagyon sok, 10 alatt lesz az, olyan 7-8 a tippem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. edyzol
2014.05.15. 16:22
Az csoda, hogy a MYVIP-et még nem akarják leállítani. Az én ismerőseim közül mindenki a MYVIP-en kezdte, később áttértek az IWIW-re, aztán költözött mindenki a FACEBOOKRA. Most meg már kezd mindenki rájönni, hogy a FACE-ről is pattanni kellene, mert jóformán csak posztolgatásokból meg játékmeghívásokból áll az oldal. Nekem személy szerint már marhára elegem van a szerelmes idézetekből meg a kiskutyákból. Az meg a legjobb mikor valakinek van 9000 ismerőse, akiből igazából jó ha 20-al tartja a kapcsolatot, a többi max. látta őt egyszer és bejelölte. Mint ha én most az összes tesco vásárlót elkezdeném jelölgetni, hogy na "nédd máá" melletted álltam a kasszánál. Szerintem ezek a közösségi oldalak mára már értelmüket vesztették, nem azt a célt szolgálják, amire eredetileg készítették őket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. xXdoki88Xx edyzo...
2014.05.15. 16:29
"Mint ha én most az összes tesco vásárlót elkezdeném jelölgetni, hogy na "nédd máá" melletted álltam a kasszánál"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. David1992 edyzo...
2014.05.15. 16:31
off: Tök egyszerű. Nem kell belépni, vagy töröld az ismerősöket. Nekem van 32 ismerősöm, akikkel tartom a kapcsolatot (megjegyzem, 32 normális ismerős, így nem kell az idézetektől, játékmeghívóktól és egyéb baromságtól szenvednem).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. codex
2014.05.15. 19:15
Nahálaazégnek. Már nem azért de szerintem mindig is egy hulladék volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Phantomstr...
2014.05.15. 22:45
Zéró nosztalgia. Sosem voltam tagja. Még a MyVIP-nek igen, valamikor 2006 környékén talán, de aztán otthagytam, néhány éve meg még egyszer beléptem törölni magam. Azóta az ilyen közösségi hülyeségeket egészséges távolságból figyelem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. axe
2014.05.16. 00:55
Szerintem jó dolog a facebook, csak nem kell egész nap rajta zombulni....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Zabalint edyzo...
2014.05.16. 08:05
Pedig az iwiw jóval régebbi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ThePoweR
2014.05.16. 09:25
Nem értem miért a facebook-ot kell hibáztatni. Az emberek a hülyék nem egy oldal. Ez olyan mint a fegyverek. A fegyver nem öl magától. Ember kell hogy lőjön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dj
2014.05.16. 12:28
Ezeket az oldalakat a fiatalok tartják, tartották fenn. Az iwiw addig volt menő, amíg az idősebbek nem kezdték el használni. Ugyanis a fiatalok nem akarták, hogy szüleik mindenről tudjanak. Mentek a facebookra, most onnan is menekülnek, mert a facebookot is ellepték az "öregek". Bár még növekedik a facebook felhasználók száma, de ezek már az idősebb korosztályból kerülnek ki, illetve friss piacokról a fiatalok, de a régebb óta fennlevő fiatalok tömegesen hagyják ott, illetve inaktívak és mennek új, felnőtt mentes területre. A facebook szerintem hosszabb ideig fogja húzni, mert azért a milliárdos taglétszámnak van egy fajta tehetetlensége, de az összeomlása az gyors lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint dj
2014.05.16. 12:37
Az iwiw-el nem ez volt a helyzet, a fénykorában a huszonévesek és a harmincasok voltak többségben, és már kezdetektől fogva megjelentek az 50 felettiek is, míg a tizenévesek inkább a Myvipen lógtak.

Viszont iwiwen nagyon kevesen kommunikáltak, inkább egy fajta fejlett online "telefonkönyv" volt, ugyan közben lett üzenőfal meg hasonlók, de kevesen használták.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint
2014.05.16. 12:40
Na meg facebook-on titkos csoportokban is tudják tolni a tizenévesek a nem szülő kompatibilis dolgokat, ezért nem gondolom, hogy vissza fog esni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!