iPon Hírek

Lopott technikából fejlesztett a Seagate?

Dátum | 2009. 12. 30.
Szerző | Gabriel
Csoport | ADATTÁROLÁS

Immár elég réginek mondható (10 éve húzódik) a Seagate pereskedése a Convolve-val, amely utóbbi szabadolmsértéssel vádolja a merevlemez-óriást, amit viszont mindeddig sikerült elhárítaniuk. Most azonban egy egykori alkalmazottjuknak köszönhetően igencsak megváltozhat a helyzet.


Név szerint Paul Galloway, a Seagate egykori mérnöke keveri a kevernivalót. Egyebek mellett azt is állítja ugyanis, hogy volt munkáltatója tudatosan és szándékosan semmisített meg olyan iratokat és adatokat, amelyek bizonyították a jogsértés tényét - azonban utalt arra is, hogy egyes megbeszélések feljegyzései még mindig hozzáférhetőek, és azok is kellően bizonyító erejűek lehetnek. Ennek jegyében az illetékes hatóságok január 20-ára tűztek ki egy értekezletet.

További érdekesség, hogy a Convolve az MIT-vel közösen vívja a jogi hadjáratát, mivel közösen fejlesztették ki azt a zajcsökkentési technológiát, amit a jelek szerint a Seagate mellett még a Compaq is térítésmentesen rekvirált el saját profitszerzési céljaira. Ami a Seagate-et illeti, a technológiát a Convolve mutatta be nekik, és az átvétel eredetileg jogszerűen is indult, de Paul Galloway állítása szerint a Seagate aztán megsértette a titoktartási egyezményt (a Convolve-tól kapott előzetes információk alapján fejleszttetett 'saját' technológiát a mérnökeivel).

Nem meglepő módon a fejleményeket nem kommentálta sem a Seagate, sem pedig a Compaq jelenlegi tulajdonosa, a Hewlett-Packard. Kérdés, hogy január 20-a milyen fordulatokat hoz majd (ha egyáltalán), de a jelek szerint az ügy így is el fog húzódni még egy darabig.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Smith166
2009.12.30. 17:14
Még szerencse hogy ennyi ráérős aktatologató és ügyvéd van, hogy ezen képesek rágódni 10 éve Mi lehetne ebből a világból ha ez a sok semmirekellő senkiházi valami hasznos munkát végezne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. bunfi
2009.12.30. 17:55
semmi. jó világ. arra meg elég kicsi az igény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jani00
2009.12.30. 23:48
smith: világbéke, nem lenne éhezés, és az állatok ügyvédekkel táplálkoznának az állatkertben.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. adam0205
2009.12.31. 16:53
Mondjuk tényleg vicces, hogy 10 éve tárgyalják a dolgot, lefogadom már azóta más technológiát használnak, mint amiről eredetielg szól a per. Vagy legalábbis továbbfejlesztették.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. advent
2010.01.01. 01:34
Elég vicces, hogy perlik a Seagatet a zajcsökkentési technológia miatt, miközben a Seagate vinyók olyan hangosak, mint a traktor, egyszerűen nevetséges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. petike2004
2010.01.02. 23:00
advent akkor bemutatnálak a régi maxtor winyómnak azt a hangot átélni élmény abból a korból való amikor még dínók éltek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!