iPon Hírek

LGA-2011-es processzorok, limitált tuning lehetőségekkel?

Dátum | 2011. 04. 20.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel az idei év negyedik negyedévében dobja piacra az LGA-1366-os tokozással ellátott processzorokból és X58-as lapkakészletből álló platform utódjául szánt megoldásokat, azaz az LGA-2011-es processzorokat, valamint az X79-es lapkakészlet köré épülő alaplapokat.

A legfrissebb információ szerint az új platformnál is hasonló stratégiát követ majd a gyártó, mint az LGA-1155-ös processzoroknál, tehát lesznek olyan modellek, amelyeknél minden lehetséges funkció elérhető lesz, plusz még a szorzózárat is feloldják, de olyan modellek is forgalomba kerülnek, amelyeket a szorzózár miatt nem lehet majd igazán tuningolni. Ez már most is így van a Sandy Bridge alapú processzoroknál, ahol a chipset minden órajelet a BCLK órajelből származtat, így ha azt emeljük túl sok minden órajele emelkedik, például a PCI-E vezérlőé is, amit az nem fog kibírni (ezért gyatrák a tuninglehetőségek az alap processzoroknál).

A gyártó a fentieknek megfelelően több osztályra bontja az új processzorokat. Az abszolút legfelső kategóriában az Extreme Edition jelöléssel ellátott hatmagos processzorok foglalnak helyet, amelyek 15 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárral, valamint szorzózár-mentes kivitellel érkeznek. Ezeknél a modelleknél minden lehetséges szolgáltatás engedélyezve lesz, így  - ahogy azt az abszolút felsőkategóriás processzorok esetében már megszokhattuk - a termékek ajánlott végfelhasználói ára 1000 dollár környékén helyezkedik el. Az első modell ebben a családban egy 3,3 GHz-es órajelen ketyegő példány lesz.


A második családban szintén szorzózár-mentes processzorok foglalnak helyet, amelyek szintén hat processzormaggal rendelkeznek, ám náluk már csak 12 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárhoz "férhetünk hozzá". Ezek a processzorok a jelenlegi információ szerint "K" jelöléssel lesznek ellátva csak úgy, mint a manapság oly népszerű Core i7-2600K, ami egy szorzózár-mentes LGA-1155-ös processzor. Visszatérve a "K" sorozatú LGA-2011-es megoldásokra: ezeknél a termékeknél az első modell 3,2 GHz-es órajellel bír majd és a pletykák szerint 600 dollár körüli áron lesz elérhető.

Az LGA-2011-es processzorok családjában lesz egy harmadik kategória is, amelyben a szorzózárral ellátott négymagos processzorokat találjuk. A harmadik család tagjai már átlagfelhasználói szemmel nézve is kedvezőbb árcédulával érkeznek, viszont harmadszintű gyorsítótárból ők már "csak" 10 MB-nyit használhatnak. A tuning képességek és a kevesebb harmadszintű gyorsítótár kompenzálásaként a család első tagja 3,6 GHz-es órajelen fog üzemelni.

Most adódhat a kérdés, hogy: na jó, de akkor utóbbi család tagjai - és úgy egyáltalán az LGA-2011-es modellek - miben különböznek majd az LGA-1155-ös modellektől? Első körben abban, hogy több érintkezővel rendelkeznek. Komolyra fordítva a szót: abban, hogy kettő helyett az LGA-2011-es processzorok már négycsatornás memóriatámogatást kínáló beépített DDR3-as memóriavezérlőt használnak és egy 32 PCIe 2.0-s sávval gazdálkodó PCI Express 2.0-s HUB is helyet kap bennük. Utóbbi segítségével pusztán a processzor beépített PCIe vezérlőjére támaszkodva is építhetünk majd olyan multi-GPU rendszert, amely akár négy videokártyából is állhat, ugyanis a 32 darab PCIe sáv könnyedén négyfelé osztható lesz. Az LGA-1155-ös tokozású processzorokhoz készített P67-es és a Z68-as alaplapoknál ezzel szemben a processzorra támaszkodva maximum kétkártyás rendszer építhető, amelynél a processzorba épített PCIe 2.0-s hub 16 PCIe 2.0-s sávját x8-x8 módban lehet megosztani a két videokártya között.

A kiszivárgott útiterv a fentiek mellett egyéb érdekességekről is lerántja a leplet, ezek címszavakban az alábbiakban olvashatóak:

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

35. levaipeti
2011.04.20. 18:35
Kíváncsian várom, csak egy baj lesz vele ami már innen látszik: brutálisan drága lesz a foglalat miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. uristen
2011.04.20. 20:16
A limitalt tuning lehetoseg miatt ugyan lehet ra birjak venni az alsobb reteget arra, hogy ne tuningal sporoljanak, de egyuttal a gazdagok kedvet is elveszik attol, hogy megvegyek ezeket a processzorokat, ok maradnak akkor inkabb az i7 995X -nel, mert azzal hatalmas ertekeket lehet elerni, es miert akarnanak ujra kolteni, ha nekik mar 2x jobb es gyorsabb processzoruk van... Az INTEL gyarto logikaja ezek szerint inkabb az also reteg tovabbszegenyitese fele huzodik, ugy nez ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Kange
2011.04.20. 20:27
Nos igen, bár picit értetlenül állok a dolgok előtt. Mintha az Intel szándékosan átadná az alsóbb osztályt az AMD-nek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. jozsefm
2011.04.20. 20:42
Eseménydús lesz a Q3 CPU téren akkorra jönnek az AMD Bulldózerei is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. toma187
2011.04.20. 21:03
Bizony eseménydús lesz! Türelmetlenül várom, hogy AMD mit tud felmutatni az Intel ellen. Remélem alsó, és középkategóriában is versenyképes lesz, főleg, ha Intel folytatja szokásos árazását! Felső kategóriában kicsi az esélye
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Joachim21 urist...
2011.04.20. 21:18
Kérdés, hogy mi értelme van egy tuningolható 1366-os procinak, ha 2600-as Sandy elveri sok helyen? A hírben sokkal érdekesebb, hogy a 2600-as megszűnik csúcs 1155-nek lenni, ezért valószínűleg az ára is leesik majd 50K környékére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. rini
2011.04.20. 21:27
Az árról én egyenlőre nem nyilatkoznék. Két okból. Túl messze a megjelenés valamint először látni kell a konkurencia teljesítményét és ennek megfelelően kell árazni a terméket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Aske
2011.04.20. 21:34
Én a következő 2-3 hónapban szeretnék új gépet venni (3d cad/cam rendszerek használata ill. játék). Az összeget tekintve egy i7-2600K kijönne, de a bulldozert még feltétlenül meg akarom várni. Ugyanis, ha jól látom, hosszú idejű és széleskörű támogatást lehet várni az AMD-től, ami ekkora összegnél szerintem elvárható, és nekem ez nagyon fontos.

Eszerint az ábra szerint a 2600K-nál lesz erősebb proci ami lga-1155-be megy, ill. egy másik hír szertin az Ivy Bridge procik is kompatibilisek lesznek P67 lapkakészlettel. Így végülis elég sokáig használható lesz a rendszer, amellett, hogy a teljesítménye "premium", persze sok pénzért, de ez már csak így van.

Javítsatok ki, ha tévedek valamiben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Svidi
2011.04.20. 21:56
Ezaz, végre jön egy gyártó, aki elérhetővé teszi a 256bites memóricsatornát ramhoz (negy csatorna --> 4x64bit) Csak-csak enyhül az a "Von Neumann bottleneck"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. _DiEGO_
2011.04.20. 23:33
toma187 - 2011-04-20 21:03:275
Bizony eseménydús lesz! Türelmetlenül várom, hogy AMD mit tud felmutatni az Intel ellen.

Ki a sz@rt se zavar , hogy Intel ellen mit mutat fel - nem értem az ilyen embereket ! Nem neked s nekem kell , hogy megfeleljen ? - nekem mutassa meg hogy érdemes váltanom jelenlegiről az újra , engem győzzön meg , hogy érdemes ... mint egy VGA kari esetén is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. toma187
2011.04.20. 23:42
_DiEGO_ - 2011-04-20 23:33:23
Lehet, hogy erre gondoltam? Mivel jelenleg amit hajlandó vagyok kiadni pénzt egy gépért (vagy inkább alkatrészért) abban most az AMD a jobb. Azért vagyok kíváncsi, hogy mit fog tudni, hogy a jövőben is érdemes lesz-e AMD-t vennem. Nem szeretnék Intelt venni, mert sok szempontból nem szimpatikus nekem... ezért ha AMD tud normális teljesítményt felmutatni elérhető áron, akkor továbbra is ezt fogom választani.
Igen, igazad van, jelenleg nekem megfelel, és szeretném ezt a jövőben is... de ez függ az ár/teljesítménytől is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. _DiEGO_
2011.04.20. 23:45
De nézhetjük a fordítottját is Intel győzzön meg , hogy 45K Ft-ért jobb procit kínál nekem mint AMD . Felnőhetne már AMD-hez , nem ?
De jobb nekik az emberek nyúzása - van miből kiket kenegetni és ""engedményeket adni csak intel alapu legyen a cuccos ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. toma187
2011.04.20. 23:50
Nézhetjük úgy is!
Én jobban szimpatizálok AMD-vel. Számomra sokkal jobb választás volt asztaliba... Laptop már más tészta, de a tudás/ár meggyőzött, és amire kell, arra tökéletes nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. WoodrowWil... _DiEG...
2011.04.21. 07:20
Az Intel 45K-ért jobb procit kínál, mint az AMD: i5-2500K.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. patrik2991
2011.04.21. 09:35
Szerintetek, mennyit kap az intel az alaplap gyártóktól az állandó foglalat csere miatt?
Mondjuk a i7-et egy ideig nem áll szándékomban cserélni, mert felesleges lenne, szóval, ha jobban belegondolok, annyira nem is nagy gond
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. nightmare1...
2011.04.21. 10:03
WoodrowWilson

Ebben igazad van, viszont akkor felteszek egy kérdést én is, ha lehet Hol árul az intel 28k-ért négymagos, szorzózármentes processzort, vagy hasonló teljesítményt (Phenom 2 955 BE asszem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. nattila77
2011.04.21. 10:21
tehát a semmire se jó 3 csatornás memóriavezérlő után itt a még röhejesebb 4 csatornás

de nem az intel a hülye, hanem aki hagyja magát lehuzni

(oké, elhiszem, hogy egy pécé alkalmazási területeinek 1%-a képes belőle profitálni, az a szegment ezzel jól jár!)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. pal07
2011.04.21. 10:38
Akinek X58 van ezt az X79 kilehet hagynia .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. toma187
2011.04.21. 12:27
26750-ért is kapható 955 BE, és szerintem elég sok mindenre elég a teljesítménye
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kisza25 night...
2011.04.21. 13:36
INTEL Core i3-550 3.20GHz 26eFt és hasonló teljesítményt nyújt, mint a PII 955,
vagy INTEL Core i3-2100 3.10GHz szintén 26,5eFt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Heroes27 kisza...
2011.04.21. 13:57
core i3 hasonló teljesítményt nyújt, mint a 955? Ezt azért fontold meg mégegyszer. Jó, hogy nem hasonló az i7-hez csak egy kicsit marad el

Meg ráadásul ha Blacket veszel, azért az csak nem egy i3, 3.8Ghz-en. Ja meg 4 mag. Hasonló a teljesítmény?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. csab959 kisza...
2011.04.21. 13:58
Azért az ember jobban jár hosszabb távon egy 4 magos PII-vel, mint egy i3-asssal, mégha hasonló teljesítményűek is. [LINK] Gyengébb, de közel van, igaz messzemenőleg nem lehet sok következtetést levonni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. _DiEGO_
2011.04.21. 17:56
Az LGA 1155-ös tesztekért hálás köszönetem Zsolti900114 fórumtársnak. Az AM3-as teszteket saját gépemen végeztem még egy korábbi tesztem alkalmával.

Ö hát erre én nem fogadnék , hogy nagyon hüde hiteles adatok lennének , majd szólok Géza fórumtársnak , hogy csinnyunk egy tesztet , azt majd mi is betesszük ... nemá.

És ilyen tuti tesztnek nevezni ... erre messzemenően NEM szabad hagyatkozni persze i3 szemszögéből uhh de jó kis procinak tűnik.
Terheléskor kellett volna egy i3 TDP-t is mérni és AMD-t sem a full maximálisan terhelt állapotát figyelembe venni ... míg a intel az átlag-fogyasztott TDP-t adja meg .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. csab959 _DiEG...
2011.04.21. 18:09
Ha tudsz alaposabbat akkor linkelhetsz, mert tényleg kíváncsi vagyok rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. jozsefm csab9...
2011.04.21. 19:10
AM3-as "teszt"rendszer:

MSI 770-G45 alaplap......
No comment...Anyja neve?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. _DiEGO_
2011.04.21. 21:39


Háát ott van egy kis folytatás is ...

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. csab959
2011.04.21. 22:31
Akkor tessék remélem ez hitelesebb [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Dragon3k
2011.04.21. 22:40
Abban a tesztben eléggé érdekes, hogy amd és intel alá is egy fos lapot raktak, amd-nél dual channel míg intelnél single channel van.

_DIEGO_: a tdp-s hülyeségben meg azt nem értem, ha intel az átlagos fogyasztást adja meg amd meg a maxot, akkor miért van az, hogy tesztekben az azonos tdp osztályban lévő cpu-k közül az intel fogyaszt általában kevesebbet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _DiEGO_
2011.04.22. 00:10
Hmm miért is 2007-es proggikkal tesztelik a procikat talán ...
Na de egy ~2eves AMD vs féléves Intel se egy évjáratú de nem számít - most jön ellenfél hamarosan , azzal kell összemérni és új progikkal , nem 4 évesekkel

[LINK]

Azonos terhelés alatt kellene CPU-k TDP-jét / hőfokot mérni... az lenne a mérvadó . Mikor van az az általában ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. csab959 _DiEG...
2011.04.22. 00:22
Itt most az ár volt a lényeg, de természetesen igazad van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ddkk22
2011.04.22. 15:12
meg lehet nézni a proci teljesiményeket2procit válasz ki
http://www.anandtech.com/bench/Product/88?vs=143
jó az amd semmi bajom nincs vele nekem is az van, csak hát az intelhez kevesek föleg az i5, i7-hez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kisza25 csab9...
2011.04.22. 15:18
tesztek alapján(és tapasztalataim) csak kicsit marad el, és később lehet helyette egy i5 4mag, vagy i7 4mag+4szál,
amúgy volt phenom II x4-em az elsők között aktiváltam egy Phenom II x3 710-ben a 4.magot(~2009 április)
csak nekem felesleges volt a teljesítménye, ezért eladtam és vettem helyette egy sempron le-140-et (ebben az írásomban benne van mindkettő CPU)amiben szintén aktiváltam a letiltott magot
aztán lett ez az i3-nekem ez is bőven elég mindenre
Core i3-530 vs. Phenom II X4 925
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Runo
2011.04.23. 11:18
De ha neked bőven elég a gyengébb is, akkor meg minek szívózol?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Heroes27 kisza...
2011.04.23. 11:24
kisza, az 925 box, nem 955 Black. Van a kettő között különbség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zuldker
2011.04.23. 12:57
Hali !
Nekem is volt amd 955 black is x2 550 black stb , oldottam a magokat 4.2Ghz-ig húztam mind 2 procit, jó volt akkor, de utána jött a i5-750 4.0Ghz-n megverte a 955-ösömet, árban akkor kb ugyan ott voltak , ahogy én meg tudtam venni a 750est. Igaz valszeg egy i3-as amit ugye azért lehet tolni olyan 4.5Ghzig már felveszi a mostani alkalmazásokban a versenyt ezekkel a cpu-kal. Ez is megerősíti számomra az intelnél van olyan ami hozza az amd teljesítményét ugyan azon az áron, de tuningolva.(tuningolt amd teljesítményre gondolok). Ha nem tuningolunk semmit akkor még minidig igaz hogy az amd jobb a 40e kategóriáig. Viszont ha teljesítmény kell, és van rá pénz akkor intel vagy használtan 34-40e egy i7-870es ha kifogod.
Üdv
Grof-Zero
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!