iPon Hírek

Már biztos: az Abit kilép az alaplap piacról

Dátum | 2008. 08. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Idén májusban röppent fel először az a hír, amely szerint az Abit hamarosan kilép az alaplap piacról. Az értesülést akkoriban szinte azonnal cáfolta a vállalat, ám most úgy tűnik beigazolódott ami várható volt: az Abit ki fog lépni a piacról. A legfrissebb hírek már megerősítik a gyártó szándékát: az év végéig még szállít alaplapokat, utána három évig már csak a garanciális kérdésekben és a terméktámogatásban intézkedik, alaplapok forgalmazásával és fejlesztésével nem foglalkozik tovább.

A források szerint a vállalat végleges elhatározása csak néhány héttel ezelőtt született meg. A gyártó az alaplap piacról való kilépéssel más területek után néz, a jelenlegi információk szerint fotózással kapcsolatos kiegészítőket és tárgyakat (digitális képkeret, stb..), jövő év elején pedig mobil internetes eszközöket (MID) fog készíteni a vállalat. Az Abit-ot egyébként 2006 májusában vásárolta fel az USI (Universal Scientific International), ezután a vállalat neve hivatalosan Universal Abit-ra változott. A felvásárlás után is voltak problémák a vállalat körül, de a mostani döntés meghozásához inkább a rendkívül kiélezett alaplap piac és az alacsony bevételek vezethettek.
 
Manapság csak az élvonalbeli alaplapgyártók képesek helytállni a rendkívül kemény piaci körülmények között, így felmerülhet a kérdés: az Abit után vajon melyik másodvonalbeli alaplapgyártó dönt majd a piacról való kilépés mellett?

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. leviske
2008.08.30. 23:14
"Manapság csak az élvonalbeli alaplapgyártók képesek helytállni a rendkívül kemény piaci körülmények között, így felmerülhet a kérdés: az Abit után vajon melyik másodvonalbeli alaplapgyártó dönt majd a piacról való kilépés mellett?"

Ugggyyyan máááár....
1. Az ABit addig a pontig az élvonalbeli gyártók közé tartozott, míg csak minőségi cuccokat dobtak ki.
2. Miért követné valaki is, miután most szabadul fel egy nagyobb piaci szektor? Én inkább valamelyik gyártó megerősödését várom ettől (Mondjuk a Sapphire-ét, vagy DFI-ét... esetleg a Foxconnét). Egyedül az AsRock-ról tudnám elképzelni, hogy az abit után zuhannának, de lévén, hogy az ASUS leányvállalata... nem hiszem.

Az ABit megérdemli a sorsát... nem fejlesztettek és az Intel mellett döntöttek. Ha Az AMD felé húzott volna el jobban*, vagy meg marad semlegesnek, akkor addig kitudták volna húzni, míg meg nem erősödnek.

* Az AM2 és AM3 viszonya miatt nekik sem kellett volna vészeses sokat költeni fejlesztésekre. A 790GX pedig erőteljesen bebizonyította, hogy azoknak a gyártóknak sem kell aggódniuk, akiknek nincs EPU, vagy hasonló technologia a kezükben... Egyszerűen a BIOS-okon kellett volna dolgozniuk...

Mind1.. így jártak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. pluto
2008.08.30. 23:48
Leviske,az AsRock sosem fog zuhanni mert rengeteg alaplapot adnak el.Nézz meg pl. egy PC-t a Tesco-ban,vagy Electro World-ben vagy bármelyik áruházban szinte mindegyikben AsRock alaplap van,és miért, mert olcsó, nagyon olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Alamos
2008.08.31. 04:46
pluto bocsi, hogy közbevágok, de EW-be Gigabyte lapos gépek vannak és nem AsRock.

AsRock azért lenne meglepő, hogy zuhanna, mert ASUS leányvállalat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Tyrel
2008.08.31. 07:27
Nekem is volt régebben Abit deszkám, pontosabban a régi gépemben amivel már csak "anyám iwiwezik" még mindig van, egy akkoriban díjnyertes IS7. Semmi gondom nincs vele, az árához és a kategóriájához képest jól végzi a dolgát, de azért magát a céget mégsem nevezném olyan hibátlannak...

Voltak baklövéseik, pl. egy időben annyira rossz minőségű kondikat raktak az alaplapjaikra, sokszor közvetlenül a procihűtő mellé hogy azok 1-2 (szerencsés esetben 3) évnél tovább nem bírták a hőterhelést... (Talán BH6 volt az egyik ilyen széria...)

Vagy itt van ez az IS7, maga a deszka jól működik de a hűtője borzalom... Aktív hűtés van a chipseten aminek a ventijje épphogy az 1 éves gari időt kihúzta és úgy sült be hogy kézzel is nehéz forgatni... Persze egy viszonylag jól szellőző házban van így ez nem okoz problémát és passzívvá változott hűtéssel is jól megy, de mégis...
Egyik rokonom már nem volt ilyen szerencsés, neki a BH7-ről az egyébként passzív chipset hűtő kb. 4 év után úgy ahogy van leesett, pedig rá se nézett senki...

Voltak nagyon jó alapjaik és voltak rosszabbak is, elég hullámzó teljesítményt nyújtottak, főleg már az utóbbi időkben és szerintem ez vezethetett a bukásukhoz. Hiába csinál valaki egy jó alaplapot, ha egy előző termékével már megszívtad, és ha van más gyártó is amelyik jót csinál, akkor ez utóbbit fogod választani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. pluto
2008.08.31. 09:09
Kössz az infót Alamos,már régen jártam az EW-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. leviske
2008.08.31. 12:34
pluto : Ha nem állna mögöttük az ASUS, akkor valószinűleg nem tudnának ennyire olcsók maradni, vagy az eddigi minőség romlana.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pluto
2008.08.31. 16:12
Leviske,ez a minőség romlana? Ne ijesztgess
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Balu92
2008.11.13. 17:45
Az Abit mostmár nem volt olyan jó mint régen.Szerintem kevesen vesznek már Abit lapot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!