iPon Hírek

Magyarok adatait (is) titkosítja a veszélyes kártevő

Dátum | 2014. 03. 13.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Tavaly szeptemberben egy meglehetősen alattomos, rosszindulatú kártevő jelent meg, amelyet CryptoLocker vírusként emlegetnek. A kártevő az adott számítógép összes dokumentumát, táblázatát és fényképét titkosítja, így a fájlokat többé nem lehet megnyitni. Miután a vírus végzett a munkával, tájékoztatja a felhasználót a történtekről, majd felajánlja, hogy némi összegért cserébe – ez általában 100 000 forintnak megfelelő Bitcoint takar – megmentheti adatait, ugyanis ha fizet, megkapja a titkosítás feloldásához szükséges utasításokat, illetve magát a publikus aláíró kulcsot is. A kártevőből december folyamán egy újabb, még agresszívebb változat jelent meg, ami már nem csak a számítógép belső adattárolóin, de a külső adattárolókon is titkosítja a különböző fájlokat – még a felhő alapú tárhelyekhez is hozzáférhet. A G Data hazai képviseletének beszámolója szerint a CryptoLocker vírus az elmúlt időszakban Magyarországon is egyre aktívabb, így egyre több áldozatot szed. Az áldozatok között jellemzően olyan internetezők szerepelnek, akik nem használnak jogtiszta, rendszeresen frissített vírusirtót számítógépükön, illetve nem telepítik operációs rendszerük legújabb frissítéseit sem.
Az University of Kent felmérése szerint az angliai áldozatoknak körülbelül 40%-a volt hajlandó kifizetni fájljaiért cserébe a kártevő készítői által meghatározott 100 000 forintos nagyságrendű váltságdíjat. A G Data szakemberei szerint sajnos semmi sem garantálja, hogy az összeg kifizetése után megkapjuk a fájlok titkosításának feloldásához szükséges instrukciókat, illetve a publikus aláíró kulcsot, így nem biztos, hogy érdemes fizetni a zsarolóknak. Az viszont biztos, hogy megelőző jelleggel mindenképpen érdemes a fontosabb adatokról biztonsági másolatot készíteni, például CD-re vagy DVD-re, illetve egyéb, biztonságosnak ítélt külső adathordozóra. Saját tippünk: aki rendelkezik SD/SDHC/SDXC memóriakártya-olvasóval, akár ilyen memóriakártyára is készíthet fontos adatairól biztonsági mentést, majd a mentés végeztével, az adattároló szabályos eltávolítása után mindenképpen érdemes a memóriakártyát írásvédetté tenni a rajta található kis pöcök elhúzásával. A fontosabb dokumentumok mentésére az SD memóriakártyás tipp mindenképpen jó lehet. Sajnos a Dropbox és OneDrive jellegű, felhő alapú adattároló szolgáltatások használata nem jelent megoldást a CryptoLocker jelentette veszélyre, ugyanis a kártevő a számítógéphez csatlakoztatott felhő alapú tárhelyek fájljait is képes titkosítani.
Ha ezt látjuk, akkor már nagy a baj.
Ha megtörtént a baj, akkor fontos, hogy a számítógépet azonnal le kell választani a hálózatról, illetve a helyi hálózati adattárolókról és a külső adattárolókról is, hogy a kártevő ne tudjon tovább terjedni. Ezután a gépet ki kell kapcsolni, majd egy vírusirtó szoftver lemezéről újraindítva azonnal meg kell kezdeni az operációs rendszer megtisztítását.
A CryptoLocker vírus általában álcázott e-mail üzenetek csatolmányaként érkezhet a számítógépre, de torrentoldalakon is terjedhet, ahol rendszerint licenckulcs-generáló szoftvernek álcázzák készítői. A zsaroló kártevő sikeres fertőzés után egy távoli szerverről tölti le a privát aláíró kulcsot, amit a fájlok titkosítására használ. Sajnos a privát kulcsot folyamatosan változtatják a bűnözők, így az 1024 vagy 2048-bites adattitkosítás visszafejtése gyakorlatilag nem lehetséges. A kártevő az összes elérhető helyi meghajtón titkosítja az OpenDocument és Microsoft Office dokumentumokat, illetve az egyéb dokumentumfájlokat, de a képeket és az AutoCad fájlokat sem kíméli. A munka végeztével a kártevő "váltságdíjat" kér a privát kulcsért cserébe, ám azt már semmi sem garantálja, hogy a Bitcoin formájában, azaz lenyomozhatatlan virtuális fizetőeszközben átutalt összegért valóban megkapjuk a titkosítás feloldásához szükséges instrukciókat, illetve a publikus aláíró kulcsot. Érdekesség, hogy tavaly decemberben a ZDnet követett 4 Bitcoin címet, és megállapította, hogy a CryptoLocker készítői már akkor 27 és 49 millió dollár közötti összeget kerestek a zsaroló kártevővel. Egyszóval a készítők jól keresnek – de őszintén reméljük, már nem sokáig.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

54. Secondhand
2014.03.13. 15:32
Ha a linux mint-emre feljön, akkor megérdemli, hogy titkosítson.

Ja, hogy ez is csak az eleve rendszergazda jogokkal működő windóz felhasználókat károsítja?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Stormrage
2014.03.13. 15:43
nem viccess ez, de kapott exe fileokat se szoktam futtatni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Enno
2014.03.13. 15:45
Azon belül is max csak azokat, akik ész nélkül pakolnak mindenféle warez hulladékot a gépükre. Világ életemben mindig windowst használtam de sose loptak, törtek fel semmilyen személyes adatom, accountom vagy bármi mást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. junpet
2014.03.13. 16:07
Pont hogy (ha jol tudom csak) Dropbox eseteben vissza lehet allitani a fajlokat egy korabbi verziora.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. jozef8
2014.03.13. 16:12
Azért az vicc, hogy még mindig vannak olyan emberek akiknek nincs valamilyen vírus elleni program a gépükön. Van nagyon sok ingyenes vírusirtó is, ami ezt is kiszűri. De lehet erről sokan nem is vesznek tudomást
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Mikeee
2014.03.13. 16:19
Az ilyen b*zi hackereknek egyet tudok kívánni. Költsék a pénzt gyógyszerre. Rohadjon meg mind!!!!444négy!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. eriol Secon...
2014.03.13. 16:21
Nem, ez a hozzánemértő felhasználókat károsítja. Amúgy nem hinném, hogy rendszergazda jogok kellenének ahhoz, hogy betitkosítsd a felhasználó saját fájlait. Minden esetre az anonymous network -ök (Tor, I2P) és a cryptocurrency -k (Bitcoint) terjedésével tényleg egy új és érdekes világ kezd éltre kelni az internet sötét zugaiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Asagrim Secon...
2014.03.13. 16:31
Enjoy your safe Linux:

http://arstechnica.com/security/2014/03/critical-crypto-bug-leaves-linux-hundreds-of-apps-open-to-eavesdropping/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Secondhand Asagr...
2014.03.13. 16:48
Ha talán értelmezni is tudnád...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Secondhand eriol
2014.03.13. 16:49
http://androbit.net/articles/390/biztonsagosabba_teheto_a_windows.html

"Egy kutatás során az Avecto elemezte a Microsoft által 2013-ra kiadott Security Bulletineket, és megvizsgálta mennyivel lenne biztonságosabb a Windows, ha a felhasználók adminisztrátori jogok nélkül dolgoznának a gépeiken. Az eredmény megdöbbentő."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. n30h
2014.03.13. 16:49
jozef8 minek vírusirtó? Ha a vírus nem akarja elkapatni magát akkor nem ér sokat egy vírusirtó. Én már évek óta nem használok és mégse szerezték meg egy jelszavamat sem pedig töltögetek le warez dolgokat. Csak hát igen ésszel kell lenni nem mindennek rendszergazdai jogot adni meg stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Sr4c n30h
2014.03.13. 16:57
vagy csak észre se veszed, hogy botnetben van a géped tele keyloggerrel. futtas csak egy spybotot vagy egy malwarebytes-ot meglepő eredményeket fogsz tapasztalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Lazahunter jozef...
2014.03.13. 16:59
Tudod mennyien nem értenek még ilyen szinten sem a gépekhez? Ha csak a családomban kéne körbenézzek többen vannak azok, akiknek fingja sincs, mint a többiek. Ülnek a gép előtt és használják ... alapvetően annak kéne gondoskodnia legalább vmi ingyenes védelemről, aki ezeknek az embereknek felteszi a rendszert, meg az előre telepített oprendszernek is naponta kéne a felhasználó arcába kiabálni, hogy nincs semmilyen védelem a gépen, vagy a vírusirtó, ha lejárt vagy nem frissül (ismerősnek fél éve nem frissült az Avast, amit minden nap pirossal írt az óra mellett, be is kapott egy blokkolós fizetős okosságot). Inkább ezek jöjjenek fel teljes képernyőbe, mint a bebukás utáni fizetésre felszólító üzenetek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Terror Sr4c
2014.03.13. 17:08
Épp ma futtattam le (Spybot SD, AdAware SE és Kaspersky). Asszem vagy fél éve nem ellenőriztem a gépet, de ma sem találtak semmit. Egyszerű a dolog: le vannak tiltva a scriptek a böngészőben és különben sem kattintok rá minden szarra. Ennyi. Ehhez nem kell rezidensen fusson valami szar a háttérben a nap 24 órájában. Eleve nincs hogy a gépre kerüljön a malware,
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Enno Sr4c
2014.03.13. 17:30
Nem feltétlen, nekem van évek óta Norton Internet sec a gépeken és józan ésszel elkerülhető minden, mert rég sipákolt már bármiért is. Csak tényleg nem ész nélkül kell minden szarra kattintgatni meg engedélyezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. eriol Secon...
2014.03.13. 17:36
Ha supportáltál nagy számban otthoni usert, tudhatod, hogy ritkán teheted meg, hogy elveszed az admin jogaikat. Ez nem a windows hibája. És még mindig: nem kell admin jog ahhoz, hogy betitkosítsd a user személyes fájlait. Szerintem semmilyen OS alatt. Így továbbra is: "a hozzánemértő felhasználókat károsítja."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. csabi02
2014.03.13. 18:26
Terror: +1
Nekem csak az alapból rendelkezésre álló frissített win. defender van,de még dolga soha nem volt,mert nem kattintok rá minden fosra,ellenben a családtagok nagy részével akik mindenféle Avast és társait vásárolják és mégis fél év alatt benyelnek 10 Trójait,mert minden csilli-villi kostenlos szarra rányomnak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. I.Jozsef83 csabi...
2014.03.13. 18:45
Jaja , nálam is Win mellett MSE van és kipikopi - nincs semmi gáz

2x +1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. n30h
2014.03.13. 18:54
Kíváncsiságból én is lefuttattam egy kört az avg-vel semmit nem talált.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Reinkz
2014.03.13. 19:11
Találkoztam ezzel a laptopon, vírusírtó volt rajta szrt sem ért, rendszer frissítés kivolt kapcsolva, igen kivolt mert ez szr 3éves hp laptop és frissítésenként váltogatta hogy kékhalál indult vagy pedig normálisan így amikor stabil volt kilottem a windows updatet.
a rendszer az "atom stabil" win7 ultimate, cseréltem volna a sokak által utált win8ra ha nem lenne céges gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. csabi02 Reink...
2014.03.13. 19:24
A win.update et jobb is ha kilőtted,de mellette a defender aktív tud maradni és azok a frissítések nem okoznak gubancot meg így nem telepítődik több gigányi általános gané a gépre aminek semmi hasznát nem fogod látni max lassulást vagy kékhalált...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. mikej95
2014.03.13. 20:07
Jó hogy a winfos ilyen szar és rossz, hogyha admini jogokkal lámulunk rögtön vírust kapunk. Én úgy tudtam, hogy be lehet állítani, hogy minden programindításkor kérjen jelszót(leszámítva, ha a progi már engedélyezve volt előzetesen).

OFF
Amúgy meg ki a fene nyitja meg egy spam csatolmányát(én még az ismerőseim leveleit is plain text-ben olvasom) vagy futtat egy keygent egy publikus trackerről csak úgy szabadon, csináljon amit csak akar elven(sok ingyenes hatékony sandbox és virtual machine program van az ilyenre).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. pdx06
2014.03.13. 20:11
Szerintem csak a technikai analfabéták kapnak ilyen vírusokat. Én például még víruskereső nélkül is felismerem a gyanús exe fájlokat, mert ilyen szoftverek csakis exe indítással mennek fel a gépre. Megbízható helyről kell leszedni a cuccokat és kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. pdx06
2014.03.13. 20:18
Általában a gyanúsan kisméretű exe fájlokkal kell vigyázni, ilyen 3-5kbyte nagyságúaktól mert azok biztos hogy belenyúlnak valamibe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. DogTheDog
2014.03.13. 21:11
A kartevok beszippantasa az esetek 99%-ban a felhasznaloi,hibas szokasokbol ered.Azon pedig semmi sem segit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. fofoka pdx06
2014.03.13. 21:32
"Én például még víruskereső nélkül is felismerem a gyanús exe fájlokat..."

Wow!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. csabi02 fofok...
2014.03.13. 21:52
Kicsit furcsán hat,de pdx06 jól írta amit írt és én is úgy vagyok vele hogy figyelem amit letöltök és ha pl egy .exe ami pár mega helyett 5kbyte akkor meg se nyitom hanem azonnal megsemmisítés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Asagrim
2014.03.13. 22:08
Aki olyan profinak képzeli magát, hogy azért nincs vírusirtója, mert úgyis felismeri, az gondolkozzon. Egyrészt nem kell közvetlenül elindítani azt a vírust, nyugodtan meghívhatja egy MSI installer is, de amúgy meg teljesen tökmindegy honnan származik egy végrehajtható állomány, megbízható oldalt is fertőzhet meg malware (elég csak a pénteki canardpc-s bulit elővenni példának, ami a CPU-Z validation-t tárolja). az meg oké, hogy fel lehet ismerni feladatkezelőben a gyanús process-t (ha éppen nem rejtőzködik), de ahhoz futnia kell, akkor meg már késő.

A vírusirtó nem arról szól, hogy "nincs szükségem rá, mert profi vagyok, és felismerem a vírust ha már megy", hanem a megelőzésről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. n30h
2014.03.14. 00:09
Ja és fölösen egye a gépet a vírusirtó?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. kiskoller n30h
2014.03.14. 00:47
Az itteni userek jelentős hányadának gamer PC-je van, legalább 4 magos 3-4. generációs procival, 4-8 giga RAM-al.

Hol számít ilyenkor egy háttérben futó vírusírtó?

Én a windows-omon már csak és kizárólag játszok, aztán mégis raktam rá egy Avast-ot, nem árthat igazán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Asagrim kisko...
2014.03.14. 03:13
Még arányaiban tekintve sem valami erőforrás intenzív az aktív vírusszűrés. Nálam a desktop window manager process is többet igényli a processzort mint a vírusirtó, mikor csinálom a szokásos dolgaimat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. maverick20...
2014.03.14. 04:45
Én csak 1 "óccsó" (ingyenes) Comodo-t használok (igaz volt már a gépemen avast, és bitdefender is) de tökéletesen elvégzi a dolgát, csak néha 1 kis törődést igényel! Többek között h ne tegyen majd 2000 windows fájlt az ismeretlenek / beazonosítatlanok közé (nah jó bevallom ez régebben volt nála divat! ) A cikk annyira felcsigázott, hogy ma még 1 Spybotot is lefuttatok kíváncsiságból! Igaz nem sorolom magam a "mezei" Userek közé, így biztosan nem lenne szükséges mert mindent azonnal felismerek 1 exe file-ról.. mert pont az érdekel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. FRK
2014.03.14. 07:48
Laikusként nekem kicsit furának tűnik, hogy felhőben sincs biztonságban a cucc. Én eddig úgy tudtam (habár aktívan nem használom), hogy a felhőben tárolt cuccoknak pont az a lényege, hogy az ilyen vírusok ne érjék el. És ha bármi történik a géppel, azután visszaállíthatóak legyenek a fájlok.
Továbbá nehezen képzelem el, hogy a tárhely szolgáltató (vagyis annak védelme) "ölbe tett kézzel nézi", ahogy egy program fájlokat titkosít az ő szerverén.
A flash drive-os rész is érdekes. Ugyanis az oké, hogy felmásolom és írásvédetté teszem, de ha újra másolni akarok rá, akkor megint "szabaddá" kell tennem, akkor oda a védelem. Backupra kimásolt fájlt meg nem nyitogatok meg, hisz arra ott a gépen lévő. Ergo ugyanannyit ér, mintha van egy külső winchesterem, amit adatmentés céljából időnként rádugok a gépre, majd lecsatlakoztatom. Vagy a G Data szerint a vírus kiugrik a gépből és belemászik?

Egyébként én bármilyen linket kapok, mindig rákérdezek a feladónál, hogy az mi (persze csak ha ismerős), az ismeretlen forrásokból érkezőket meg törlöm a picsába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. csabi02 Asagr...
2014.03.14. 08:51
Félre értettél,nem képzelem magam profinak vagy jobbnak mint a defender,csak arra céloztam,hogy rengeteg probléma megelőzhető akár msi loader vagy exe figyelem a méretét és ha gyanús "kisebb mint amit vársz" akkor törlés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. disy68 FRK
2014.03.14. 09:14
A felhőben tárolt dolgaid akkor lehetnek veszélyben, ha azok a gépeddel szinkronizálva vannak. Ilyen esetben a gépeden titkosítja a kártevő és ezek a titkosított fájlok szinkronizálódnak a felhőbe vissza.

Ez kivédhető, ha a felhőszolgáltató rendelkezik backup/restore vagy history funkciókkal és baj esetén vissza tudsz állni egy korábbi állapotra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Pandion
2014.03.14. 09:51
Én kb 1 hónapja "ismerkedtem" meg ezzel a sz*rral! Apukám 70 éves, van vírusírtó (ESET) nem warezol, nem telepít semmit, csak netezik, meg word-ot használja, mégis bekapta ezt a nyavajás vírust. 3 bitkointot kért a szemét, amit persze egy nyugdíjas nem engedhet meg magának. Szerencsére volt biztonsági mentés, úgyhogy "csak" pár hónap dolgai vésztek kárba. Undorító egy szemétség ez, nem kell hozzá wrezolnod, meg hülyének lenned, csak simán használod a gépet és tessék, valami rohadék jól kib*szik veled. Én is csak azt tudom kívánni neki, hogy költse az összes pénzt ami ezzel keres gyógyszerre!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. CopySystem
2014.03.14. 10:46
Zseniális! Minden elismerésem az alkotóé.
Természetesen csak megvalósíthatóság szinten, az tényleg undorító, hogy kiengedte a "nagyvilágba".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. csabi02
2014.03.14. 11:14
Sok ilyen van,de azok nem kaptak ekkora figyelmet pl 3éve nekem volt egy olyan hogy noti újra indul azt kezdő képernyőnek piros-fehér alapon
GEMA zárolás mert valami 37db itunes-tól lenyúlt zenei fájl van a gépen és fizessek 50€ büntetést majd küldik a feloldó kódot...(akkor volt Avast a gépen)

Még zene sem volt akkor a notimon!!
Aztán újra raktam az egészet,de persze rengeteg német megijedt és sokan ki is fizették az 50€-t eredménytelenül...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. petike2004 Asagr...
2014.03.14. 11:44
ezerrel töltögetek,netezek, stb. utoljára 2 éve volt újratelepitve a gépem,mikor ssd csere volt.a rendszertelepítés 10 perc. egy 2terrás hdd-t mennyi idő alatt nyal át egy irtó? sosem volt gondom vírus miatt.ha gond lenne akkor csökkentett mód és rendszer visszaállítás..akkor most a víz a hülye vagy a kacsa?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Asagrim petik...
2014.03.14. 12:11
"akkor most a víz a hülye vagy a kacsa?"

Ilyen megnyilvánulások mellett, hogy "2terrás hdd-t mennyi idő alatt nyal át egy irtó?" ...

Nem tudom hogyan írjam le másképpen, hogy a vírusirtó nem nemibeteg gondozó, hanem óvszer. Nem légzsák, hanem közlekedési lámpa.

Mindenki hajára kenheti a világ összes vírusirtóját, ha már eleve kriptovírussal fertőzött gépen futtatja! A fájlokat hozzáférési kísérlet közben kell ellenőrizni, nem utólag pucolgatni, nincs itt semmiféle 10 perc, minimum 1 évig kell használni egy normális vírusirtó aktív védelmét, hogy 10 percet vegyen el az életedből a plusz ellenőrzés fájlok megnyitása előtt ... aki ezt nem képes felfogni, annak sok szerencsét kívánok (meg egy Ramnit kaliberű vírust, hogy észhez térjen.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror
2014.03.14. 12:34
"csak simán használod a gépet és tessék"

Kíváncsi lennék, hogy ez a fertőzési mechanizmus mégis hogy néz ki. Kb. olyan, mint egyedül menni a sivatagban, és hirtelen megfertőződni influenzával. Ilyen dolog nem létezik. Ha a gépedre kerül valami, akkor az úgy kerül oda, hogy te rakod oda. Legfeljebb tudtod nélkül, de csak úgy magától nem terem elő a malware a gépen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. petike2004 Terro...
2014.03.14. 13:15
ez igy van.észen kell lenni,és nem lesz vírusod! nem kell külföldi pornóoldalakat nyalni és ész nélkül töltögetni!
akkor lett elegem,mikor ezer éve mikor még kétmagos pentiumom volt, 8 giga rammal (akkoriban az nagyon jó gép volt) felraktam a norton antivirust,és egy nap alatt halt be vírus miatt az op! úgy hogy veszettül fogta a gépem...azóta nem érdekel az ilyesmi,csak meggondolom,honnan,mit töltök le,hova mászkálok a neten! facen nem kapsz vírust...nem tűnik fel senkinek hogy kinek érdeke a sok vírus..segitek..bizonyos cégek akik irtókkal foglalkoznak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. csabi02 petik...
2014.03.14. 13:43
ezt mindenki tudja,hogy ők generálják,simán költenek 1millát vírusok létrehozására,ha a megvásárolt vírusirtókból befolyik 1milliárd...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim
2014.03.14. 13:47
És a közúti baleseteket is az autógyártók okozzák, hogy jobban fogyjon a légzsák, tudjuk ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Humbuk
2014.03.14. 13:48
"Ha a gépedre kerül valami, akkor az úgy kerül oda, hogy te rakod oda. Legfeljebb tudtod nélkül"

Van értelme azon vitázni, hogy ki rakja oda, ha tudja, ha nem??

Van aki reflexből kattint a popup üzenetekre és még sok vizuális tréfával is meglephet az idióta reklám kiagyalója. pl: amikor a piros X az a reklám része és a valóságos X az meg az ablak túloldalán van. Ding ding már be is nyelted

Azt sajnálom, hogy az ilyen vírus kiagyalója erre használja a tehetségét, amikor valami jót is tehetne ezért a világért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. csabi02 Asagr...
2014.03.14. 14:00
full nem ugyanaz a 2 dolog.
Autót mindig fognak venni,mert ugye nem élnek örökké és így légzsákon kívül a többi 20000alkatrészre is szükség lesz és keresni fognak vele rengeteget...

Ha a számítógépes világunkban soha többé nem lenne ártalmas vírus akkor az összes nagy név lehúzhatná a rolót örökre,mert nem fogyna 1darab sem,akár 5ft ért is árulhatná az összes akkor is értelmetlenné válna létezésük és a programjaik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pdx06
2014.03.14. 20:55
Nekem az a tapasztalatom hogy kb. 2007-ig voltak idegesítőek a vírusok aztán valahogy megszűntek ezek. Elállítgatták a kezdőlapot, megnyitottak egy csomó ablakot stb.. állandóan futtatni kellett a spybot-ot, meg az ad-aware-t mára meg már el is felejtettem őket. Valahogy kifejlődik az ember érzéke hogy mit szabad elindítani és mi az ami gyanús. Gondolom ez a vírus sem a szende szüzeket támadta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. fofoka csabi...
2014.03.14. 23:28
Értem. Ha kicsi az exe, akkor fertőzött, ha nagy, akkor meg biztonságos. Most már csak azt mondd meg nekem, hogy mit csinálsz az olyan exe-kkel, ami gyárilag kicsik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. raiden
2014.03.15. 01:46
Álmomból felkeltve is felismerem ezeket az .exe fájlokat! Hisz a javát én írtam DDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csabi02 fofok...
2014.03.15. 07:46
nem érted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. pdx06
2014.03.15. 12:12
raiden bazmeg, direkt kötekedsz. Könnyű felismerni alapból az ilyen vírusokat, nemcsak azért mert kisméretűek és exe kiterjesztésűek, hanem azért is mert legtöbb esetben indokolatlanul van exe kiterjesztésük. Én egyszer videót akartam letölteni és exe kiterjesztése volt. Ha ilyet valaki elindít akkor magára vessen és hívjon kombájnt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Cannapeace
2014.03.17. 15:23
Csodás tehát sikerült a fejlesztés bár már egyszer volthozzá szerencsém és akkor is hasonlóan probált zsarolni e kis program ez volt 2007ben itt még csak a rendszert bénította meg úgy hogy a betöltödést követően úgy be lassult mint egy 286os, bár orvosolta az Explore.exe kiiktatása a rendszerbetöltést követően de mintha tudata lett volna és tovább ment de az adatokat még idelyében sikerült kimenteni a gépről. Azóta a gyanus dolgokat elzárva táreolom egy zipben és minden ami gyanus csak textben érdemes megkémlelni bizony akadnak benne érdekességek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Cannapeace
2014.03.17. 15:29
A gyárilag kicsi exe valszeg egy demoscene is lehetne mekkora a fájl 64kB vagy 4kB vagy nagyobb attól hogy valami kicsi még nem feltétlenül lehet vírus az én lejátszóm is kicsi 172kB és mégsem vírus ezért is édemes ezeket megnyitni valamien programozói felületen vagy textben hogy megtudjuk valojában mit is rejt a program.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Cannapeace
2014.03.17. 15:37
Nem ártana egy LINK hogy tudjam mit nem "szabad" letölteni érdekel ez a vírus belenéznék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!