iPon Hírek

Már az oroszok is az MS-t támadják

Dátum | 2009. 06. 09.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Unfair piaci magatartással vádolta meg az MS-t immár Moszkva is. Állításuk szerint ugyanis az XP-t még azelőtt vonták ki a piacról, hogy rendesen felkészülhettek volna a hiányára – annak ellenére, hogy az XP iránti kereslet mind a magán-, mind pedig az üzleti szektorban igen jelentős, de ezzel a lépéssel mégis Vista-ra kényszerítették a felhasználókat. Az illetékes hatóságok július 24-ei kezdettel indítanak vizsgálatot az ügyben.

A Microsoft moszkvai képviselete egyelőre leginkább csak annyit közölt, hogy formális felszólítás még nem érkezett hozzájuk az illetékes orosz hivataltól. Azt azonban jelezték, hogy az ilyen felszólításokat soha nem hagyják figyelmen kívül, és a jövőben is szándékukban áll maximális együttműködést tanúsítani minden hasonló ügy tisztázása érdekében.

Az érintett hivatallal kapcsolatban érdemleges tudnivaló azonban az is, hogy bár rendszeres kapcsolatban áll az Oroszországban jelenlévő cégekkel, teljes kivizsgálásokat mégis csak rendkívül ritkán bonyolít le, így feltehetőleg az MS-nek sem kell komolyabban aggódnia. Annál is inkább nyugodtak lehetnek, hogy ilyen téren elég komoly tapasztalataik vannak, elvégre már szinte mindenki vádolta őket unfair magatartással, versenyellenességgel és monopol-törekvésekkel is, így éppen elég gyakorlatot szerezhettek a védekezésben.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Insignia
2009.06.09. 17:58
VISSZA A HIRHEZ

"az XP-t még azelőtt vonták ki a piacról, hogy rendesen felkészülhettek volna a hiányára "
Ez a vicc kategóriát súrolja már az oroszok akarják megmondani azt hogy az ms mit mikor vonhat ki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pluto
2009.06.09. 19:42
Én igazából azt nem értem miért erölteti a MS a Vistát. Mert az XP is termel annyi profitot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. badclyde
2009.06.09. 20:28
A vistát kihagytam, érthető okokból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2009.06.09. 22:46
Pedig most már nem rossz. Hamarosan SP2 ami pedig még fog javítani rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!