iPon Hírek

Már a Huawei-é a legpengébb okostelefon

Dátum | 2012. 01. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A CES-en mutatta be a kínai gyártó az Ascend P1 S és az Ascend P1 készülékeit, amik mindamellett, hogy iszonyatosan vékonyak, hardveres szempontból is megállják a csúcskészülékek között a helyüket, ugyanis a Texas Instruments legerősebb lapkáit használják.

 
A két készülék csak a méretben és az akkumulátor teljesítményében különbözik a Huawei közleménye szerint. A P1 S a világ legvékonyabb készüléke lett, ugyanis a maga 6,68 milliméteres vastagságával olyan készülékeket előzött be mint a Motorola Droid RAZR a 7,1 milliméterével, vagy a 8,49 mm-es Samsung Galaxy S II és ne feledjük az előző legvékonyabb Fujitsu Arrows ES IS12F-et sem, ami mindössze 0,02 milliméterrel lett a dobogó második fokára utasítva. A sima P1 kivitel 7,69 milliméter lesz, és csak 1670 mAh telepet kap, míg a jóval vékonyabb variánsba 1800 mAh-t zsúfoltak bele, egy picit furcsa, hogy a vékonyabb házba szorították a nagyobb energiaforrást.

A két készülék 960 x 540 (qHD) pixeles felbontású Super AMOLED kijelzőt kapott, aminek 4,3 col az átmérője és Gorilla Glass-szal védett, valamint találunk bennük egy 8 megapixeles BSI szenzorral szerelt dupla LED villanós FullHD felbontású videók készítésére alkalmas főkamerát és egy videocsevegések bonyolítására alkalmas 1,3 megapixeles HD képességű előlapi kamerát. A felhasznált SoC a TI OMAP 4460-asa, ami 1,5 GHz-en üzemel, két darab Cortex-A9 magot tartalmaz, továbbá 1 GB rendszermemória, 384 MHz-es PowerVR SGX540 grafikus processzor és 4 GB háttértár is társul mellé. Az adatkommunikáció terén egyedül a 4G LTE támogatás hiányolható, de a HSDPA/HSUPA is bőven elegendő lehet, valamint ha kevés lenne ez a sávszélesség még mindíg ott a WLAN 802.11b/g/n támogatás, és a telefon támogatja a Bluetooth 3.0 HS szabványt is, mely a Bluetooth és WLAN 802.11g átvitel között teremt átjárást, maximum 24 megabites átviteli sebességet biztosítva.


A Huawei Ascend P1 és P1 S egyaránt a Google mobil operációs rendszerének a legfrissebb kiadásával, az Ice Cream Sandwich-csel (Android 4.0) érkeznek majd, a megjelenésre az év második negyedévében, április környékén lehet számítani, és az Ázsiai piacon túl Európát és Észak-Amerikát is meghódítja majd a készülék metál fekete, kerámia fehér és cseresznyevirág pink színekbe öltözve. A várható ára sajnos nem ismert, de ezúttal feltehetően nem egy jó árú készülékre kell számítani.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Fifus
2012.01.10. 10:03
Ez egy nagyon kicsi számítógép, és még telefonálni is lehet vele...Új szavakat kéne kitalálni, az okostelefon nem megfelelő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Simba
2012.01.10. 10:47
Ez már túlzás. Mármint a vékonyság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. NorbeArt
2012.01.10. 11:16
Na, erről már el tudom képzelni, h félnék, h elhagyom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Szerzetes
2012.01.10. 11:35
Fifus, és akkor hány magtól / MHz-től / MB-tól hívod az okostelefont "nagyon kicsi számítógépnek" v. "buta számítógépnek" vagy valami kifejezőbbnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm
2012.01.10. 11:53
Hihetetlen ,hogy már ebből is bajnokságot csinálnak, szerintem meg 10 mm alatt már nem sok jelentősége van a technikai bravúroskodáson kívül, ami mindenképpen az akkuidő és a minőség rovására megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. DemonDani
2012.01.10. 12:20
@Fifus

superphonenak szokták írni az aktuális csúcsréteget de igen kicsit már erőltetett

@józsef m.

az lenne hihetetlen ha nem csinálnának belőle versenyt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Svidi
2012.01.10. 13:49
Én lassan attól félnék, hogy eltörik a zsebemben

Amúgy keskenység ide-vagy oda, az a grafikus vezérlő már nem egy csúcs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Fifus
2012.01.10. 13:53
Biztosan rosszul fejeztem ki magam. Nekem már a Galaxy Minim tudása is elég a 2.3.5-ös Androiddal. A flash lejátszás hiányzik csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. gyenesmart...
2012.01.10. 14:06
Lassan olyan vékony lesz egy telefon, mint egy kés éle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Supra
2012.01.10. 14:59
jah, valaki szólhatna már nekik, hogy a nagyon vékony telefon semmire nam jó. nem jó kézben tartani, és úgy is tokban hordják általában, akkor meg már tök mindegy, hogy 13 vagy 14 mm vastag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Sipikee
2012.01.10. 15:38
Én vicc nélkül attól félnék hogy eltöröm :_DDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DemonDani
2012.01.10. 16:58
@gyenesmartin

Bear Grylls Phone (R)
Minden helyzetben a maximumot nyújtja! (az alsó része meg kovakő lenne szikrát pattintani)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lackoo1111
2012.01.10. 17:37
videók:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=AAzx1BAMkgY
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cysRYBRJFCg

képek :
http://www.theverge.com/2012/1/9/2693899/huawei-ascend-p1s-first-hands-on

adatok:
http://www.phonearena.com/phones/Huawei-Ascend-P1_id6823
http://www.phonearena.com/phones/Huawei-Ascend-P1-S_id6808
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!