iPon Hírek

Mafia II: Semmi rasszizmus

Dátum | 2010. 08. 21.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Strauss Zelnick (T2) visszautasította a vádakat, miszerint a Mafia II úgy fest le minden olaszt és olasz származású amerikait, mint erőszakos gengsztert. Elmondása szerint a játék "átgondolt és felelősségteljes" módon közelítette meg a témát, amit már évtizedek óta számos filmben és könyvben feldolgoztak. Hozzátette még azt is, hogy a vádló UNICO szervezet egyetlen tagja sem látta még a játékot, nemhogy játszott volna vele.

Az UNICO egy olyan szervezet, amely az Amerikában élő olaszokat képviseli. Szerintük a Take-Two téves és "lealacsonyító" képet és sztereotípiákat ültet el a fiatalokban. "Miért erőltetnek rá a fiatal emberekből álló megcélzott közönségükre egy olyan játékot, amely azt sulykolja bele az új generációba, hogy párhuzam vonható minden olasz és amerikai-olasz, illetve az erőszak és a szervezett bűnözés között, eltekintve minden más mafia hálózattól, amit más nációk és etnikai csoportok futtatnak?" - írta Andre DiMino (az UNICO elnöke) Zelnicknek.

"A Take-Two otrombán és igazságtalanul diszkriminál és lealacsonyít egyetlen embercsoportot, mindenki más figyelmen kívül hagyásával. Követeljük, hogy állítsák le a játék kiadását és vegyenek ki belőle miden hivatkozást az olasz származású amerikaiakra."

Zelnick amellett, hogy nagyon is felelősségteljesen közelítették meg a témát, válaszában kiemelte, hogy a játék M besorolású, így igazából nem is fiataloknak célozták azt. "Mindenben teljes egészében a kreatív csapataink és a termékeink mögött állok, beleértve a Mafia II-t." - tette még hozzá.

A játék jövő hét pénteken érkezik PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. JamesBond
2010.08.21. 18:57
Hiába, felszínen kell tartani a Mafia II nevet, a megjelenésig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Merwenus
2010.08.21. 19:14
Az ilyen ostoba embereket kéne eltiltani mindenféle jogtól, és politikától. Röhejesnek tartom, hogy ma már egy jó játékot se tudnak normálisan kiadni, mert az valakit sért. Buzeráns amerikaiak meg másból se élnek csak beperelnek mindenkit akinek jobban megy. Szakadna rájuk az ég, vagy ölnék meg őket a saját gyerekei, mert ők GTA-ztak meg Mafia2-vel játszottak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tibszi
2010.08.21. 19:20
küldjük rájuk a maffiát és befogják a lepénylesőjüket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. qwertzzui
2010.08.21. 19:24
de tényleg szánalmas ha olaszt mondanak nekem a sportautók (ferrari,lamborghini...stb) a pizza, a nők és max azután jutna eszembe hogy maffia de ha ők nem tartják magukat IGAZI olasznak....akkor legyen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. exec79
2010.08.21. 19:28
mi olyan meglepő ezen? MO-n azt se lehet mondani hogy van cigány bűnözés pedig a börtönben 90+% cigány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. exec79
2010.08.21. 19:30
Azt sem értem hogy amikor filmekben vannak ugyanilyen dolgok ott nem kötözködnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Smith166
2010.08.21. 20:16
amúgy meg mit akarnak, jövő pénteken megjelenik, már minden erőfeszítés fölösleges! Azon csodálkozok hogy még nem forog közkézen a kalózverzió, nagyon őrizhetik valahol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Benny
2010.08.21. 20:34
már van fent clone verzió
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. myckie2
2010.08.21. 20:57
Már 207 llencher ncore-on bár crack nem lesz megjelenésig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. exec79
2010.08.21. 21:14
ami olyan mintha nem is lenne, btw ezért a játékért nem sajnálom a pénzt ha nyújtja azt amit az első rész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. exec79
2010.08.21. 21:16
myckie2 ha már ekkora torrent mágus vagy, és feltétlen ezt itt kell reklámoznod, legalább írnád le normálisan hogy : leecher
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. eminem94
2010.08.21. 21:42
azért poén...azt mondják hogy:
"Követeljük, hogy állítsák le a játék kiadását és vegyenek ki belőle miden hivatkozást az olasz származású amerikaiakra."

kérdem én...ha ezt megteszik,mi marad a játékból?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Flegeton
2010.08.21. 23:34
Jó látni hogy nem csak kis hazánkban van rengeteg barom, pénzhajhász mocsok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Menthix
2010.08.22. 00:29
Elveszik a munkááát!
qwertzzui, mit képzelsz magadról h terjeszted itt a sztereotípiáidat?!
Nem minden olasz jár ferrarival és eszik pizzát!
Követelem, hogy azonnal állítsd le a kommentek írását!
Amúgy ennyi barmot már télleg! A poén ott van elásva, hogy még nem is látták a játékot ezek a bizonyos amerikai-olaszok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. L3cso
2010.08.22. 00:50
Aha. Ez olyan mintha a szerbek feljelentenék a Rockstart a GTA IV miatt, hogy rossz színben tünteti fel őket "Niko". Az a szomorú, hogy az amcsiknál komolyan veszik az ilyen hülyéket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. flameKing
2010.08.22. 07:51
Hát de basszus, mi a játék címe? Mafia!!! Kik legyenek benne, triádok vagy jakuzák, esetleg Dél-Amerikai földművesek??? Nonszensz, ami manapság folyik, hogy mindenki próbálja félresöpörni azt, ami ténylegesen volt/van. Nem kell büszkének sem lenni rá (az az egyik véglet lenne), de ez a reakció már a másik véglet.

Már szinte látom is magam előtt a Mafia 3-t: "Tommy, tāngmǐ, duì jiātíng de huānyíng. nín shì xīn zhèli, wǒmen yǒu yīxiē shìhé nǐ de gōngzuò!". Vagy nem, mert akkor a kínaiak fognak perelni, esetleg kitör a 3. világháború, mert rossz színben próbálják őket feltüntetni egy játékban - és a triád fogja kezelni az ügyet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. badland3
2010.08.22. 12:54
Huuuha, hogy ez mekkora baromsag. Akkor koveteljek a "Kerestapa" cimu konyv-film betiltasat is, mert ott asztan tenyleg ki van talalva az egesz, mukodes, struktura, ki kit vett meg, kinek van lekotlezve stb. Mario Puzo fizessen karteritest, Al Pacino is, az egesz studio is. A Polip sorozat keszitoi is, a "Casino" filmet is tiltsak be. Sooot a romak jogait vedo szervezet karterites fizetesere kotelezi Emil Kusturica-t a "Macskajaj" cimu muveben elkovetett ragalmazasert a romak ellen. Mert ok kozel sem olyanok, mint ahogy a filmben bemutatta-jellemezte oket, ez kerem ragalom a javabol. Stb-stb...........
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. -Melkor-
2010.08.22. 16:38
Nem látjátok, hogy miről szól igazán ez a hír. Valaki hallott eddig az UNICO-ról? Nem hiszem, de most már igen. Ők is nagyon jól tudják, hogy semmi esélyük elérni azt, amit követelnek, viszont tudják, hogy egy ilyen nagynevű játék rendszeresen szerepel a médiában, így meglovagolták a hullámot és kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. raiden
2010.08.22. 20:53
18-as karika és kész. Akinek 18 évesen egy játék alakítja ki a világképét, vagy befolyásolja a meglévőt, azt tudom sajnálni. Ettől fogva nem a játék a hibás, és nem a megjelenését kell megakadályozni, hanem azt, hogy olyan emberekhez kerüljön akik nem tudják megfelelően kezelni a játékban tapasztaltakat. Jaaaaaa, hogy ez lehetetlen?! ... no comment.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. richgell23
2010.08.23. 15:40
Mafia 2 review by Gladriel - http://www.youtube.com/watch?v=1rM_nzNPiQQ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. fecaa
2010.08.23. 20:15
Pontosan, akkor így be lehetne tiltani minden hasonló gengszteres cuccot, mert különben akikről szól kikérhetik maguknak.

Komolyan, ezek unatkoznak, hogy szélmalomharcot vívnak.
Inkább csinálnának vmi hasznosat, miután felkeltek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pdx06
2010.08.26. 19:47
Nekem csalódást okozott a játék. Szinte semmi nem maradt meg benne ami az első részét jóvá tette. De azért egyszer-kétszer végig lehet tolni, az elődjét pedig jóval többször.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!