iPon Hírek

Magyarázatot találtak a Tejútrendszer „hiányzó” spirálkarjaira

Dátum | 2013. 12. 19.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy 12 éve tartó, a Tejútrendszer legnagyobb tömegű csillagait nyomon követő kutatás megerősítette, hogy galaxisunknak négy spirálkarja van, amely tényt a Spitzer űrtávcső felvételei kapcsán többen kétségbe vontak. Saját csillagrendszerünk pontos szerkezetének meghatározása érthető módon nehézségekbe ütközik, hiszen nem kívülről tekintünk rá, hanem belülről próbáljuk kitalálni alakját. Gondosan kiválasztott csillagok megfigyelése révén azonban meglehetősen pontos képet alkothatunk arról, hogyan is néz ki galaxisunk. „Galaktikus otthonunk szerkezetének tanulmányozása révén rengeteg dolgot megtudhatunk arról, hogyan működik egy tipikus spirálgalaxis, hogy hol és miért pont ott születnek benne a csillagok” – magyarázza Melvin Hoare, a Leedsi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik társszerzője. Az ötvenes években a csillagászok rádiótávcsövekkel igyekeztek feltérképezni a Tejútrendszert. Megfigyeléseiket főként olyan gázfelhőkre összpontosították, amelyekben új csillagok jönnek létre, így találtak rá a négy spirálkarra, amelyekben a környező űrnél sűrűbb a csillagközi anyag, bennük jelenleg is csillakeletkezés zajlik, és éppen ezért sok fiatal égitestet tartalmaznak. (Azzal kapcsolatban, hogy miért is léteznek a karok, jelenleg a Lin-Shu hipotézis tűnik a legvalószínűbbnek, amely szerint a spirálkarok valójában sűrűséghullámok, az anyag „közlekedési dugói”.)

A négy spirálkart tartalmazó szerkezet elmélete aztán megdőlni látszott a Spitzer űrtávcső működésbe lépésével. 2008-ban érkezett az első bejelentés, miszerint a Spitzer 110 millió csillagot talált a galaxisban, és ezek két spirálkarba rendeződnek. A mostani projekt célja az ennek kapcsán fellobbanó vita tisztázása lett, bár az adatgyűjtés jóval korábban elkezdődött, minthogy a kétségek felmerültek volna. A kutatók ausztrál, amerikai és kínai rádiótávcsövek segítségével nagyjából 1650 nagytömegű csillag távolságát és fényességét vizsgálták meg, és az eredmények nyomán ismét négy spirálkar képe rajzolódott ki. Ettől persze a Spitzer adatai nem hibásak, mondja Hoare, hiszen a két kutatás eltérő műszerekkel vizsgálódott, így másfajta csillagokat figyelt. Az űrtávcső a Naphoz hasonló, alacsony tömegű, hűvösebb égitestek eloszlására koncentrált, amelyekből jóval több akad, mint a masszív csillagokból. Ez utóbbiak azonban sok szempontból jobb indikátorai a spirálkarok jelenlétének, a nagytömegű csillagok ugyanis nagyon rövid ideig, mindössze 10 millió évig élnek. Ebből következőleg nem nagyon van idejük elvándorolni keletkezésük helyétől, vagyis a karok aktív csillagbölcsőiben különösen nagy számban fordulnak elő. A kisebb tömegű csillagok ellenben életük során sokszor megkerülik a galaxismagot, és közben a legkülönbözőbb gravitációs hatásoknak vannak kitéve. Valószínűleg arról lehet szó, hogy ezek a csillagok pontosan a hosszabb távú hatások miatt hajlamosabbak a két Spitzer által észlelt karban felhalmozódni. Hogy ez eredetileg miért alakult így, arról nem tudunk sokat, de napjainkban ebben a két karban akkora mennyiségű tömeg van jelen, hogy gravitációjuk előbb-utóbb magába húzza a kisebb csillagokat. Maguk a csillagkeletkezési régiók azonban minden jel szerint négy spirálkarba rendeződnek, ebből kettő azonban kevésbé képes saját környezetében megtartani csillagait.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. freyr
2013.12.19. 23:53
Vajon idővel a Nap is a két nagy kar egyikében fog kikötni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. croix
2013.12.20. 08:31
Nagy valószínűséggel igen, bár az hogy melyikben, nehéz lenne megmondani.
A galaxis forgási irányát elnézve, a Scutum-Centaurus kar lenne az ahol kikötne, viszont távolságban és gravitációs mezőben közelebb van a Perseus karhoz, ami viszont irányát tekintve távolodnia kell az Orion övtől, ahol a mi naprendszerünk található. Így aztán minden a forgási sebességen és a Perseus karnak az Orion övre gyakorolt gravitációs hatásán múlik. Viszont ha a Sagittarius kart is figyelembe vesszük, ami a Scutum-Centaurus kar és az Orion öv között található, akkor kétségtelen hogy a Perseus kar gravitációs mezeje nem tudja maga után húzni az Orion övet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!