iPon Hírek

Magára hagyja a régi konzolokat a Dragon Age: Inquisition

Dátum | 2015. 07. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A BioWare ma hivatalosan is bejelentette, hogy további DLC-k érkeznek majd a Dragon Age: Inquisitionhöz, azonban ezek már csak az új konzolokon és PC-n lesznek elérhetők. Ezzel tehát az a helyzet állt elő, hogy egy már megjelent játék támogatása marad félbe az előző konzolgeneráción, amire talán eddig nem volt még példa korábban. A döntés mindenesetre érdekes és nem biztos, hogy teljesen korrekt, még annak ellenére sem, hogy az Xbox 360-as és PS3-as változatok kevesebbe kerültek, mint az újgenerációs kiadások. Át lehet vinni a mentéseket A BioWare azzal igyekszik könnyíteni a dolgon, hogy mostantól át lehet majd vinni a mentéseket a régi konzolokról az újakra. Ahogy az megszokott, az átmentés most is az adott konzolcsaládon belül működik csak, PS3-ról tehát PS4-re, Xbox 360-ról pedig Xbox One-ra vihetjük át az adatokat. Mivel a Dragon Age: Inquisition még novemberben jelent meg, vélhetően nagy esély van rá, hogy a játék vásárlóinak egy nagyobb hányada azóta már beszerzett egy újabb konzolt, vagy tervezi ezt a következő ünnepi szezonban, így az előző generáció támogatásának felfüggesztésétől függetlenül is fontos volt, hogy BioWare meglépje ezt. Átvitelkor mind az egyjátékos, mind pedig a többjátékos mentéseink megmaradnak, már az utóbbi esetében még várnunk kell egy új patch megjelenésére, amit még erre a hónapra ígértek a fejlesztők. Az átvitel menetét részletesen leírva megtaláljátok a hivatalos oldalon.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!