iPon Hírek

Londonban mutatkozott be a Grand X

Dátum | 2012. 07. 20.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A ZTE következő okostelefonja egy picit furcsa koncepció lesz, de az előzetes információk szerint igen meggyőző teljesítményt nyújt majd. A készülék a középkategória felsőbb árszegmensében hódíthat, valószínűleg a ZTE-re mostanság jellemző sikerrel.

A taiwaniak újdonsága az Xperia U és a Galaxy Ace 2 vetélytársa lesz majd a teljesítményét tekintve, de nem ugyanazt a chipkészletet használja, mint az említett vetélytársak. A Grand X-ben az Nvidia Tegra 2-je foglal helyet, ami az okostelefonokban igen ritka vendégnek számít, míg a fent említettetekben a méltán népszerű ST Ericsson NovaThor U8x00 teljesít szolgálatot. A Tegrában két, 1 GHz-es órajelű Cortex-A9 mag, és egy 8 feldolgozós GeForce ULP grafikus processzort találunk. A masinának 512 MB rendszermemóriával és 4 GB háttértárral kell gazdálkodnia - persze ez utóbbit bármikor tovább bővíthetjük microSD kártya segítségével.


Az eszközben két kamera lesz, előre egy VGA felbontású tekint, a hátlapon pedig egy 5 megapixeles kapott helyet, mely mellé egy LED villanó is társul, ami zseblámpaként is tökéletesen megállja a helyét. A telefon egy 4,3 hüvelykes képátlójú 960 x 540 képpontos (qHD) felbontású Sharp megjelenítővel érkezik majd. Az adatkommunikációs képességeit figyelembe véve némi érdekességgel is szolgál a gép, hiszen itt először lesz bevetve az Nvidia szárnyai alatt fejlesztett Icera hálózati modem, ez HDSPA+ besorolással rendelkezik, és a letöltési sebessége elérheti a 28 Mbps-ot. Ezen túl persze a szokásos WLAN, Bluetooth 2.1, GPS vevő trió is jelen lesz, és a DLNA is támogatott.

A Grand X-en gyárilag az Android 4.0 Ice Cream Sanwich rendszer fut, a felhasználói felület pedig a taiwani mérnökök keze munkáját dicséri. Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy a Jelly Bean-re (Android 4.1) frissül-e a rendszer. A telefont egy 1650 mAh-s akkumulátor hivatott ébren tartani, ami nem túl acélos, így átlagos üzemidőre számíthatunk. A 110 grammos mobil 127 x 64,6 x 9,9 milliméteres méretet öltött.

A ZTE Grand X a londoni 24 Club-ban tartott bemutatót követően itt is válik majd elsőként elérhetővé a közeljövőben. Az ára 190 font lesz, vagyis nagyjából 300 dollár, ami egy kicsit borsosnak tűnhet, de a hazai bemutatkozást követően majd elválik, hogy hova érkezik, és a tesztelők véleménye is sokat nyom majd a latban.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. hmisi
2012.07.20. 19:56
Jó értékei vannak. Galaxy2nél máris jobb, azt az xpreiát nem ismerem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Antiserver
2012.07.21. 00:06
Csak én látom így, vagy elölről tényleg csontra olyan, mint a Google Nexus S?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. hmisi
2012.07.21. 12:01
Szerintem átlagos Zte dizájnja van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. piter
2012.07.21. 12:50
HMISI ES MITOL JOBB MINT A GALAXY S2?Egyaltalan nem jobb!Az egyetlen elomye az a felbontas es a garfikus proci(talan)!
Minden masban alatta van!
Proci ket mag 1 Ghz es a memoria is kissebb! háttértár a negyede!A hatlapi kamerarol mar ne is beszeljunk!
informalodj mielott hulyesegeket irsz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Antiserver
2012.07.21. 13:50
Piter!

Nem tisztem hmisi védelme, de ha elolvasod, a cikkben benne van, hogy a telefon "a Galaxy Ace 2 vetélytársa lesz majd".
hmisi gondolom erre írta, hogy jobb, mint a Galaxy2.
Nem írta sehol, hogy S2.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Anzal0te
2012.07.21. 20:05
A ZTE tudtommal nem tajvani, hanem teljes egészében kínai. Sencsen központtal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. hmisi
2012.07.21. 20:55
Ja ace2höz mértem csak hát lusta voltam leírni, hogy ace.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piter
2012.07.22. 06:02
Ok.Akkor elnezes kerek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. redoxi
2012.07.22. 17:59
era-ról nincs valami információ ? elvileg most kellett volna neki megjelennie a nyáron
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. eligor
2012.07.22. 18:45
512M RAM, ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zsolt200
2012.07.24. 19:33
Azt hittem végre leválthatom a Skatemet de mégsem, ma már szerintem kevés az 512mb ram. Még Nova2-vel gta 3-al stb.-vel eljátszok vele de szerintem hiába lenne benne egy ilyen proci egy dark night risesnál vagy amazing spidermannél szerintem már laggolna. Hisz lényegében ez egy újabb Skate más dizájnnal, nagyobb felbontással és procival.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!