iPon Hírek

LG L széria – túl a 40 millión

Dátum | 2014. 02. 28.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az LG anno az érintőkijelzős telefonok felbukkanásával jól járt, mert gyorsan tudott letenni az asztalra sok, később nagyon népszerűvé váló modellt. Az Android és azzal együtt az okostelefonok térnyerése azonban már nem alakította nekik kedvezően a piacot. A jól bevált és kiforrott, viszont zárt operációs rendszerük hirtelen értéktelenné vált, és egyszerűen nem tudták elkapni az új fonalat.
Az első - MWC 2012
Az LG Mobile számára az értékesítési számok tekintetében az áttörést hosszas, sikertelen próbálkozásokat követően az Optimus L széria hozta meg. Az L szériát az LG 2012 elején, vagyis éppen két éve indította útnak. Az első kézzel fogható megoldás az LG Optimus L3 volt, majd ezt követte kereken egy tucatnyi újabb L szériás készülék – ha nem vesszük számításba a különböző variánsokat egy-egy modellen belül –, mire elérték a most bejelentett 40 milliós mérföldkövet. A nagyszerű eredményt két generáció tagjai hozták össze, amelyek széles körben fedték le világszerte a piacokat. A korábban Optimus L, most már csak egyszerűen L termékcsalád tagjai között bőven válogathattak a vásárlók az elmúlt két év során, mert volt miből. Ez a népszerűséghez vezető út egyik titka. Az LG úgy alkotta meg ezeket a telefonokat, hogy a lehető legtöbb igénynek megfeleljenek. Ebből kifolyólag a kínálatban például nemcsak dupla SIM-es, hanem tripla hálózati kártya befogadására képes gépezetek is találhatóak, de akár a kijelző méretét tekintve is a bőség zavarába eshetnek a vásárlók.
A vállalat időközben leleplezte az L III szériát is. Az újdonságokat a barcelonai Mobile World Congress alatt már közelebbről is megtapogathatták az érdeklődők, és hamarosan a boltok polcait is elérheti a friss készülékek első hulláma.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. meridaboy
2014.02.28. 15:11
És szerintem az utóbbi időkben a legnagyobb "dobásuk" a hátlapra orientált gomb trió volt!!!
Zseniális
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jaszy.peti
2014.02.28. 15:33
Az első képen lévő hölggyel kellett volna reklámozni a III. szériát is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!