iPon Hírek

Magasabb életkor-besorolást kaphatnak a VR-os játékok

Dátum | 2015. 11. 19.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Viszonylag keveset foglalkozunk a játékok életkor-besorolásával, pedig alapvetően azért fontos dologról van szó, amit tőlünk nyugatabbra egyébként jellemzően komolyabban is vesznek, mint nálunk. A VR-ral kapcsolatban eddig még nem került elő ez a téma, egyelőre mindenki azt várja, hogy az első eszközök ténylegesen a piacra kerüljenek, és végre bárki kipróbálhassa a virtuális valóság élményét. A játékok európai korhatár-besorolásáért felelős szervezet, a Pan European Game Information, avagy a PEGI azonban már elkezdett foglalkozni a témával. A szervezet igazgatója, Dirk Bosmans elmondta, hogy alapvetően ugyanazon alapelvek szerint igyekeznek elbírálni majd a VR-os játékokat is, azonban fenntartják maguknak a jogot arra, hogy bizonyos esetekben ettől eltérjenek. A PEGI jelenleg leginkább a horrorjátékok miatt aggódik. A simán félelemkeltéssel operáló címek jelenleg nem kapnak túl magas korhatár-besorolást, akár már a 7 évestől fölfelé ajánlható kategóriába is beleeshetnek. Ami konkrétan a horrorisztikusabb elemeket illeti, amennyiben a játék nem tartalmaz kifejezett erőszakot, vagy vért, akkor a besorolás 12 évtől indul. Bosmans szerint ezek feljebb tolódhatnak némileg bizonyos esetekben. A virtuális valóságban ugyanis felerősödhet a félelemérzet, és még a lazább horrorelemek is sokkal keményebben hathatnak, mint egy sima monitoron vagy tévén nézve - így pedig a játék teljesen másféle, negatív hatással lehet a játékosra, ami azt eredményezheti, hogy más kategóriába fognak esni, mint nem VR-os társaik. (Kérdés mi lesz azokkal a játékokkal, amik simán és VR-ral is játszhatóak. Különböző besorolásuk lesz?)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. kisza25
2015.11.19. 15:48
Ki ez a nyomi a videóban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jozef8 kisza...
2015.11.19. 15:56
Hát Pisti, ki más lenne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2015.11.19. 17:34
Ennek az egész VR dolognak nincs nagy jövője, ha egy játéknak külön beépített VR támogatás kell, egy $1000-os PC minimum (ismerve hogy milyen jól optimalizáltak az "AAA" játékok és a legtöbb indie kacat, legyen az inkább $2000), plusz maga a sisak is lesz vagy $300.

Nem igazán értem, hogy a sisak érzékelői és némi szoftver alapú mágia segítségével miért nem tudják emulálni az egeret. 90fps-re és 2 külön kijelzőre pedig fel lehet skálázni bármit, ahogy a konzolokon is trükkösen van meg a mostani PC medium szintű grafika.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Magrathea kisza...
2015.11.19. 19:11
Félrecsúszott a kezünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. F2Face kisza...
2015.11.20. 08:22
teljes nevén: VéeR Pistike
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Derothiel mikej...
2015.11.20. 08:25
Szerintem ebben tévedsz. Ez nem olyan, mint a 3D. Ez tényleg a jövő lesz. És később nem lesz már annyira drága sem, illetve, jobb felbontásban, több fps el, jobb mozgáskövetéssel fog rendelkezni miután továbbfejlesztik.
És egy elég nagy piac meg tudja magának most is vásárolni. És nem csak a Kő gazdagok, hanem akiknek ez fontos és összespórolnak rá, mint pl én.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Crytek01
2015.11.20. 08:55
Sok dolog van a játék iparban ami nem érdekel ,de ez áll toronymagasan az első helyen.
Ilyen VR fost max akkor fogok használni , ha már nem lesz játék a földön csak only VR game-ek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. IcolumboI Cryte...
2015.11.20. 10:50
Vagy ha esetleg grátiszban adják majd a VR szemüveget az új kártyákhoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. inverzmous... mikej...
2015.11.20. 11:41
Szépen majd felnőnek a gépek is a teljesítményhez. Legalább van ami ösztönzi a cpu/gpu gyártókat hogy ne pihenjenek, van még hova fejlődni. Ennyi erőből megálhattunk volna az 1024x768-nál is, mert hát már ott is egész jól néznek ki a dolgok, aztán mégiscsak de jó hogy van 1080p. Sőt, ha ültél már 4k monitor/tv előtt, akkor tudnád hogy azért nem rossz dolog a nagy felbontás.

szerk: a kép a react channelről van (szerintem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. thestock Derot...
2015.11.20. 12:02
Erre igazán majd csak a jövő válaszol Még nagyon gyerekcipőben jár ez a dolog ahhoz hogy ezt így ki merjük jelenteni.
A "normál" kijelzők fejlesztésével sem álltak meg, ha van pénz akkor már a 4k is elérhető. A tűéles kép is lehet lélegzetelállító, arról nem is beszélve hogy sima monitoron is beleéled magad a játékba hogy ha jó a tartalom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Kajt
2015.11.20. 12:06
Nem tulajdonítottam semmi extrát én sem korábban, de munkahelyen egy konferenciáról hoztak egy Google Cardboard "tokot", amibe bele lehet rakni a telefont. Lg G2 és Samsung S5-el próbáltuk ki letöltött videókkal meg applikációval. FANTASZTIKUS! Hatalmas jövője van. Látványtervek, játékok, filmek... bárhol.
Természetesen valaki lekapott egy XXX- tartalmat is - fejkövetéssel. Na, akkor jöttünk rá, hogy ez robbanni fog És ez még csak egy telefon volt egy összehajtogatott kartondobozban, két egyszerű lencsével. Tényleg ki kell próbálni, hogy legyen róla fogalma az embernek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba
2015.11.20. 12:20
Szerintem is erre van a jövő valamerre. Ez mindenképpen hatalmas előrelépés lesz a megjelenítés terén.
Én csak attól félek, hogy a sok ilyen-olyan cég által gyártott "filléres" kacat VR cuccok miatt kialakul valami fajta negatív összkép a VR-ről.
Pedig látszik, hogy az Occulus mit küzd évek óta azért, hogy élvezhető dolgot tegyen le elénk. Most teszik le komolyan az alapjait az egésznek, érződik, hogy igyekeznek minden aspektusból megvizsgálni a témát és megoldást találni a problémákra (képfrissítés, fejfájás, stb.)
A többi 2-3 hónap alatt "kifejlesztett" VR cucchoz nem fűznék nagy reményeket, azokat max 5 percig fogja használni bárki. Persze nyilván ennek is meglesz a piaca, mert 10eFt-os kínai telefont is vesznek, ugye.
És hogy drága lesz először ? A lapos képernyős monitorok is baromi drágák voltak anno és még sz@rok is a maiakhoz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. korgabor96 mikej...
2015.11.20. 14:52
Ha a 60-as években valakinek azt mondod, hogy a játékok jövője az lesz, hogy egy képernyő előtt görnyedve nyomogatsz néhány gombot, szerintem kiröhögtek volna, tekintve azt, hogy a tévé is csillagászati áron ment... Jövőre, vagy azután jön a HBM 2, ami papíron 16-32 gb vramot fog tartalmazni 1Tb/s sávszélességgel. Véleményem szerint simán van jövője, ha nem is idén vagy jövőre, a közeljövőben tuti leváltja a monitor+egér combót a játékok terén ....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. mikej95 korga...
2015.11.20. 15:14
A hivatalos marketing az, hogy ITT A VR. Közben pedig 5 év múlva talán lesz VR. Jövője az van, sehol se írtam az ellenkezőjét. "Jelene nincs neki."

A valóságban pedig ezzel a konzolgenerációval (a hardver eleve gyér) 640*480-as felbontásban lesz csak meg 90 fps monokróm renderrel. A szoftveres oldalról nem is beszélve (játékok optimalizálatlansága, hagyományos beviteli eszközöket emuláló illesztőszoftver hiánya, legtöbb fejlesztő nem fog szenvedni a támogatással). Addig pedig nem lesz mainstream a VR míg konzolokra meg nem jelenik tekintve hogy a konzolok a fejlődés ütemét (korlátozó) meghatározó tényezők.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Kajafun
2015.11.20. 15:33
Én már nagyon várom, még ha eleinte nem is lesz rá sok minden. Azért néha tuti jól fog esni ha levesszük és monitoron nyomjuk valami mással
Addig meg: Vi ár, ví ár. Ví ár kámcu gedőr.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. NikoaRapki...
2015.11.20. 17:25
Elég beteg egy világot élünk, egyre szarabb és szarabb dolgokat találnak ki... Idegbetegek lesznek ettől a szartól a gyerekek meg lehet epilepsziát is kaphatnak meg még kitudja milyen gondokat okozhat ez a szarság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Kajafun Nikoa...
2015.11.20. 19:00
A bicikli meg nyaktörést.
A bézbóz ütő meg fejfájást.
Soroljam még?
Nem kényszeritik senkire a VR-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. NikoaRapki... Kajaf...
2015.11.20. 20:08
Azthiszem nem érted mire céloztam, de gondoltam jönnek majd a nagyokosok akik megmondják. Tudod egyeltalán milyen súlyos következményei lehetnek ennek a szarnak ? Még erősebb idegzetű emberekre is akár maradandó traumát okozhat mondjuk egy horror játék ezzel, hogy olyan lesz mint a valóság. Azért kellene egy határt húzni a játék és a valóság között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Phantomstr... mikej...
2015.11.20. 20:23
Én viszont írom, hogy nincs jövője és ennek nem az ára lesz a legfőbb oka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. spanglee00...
2015.11.21. 06:20
és a kommenteket olyanok írják e, akik kipróbálták?
vagy csak a szomszéd Pistike hallotta a nagyapjától, aki a tévében hallott róla?
1000$ PC? sokunknak csak a vga került ennyibe, úgy hogy ebbe se menjünk bele...
van ennek jövője, aki meg nem próbálta még próbálja ki és rájön
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hympyke spang...
2015.11.21. 12:01
Azért megnézném hogy hány embernek van itt ezer dolláros VGAja...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!