iPon Hírek

Llano és Ontario infók, Zacate vs. Core i5 teszt

Dátum | 2010. 09. 14.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD Llano és Ontario kódnévvel ellátott központi egységeiről már több hírt is olvashattunk az elmúlt hetek folyamán, ám most ismét friss értesülések láttak napvilágot az említett termékekkel kapcsolatban. Az alábbi pár sorban összefoglalt hírek az AMD egyik illetékesétől, a globális termékmenedzsmentért felelős részleg alelnökétől, Leslie Sobon-tól származnak.

Nyáron válnak elérhetővé a nagyteljesítményű hibrid chipek

A Llano családban helyet foglaló újdonságok egy grafikus maggal és x86-os processzormagokkal rendelkeznek majd. A termékek a kereskedelem fő áramába és a felsőkategóriás megoldások piacára szánt noteszgépekben kaphatnak majd helyet, míg az olcsóbb noteszgépekben és a netbookokban az Ontario, illetve a Zacate chipek lesznek jelen. A hírek szerint az AMD már megkezdte az együttműködést a különböző partnerekkel annak értekében, hogy elkészülhessenek az első Llano és Zacate központi egységek köré épülő konfigurációk. Az illetékes elmondása szerint a termékek fejlesztése és az újdonságokkal felszerelt noteszgépek értékesítése között rendszerint 12-18 hónapnyi idő szokott eltelni, jelenleg pedig még bőven benne van a gyártó ebben az időkeretben.

Llano
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, a Llano APU (Accelerated Processing Unit) egységek maximum négy  x86-os processzormagot tartalmaznak majd, de kettő- és hárommagos változatok is készülnek majd belőlük. A központi egységek processzormagjai egyenként 9,69 mm2-es felülettel rendelkeznek és egyenként több, mint 35 millió tranzisztort tartalmaznak. Az említett értékekbe nem tartozik bele a másodszintű gyorsítótár. A magok 0,8V és 1,3V közötti magfeszültséggel üzemelnek majd, órajelük pedig 3 GHz felett lesz. A magok feszültsége és órajele a megadott TDP kereten belül dinamikusan változhat majd: a rendszer az éppen futó alkalmazásnak megfelelően állítja be az órajeleket és feszültségeket, így mindig a lehető legjobb teljesítményt lehet elérni, a lehető legjobb fogyasztás mellett. A grafikus maggal is ellátott Llano chipek TDP-je 20W és 59W között fog elhelyezkedni. A felsőkategóriás két-, három és négymagos egységek TDP-je 35W és 59W között, a kereskedelem fő áramába szánt kettő-, három és négymagos megoldásoké 30W körül, míg az alacsony fogyasztás mellett üzemelő kétmagos Llano processzoroké 20W körül fog elhelyezkedni. A chipek 32 nm-es SOI technológiával készülnek majd.

A chipek a Sabine platformban kapnak helyet, amelyben Hudson I/O vezérlő teljesít szolgálatot. A rendszer tartalmaz majd PCI Express portot videokártyák számára, ezen kívül 16 darab USB 2.0-s csatlakozót, hat darab RAID támogatással is ellátott SATA portot, Gigabites Ethernet vezérlőt és egyebek mellett integrált órajel generátort is, sőt, a Hudson M3-as változat még USB 3.0-s portot is kínál majd. A Sabine opcióként Vancouver sorozatú videokártyákkal is felszerelhető lesz.

Ontario: célkeresztben a netbookok

Leslie Sobon a Llano mellett az Ontario-val kapcsolatos tervekre is kitért. A tervek szerint az Ontario alapú megoldások a tábla PC-k piaca helyett inkább a netbookok szegmensét veszik majd célba, ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint ez utóbbi kategória jóval népszerűbb a vásárlók körében.

Augusztus folyamán még arról nyilatkoztak az AMD illetékesei, hogy mindenképpen piacra dobnak majd tábla konfigurációkat a nem is oly távoli jövőben, ám ezekkel nem céljuk az, hogy konkurenciát állítsanak az ARM alapú SoC megoldásokkal felszerelt tábla konfigurációknak. Az tény, hogy a netbookok és a hasonló, alacsony energiafogyasztás mellett üzemelő rendszerek népszerűbbek, mint a tábla konfigurációk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a tábla PC-kre igenis van igény, elég ha az Apple iPad-jének népszerűségére gondolunk.

Intel Core i5 vs. AMD Zacate

Az AMD egy kis bemutatóval is meglepte a nagyérdeműt: a gyártó egy Core i5-ös sorozatú processzorral eresztette össze Zacate kódnévvel ellátott APU egységét, amely 18W-os TDP-vel büszkélkedik, két Bobcat processzormagot tartalmaz és még egy Evergreen sorozatú DirectX 11-es támogatással ellátott GPU is helyet foglal benne. A két Bobcat alapú APU egység, azaz az Ontario és a Zacate közül utóbbi az ütőképesebb, már ami a teljesítményt illeti.

Hogy mire is képes egy Zacate APU az Intel Core i5-ös mobil processzora ellen, amelyben Intel HD Graphics IGP teljesít szolgálatot? Nos, arról az alábbi videó ad némi képet.

 


A City of Heroes alkalmával a Core i5-ös rendszer Intel HD Graphics IGP-je 6-7 FPS körüli teljesítményt mutatott fel, ezzel szemben a Zacate APU – látszólag jobb minőségi beállítások alkalmazása mellett is – 30 FPS körüli teljesítmény nyújtott. A tesztelők azt is megvizsgálták, hogy az Internet Explorer 9-es tesztverzióját használva melyik rendszer tudja jobban kihasználni a hardveres grafikai gyorsítás kínálta előnyöket. A Core i5 Intel HD Graphics egysége nem remekelt a tesztekben, de a Zacate itt is állta a sarat.

Most már csak azt kéne tudni, hogy a Zacate belsejében lévő, DirectX 11-es támogatással is rendelkező Evergreen sorozatú GPU pontosan milyen specifikációkkal rendelkezik, de az ezzel kapcsolatos részleteket egyelőre homály fedi. Az már biztos, hogy az APU GPU-ja egy videó dekódolásért felelős blokkot is tartalmaz majd, ami a jelenlegi Radeonokban található UVD motorral áll rokonságban.


A fenti képen látható az a tesztplatform, amelyben a Zacate kódnévre keresztelt APU egység helyet foglalt. A 18W-os TDP-vel rendelkező központi egység hűtéséről egy kisméretű hűtőborda és egy kisméretű ventilátor gondoskodik. Az Ontario, amely már csak fele ekkora, azaz 9W-os TDP-vel fog érkezni, még ennél is szerényebb hűtést igényelhet majd, de ez nem is csoda, hisz ez a termék már nem a notebookokban kap helyet, hanem a Pine Trail Atom platformmal szerelt netbookok ellen száll majd harcba.

Az fent említett APU egységek szállítása már az idei év negyedik negyedévében megindulhat a partnerek számára, majd a következő év első negyedévében megjelenhetnek a boltok polcain az első Zacate alapú konfigurációk is. Az Ontario alapú készülékek valamikor a Zacate modellek megjelenése után kerülhetnek forgalomba, pontos időpont azonban egyelőre nem áll rendelkezésre.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. Terror
2010.09.14. 14:27
Llano 60 Watt TDP? Ha csak a felét hozza annak a teljesítménynek, amit nagyjából előrevetítettek, akkor is alig várom, hogy rárakjam a kezem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. somakb
2010.09.14. 14:41
Őőőő biztosan a már jóideje piacon lévő core i5-el kell hasonlítgatni? Nem azzal ami várhatóan az ellenfele lesz megjelenésekor? Mondjuk valami Sandy Bridge... etc ...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. MJ12
2010.09.14. 14:51
ja..csak honnan szereznek sandy bridge-t az intel nem adja csak úgy oda
am a 18/9 watt proci fogyasztás jó a laptopoknál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. janamo
2010.09.14. 14:58
somakb - 2010-09-14 14:41:32
a sandy bridge nem ennek lesz az ellenfele tudtommal, az árba sokkal magasabban fog elhelyezkedni és tény hogy gpu tekintetébe amd-nél vagy az előny (ez sztem vitathatatlan)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Juliska
2010.09.14. 16:15
somakb: Ennek az Atom lesz az ellenfele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Joachim21
2010.09.14. 17:39
Terror: Llano TDP-je nagyot üt ha tényleg annyi amennyit írnak!

Úgy kell kalkulálni, h a SandyBridge IGP-je nagyjából a dupláját fogja hozni teljesítményben a core_2010 IGP-jének, tehát még az is kevés lesz videókártya szinten, de azért már nem elfogadhatatlan. Nv ezért lesz iszonyú nehéz helyzetben, mert nem lesz igény belépőszintű VGA-ra, ami a bevételek jelentős részét adja még ma is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jozsefm
2010.09.14. 17:47
Igen ez igy van az AMD a processzor technológiában pillanatnyilag meglévő hátrányát az IGP-vel próbálja ellensulyozni,Intel -el szemben.Az NVidia lába alól pedig egysült erövel huzzák ki a talajt,ezekkel a valóban használható belépö szintü megoldásokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ThePoweR
2010.09.14. 18:18
"negyedévében megjelenhetnek a poltok polcain az első "
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tibaimp
2010.09.14. 18:33
az, hogy az intel ilyen szinten uralja a laptop piacot az egy dolog, de a növekvő eladások kedveznek az amd-nek is, nézzétek meg mennyi lapi van szerelve amd-s vga-val pluszban az intel igp mellé.

cpu fronton meg, majd elválik, egy tuti, az intel sem fog ölbe tett kézzel malmozni addig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Balucsek
2010.09.14. 19:40
Nah ez a TDP abszolúte meglepetés remélem ez az alacsony TDP nem megy a teljesítmény rovására majd. Am sasszeműeknek villámkérdés: Milyen radeon és miért heverészik ott az asztalon? (0:26)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. berner
2010.09.15. 11:49
még ki sem jött de már egy 2 éves technológiához hasonlítják, és így sem tud vele mit kezdeni? Hmmmm érdekes eredmények...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Nurba
2010.09.15. 12:39
Az Ontario az ultrahordozható piacon fog érvényesülni és valószínüleg ott ütni fog. A Llano úgy tudom, hogy egy 32nm-es Phenom II magokat és egy IGP-t magába foglaló cucc lesz és a mai Core i5 6xx féle pozicióban próbálja meg felkavarni a helyzetet. A Buuldozer a szerver és high-end desktop piacon lesz jelen. A teljesítménye ismeretlen, de okos chip lesz. Valószínüleg mind az i7 és mind a Sandy Bridge-el meg kell küzdenie....gondolom ár/teljesítmény szinten jól lesz belőve.
Szerintem nem lesz rossz az AMD felhozatal és végre újdonságokat is látunk tőlük (csak a Llano CPU része marad "ősi" alapokon).
Ha a Sandy Bridge alaposan állva hagyja a Bulldozert, akkor elképzelhetjük mennyibe fog kerülni....ez viszont csak azokat boldogítja, akik meg tudják venni vagy megrögzött szurkolók és elégséggel tölti el a tudat, hogy a szeretett márkája ül a trónon. Szerintem az a lényeg, hogy a pénztárcám mélységéhez képest, majd melyik megoldással járok jobban.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. berner
2010.09.16. 12:44
ez így rendben van hogy mi hova van belőve és mit tud. Az intel i7-et nem hogy jövőre de még 4 év múlva sem érik utól, de akkor már ők hol lesznek. Az megy hogy országunkban van egy 1.5milliós réteg aki dolgozik a többi söpredék ingyenélő szutyokra az elég nagy baj, ezeket az embereket érinti a magas ár, de a két gyártót nem ők tartják el...

Soha nem is volt és soha nem is lesz ellenfele az intelnek sem chip, vga, és más téren sem, ezt sajnos be kell látnunk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Radon
2010.09.16. 14:01
"Soha nem is volt és soha nem is lesz ellenfele az intelnek sem chip, vga, és más téren sem" Ez óriási badarság barátom. Biztos, hogy a VGA-t is bele akartad venni? Meg a "soha" szót is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jozsefm berne...
2010.09.16. 14:30
Nem tudom miota ,ismerkedsz az informatikával,de hozzászólásod alapján elég hiányosak ez irányu ismereteid.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Nurba
2010.09.17. 00:37
berner=doktorovics!?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. berner
2010.09.17. 12:21
Radon - 2010-09-16 - nézd meg a piaci részesedéseket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Balucsek
2010.09.17. 12:36
És attól miért lesz erősebb az Intel "VGA"-ja pontosabb IGP-je hogy minden egyes eladott procihoz és alaplaphoz adják? amit a laptopokban legtöbbször úgyis egy értelmesebb radeon vagy nvdia fogja helyettesíteni. PC-ken meg pláne max aki még soha életében nem nézte meg hogy mitől működik a gépe, vagy esetleg ultra low fogyasztású netes gép kell csak az nem szerez be egy VGA-t az Intel IGP-je mellé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!