iPon Hírek

Már 700 ezer alkalmazást tartogat számunka a Google Play

Dátum | 2012. 11. 02.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ha valamiben az Apple mindig vezetett a Google előtt, akkor az a mobil eszközökre kínált alkalmazások száma. Éppen ezért az Apple ezt kifejezetten sűrűn emeli ki a termékei mellett szólva, ám nagyon úgy fest, hogy pár hét és ez az előnyük is elillan sok év után.

A Bloomberg értesülései alapján a Google az elmúlt napokban számolt be arról, hogy közel értek az Apple App Store-hoz, és már náluk is több, mint 700 ezer alkalmazásból válogathatnak az androidos masinák tulajdonosai. A nagy vetélytárs azért még némi előnyt élvez, mivel ők a szeptember 12-i sajtókonferencia kereteiben számoltak be erről a mérföldkőről, vagyis jó másfél hónappal korábban. Az elemzők szerint a Play Store ekkor 675 ezer körül járhatott. A harmadik komolyabb piaci szereplő, a Windows Phone 125 ezer appal rendelkezik jelenleg, de az ő piacterük sokkal fiatalabb, és a részesedésük is jóval szerényebb még.


Az iOS alkalmazásboltja néhány hónappal előbb is indult, mint az Androidé, de nem ezért vezetett eddig az Apple ilyen téren, hanem mert sokkal gyorsabban indult be a teljes fejlesztési rendszer, így a két áruház teljesen más ütemű növekedéssel ér el lassan ugyan arra a pontra. Az Android várhatóan még az év vége előtt beelőzheti az App Store kínálatát, és ez talán jó kampány alap lesz az év végi hajrában.

Azt nem tudni, hogy a Google milyen eszközökkel segíti a fejlesztőket, de az Apple például éppen az előző héten nyilatkozta, hogy a 2008-as indulásuk óta, 6,5 milliárd dollárral támogatták a lelkes programozókat. A fizetős applikációkból egyébként a Google-nél jut több bevétel a fejlesztőnek egy-egy értékesítést követően.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

26. HeverAdam
2012.11.02. 20:27
Az meglehet, hogy 700 ezer alkalmazás van DE: a nagyobb része vagy nem működik vagy hülyeség vagy vírusos vagy fizetős!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. LechooEdy
2012.11.02. 20:38
Igen, mindig a sok birka azzal jön, hogy Jobb az Android mert egy vagon alkalmazás van... Amit egyébként a laikus nem használ ki egy percig sem. A másik, hogy ja a 700-ből 699000 baromság és/vagy fizetős.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Szefmester
2012.11.02. 20:40
A fizetősség még nem is lenne igazán gond. De amikor 3db! háttérképért kérnek pénzt az már túlzás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. patrik2991
2012.11.02. 21:03
Én a pc/konzol játékokhoz való 'walkthrough/guide" alkalmazások tömkelegétől mászok falra. Na meg az olyan programok amiket 3 ember töltött le... kár, hogy minden retek felkerülhet a store-ba így számomra elég gagyin mutat, lehetne benne valami minőségi korlát, lásd steam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. iceblade
2012.11.02. 21:15
én azt a sok japán cuccot szeretem rajta amiről fingom sincs miaz de tonnaszámra van belőle
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. TheRealTsL
2012.11.02. 23:15
mert az app store-ban 90% nem fizetős / hülyeség / ugyanannak 98. ismétlése, ugye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. No.1.
2012.11.03. 00:29
De aki 3db képért ad ki pénzt, az meg is érdemli..
Pont az olyan emberek miatt vannak azok a fizetős wp.
Ugye sok mindent ki lehet próbálni.. Mindennek van free verziója.
Ugye mindent megtalálni máshol is, ha az ember nagyon akarja. Innentől kezdve nem mindegy hány ezer app van fenn?
Ami nekem kell, azt megveszem. SPB shell 3D. 3600 körül volt azt hiszem.
Ashpalt 6/7.. 200 forintot nem megért?
SoundHound 23ft.. És sorolhatnám az ilyen dolgokat, ami szerintem nem összeg a progikért..
Jó, lehet vannak felesleges dolgok is. De ha egyszer pont az kell? Akkor keresel egy programozót, azt csinálj már nekem egy xy cuccot?
Haverom nagy kártyás.. Valami kinai vagy tököm tudja milyen kártya. Harci ereje van meg védő ereje.. Órákat el tudnak lenni vele, ki üt kit, ki idéz meg valamilyen lapot stb.
Pl arra is van valami program.. Te hasznát veszed? Nem. Más igen.
Nem mindent neked találtak ki, ezt jegyezd meg illetve az aki sok mindent feleslegesnek tart ott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. sanyix
2012.11.03. 00:49
@HeverAdam: nem működőt szerintem nem lehet felrakni. A 90% szemét pedig minden alkalmazásboltban ugyanúgy megvan... anno amikor a szifonosok 400 ezreztek még mikor az android nem volt annyira elterjedt, akkor is ezt mondtam vicces hogy most az androidra mondják már ezt mert savanyú a szőlő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Guruj
2012.11.03. 00:53
a divatbuzi apple fanok hogy sírnak itt, mintha számítana menjetek sorba állni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Ihi
2012.11.03. 03:17
Azért arra kíváncsi lennék, hogy ebből hányat töltöttek le néhány 10-nél, 100-nál többen, azt hiszem 5% körül lenne ez az arány.
Ugyanakkor nem feltétlenül baj, ha csak kis réteget érintő programról van szó, nekik hasznos lehet. A probléma azzal van, hogy mindennek van 100 verziója, mert aki kicsit is ért hozzá megcsinálja magának, gyakran csak azért, mert ő jobb oldalon akar egy baloldali gombot... na az ilyet rühellem. Egyébként pont ez igaz az App Store-ra is, hiába van ott állítólag olyan nagy ellenőrzés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. DogTheDog
2012.11.03. 07:05
Na itt egy ujabb szam a turbo ragos papirrol.
700000.Jo nagy lett,megvarom a milliardot,mert az mindent visz.
Most mar ez is ki lesz irva a sok hasznos infovsl egyutt.
Kepatmero,magok szama,memoria,hattertar,pixelsuruseg,vastagsag,megapixel es most mar az appok szama.
Eljen!
Addig jo,mig azt hiszik az emberek,hogy verseny van,ahhoz meg szamok kellenek,meghozza jo nagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. HeverAdam
2012.11.03. 07:21
@Guruj: Én még az Apple-t is marha nagy marhaságnak tartom! Bár nincsenek igaz rossz cuccaik de ennyi pénzt kérni ilyen hülyeségekért mint egy telefon vagy egy tábla szarért! Idióta egy bagázs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Gyurkov
2012.11.03. 07:55
Rengeteg a szemét mindegyik store kínálatában (egyedül a WP territóriumát nem ismerem). Szóval ha ennek a 700.000 alkalmazásnak az 1% értelmes és hasznos, akkor is lehet hogy sokat mondtam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Bhawk1990
2012.11.03. 09:41
Csak hogy egy példát mondjak, keress rá arra a szóra, hogy fart. A Windows Phone kínálatában majdnem 50 alkalmazást listáz ki, aminek össz-vissz annyi a célja, hogy fingás hangokat adjon ki.... Bar valakinek még ez is hasznos lehet.

A másik rendkívül hasznos app, 100 dollárba kerül, megveszed és egy ilyen értékű bankjegy jelenik meg neked az alkalmazásban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ByrDer
2012.11.03. 10:54
Az hogy sok app van az nem azért jó hogy letölthesd mind a 700ezret és elmondhasd neked több van mint a konkurenciának hanem pl van egy adott probléma amire szeretnél egy appot, pl akarsz egy jó e-könyv olvasót, vagy valami régi konzol emulálót,vgy egy jó médialejátszót, és nem azvan mint a windws store-ban hogy A, nincs app az adott problémára, B van egy monopolisztikus app ami drága lassú és szar, hanem mondjuk van rá száz és ezek közül kiválaszthatod a legjobbat, vagy a hozzád legjobban illőt.

Nemcsak az appok nak, hanem a világon mindennek a 90%-a selejt szar, és itt jön szóba a nagy számok törvénye és a természetes szelekció. Minél több a variáció annál jobb esély van rá hogy van legalább egy jó megoldás,és az az egy jó megoldás a többi fölé fog kerekedni (látványosan) a jobb versenyképesség miatt.

Aki meg az "ugyse használok appokat, meg a felhasználók többségének úgyis tökmindegy" véleményen van, azoknak 100%-ban felesleges az okostelefon, csak villogni használják. Az ilyen idióták, légbőlkapott véleménye semmit nem ér a szememben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. sanyix
2012.11.03. 12:12
@Ihi: az appsztórt vizsgálták, és ha jól emlékszem az jött ki hogy az ott fentlévő alkalmazások 80%-át egyszer sem töltötték le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. HUFEUR
2012.11.03. 12:30
"az Apple például éppen az előző héten nyilatkozta, hogy a 2008-as indulásuk óta, 6,5 milliárd dollárral támogatták a lelkes programozókat."

Itt a támogatták azt jelenti, hogy a fizetős programoknál a fejlesztő kapta meg a pénz x%-át, aki dolgozott vele, és nem az Apple? Mert akkor inkább a fejlesztők támogatták x milliárd dollárral az Apple-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. LechooEdy
2012.11.03. 12:34
HUFEUR Még szép, hogy így van, de ez nem hangzik jobban, hogy a készítőket támogatták? Az Apple meg milliárdos lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. asdsa
2012.11.03. 13:25
Hát.. ezt a természetes szelekciót simán meg lehetne támogatni egy normális szűrőrendszerrel is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. AxoPy
2012.11.03. 17:00
vannak a fejlesztők, akik azért fejlesztenek mert pénzt remélek cserébe az általuk fejlesztett programért, nyilván nem 100%hasznot, mondjuk 30%/eladás, és ezért csinálják! nem kell őket sajnálni, az applet meg fikázni hogy mekkora zsugori! aki ír egy jó appot, ami tényleg jó és népszerű, az szép summát lát belőle vissza, aki 1 kalap f*s programot ír, az minek reménykedik benne hogy bárki megveszi?? ennyire egyszerű! egyébként pedig töménytelen mennyiségű háttérképes meg fingós, stb app van, amit nem töltenek le az emberek ez így van, nagyobb százalék a haszontalan program, mint a hasznos! ez az emberek hibája nem a google-é és nem is az apple-é. ha ennyire szűrnék akkor kb 100.000 lenne mind2be max, amit tényleg lehet érdemben használni, azok is full ugyanazok csak az egyik androidra a másik iOS-re! szóval abba lehet hagyni az apple fikázását(a googlet nem fikázzák úgy se mert az az isten) és el lehet gondolkozni! szánalmas, unalmas banda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Ronan
2012.11.03. 17:55
Sírjak vagy nevesek?Azt hiszem csak leszarom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. HUFEUR
2012.11.03. 18:48
AxoPy:

Én se fikázna akartam az Applet ezzel, tudom, hogy a Google és minden más cég is ezt csinálja, valamennyi haszon nekik is kell, csak érdekelt, hogy ez a "támogatták" mit is jelent.
A 30% meg elég kevés, azért egy 50 minimum kéne, hogy legyen, ha már ő dolgozik vele. 50% meg szerverköltségekre és egyebekre bőven elégnek kell lennie.
Google-nél is valahol 50-60%-ot kap a felhasználó, az kicsit emberibben hangzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. realman
2012.11.03. 22:25
Miről beszéltek ? 30% -ot kap az apple és a microsoft ,70% a fejlesztőnek.A droid nem tudom mennyit fízet a vírusokért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. HUFEUR
2012.11.04. 09:08
Play-en is 70% a fejlesztőé (viszont ott a "belépődíj" csak egyszeri 25 dollár, míg Apple-nél évi 99).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2012.11.04. 11:31
Az itt a gond,hogy ti bealltatok egy seregbe katonanak,es vivjatok itt az ujabb haborut.
Egyik ceg sem foglalkozik veletek azon tul,hogy vasaroltok e toluk.
Az appok szama a boltokban lenyegtelen.Biztos hasznos a befektetoknek,de a vegfelhasznaloknak nem szamit(kiveve a katonakat).Az mar erdekes lenne,hogy mik vannak napi,heti szinten hasznalva beloluk(nem letoltve),illetve hany telefonon marad fenn az app a letoltest koveto ket hetben.
Ehhez hasonlo statisztikakert kellene a nyalatokat csorgatni,mert ezek erdekesek es tanulsagosak lennenek a felhasznaloknak.
Az utobbi hetekben megvettem a Civ Rev es a homm jatekokat telefonra.
Valoszinuleg a vilag ket legrosszabb portja a ket jatek,mert sem grafikailag,sem jatekmenetben nem sikerult semmit sem elerjenek(az utobbi esetben valojaban semmit sem nyujt).
Mindket program penzes app,es ilyen-olyan letoltesi listas,ajanlott,vagy egyeb lofasz listas.
Persze,ha ezek a kamu szarsagok helyett latnam,hogy ugyan sokan letoltottek a cimeknek beugorva,de mar ket nap mulva 90%-uk le is torolte,biztos nem pazarolok penzt rajuk.
Szoval van szures,de csak azert,hogy az anyacegek meg ne egessek magukat vmilyen vallasi vagy egyeb indokkal,azt viszont,hogy a vasarlok elegedettek lesznek e a programmal,mar leszarjak.Magyarul minket ugye.
Ti meg itt nyomjatok melyik is szar le minket jobban,es milyen jo is az nektek.lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. AxoPy
2012.11.04. 15:56
én is ezt írtam hogy mind2 cég appstoreja egyformán szar, én pénzt még nem adtam ki appért, pont ezért, mert tudom hogy NEM lesz fent örökre, de akár 1 hónapig se...a telefonomon lévő appok 10%át használom naponta maximum, a többit havonta 2-3x, ezért nem fogok fizetni senkinek még 1 dollárt sem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!