iPon Hírek

Mágikus szappan lett az új felsőkategóriás Honor

Dátum | 2016. 12. 19.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Huawei egy igazán különleges okostelefont mutatott be, ami talán minden eddigi készüléknél jobban rászolgált a szappan jelzőre a dizájnja miatt. De a Honor Magic szerencsére nemcsak a külsejével, hanem a tudásával is képes lesz kiemelkedni az egyébként egyre népesebb kínálatból.
Az újdonság egy 5,09 hüvelykes kijelzővel érkezik, ami kiemelkedően jó pixelsűrűséget fog produkálni, mivel Quad HD felbontással dolgozik. A felhasznált panelnek mind a kettő széle hajlított, akárcsak a Samsung Edge modelljeinek, és ez is AMOLED technológiát alkalmaz – így még az sem lenne meglepő, ha éppen a dél-koreaiak szállítanák ez az egységet. Az előlapon található gomb tölti majd be mind a három androidos kezelőszerv szerepét a Honor Magic fedélzetén, szóval ezzel lehet majd visszafelé navigálni, a kezdőképernyőre ugrani és az alkalmazáskezelőt megnyitni. Sőt mi több, a fizikai nyomógomb magába foglalja az ujjlenyomat-olvasót, így adott esetben még az azonosításért is ez lesz a felelős. Az okostelefon bekapcsolását követően az Android 6.0 operációs rendszer fogadja majd az érdeklődőket, de még mielőtt valaki szomorúan biggyesztené le a szája szélét, a Huawei elmondta a bemutatón, hogy máris úton van az Android 7.0 frissítés.
A Huawei a bemutatón többször is kiemelte, hogy a készülék valamiféle mesterséges intelligenciát alkalmaz majd és a szenzorai sem éppen szokványosak. Ott van például a WiseScreen technológia, ami egy a keretbe épített érzékelővel, egy előre figyelő infravörös egységgel és a frontkamera felhasználásával működik majd. Ez azt csinálja, hogy mikor a felhasználó megfogja a mobilt, akkor azonnal élesíti a kamerát, ami érzékeli a szemeket, és bekapcsolja a kijelzőt, ha pedig az ember elteszi az eszközt, magától le is kapcsol. Kiemelendő a FaceCode is, amivel a rendszeren belül lehet majd különböző tartalmakat arcfelismeréshez kötni, így pl. az üzenetkezelőt is csak a gép gazdája nyithatja meg.
Az MI nagyon sok helyen fog érvényesülni a Honor Magic használatakor. Ha beszélgetés közben filmek kerülnek szóba, akkor filmeket fog ajánlani a telefon, utazás közben magától felkínálja, hogy vezető módba vált, a színházba érve rögtön előkeresi az online vásárolt jegyet, de akár a csomagkövetésből is ki tudja venni a részét vagy segíthet olyankor is, ha taxit kell hívni. A DeepThink funkció előcsalogatásához az előlapon található gombot kell majd hosszan megnyomni, és ekkor egyfajta kontextuális keresésbe kezd a Honor Magic, a vállalat elmondása alapján ilyenkor többféle információ rajzolódik majd ki a kijelzőn azzal a tartalommal kapcsolatban, ami a gomb megnyomáskor volt a megjelenítőn. Még olyan képesség is került bele, hogy mikor a felhasználó teljesen sötét helyre megy, automatikusan bekapcsolhat a LED-es segédfény. És a Huawei néhány különlegesebb gesztus megjelenéséről is beszámolt a készülék bemutatóján.
A Honor Magic kamerarendszere is „mágikusnak” tekinthető, viszont ezen a téren már nem tartogat nagy újítást. A hátlapján kettő 12 megapixeles egység található, melyek egyenként 1.4 mikronos pixelmérettel rendelkeznek, szóval fizikailag nagyobb értékelőkről beszélhetünk itt, mint például a Honor 8 (1.25 µm) esetében. A kettős kamera lencserendszere hattagú, F/2.2-es rekeszértékkel, és azt is meg kell említeni, hogy kéttónusú LED-es villanó segíti sötétben a képalkotást. Konkrétan egyébként az nem hangzott el eddig, hogy RGB és monokróm felállásról van-e szó, mint korábban, de feltételezhetően ez nem változott. A Honor Magic előlapi kamerája is megfelelő minőségű fényképek készítését teszi majd lehetővé a 8 MPixeles képérzékelője révén, és persze a videóhívások alkalmával is bátran lehet majd rá számítani – ilyenkor Full HD támogatással szolgál. A frontkamera F/2.0-s apertúrával dolgozik, ezáltal még aránylag kevés környezeti fény mellett is elfogadhatóan szerepelhet.
A készülékbe az egyik saját fejlesztésű központi chipjét pakolta a Huawei, nevezetesen a HiSilicon Kirin 950-est, ami a nyolcmagos felépítése révén szinte minden helyzetben remek teljesítményt fog nyújtani, annak ellenére, hogy ez igazából már nem a legjobb a vállalat kínálatában. A Kirin 960-hoz képest ez a lapka főleg a grafikus teljesítményében (Mali-T880 MP4) mutat elmaradást, szóval legfeljebb a játékok lehetnek a gyengéi – igaz ez már csak azért is, mert a kijelzője 2560 x 1440 képpontos felbontású, ami nyilván komoly terhelést ró az integrált grafikus vezérlő nyakába. Az okostelefonban a rendszer számára 4 GB-nyi memória biztosított, ami igazából már teljesen gondtalan használatot garantál minden helyzetben. A Honor Magic tárkapacitása 64 gigabájtos, amivel be kell érnie minden felhasználónak, hiszen nincs belőle más kivitel és a bővítésére sem lesz módja a jövendőbeli tulajdonosoknak – legfeljebb online tárolókkal lehet a háttértáron könnyíteni. A masina kapcsolati képességei között van 4G LTE hálózati modem, kétsávos Wi-Fi, ami a 802.11ac szabványt is támogatja, Bluetooth 4.2 modul LE kiterjesztéssel, A-GPS vevő és szerencsére az NFC chip sem maradt ki belőle. Dual-SIM-es a Honor Magic, ezzel még több ember igényeit képes kiszolgálni.
A mobil igazán különleges megjelenéssel bír, ami a formavilágára és az anyaghasználatára egyaránt értendő. A címben szappanként aposztrofáltuk a Honor Magic-et, ami egyáltalán nem a véletlen műve, ez az készülék szinte minden irányból pontosan olyan lett, mint a szóban forgó tisztálkodási eszköz sok használat után. Az előlapja ás a hátulja nemcsak a két oldalán, hanem még felül is erősen lekerekített, csak az alján van némi él, ott is csak azért, mert oda került minden csatlakozó (C-típusú USB, 3,5mm Jack), a hangszóró és a SIM kártyák fiókja is. A 146,1 x 69,9 x 7,8 milliméteres és 145 grammos masina elő- és hátlapja teljesen karcálló, „3D” hajlított üvegből van, a vékony pereme pedig alumíniumötvözet. Két színben lesz megvásárolható a Honor Magic, a sajtóképeken az arany-fekete modell figyelhető meg, a másik opció pedig porcelánfehér néven fut majd. A szerkezet kifogástalan lesz az üzemidő tekintetében is, hiszen az aránylag kicsi méret mellé egy 2900 mAh-s akkumulátor társult – sajnos konkrétumokat nem közölt a vállalat, de biztosan átlagon felüli produkcióra számíthatunk. És ezzel még nincs vége, a Huawei szakemberei ide is csempésztek egy kicsi mágiát: gyorstöltés támogatást is kapott az okostelefon, ami a Magic Power fantázianéven fut, és ez állítólag olyan brutális teljesítményt nyújt, hogy 20 perc alatt 70%-ra ugrik a telep, fél óra elteltével pedig már 90 százalékra ér a töltöttségi szint.
A Huawei Honor Magic egyelőre csak előrendelhető, és erre is kizárólag Kínában van lehetősége az érdeklődőknek. Az igencsak különleges külsejű és tudású masina nem lesz olcsó, de igazából azt sem lehet mondani, hogy a kb. 535 dolláros összeg túlzás lenne érte, ha megnézzük az őt körülvevő kínálatot. (Egyedül a központi chip miatt bánkódhatnak kicsit a felhasználók, de ahogy azt előre vetítettük, a teljesítményével aligha lesz gond.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Chrematori...
2016.12.19. 09:39
Ez eléggé érdekes, és nem leszólni, vagy háborút indítani, de ha nem jegyzem meg a személyes kritériumaimat is, csupán véleményt osztok, akkor is bele kell hogy kössek az MI be. Eléggé poénos hogy mesterséges intelligenciát említenek mobiltelefonnál... Könyörgöm... Muszáj ezt? Másképp nem fogják venni igaz? Majd hősünk elmegy a boltba, megveszi, bekapcsolja, és Jarvis t várja, amint üdvözlőbeszédet mond... Csak ez nem így fog történni. Az hogy pár hasznos funkcióval látják el (már aki számára), nem jelenti azt, hogy MI van a fedélzeten. Ez inkább az intelligencia látszata, és inkább nevezem kisegítő lehetőségnek, mint MI nek. De ha a robotikát is vesszük figyelembe, bár ott is voltak nagy haladások, a gép ördöge még mindig jelen van. Most komolyan... Auto LED fény? Mire? Majd én tudom, mikor szeretném aktiválni és mikor nem. Milyen kellemetlen lenne már egy szórakozóhelyen, vagy bárhol máshol, pl egy moziban, stb, mikor a sötétben akarva-akaratlanul aktiválódik a LED segédfény... Aztán ott van a (részemről) fölöslegesnek mondható WS. Egy halom szenzort aktiváljon azért, hogy ne kelljen megnyomnom egyetlen gombot? Lassabb, és talán kényelmetlenebb is ez a módszer, ha nem is reagál azonnal, ha mondjuk változó fényerővel kell megbirkóznia éppen. Akár másodpercekig is várni, csak hogy ne kelljen megnyomni egy gombot? Vicces. Nem azért, de szinte magam előtt látom az egész működését, sok baj lesz ezzel még... A kísérleti stádiumban lévő dolgokat én inkább nem pakolnám bele egy eléggé drága mobilba, sok fejfájást okoznának majd a vele járó problémák, amiket nem küszöbölnek ki kellőképp. A mindenfelől hajlított kijelzőről és törékenységéről nem mondok semmit. Sok jó dolog akad benne, de szerintem 1-2 fölösleges marhasággal elszúrják az egészet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim Chrem...
2016.12.19. 10:06
A nyolcvanas évek eleje óta hívják MI-nek az új, bármiféle interaktivitással rendelkező szoftvereket, tehát ezt nem ők találták ki, ez egy több mint 30 éves marketing szlogen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. aRm1n
2016.12.19. 10:38
Gondolom nem kap lángra a készülék, ha a beállításokban kikapcsolod a funkciót...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Chrematori... Asagr...
2016.12.19. 11:14
Nekem máig is megvannak az elveim, mi számít MI nek, és mi ennek a látszatának.
aRm1n de ezek miatt a tulajdonságok miatt is drágább lesz maga a mobil, a funkciók kikapcsolásakor nem kapjuk vissza a pénzt.
Akinek bejön, vegye nyugodtan, egészségére, én mondjuk amire kíváncsi leszek az az S8 Samuéktól, de ha azt is elszúrják, már ötletem sem lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. katt777
2016.12.19. 13:09
Kapitális bullshit! A cikkíró/marketinges sem látott/használt még szappant, az tuti! Bár az sem bővíthető, nem vízálló és csak korlátozottan ütésálló. Vagy talán ez is csúszik, leejtem és kitöröm a nyakam, ha elcsúszom rajta? Mekkora IQ szintet céloznak ezzel a szöveggel? Meg ez az állandó MI-zés, amikor még TI-t (természetes int.) sem nagyon látni. Azért a maflábbakat csak rászedik ezeknek a Stasi-t és Securitate-t alázó megfigyelő, lehallgató és nyomkövető eszközök megvásárlására...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.12.19. 16:52
1.
Olvasd újra
"A DeepThink funkció előcsalogatásához az előlapon található gombot kell majd hosszan megnyomni, és ekkor egyfajta kontextuális keresésbe kezd a Honor Magic, a vállalat elmondása alapján ilyenkor többféle információ rajzolódik majd ki a kijelzőn azzal a tartalommal kapcsolatban, ami a gomb megnyomáskor volt a megjelenítőn. Még olyan képesség is került bele, hogy mikor a felhasználó teljesen sötét helyre megy, automatikusan bekapcsolhat a LED-es segédfény. "
Nem tudom, hogy te hogyan vagy vele, de nekem úgy jött le a szövegből, hogyha sötét van, akkor a telefon felajánlja a led bekapcsolását. (szerk: úgy értettem, hogy gyanúsan félrefordították, tartalommegjelenítésbe a kijelzőn nem tudom elképzelni hogyan raknának bele automatikus led bekapcsolást )
Ha lenne a telefonomban WS én biztosan használnám a facecode funkcióját legalább (ha jól működik), még egy zár-képernyő nélküli védelem, Persze, lehet mondani, hogy minek akkor az ujjlenyomat olvasó, de ha valakinek odaadod a telefonod, akkor jól jön.
De amúgy fordult már velem elő, hogy feloldva raktam zsebre a telefont, barátaimmal is sokszor megesik, hogy minden el van állítva, amikor előveszik, ilyenkor is jól jöhet a ws szerintem. A zsebben feloldást meg az ujjlenyomat olvasóval vagy egy pinnel ki lehet küszöbölni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Chrematori... cryd
2016.12.19. 17:36
Nekem egy S6 om van, ujjlenyomat olvasó, stb benne van, amit őszintén megvallva sosem használok. Pl az ujjlenyomat olvasó... Lecsekkoltam, érdekesnek érdekes, de 2 probléma van vele. Munkámból adódóan sérülni szokott időnként az ujjaim bőrfelülete, ami miatt már nem 100 as az ujjlenyomat, és semmi kedvem az adott formájához igazítani mindig a mobilt, hogy fel lehessen oldani. Másrészt pedig személyes adat a mobilomon 0, ugyanis bármennyire furán hangzik, nem használok telefonszámot. Net közelben ott a Skype, és FB, ezek ID-PW jei amik személyesek, több nem, de a kód nincs elmentve sehol. Fejből megy. A kijelzőfeloldás 1 gombnyomásra megy mindig, abból eredően hogy soha nem adom oda senkinek a mobilt, és kérni sem kérik. Bármilyen érdekes, de sosem nyomódott még el a zsebemben És igen, tudom, roppant szélsőséges eset vagyok, pont ezért mondtam, akinek bejön, egészségére
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Pendra37
2016.12.19. 21:33
Hm, ha sotet van bekapcsol a segedfeny.
Remek, akkor vilagos lesz. Ha viszont vilagos van, nem kell segedfeny ezert kikapcsol.
De akkor megint sotet lesz es megint bekapcsola a segedfeny.
...

Faxa kis stroboszkop lesz belole
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rolics Asagr...
2016.12.19. 22:07
Teleshopon nőttél fel? Mióta nevezzük M.I.-nek az új dolgokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. headhunter...
2016.12.19. 22:20
Mit akar a Huawei ezzel a telóval? Ennyiért egy Honor 8 vagy P9 oda vissza veri.
Ugyanaz a SOT kisebb kijelzőre és nagyobb felbontásra... Pfff. Ez lenne a felsőkategória, meg a 4 giga RAM?
Aki megmondja nekem a különbséget 5.09 colon FHD és UHD között a különbséget, annak gratulálok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. katt777 headh...
2016.12.20. 09:31
És az sem minőségibb cucc. :) Bár lehet, hogy ez kevesebbszer döglik be, mint ismerőseim Honorjai, az enyém meg anno full bekrepált, szerencsére 2 héttel a gar lejárta előtt, mert egyszer már egy 1 hónapos szerviz miatt hosszabbodott. El kell fogadni az újsággcikknek álcázott reklámokat és jót röhögve továbblépni rajtuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!